Valóban hatással lehet a gazdaságra a mesterséges intelligencia elterjedése, de nem olyan gyorsan és nem akkora mértékben, mint ahogy azt elsőre vártuk – írta elemzésében az ING Bank, amelyben a technológia bevezetésének termelékenységre gyakorolt várható hatását vizsgálták. Az MI képes lesz ellensúlyozni az egyéb termelékenység-romboló tényezőket,
Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy
A zaklatás kiemelt médiatéma mostanában. Gyakran fennáll a veszélye annak, hogy ha megkérdőjelezünk egy álláspontot, akkor ez a zaklatás vádját vonja maga után. Hogyan lehet felmérni az erőviszonyokat egy tárgyalásra készülve? A Scotwork írása a HR Blogon.
Érdemes átgondolni, milyen módon védekezhetünk a különböző vagyon elleni bűncselekmények ellen. A szakember szerint a leghatékonyabb még mindig a biztonsági kamera felszerelése, ám van egy két szabály, amikre érdemes odafigyelnünk, ha ilyen módon akarjuk biztosítani a védelmünket.
Az M1-es autópályán, a komáromi csomópont közelében, a Budapest felé vezető oldalon, a 71-es és a 81-es km között terelést építenek ki, a külső sávot lezárták. A torlódás meghaladta a 6 km-t - írja az
Az Európai Unió (EU) és tagállamai, illetve a NATO elítélték a Németország és Csehország elleni orosz kibertámadásokat. Berlin szerint az orosz katonai hírszerzéshez köthető APT28 hackercsoport támadást követett el tavaly a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ellen, illetve a cseh külügyminisztérium közölte, hogy az állami intézmények is a kiberhadjá
Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok húsz légitársaság ellen indítottak eljárást megtévesztő "zöldre festési" gyakorlat miatt - közölte kedden a brüsszeli testület.
A használt mobiltelefonokból 41 féle értékes anyag nyerhető vissza, a leadott készülékekért levásárolható pontokat lehet kapni az Elő a telóval elnevezésű május végéig tartó gyűjtési akcióban - mondta Áder János volt köztársasági elnök az oktatási intézményekben szervezett Fenntarthatósági témahéten megtartott előadásában, pénteken.
Egy lépéssel közelebb került a budapesti újrainduláshoz az Uber fuvarmegosztó. A cég sofőröknek fenntartott applikációjában már regisztrálhatnak azok, akik az uberes rendszer "alatt" szeretnének taxizni - írja a Totalcar.
Noha a hazai jövedelmek reálértéke ismét felfelé ível, a kereslet növekedése az autópiacon ezt csak bizonyos késéssel fogja követni - kommentálta a használt személyautók importjára vonatkozó legfrissebb adatokat pénteki elemzésében Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
Azt gondolhatnánk, hogy a nyári szünet dátuma csak a diákok és szülők számára lehet érdekes, pedig közvetett módon rengeteg lakost érint. Ilyenkor ugyanis változnak a menetrendek, sokan vesznek ki szabadságot, utaznak, ez meglátszódhat az utak, boltok, vendéglátóhelyek forgalmában is. Aki kerülné a zsúfoltságot, jól gondolja meg, hogy a nyári szüne
A Dropbox nyilvánosságra hozott egy, a rendszerei ellen elkövetett súlyos támadást, amelynek során az ügyfelek személyes adataihoz és illetéktelen személyek fértek hozzá. A bejelentés szerint a vezetőség április 24-én szerzett tudomást az incidensről, és azonnal aktiválta az ilyenkor szokásos protokollt - írja az IT Business.
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.
Az ausztráliai erdők aljnövényzetében a hatalmas páfrányok fényűző zöld lombkoronát alkotnak. Kevesen tudják, de ezek a növények lényegesen előbb itt voltak már, mint mi, emberek... Mit érdemes róluk tudni?
A világ rendkívül sebezhető a járványokkal szemben és ez részben a tétlenségből fakad - írja Kemenesi Gábor virológus annak kapcsán, hogy Amerikában hónapok óta terjed a szarvasmarhák körében a H5N1 influenzatörzs.
Hiányos pénzügyi ismeretek, jövedelmezőbb munka keresése, haszontalan dolgok megvétele, nyugdíj-megtakarítás – felmérést végeztek a britek körében azzal kapcsolatban, hogy mik azok a pénzügyi döntések, amiket bánnak, hogy megléptek, vagy éppen azt, hogy nem tették meg korábban.
A 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete 15 kocasüldő csoporttal, 10 kansüldővel, 2 hízó csoporttal, 1 kocával és annak 14 malacával, valamint 1 óriássertéssel vett részt.
Az angol távközlési szolgáltató lépéseket tesz a SIM-kártya-technológia kihasználására, hogy felkészüljön a mobiltelefonokon történő kriptotranzakciók számának megugrására. A Yahoo Finance
Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) negyvenmillió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
Friss kutatások rávilágítanak arra, hogy a nyári hőhullámok Európában várhatóan jóval intenzívebbek lesznek, mint azt korábban előre látták. A kutatók szerint ennek oka a légszennyezettség csökkenése, ami paradox módon súlyosbodó nyári felmelegedést eredményez Nyugat-Európában. Ez aggodalomra ad okot, mivel sokan ezekre a modellekre hagyatkoznak a
Ezekkel a kriptovalutákkal csinálj 100-ból 1000 dollárt – kereskedési stratégia Nemsokára felpörög a bikapiac, szóval itt az esély befektetéseink megsokszorozására!
A bikafutás kezdetével számos potenciális nyertes emelkedhet ki. A cikk olyan kriptovalutákat mutat be, amelyek májusban lenyűgöző növekedésre számíthatnak, és
Rengeteg biztosítás költözött már be a K&H mobilbankjába: a pénzintézet adatai szerint a múlt évben összességében 63 százalékkal nőtt a mobilbankon keresztül kötött biztosítások száma. Az utasbiztosításoknál 64, a kötelezőknél 21, a lakásbiztosításoknál 20 százalékos volt a növekedés. Utóbbiaknál a kárrendezésben is mindent visz az online megol
Négy frontszakaszon foglalt el kedvezőbb állásokat az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, miközben 16 ukrán rohamot és ellenrohamot vert vissza - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
Érdemes átgondolni, milyen módon védekezhetünk a különböző vagyon elleni bűncselekmények ellen. A szakember szerint a leghatékonyabb még mindig a biztonsági kamera felszerelése, ám van egy két szabály, amikre érdemes odafigyelnünk, ha ilyen módon akarjuk biztosítani a védelmünket.
Az idei első negyedévben összesen 282 megawattal (MW) nőtt a hazai fotovoltaikus naperőművi kapacitás a saját célra termelő naperőműveket nem számítva, jócskán elmaradva a 2023 első három hónapjában látott, rekordnak számító 516 MW-os bővüléstől.
Az ország minden tájáról 14 kiállító 51 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. A bemutatott csoportokat Bögréné Bodrogi Gabriella, Látits Miklós és Dr. Benk Ákos értékelte.
A legtöbb gyerek csak azért nem szereti a gombát, mert a menzán kívül még sosem evett olyan gombás ételt, ami tényleg ízlett volna neki. Mit tehetünk ilyenkor?