Az amerikai út menti populációk felmérése során egyre nagyobb arányban találtak a növényvédő szerekkel szembeni mesterséges rezisztencia nélküli repcét.
2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, ez az összeg az előző negyedévi átlagot 7 százalékkal, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal haladja meg – tájékoztatott a jegybank.
A kínai hadsereg nemrégiben bemutatta automata puskákkal felszerelt robotkutyáit, amelyek új dimenziót nyithatnak a városi színterű hadműveletek világában. A robotkutyák képesek felderíteni az ellenséget és lecsapni a célpontokra, ezzel előrevetítik a modern csataterek jövőbeli alakulását - számolt be a CNN.
Kielégítő a szlovák kormányfő egészségi állapota, aki május közepén az ellene politikai indítékkal elkövetett fegyveres merényletben szerzett életveszélyes sérüléseket - jelentette be a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya.
Egy cég eredményes működése nagyban függ azoktól az univerzális értékektől is, amelyeket optimális esetben a családunk körében, neveltetésünk során elsajátíthatunk. Az igazi sikerhez ennél is több kell: mielőbb felismerni a változást, az új kihívásokat és dinamikusan reagálni rájuk – vallja Hidvégi Krisztina, a New Land Media ügyvezetője, akivel a
Az Internet Archive, a világ legnagyobb digitális könyvtára, az úgynevezett „linkrohadás” néven ismert problémával, azaz a weboldalak eltűnésének jelenségével küzd.
Megújul a Szerencsejáték Zrt gyors napi számsorsjátéka, a közel két évtizede elérhető Puttó. Kibővül a sorsolási időablak, így minden nap a korábbinál több, összesen már 202 húzáson vehetnek részt a játékosok. Emellett a nemzeti lottótársaság digitális platformjait használók animált játékfelületet is kapnak, amelynek segítségével nemcsak gyorsan és
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) legfrissebb adatai alapján 2024. január és április között összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez közel 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának forgalmát - emelte ki az adatokat kommentálva szerdai
A Metaplanet után a Semler Scientific (SMLR) is nyilvánosságra hozta, hogy a vállalat igazgatótanácsának jóváhagyásával elsődleges kincstári tartalékként tekint a bitcoinra. Az úttörő egészségügyi technológiai termékek és szolgáltatások fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó vállalat, a Microstrategy és a japán Metaplanet mintájára teljesen
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök aláírta azt a rendeletet, amellyel felfüggesztette országa részvételét a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló szerződésben (Treaty on Conventional Armed Forces - CFE).
Társadalmi felelősségvállalás, klímavédelem, új technológiák a környezet védelméért, kreatív ipar és nők az üzleti életben – ezek a központi témái a ViennaUP startup fesztiválnak, amelyet 2024. június 3. és 9. között tartanak az osztrák fővárosban. A kísérőprogramoknak köszönhetően a résztvevők a bécsi életérzést is megismerhetik.
Első alkalommal ad otthont a Városliget a Budapest Garden Party Zenei - Gasztrofesztivál rendezvénynek, ahol koncertek, gasztronómia és családi programok várják a látogatókat. A koncertfellépők között ott lesz a Neoton Família, az Első Emelet, Karácsony János, Biga, a Mezzoforte és még sok népszerű előadó.Itt az idő egy kicsit lazítani és hátrahagy
Az ingatlan.com májusi adatai, valamint az aktuális hazai ingatlanpiaci trendek alapján a money.hu összegyűjtötte, hol lehet érdemes most nyaralót vásárolni, és hogyan finanszírozható akár hitelből is egy balatoni víkendház.
Az orosz pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy vezessenek be extra progresszív jövedelemadót az évi több mint 2,4 millió rubel (27 100 dollár) jövedelműekre, és emeljék a műtrágyagyártók és vasérctermelők bányaadóját.
A Toyota a közelgő párizsi olimpiai játékok után fel akarja mondani a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szponzorációs szerződését. A Kyodo japán hírügynökség közölte, "az ügyhöz közel álló forrásokra" hivatkozva, a Toyota elégedetlen azzal, ahogy a NOB szponzori pénzeket felhasznált. A hírügynökség idézi a forrásokat, akik szerint a pénzt "ne
A gumiabroncs-érzékelők következő generációja túlmutat a puszta nyomásellenőrzésen: ezek a továbbfejlesztett eszközök képesek lesznek a járművezetők előzetes figyelmeztetésére.
Elsősorban a középiskolásoknak szánt, hiteles információk beazonosítását segítő rövid videókat készített és tett közzé YouTube-csatornáján, valamint honlapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
A Decathlonnál idén 9. alkalommal került megrendezésre a ‘Ready to play? Decathlon - 12 órás futás’ névre keresztelt belsős esemény, melynek célja, hogy egészséges életmódra és a mozgás szeretetére buzdítsák munkavállalóikat. Immár 2. éve, hogy a sportmárka megnyitotta ezt a kezdeményezést más munkáltató cégek, vállalatok számára is, hogy saját ker
Várhatóan drágulni fognak a bérelhető elektromos rollerek, hiszen elérik azt a súlyhatárt, amivel már beleesnek a biztosítani való járművek körébe - ezt mondta Ivanov Máté, az egyik hazai rolleres szakbolt munkatársa a CashTagnek. Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz szakértője szerint éppen itt volt az ideje annak, hogy a rollerekre is kelljen k
Az Erasmus+ nem ajtókat nyit, hanem ajtókat zár, amikor jogalapot nélkülöző, diszkriminatív és igaztalan módon zár ki 200 ezer magyar felsőoktatásban lévő diákot, 20-20 ezer oktatót és kutatót az Erasmus+ programokból - mondta Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden Az Erasmus
Június 3-án, jövő hétfőn indult volna el az új otthonfelújítási hitelprogram a kormány tervei szerint, a Portfolio értesülése alapján azonban nem készült el időben a kamatmentes hiteltermék, így aki a következő hetekben indítaná el az igénylést a bankfiókokban, az egyelőre nem fogja tudni ezt megtenni. Úgy tudjuk, néhány hetes csúszásról van szó.
A ConocoPhillips egy 22,5 milliárd dolláros üzlet keretében felvásárolja a Marathon Oil-t. Az akvizíció, amely magában foglalja a Marathon 5,4 milliárd dolláros adósságát is, 2024 negyedik negyedévében zárulhat le.
A világűrbe juttatott növények termesztésének célja az emberiség földön kívüli környezetben való stabil jelenlétének fenntartásához szükséges friss élelmiszerek előállítása, legyen szó akár űrállomásokról, akár jövőbeli hold- vagy marsbéli településekről. Ez a célja a Space V-nek, egy genovai és torinói székhelyű, innovatív startupnak.
Kitört egy vulkán szerda déluitán Izland délnyugati részén, a szeizmikus aktivitást miatt kiürítették a közeli Grindavík kikötővárost, valamint - még a kitörés előtt - a turisták körében népszerű Kék Lagúna szabadtéri geotermikus fürdőt is, ahol délelőtt még nyolcszázan tartózkodtak.
Magyar tervek alapján születhet újjá egy olasz város, a DANU mérnök-, tervező- és tanácsadó iroda komplex városrehabilitációs terve nyerte el ugyanis a helyi pályázaton a zsűri tetszését. A jelenleg 11 ezer lakost számláló Mazzarinóban a belvárosi infrastruktúra újragondolásával és a helyi gazdaság zöldátállásával igyekeznek fenntarthatóbbá, vonzób
A magyar fiatalok több mint fele érzi a mesterséges intelligencia (AI) hatását a mindennapi életben és használta már a ChatGPT-t vagy más hasonló alkalmazást, minden tizedikük pedig rendszeresen is alkalmazza - derül ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Ifjúságkutató Intézetének friss felméréséből.
A Bosnyák téren és a Városliget mellett épülő irodakomlexumok mellett Budán állami intézményeknek vesz irodákat a kormány. Ez a projekt Garancsi és Tiborcz köreihez köthető.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint az új funkció által a felhasználók azonnal megtudhatják, ha munkáltatójuk akár közös megegyezéssel, akár egyoldalúan módosította a fogl
A legfontosabb megelőzni, hogy internetes csalás áldozatává váljunk, de ha mégis átvertek, akkor azonnal cselekedjünk, mert csak így van esélyünk arra, hogy csökkentsük a kárunkat és segítsük az ügy felderítését.
Egy amerikai egészségügyi vállalat, a Semler Scientific bejelentette, hogy a bitcoin lesz az elsődleges tartalékeszköze, a hír hatására pedig tépni kezdték a vállalat részvényeit - számolt be a Zerohedge.