2024. június 28. péntek

jún. 28
10:30
Az ország legjobb borait díjazták (Magyar Mezőgazdaság)
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2024. június 27-én rendezte meg a 43. Országos Borverseny (OBV) díjkiosztó ünnepségét. Az idei OBV-re az ország 22 borvidékéről 230 pincészet nevezett, összesen 897 tétellel.
jún. 28
10:30
22 százalékkal nőtt májusban a magánszálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma (Üzletem)
2024. májusban a vendégek száma összességében 18, a vendégéjszakáké 13 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyeken, a szálláshelyek forgalma 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
jún. 28
10:30
80 ezer tonna körül alakulhat az idei meggytermés (Agrotrend)
Nem hivatalos becslés szerint fél termés, azaz a tavalyi 168 helyett 80 ezer tonna körüli meggytermés várható Lengyelországban. Az már az április 22-24. közötti kemény fagyok után látszott, hogy az idei évben jóval kevesebb meggy (és alma) terem majd Lengyelországban a szokásosnál, de a fagykárok mértékéről hivatalos becslések, számok nem láttak na
jún. 28
10:30
Igényelhető a Bitbot token (KriptoMagazin)
A tegnapi napon elérhetővé váltak a Bitbot tokenek igénylésre. Elolvashatod a hivatalos dokumentációt itt. Vagy követheted az alábbi lépéseket is, ha úgy egyszerűbb: 1. lépés: Menj a hivatalos honlapra: https://bitbot.tg/ 2. lépés: Kattints a Claim Token in Bitbot gombra 3. lépés: Csatlakoztasd a tárcád, ha még nem tetted. Majd add meg a Telegramos
jún. 28
10:32
Gránit: a július általában a legjobb hónap a részvénypiacokon (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
jún. 28
10:36
Nem ugyanazok a kedvenc városai a milliomosoknak és a milliárdosoknak (Piac és Profit)
A milliárdosok legkedveltebb lakhelye San Francisco és környéke, míg a milliomosok New Yorkot választják a legszívesebben.
jún. 28
10:36
Kongatja a vészharangot Európa legnagyobb megújulós cége, vissza kell vágni az terveket (Portfolio)
Az európai megújulóenergia-piac egyik legnagyobb szereplője, a norvég állami tulajdonban lévő Statkraft visszavágta növekedési terveit az alacsonyabb villamosenergia-árak és az emelkedő költségek miatt. Birgitte Vartdal vezérigazgató, aki áprilisban vette át a társaság irányítását, bejelentette, hogy a vállalat stratégiáját a kihívásokkal teli piac
jún. 28
10:36
Az izraeli háború 266. napja – Brutális következményekkel járhat az Izrael és a Hezbollah közötti háború (vg.hu)
Nem akarja egyik fél sem a háborút, de mégis egyre közelebb sodródnak hozzá.
jún. 28
10:36
Restaurált animációs alkotásokkal jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton (MMonline)
Reflektorfénybe helyezi a 110 éves magyar animáció remekeit a Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptemberben. Újra rövid rajzfilmek vezetik majd fel az egész estés alkotásokat, többek között Gusztáv kalandjai. Felújítva lesz látható a 82-es kult sci-fi, Az idő urai és Zanzibár partjaira repít Hugó, a víziló. (kiemelt fotón: jelent Az idő urai című
jún. 28
10:36
A Balatonra nagyon rákaptak a külföldi turisták (Növekedés)
2024 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,6 millió vendég 3,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 13 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál - ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 28
10:36
Nagy összegben adott el Bitcoint a német kormány (BitcoinBázis)
Több millió dollár értékben kezdett el a német kormány Bitcoint értékesíteni. Mutatjuk, mennyi BTC-t utalt át a német kormány eddig a tőzsdékre. Folytatja a Bitcoin eladást a német kormány A német kormány folytatja az elkobzott BTC áthelyezését a nagy kriptotőzsdékre. A Lookonchain által megosztott adatok szerint a Németország a korábbiakhoz hasonl
jún. 28
10:36
Már könnyebben pótolhatjuk az elvesztett kártyánkat a Visanak köszönhetően (Fintech)
Akik utazás közben vesztették el bankkártyájukat szinte azonnal pótolhatják azt egy digitális kártyával, bárhol a világon.
jún. 28
10:36
Új koraszakot nyithat az Ai az ingatlanüzemeltetésben (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia térhódításával egyre több iparág ismeri fel és használja ki a technológiában rejlő lehetőségeket, legyen szó stratégiai tervezésről vagy a mindennapi operatív feladatok kezeléséről. A mesterséges intelligencia alkalmazásának számtalan módja lehet a facility management területén is, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyn
jún. 28
10:38
Pánikban a demokrata donorok a Biden–Trump-vita után (vg.hu)
Az elnöknek szerintük ki kell szállnia a versenyből.
jún. 28
10:48
Többen dolgozunk, mint egy éve (Infostart)
4 millió 749 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma májusban, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék.
jún. 28
10:48
A vendégéjszakák száma 13, a vendégeké 18 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest (Adózóna)
2024 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken1 1,6 millió vendég 3,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 13%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,1, a külföldivendég-éjszakáké 21%-kal emelkedett. 2024. január–májusban a belf
jún. 28
10:48
23-an haltak meg az akkumulátorgyár-tűzben, köztük 18 vendégmunkás (HR Portál)
Tűz ütött ki egy dél-koreai akkumulátorgyárban hétfőn, ami 23 ember halálát okozta, köztük 18 vendégmunkásét, akik közül több Kínából érkezett a Szöültól délre található üzembe - tudósított a Jonhap hírügynökség. A hírügynökség ezt követően arról cikkezett, hogy valószínűleg nem véletlenül magas a munkabalesetekben elhunytak között a vendégmunkások
jún. 28
10:48
Már az új lakás sem olyan, mint régen (ProfitLine)
2000 és 2023 között az átadott lakóépületek éves száma tág határok között változott, a csúcsot 2004-ben érte el, amikor 21.237-et, míg kilenc év múlva – a mélyponton – mindössze 3.649-et regisztráltak. Az ezredfordulótól a 2009-es válságig évről-évre mintegy 16-17 ezer új lakóépületet jegyzett a statisztika, ám azóta ezek mennyisége a 10 ezret sem
jún. 28
10:48
Fókuszban az Év Gyára Projektverseny 2024 (Gyártástrend)
Nyári lapszámunkat idén is az Év Gyára Projektversenyünk köré szerveztük, mert úgy gondoljuk, hogy fontos azokat az élen járó ipari projekteket röviden bemutatni, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek talált a benyújtott pályázatok közül.
jún. 28
10:54
Új típusú hulladékgyűjtőket tesztelnek Budapesten (Alternatív Energia)
Nagyobb, modernebb közterületi hulladékgyűjtő tartályokat tesztelnek Budapesten - közölte a Budapesti Közművek szerdán az MTI-vel.
jún. 28
10:54
Kongatja a vészharangot Európa legnagyobb megújulós cége, vissza kell vágni a terveket (Portfolio)
Az európai megújulóenergia-piac egyik legnagyobb szereplője, a norvég állami tulajdonban lévő Statkraft visszavágta növekedési terveit az alacsonyabb villamosenergia-árak és az emelkedő költségek miatt. Birgitte Vartdal vezérigazgató, aki áprilisban vette át a társaság irányítását, bejelentette, hogy a vállalat stratégiáját a kihívásokkal teli piac
jún. 28
10:54
Megszólalt Szijjártó a Prágából Budapestre tartó gyorsvonat halálos balesete után (vg.hu)
Halálos vonatbaleset történt Érsekújvárnál: heten meghaltak, öten megsérültek.
jún. 28
10:54
Az EU tíz ország, köztük Magyarország energetikai kezdeményezését támogatja (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság az uniós Modernizációs Alapon keresztül 2,9 milliárd eurót (mintegy 1160 milliárd forint) folyósított tíz uniós tagállamban, köztük Magyarországon megvalósuló, összesen 39 energetikai kezdeményezés támogatására - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
jún. 28
10:54
Szegeden rendezik a 18. MEMO (Mínuszos)
Idén augusztus végén Szegeden rendezik meg a 18. Közép-Európai Matematikai Olimpiát (MEMO), amelyre mintegy száz résztvevőt várnak, köztük hatvan versenyzőt és húsz csapatvezetőt és helyetteseiket. A Bolyai János Matematikai Társulat közleménye szerint a MEMO az Osztrák-Lengyel Matematikai Verseny folytatása, amelyet 1978 és 2006 között 29 alkalomm
jún. 28
10:54
Kína lett Magyarország legnagyobb külföldi beruházója (Növekedés)
Amíg 30 évvel ezelőtt néhány büfés és használtruha-kereskedő jelképezte Magyarországon a kínai gazdasági szektort, napjainkra Magyarország legnagyobb zöldmezős beruházásai már Kínához kötődnek, mostanra Kína vált Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Gödöllőn csütörtökön.
jún. 28
10:56
Tartósan egy százalék alatt az élelmiszer-infláció (vg.hu)
A havi élelmiszer-infláció 3,6 százalékra mérséklődött, márciusra pedig lenullázódott, és azóta sem megy 1 százalék fölé az Árfigyelő rendszernek köszönhetően. Az élelmiszerek áremelkedése megállt, ezért a kormány úgy döntött, hogy július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást.
jún. 28
11:00
Nincs túlságosan messze a teljes foglalkoztatottság (Piac és Profit)
A március és május közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma 4 millió 745 ezer fő volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
jún. 28
11:00
Egyre több a német munkanélküli (Portfolio)
Németországban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júniusban - derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken ismertetett adataiból. Az előző hat hónapban stagnált a munkanélküliség.
jún. 28
11:00
Hálózatmodernizáció a Telekomnál, érkezik az 5G a budapesti metróalagutakba (Media1)
A Magyar Telekom bejelentette, hamarosan az összes budapesti metróvonalon elérhető lesz az 5G szolgáltatás. Az M1-es vonalon, azaz a kisföldalattin már néhány nap múlva.
jún. 28
11:02
Sorra visszaparancsolják a magyarokat az irodákba - Hát itt meg mi történik? (Portfolio)
Országos szinten a magyar munkavállalók háromnegyede támogatja a home office-t, attól függetlenül, hogy ez saját munkájukat tekintve egyáltalán kivitelezhető-e. Azonban az otthoni munkavégzés lehetősége sokaknak nem adatik meg: 57%-nak minden alkalommal be kell járni dolgozni az erre kijelölt helyre. Ennek oka sokszor vezetői korlátozás, hiszen saj
jún. 28
11:04
Bennfentes kereskedési botrányba keveredett a világ legmenőbb K-pop bandája mögötti cég (Portfolio)
A dél-koreai ügyészek nemrégiben három alkalmazottat vádoltak meg bennfentes kereskedelemmel a HYBE, a BTS K-pop banda mögött álló ügynökség leányvállalatainál. Az érintettek állítólag jelentős veszteségeket elkerülve eladták részvényeiket, mielőtt a BTS tagjai bejelentették, hogy 2022. június 14-én szünetre vonulnak - számolt be a BBC.
jún. 28
11:12
Európai Egyetemi Játékok: A sport ünnepe Debrecenben és Miskolcon (UNIside)
Miskolc és Debrecen izgatottan készül az előttük álló kihívásra, hiszen hamarosan Európa legnagyobb egyetemi sporteseményének, az Európai Egyetemi Játékoknak lesznek a házigazdái.
jún. 28
11:18
Egyre népszerűbb béren kívüli juttatás a nyugdíjpénztári hozzájárulás (GazdaságPortál)
Bár Európában egyre többen ismerik fel a nyugdíjcélú megtakarítások jelentőségét, itthon sokan még mindig spórolnak a nyugdíjas éveken. A munkáltatóknak azonban van lehetősége és eszköze a dolgozókat az öngondoskodásra, hosszú távú befektetésre motiválni: az OTP Nyugdíjpénztár tapasztalatai szerint egyre több munkavállaló részesül béren kívüli jutt
jún. 28
11:18
Videón a sejtméretű elképesztő mikrobot, amit magyar kutatók fejlesztettek (Portfolio)
Az egyedi sejtek megfogásához szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki a HUN-REN SZBK kutatói. Az Advanced Materials folyóiratban megjelent tanulmány szerint a rugalmas mikrorobotok használatának fontos újdonsága, hogy így a sejteket a megfogásukhoz nem szükséges semmivel sem kezelni, és a vizsgálat elvégzése után el is lehet engedni azokat, ami
jún. 28
11:18
Oroszország veszélyesnek ítéli a Fekete-tenger feletti amerikai drónokat - drasztikus lépésre készül (vg.hu)
Az oroszok nem tűrik tovább az amerikai drónokat a Fekete-tenger felett.
jún. 28
11:18
Liberty – egyeztetés nélkül lépett a cég, veszélyben az egykori Dunaferr? (Forbes)
Június elején állapodtak meg a bérekben a korábbi Dunaferr, most Liberty Dunaújváros szakszervezetei a munkáltatóval, de a hidegzuhany (nem is egy) csak ezután következett.
jún. 28
11:18
A WW3 Shiba 1000-szeres nyereséget kínál a Litecoin és XRP befektetőknek (BitcoinBázis)
A kripto befektetők gyors piaci fellendülésben és tartós emelkedő trendben reménykednek. A Litecoin (LTC) és az XRP (XRP) befektetői eladják tokenjeiket, és új kriptovalutákra összpontosítanak a hatalmas nyereség reményében. A WW3 Shiba (WW3S) egy közelgő SocialFi meme coin, amely már az előértékesítés korai szakaszában is figyelmet kelt. Egy tapas
jún. 28
11:18
Jelentősen bővült a biológiai sokféleség az első természetbarát napelempark területén (Öko-drive)
Az üzembe helyezés első éve alatt máris nőtt a fajgazdagság a vizsgált területen az élővilágvédelmi felmérés friss eredményei alapján.
jún. 28
11:24
Hornung Ágnes: egyre többen veszik igénybe a csok pluszt és a falusi csokot (Alternatív Energia)
Egyre többen veszik igénybe a kormány otthonteremtési támogatását: az év első öt hónapjában a csok pluszt hatezren, a falusi csokot pedig 2500-an igényelték - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 28
11:24
Nem jó jel: gyorsul a lengyel infláció (Portfolio)
Lengyelországban az elemzők által várt stagnálás helyett nőtt, és március óta a legmagasabb volt az infláció idén júniusban.
jún. 28
11:24
Egy pozsgás szobanövény, a szögletes-szárú délszőlő a szárazságtűrés példája lehet (Agroinform)
Az itthon is használt szobanövény a szárazságtűrés remek példája lehet.
jún. 28
11:24
KSH: Így alakult a turisztikai szálláshelyek forgalma (TőzsdeFórum)
2024 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken
jún. 28
11:24
A Volvo elektromos teherautói elérték a 80 millió megtett kilómétert öt éven belül (Tiszta Jövő)
A Volvo elektromos teherautói több mint 80 millió kilométert vagy 2000 fordulót tettek meg világszerte, mióta a Volvo 2019-ben bemutatta első elektromos teherautó-modelljét. Ezek a járművek csökkentették a CO2-kibocsátást, ugyanakkor jelentősen javították a vezetők munkakörnyezetét is.
jún. 28
11:24
Új, modernebb eszközöket terveznek bevetni a tisztább fővárosért (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyobb, modernebb közterületi hulladékgyűjtő tartályokat tesztelnek Budapesten - közölte a Budapesti Közművek az MTI-vel.
jún. 28
11:24
Lézerfénnyel irányítható, sejtbefogó mikrorobotokat fejlesztettek ki az SZBK-ban (Agrotrend)
Az egyedi sejtek megfogásához szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai – tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t. A közlemény szerint az egyedi sejtek vizsgálatát szolgáló eljárások, mint például az egysejt genomika, proteomika vagy a képanalízisen alapuló morfológiai j
jún. 28
11:26
Szamócapalánták szaunáztatása (Agroinform)
A berendezés tökéletesen irtja a szamóca atkákat.
jún. 28
11:26
Egy éves az online Árfigyelő rendszer (TőzsdeFórum)
Budapest, 2024. június 28. – Július 1-jén lesz egy éve, hogy élesedett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. A GVH és Magyarország Kormánya azzal a céllal hozta létre a platformot, hogy az árak összehasonlíthatóságán keresztül fokozza a verseny intenzitását a kiskereskedelmi piacon, ezzel pedig hozzájáruljon
jún. 28
11:28
A csicseriborsó- és babfogyasztás élettani előnyei (Agroinform)
Rendszeres fogyasztásuk csökkentik a szív és érrendszeri betegségek kockázatát.
jún. 28
11:28
Reggeli Tükör 2024 Június 28. – Vegyes indítás a tőzsdén (TőzsdeFórum)
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,50 százalékkal erősödött, a frankfurti tőzsde DAX-30 indexe 0,41 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index pedig 0,11 százalékkal gyengült a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,23 százalék pluszt jelzett
jún. 28
11:30
Vízvisszatartással tehetünk a legtöbbet a fenntartható mezőgazdaságért! (Agroinform)
A vizet a tájban kell tartani.

Keresés