A három márka egyaránt fontosnak tartja, hogy vásárlóik sokszínű életstílusát figyelembe véve fejlessze autóit és technológiáit, amelynek révén mindhárom autógyártó komoly tapasztalatot szerzett abban, hogy olyan jellegzetes motorokat fejlesszenek ki, amelyek nem csak a márkáikat képviselik, hanem a vásárlók egyedi igényeit és preferenciáit is kiel
A MediaMarkt örömmel jelenti be legújabb üzletnyitását Egerben. A most átadott „Üzlet az üzletben” típusú áruház a 40. fizikai értékesítési pontja Magyarország legnagyobb műszaki cikk kereskedőjének. A nyitási előkészületekkel egyidőben megújult és teljesen új külsőt kapott a debreceni áruházuk is, a friss dizájn elemek egy része pedig a most nyíló
A Röhm egyik legfrissebb IoT megoldása megmunkálás közben, valós időben méri a befogóerőt, ráadásul vezeték nélkül üzemel és meglévő esztergagépekre is felszerelhető, anélkül, hogy vezérlőrendszerbe kellene integrálni. A német be-
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) május folyamán számos szakmai rendezvénnyel, köztük több konferenciával is készült. Az események sokszínű kavalkádjában górcső alá kerültek a logisztikai geopolitika aktualitásai, de a szektor innovációi is. Nem kevés a kihívás, de úgy néz ki, rendszerint alkalmazkodnak a szereplők az aktualitásokhoz.
Szerteágazó számlázási csalássorozatot buktattak le a győri adónyomozók. Az egyik mellékágon Trippon Norbert újpesti alpolgármesternél is házkutatást tartottak egy lakásfelújítás számlái miatt, ő ezt politikai húzásnak minősítette. A mostani szakaszban még nem világos, mi történt pontosan, de ha rendesen feltárják az ügyet, sokakat magával ránthat,
Ismét eltelt három hónap, mi pedig szokás szerint megvizsgáltuk, melyek jelenleg a legolcsóbb új elektromos autók Magyarországon, és ezek milyen áron kaphatók - és azt is megnéztük, februári gyűjtésünk óta mennyit változtak a listaárak, ha egyáltalán változtak. Mint kiderült, elég kemény árháborúba kezdett a kínai MG, és új szereplők is megjelentek
A Gkid 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A 2023-as online kiskereskedelmi forgalom alapján készült Top15 mezőnyében ezúttal minden ko
2024 nyarával jár le az 5 éves gyermekvállalási határidő a 2019-ben igényelt Babaváró kölcsönök esetében, amely azt is jelenti, hogy ha ezen határidőn belül nem fogant meg a vállalni kívánt gyermek, vagy nem történt örökbefogadás, akkor az igénylők elveszítik a kamatkedvezményt, vagyis az addig igénybe vett kedvezményt egy összegben kell visszafize
A Bitcoin sokkal több a fejlett gazdaságok puszta befektetési eszközénél; valójában mentőövként szolgálhat az olyan innovátorok számára, akik jelenleg el
Ő Joszif Sztálin lánya, Szvetlána volt, aki 1967-ben nyugatra menekült, hogy kitörhessen apja erőszakos örökségének árnyékából. A küzdelmes utat mutatja be a Szvetlána: Az apám, Joszif Sztálin című dokumentumfilm, elemezve azt is, hogy mindez milyen hatással volt a nő családjára, no és az akkori politikai légkörre. A különleges kapcsolat részleteit
Az Európai Bizottság a mesterséges intelligenciát (MI) felügyelő hivatalt hozott létre, amelynek feladata az MI alkalmazásának szabályozása lesz az új átfogó európai uniós rendelet keretében. A hivatal, amelynek munkatársai technológiai szakértők, jogászok és közgazdászok, kulcsszerepet fog játszani a mesterséges intelligenciáról szóló rendelet vég
Leminősítette mindhárom balti köztársaságot az S&P Global Ratings, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a geopolitikai kockázatok megterhelik a három EU-gazdaság növekedési kilátásait.
Ma már az adataink képezik az egyik legfontosabb értéket, amellyel az online térben rendelkezünk, ezért elengedhetetlen azok védelme. Legyen szó a személyes adatokról, internetes belépési azonosítónkról vagy a bankkártyaszámunkról: fontos, hogy ezeket biztonságban tudjuk, az adathalászat ugyanis a fénykorát éli. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi statis
Ha támadnak a krumplibogarak, muszáj ellenük fellépnünk. A szakemberek szerint a több hektáros krumpliföldeken csak a permetszer segít, de a kertünkben azért kipróbálhatunk alternatív módszereket az ellenük folytatott háborúban.
A stabilcoinok ágazata egyre nagyobb figyelemnek örvend miután a Bloomberg új jelentésből kiderült, hogy az orosz nyersanyagipari cégek fiatpénzekhez rögzített
Nem változott Magyarország jelenlegi "Baa2" adósságbesorolása stabil kilátáson, ez derül ki a Moody’s pénteken késő este publikált közleményéből. A nemzetközi hitelminősítő az uniós forrásokkal és a lehívással kapcsolatos fejleményekkel, az államadósság fokozatos konszolidációjával és az erre tett kormányzati vállalásokkal, valamint a gazdaság növe
Nem változott Magyarország jelenlegi „Baa2” adósságbesorolása stabil kilátáson, ez derül ki a Moody’s pénteken késő este publikált közleményéből. A nemzetközi hitelminősítő az uniós forrásokkal és a lehívással kapcsolatos fejleményekkel, az államadósság fokozatos konszolidációjával és az erre tett kormányzati vállalásokkal, valamint a gazdaság növe
A Microsoft több millió eurós megállapodásra készül az Amazon által támogatott CISPE felhőlobbival, hogy visszavonják az Európai Bizottságnál benyújtott trösztellenes panaszukat a cég felhőlicenc-megállapodásaival kapcsolatban.
Nem változott Magyarország jelenlegi „Baa2” adósságbesorolása stabil kilátáson, ez derül ki a Moody’s pénteken késő este publikált közleményéből. A nemzetközi hitelminősítő az uniós forrásokkal és a lehívással kapcsolatos fejleményekkel, az államadósság fokozatos konszolidációjával és az erre tett kormányzati vállalásokkal, valamint a gazdaság növe
Az idei évben minden harmadik (36%) magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél – mutat rá a Mandilla Hotel és Opinio kutatócég közös reprezentatív felmérése. Leginkább pár napot, illetve egy hetet szeretnének eltölteni a vendégek a Balaton környékén, ahol többségük naponta legaláb
A Comedy Central június 1-jén elstartoló új műsorsorozatát Török Ádám próbálná felkonferálni, ám a videó fiktív rendezője (akit nem más alakít, mint a csatorna magyar hangja, Lengyel Tamás) egyáltalán nem elégedett a humorista szóvirágaival. Az újabb és újabb nekifutásoknál kínosabbnál kínosabb, és egyben rendkívül szórakoztató szituációk lehetetle
A kiemelt balatoni vonatokon kötelező helyjegyet is váltani; az InterCity és expresszvonatokon az országbérlet mellé is kell venni helyjegyet. Az utasok ezt megtehetik jegykiadó automatákból is, amelyből a Balaton partján már 37 új és felújított gép áll rendelkezésre - közölte a MÁV-START Zrt. szombaton közleményben.
Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. Több helyen kell záporra, zivatarra számítani, helyenként heves zivatar is kialakulhat. A délnyugati, déli tájakon délután már kisebb eséllyel és számban valószínű csapadékgócok kialakulása. A délnyugati szél zivataroktól függetlenül is megerősödik, de zivatarok körny
Magyarországon 1957 óta tartják, sokáig május utolsó keddje volt. ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete, a FAO június elsejét jelölte ki a tej világnapjának 2001-től. A tej pozitív tulajdonságai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) június
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/22. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal nem született telitalálat, a legmagasabb magyar nyeremény a 4+1-es nyerőosztályban volt, amivel 9 szerencsevadász majd 200 ezer forintot nyert.
A megfigyelt termésnövelő kategóriák közül a legnagyobb mennyiségben különféle komposztokból és tőzegfélékből vásároltak a termelők. Ez a teljes vizsgált értékesítés háromnegyedét tette ki. Második helyen a talajoltó és tarlóbontó (szárbontó) készítmények végeztek az értékesítés alapján, majd a talajjavítók és talajkondicionáló anyagok következtek.
Többek között lezárják a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát, de Budapest I., II., III., V., XI., XIII. és XIV. kerületében is ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.