Ausztria földgázellátása az orosz importtól való nagyfokú függősége ellenére is biztonságos, mivel Bécs más importforrásokra és a jelentős föld alatti gáztárolói tartalékokra is támaszkodhat akkor, ha Moszkva a jövő hónapban elzárja a gázcsapot - derült ki az osztrák kormány megbízásából az Osztrák Energia Ügynökség által készített, pénteken közzét
A Dogwifhat (WIF) kriptovaluta fokozódó eladási nyomással szembesül, miután jelentős elutasítást kapott a $2.13 ellenállási szintnél. Ez az elutasítás döntő pillanatot jelöl, amely lefelé tolja az árat, és jelzi a kriptovaluta esetleges további veszteségeit. A piaci elemzők és befektetők szorosan figyelik ezt a fejleményt, mivel a $2.13 szint áttör
A születések száma Japánban történelmi mélypontra került, olyannyira, hogy a tokiói kormány úgy döntött, hogy egy társkereső alkalmazásba fektet be a termékenységi ráta növelésének reményében. A korai stádiumban lévő projekt, amely az év végére válik működőképessé, mesterséges intelligencián alapul, kezdőlapján pedig a következő üzenet jelenik meg:
A korábbi években megszokott áremelkedésnél kisebb ütemben ugyan, de tovább drágultak az új építésű lakások, a debreceni átlagár pedig ismét megelőzte a sopronit - ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője a megyei jogú városok második negyedéves árlistáját.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Apple Pay váratlanul és indokolatlanul számos tranzakciót hajtott végre, a jelenség szinte minden hazai bank ügyfeleit érinti, beleértve a Revolutot is. Egyes számlákon többször próbáltak kisebb összegeket levonni, általában néhány tízezer forintot. Az ügyben most megszólalt a Revolut is.
Május attól volt hangos, hogy az iváncsai akkumulátorgyár többszáz külföldi munkavállalót ereszt szélnek, mert lecsökkentek a megrendelései. Most úgy tűnik, ez már a múlt és újra megkezdődött a toborzás.
A magyar zöldség- és gyümölcstermesztés korszerűsítésén dolgoznak a Kite Zrt. szakemberei a cég derecskei kísérleti telepén. Bemutatójukon megújult és frissen telepített ültetvényeket, jól felszerelt fóliaházakat, intenzív technológiákat láthattunk.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 601,98 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 72 094,79 pontos történelmi csúccsal zárt pénteken. A BUX-nak a héten ez volt a negyedik rekordja.
Az új építésű lakások négyzetméterára átlagosan 2,8 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest a vidéki városokban. A legdrágább Debrecen, ahol négyzetméterenként 1,24 millió forintot, a legolcsóbb pedig Békéscsaba, ahol egy új építésű lakás négyzetméteréért 605 ezer forintot kérnek.
Vezetőváltás az Eisberg Hungary Kft. élén: júliustól Pál Gyula lesz az ügyvezető igazgató, ezt a pozíciót több mint másfél évtizede Gazsi Zoltán tölti be, aki a váltást követően cégvezetőként támogatja a menedzsmentet - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
Ma már természetesnek számít, hogy utazásainkon bankkártyával fizetünk, hiszen kényelmes, és pénzügyileg is előnyösebb lehet annál, mintha valutát vennénk, készpénzben fizetnénk. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint van néhány dolog, amivel célszerű tisztában lenni, nehogy csalódás érjen bennünket – derül ki a Bankmonitor.hu összefoglalójából
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel fél hétkor jegyzett 396,48 forintról 395,07 forintra gyengült 18 órakor, napközben 394,60 forint és 396,80 forint között mozgott.
Sokkal robusztusabb a magyarországi fizetések emelkedésének üteme idén, mint ahogy azt a kormány, a jegybank vagy akár az elemzők az év elején megjósolták.
Számos egyéb terület mellett az elmúlt időszakban a fizetésforgalom is alapos változáson esett át. Míg az internet kezdeti korszakát jellemzően a banki átutalások és a bankkártyák uralták, ezt a helyzetet forgatta fel először a PayPal, majd más, hasonló e-pénztárcák megjelenése. A 2010-es években pedig megjelent a bitcoin, utána pedig a többi kript
A korábbi években megszokott áremelkedésnél kisebb ütemben, de tovább drágultak az új építésű lakások, a debreceni átlagár pedig ismét megelőzte a sopronit – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője a megyei jogú városok második negyedéves árlistáját.
A Lidl, az egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalat és a WWF, a világ egyik legnagyobb független természetvédelmi szervezete bejelentette, hogy egy új, ötéves, 31 országot átfogó nemzetközi stratégiai partnerséget indít. A WWF-fel való hosszú távú kooperáció a Lidl értékláncát érintő közös együttműködésre fókuszál, hogy segítsen korunk globális ök
A kiberbiztonság - más néven digitális biztonság – szabályozása az egyik legfontosabb jogi újdonság hazánkban. Magyarország átültette a NIS2 irányelvet, amely az Európai Unió legújabb, az európai kiberbiztonságot erősítő jogszabálya. A törvény meghatározza a kiberbiztonság nemzeti kereteit, megszabva az információs és kommunikációs technológiai (IK
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 601,98 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 72 094,79 pontos történelmi csúccsal zárt pénteken. A BUX-nak a héten ez volt a negyedik rekordja.
Érdekes fejleményre hívta fel a figyelmet az agrarheute.com agrárszaklap cikke a minap: a McKinsey felmérését idézve arról számoltak be, hogy alábbhagyóban van az elektromos autók iránti lelkesedés Németországban.
A bikafutás és az altcoin-szezon a láthatáron van. A tokenek ugrásszerű növekedést hozhatnak. A piac továbbra is nyugodt, mivel a befektetők visszatartják lélegzetüket, és várják a következő nagy áttörést. Az altcoinok még mindig a mélypontjukon vannak, de bármelyik pillanatban kitörhetnek. A Solana ETF lehetséges jóváhagyása körüli pletykák pedig
Jelenleg nincs olyan kockázat, ami visszarettentené a befektetőket, akik az egyre meredekebb árazás ellenére is olyan önfeledten vásárolnak, mintha az Nvidia egy leértékelt divatholmi lenne a plázában.
Felújítás miatt csütörtöktől lezárják a fővárosban a XIV. kerületi Fogarasi utat és a XVI. kerületi Csömöri utat összekötő felüljárót - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. Az augusztus végéig tartó munkálatok idején csak a BKK járatai és a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthatnak át a felüljárón.
Az Év Ügynöksége 2024-ben is a Noguchi, a kategóriák feletti fődíjat pedig az Sos Gyermekfalvaknak ítélték oda az “Árvácskák" kampányért. Arany díjakkal büszkélkedhet az Sos Gyermekfalvak, a Noguchi, illetve az Avantgarde is. A legtöbb pályázat a pr-vezérelt integrált kampányok, illetve a társadalmi kommunikáció kategóriában került a főzsűri elé,