A madárinfluenza járványügyi helyzet kedvező alakulásának köszönhetően az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást; a zártan etetés és itatás kötelezettsége, valamint a járványvédelmi minimum feltételek betartása továbbra is érvényben marad.
Okostelefon, táblagép és utazási utalvány sorsolás, extra szolgáltatások, kuponkód, családi és csoportos kedvezmények is szerepelnek a biztosítók utasbiztosítási akciói között. A Grantis szakértői összegyűjtötték az aktuális kedvezményeket és a különleges szolgáltatásokat.
2014-ben hatalmas sokk érte a kripto piacot, miután az akkoriban legnagyobbnak számító tőzsde, a globális forgalom 70%-át bonyolító japán MtGox csődöt jelentett. A váltóról a mai napig tisztázatlan körülmények között, de több mint 850 000 bitcoin tűnt el, ami több éves lejtenetbe taszította az egész ágazatot. Pirossal a MtGox botrány kirobbanása: 2
A nyári szezonban több mint kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál, mint év közben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Tihanyban.
Minden harmadik 25-34 év közötti fiatal borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást – derült ki az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából, a közelmúltban készült kutatásból. Mindez nem is csoda, az ingatlankereső portál több mint 160 ezres hirdetési adatbázisa szerint Budapesten átlagosan 1,1 millió forintos négyzetmét
Tizenhárom vármegyében és Budapesten, összesen 84 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat a héten a szakemberek - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar állam 35 millió euró (mintegy 14 milliárd forint) összegű közvetlen támogatást nyújtson a Procter and Gamble (P&G) csoporthoz tartozó Hyginett Magyar-Amerikai Higiéniai Cikkeket Gyártó Kft.-nek - tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken.
A kisgyermekes családok kétharmada tervezhet idén nyaralást, az iskolások 70 százalékát küldhetik táborba a szüleik - közölte a Regio Játék hétfőn az MTI-vel.
Lábon is lőheti saját magát az EU, ha mindenképpen ragaszkodik a kínai autókra kivetendő 38%-os védővámokhoz - ezt mondta a Pénzcentrumnak Virovácz Péter, az ING vezető elemzője, mikor arról kérdeztük, hova fajulhat az ázsiai szuperhatalom és az EU közötti kakaskodás. Kína már természetesen készen áll a válaszcsapással, de annyi már most biztos, ho
A négyhónapos sűrű és izgalmas projektidőszak után végül a budapesti Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium kétfős csapata vihette haza a Megoldások a holnapért fődíját. A Samsung az EdisonKids-dzel együttműködve immár negyedik
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb 5. havi mutató. Közölték azt is, minek köszönhető a kedvező változás.
Szokatlanul korán kezdődött idén az aratás Magyarországon. Nincs ebben semmi csoda, hiszen már a tavasz is hamarabb érkezett hazánkba, és a kultúrnövények lényegében azóta vannak nagyjából kéthetes „sietségben”.
Az európaiak nagyra értékelik a nemzetközi kereskedelem által nyújtott előnyöket, például a szélesebb fogyasztói választékot és a megfizethetőbb termékeket. Nem is meglepő módon az EU-s állampolgárok több mint 60 százaléka pozitív dolognak tartja ezt.
A diabétesz jelentősen megnöveli a daganatok kockázatát, elsősorban a 40-54 évesek körében - derül ki a Semmelweis Egyetem Diabetes Research and Clinical Practice című szaklapban publikált friss kutatásából.
A hővédelmi megoldások elsősorban a nyári kánikula idején kerülnek az érdeklődés középpontjába, pedig az extra szigetelő réteg egész évben energiamegtakarítást jelent. A VELUX hővédő fényzáró rolók biztos védelmet jelentenek a nap hője ellen már az előtt, hogy az elérné az ablaküveget, így elengedhetetlen kiegészítői a tetőablakoknak, akár a légkon
Múlt héten újabb történelmi csúcsra ralizott az Nvidia árfolyama, a vállalat pedig rövid időre le is taszította a trónról a Microsoftot a világ legértékesebb vállalatainak listáján. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen csütörtök délután óta esik az Nvidia, éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani lefordulás mögött, valamint azt is, hogy m
Megállíthatatlan a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása a magyar iskolákban: a tanárok közel negyven százaléka és a diákok harmada rendszeresen használja a technológiát, amely tízből kilenc pedagógus szerint két-három éven belül át fogja alakítani az oktatást. A 16-24 éves fiatalok 35 százaléka szerint akár teljesen át is veheti a jövőben a
Az Allianz Global Investors, a német Allianz biztosító befektetési alapkezelője az első külföldi társaságként részesedést szerzett a kínai Guomin Pension nyugdíjbiztosítási óriáscégben – írja a Reuters.
Egyedi csomagolású focipalackkal jelentkezik a Zwack Unicum. A piros-fehér-zöld labdát idéző dizájnnal és Hajrá Magyarok felirattal a felejthetetlen futball-legendákat, a mérkőzések izgalmas pillanatait és a közös szurkolás örömét ünnepli a márka. A különleges üvegek országszerte kaphatók limitált példányszámban. Látványos cselek, igazi bravúrok el
A Bitcoin bő tizenöt éves története alatt volt már a feketegazdaság hajtóereje, az infláció elleni küzdelem és a decentralizáció szimbóluma, azonban az utóbbi időben átvette az uralmat spekulatív jellege, mely rendkívül vonzó a befektetők számára lakossági és intézményi szinten is. A Bitcoin 2024-re a világ legmegbízhatóbb eszköze lett, köszönhetőe
A Mate 100 Klub a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem száz legjelentősebb ágazati és piaci vállalatának vezetői számára teremt új együttműködési platformot.
A BorsodChem, Európa egyik piacvezető műanyag-alapanyag és szervetlen vegyianyag gyártójának legfrissebb adatai szerint 2023-ban már 40 százalék fölötti volt a saját előállítású villamosenergia aránya, így az előző évhez képest sikerült megduplázni ezt az értéket. Ez a bővülés elősegíti a megtakarítási törekvéseiket is, éves szinten így már 22 ezer
Az EU tervezett szén-dioxid-határadója, vagyis az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM-rendelet) aggodalmakat keltett Indiában, mivel az ország szénfüggő nehézipari ágazatai attól tartanak, hogy elveszítik egyik legnagyobb piacukat.
Az energiaátmenet a világ egyik legnagyobb kihívása és egyben az egyik legnagyobb lehetősége is, amelyhez a jegybankok új szemléletmódjára is szükség van - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Network for Greening the Financial System (NGFS) londoni konferenciáján.
A pénzügyi szolgáltatások ára harmadával nőtt az elmúlt években, így a bankszámladíjak mellett lényeges körülmény lehet, hogy az egyes bankoknál milyen kamatok, számlanyitási akciók és ügyfélajánlási jutalmak érhetőek el, mert ezekkel is csökkenteni lehet a költségeket.
Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, van tehát mire büszkének lenni - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Tiszafüreden, az országos polgárőr napon.
Ma hirtelen elromlott a hangulat a kriptodevizák piacán, a bitcoin vezetésével nagyot zuhantak a legfontosabb eszközök. A bitcoin ráadásul kritikus szint közelébe került - ezért megnéztük, hogy melyik kulcsszintekre kell figyelni, ha folytatódik az esés.
Hiába tudják bizonyítani, hogy mások hibája miatt csúsztak ki a kilencvennapos lakcímbejelentési határidőből, már a kamattámogatástól is elestek, a hivatal pedig hajthatatlan.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.
Rózsa András, a leendő XIV. kerületi polgármester bejelentette, hivatalba lépését követően az ATV, valamint Fiala János YouTube-csatornája nem számíthat megrendelésekre.
A csapatépítők kulcsfontosságú szerepet játszanak a munkahelyi légkör javításában és a munkatársak közötti kapcsolatok erősítésében. Ezek a legjobb csapatépítő helyszínek Budapesten!
A Magyar Nemzeti Bank által életre hívott művészeti gyűjteményt gondozó MNB Arts and Culture és a Fajó Alapítvány együttműködésében a Pesti Műhely munkásságát bemutató anyag jelenleg egy több várost érintő kiállítás-sorozaton szerepel Kínában. A Pesti Műhely által használt szitázógépet egykoron Mengyán András tervezte, akivel az MNB Arts and Cultur
A megszűnt Mt. Gox bitcoin-tőzsde bejelentette, hogy évekig tartó kétségbeesett várakozás után 2024 júliusától végre megkezdi a 2014-es hackertámadás során ellopott eszközök kifizetését az áldozatok részére. A Mt. Gox bitcoin-tőzsde közölte, hogy a 2014-es kibertámadás során az ügyfelektől ellopott pénzek kifizetése idén júliusban végre megkezdődik
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez - mondta az MTI-nek a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka szombaton a tatárszentgyörgyi lőtéren.
Ahogy 2024-ben a legtöbb hónapban, a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint júliusban is 12-én utalják a nyugdíjakat. A családi pótlék utalása a hónap elején lesz esedékes.
Andrew Moulton, a forradalmi fejlesztéseiről ismert Crown Aesthetics alelnökével és nemzetközi kereskedelmi vezetőjével beszélgettünk a szépségipar teljes átalakulásáról és a vásárlói igények változásáról. (x) Amióta a szakmában dolgozik, a piac drámaian megváltozott, mesélte Andrew Moulton, a Crown Aesthetics alelnöke és nemzetközi kereskedelmi ve
A Shein, a világszerte ismert fast fashion cég, kérelmet nyújtott be a londoni tőzsdén történő tőzsdei bevezetéshez - értesült a CNBC egy, az ügyet jól ismerő forrástól.