2024. június 6. csütörtök

jún. 6
17:42
Németország nem keveredhet bele a háborúba a kancellár szerint (vg.hu)
A kancellár korábban engedélyezte Ukrajnának, hogy a Németországból kapott fegyvereket oroszországi területen található célpontok ellen is bevesse.
jún. 6
17:42
A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm (Digital Hungary)
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével, az egyik első olyan magyar rövidfilmmel, amelynek költségvetését közösségi finanszírozásból sikerült megvalósítani, teljesen független keretek között.
jún. 6
17:44
Takarmányboom jöhet Afrikában – a Vitafort már készül (vg.hu)
Kutatásokkal és tudásátadással segítik az afrikai takarmányipart.
jún. 6
17:48
Kemény az Eu: stop az ukrán és a lopott orosz importnak is (Agrárágazat)
Az Eu július 1-től magas vámokkal tartja távol Európától az ukrán, fehérorosz és a lopott orosz import terményt is.
jún. 6
17:54
Az állam megvette a ferihegyi repteret (444.hu)
Megvalósult Orbán álma, amiről már decemberben azt mondta, hogy "bármelyik nap megtörténhet".
jún. 6
17:54
Rendkívüli: a magyar állam visszavásárolta a ferihegyi repülőteret – a kormány megtette a bejelentést (vg.hu)
Történelmi tranzakció, mostantól újra magyar tulajdonban van a Budapest Airport Zrt. Kiderült minden részlet, a vételár is.
jún. 6
17:56
Rendkívüli: újra magyar kézben a reptér (vg.hu)
.
jún. 6
18:00
A tojástermelők szövetsége kiakadt a Penny Marketre, megérkezett a bolt válasza (Portfolio)
Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny Market magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban. A Penny szerint a választék túlnyomó többségét magyar tojások teszik ki, ugyanakkor az ársapk
jún. 6
18:00
Hivatalos: a magyar állam visszavásárolta a ferihegyi repülőteret (Telex)
A Budapest Airport vételára 3,1 milliárd euró volt.
jún. 6
18:02
Visszavásárolta a kormány a ferihegyi repülőteret (Portfolio)
Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően ma, azaz 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök este. A magyar állam 80%-os tulajdonrészt szer
jún. 6
18:06
A magyar állam megvette a Budapest Airport 80 százalékát - ismert az ár is (Infostart)
Hosszas tárgyalások után magyar kézbe került a Budapest Airport Zrt. A francia befektető partner 20 százaléknyi részesedéshez jutott.
jún. 6
18:12
A Penny Market veszélyezteti a hazai tojástermelőket (ProfitLine)
Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny Market magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban.
jún. 6
18:12
Pesti panelár alatt vesznek Cipruson lakásokat a magyarok (vg.hu)
Évente 12-13 százalékos árnövekedés van.
jún. 6
18:18
Jogvédők panaszt tettek a Meta mesterséges intelligenciájának adatkezelése miatt (Adózóna)
A NOYB osztrák jogvédő csoport csütörtökön felszólította a nemzetközi adatvédelmi szervezeteket, hogy azonnal lépjenek fel a Meta amerikai internetes óriásvállalat ellen, miután a cég az Európai Unióban fel akarja használni a felhasználók személyes adatait a mesterséges intelligencia (MI) technológiája számára – közölte az MTI.
jún. 6
18:18
Most érkezett! Újra állami kézbe került a ferihegyi repülőtér (Pénzcentrum)
Aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.
jún. 6
18:18
Érthetetlen: a Penny importtojásokkal újított, veszélyeztetve ezzel a magyar termelőket (vg.hu)
Hazai étkezési tojásokból van elegendő és megfelelő árukínálat a magyar piacon.
jún. 6
18:18
Növények napja az agrárcampuson (Magyar Mezőgazdaság)
Van élet a kukoricán, a búzán és a napraforgón túl is! Ezt bizonyítja az a kiállítás és bemutató, amit május 14–24. között rendeztek a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, a Böszörményi úti campuson.
jún. 6
18:20
Győrffy Balázs, az európai gazdák és az unió (Magyar Mezőgazdaság)
A Fidesz EP-listájának negyedik helyén szereplő agrárkamarai elnököt, Győrffy Balázst arról kérdeztük: amikor elindul Brüsszelben a munka, mi a prioritás, milyen célokat érdemes, illetve lehet reálisan kitűzni, milyen partnerekre számíthat.
jún. 6
18:24
A fenntartható gazdálkodási módszerek és eszközök kerültek a fókuszba (Agroinform)
NAK-MEGFOSZ: Idén is sikeres volt a NAK Szántóföldi Napok.
jún. 6
18:30
Egyre több francia cég működik Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon 544 francia tulajdonú vállalat működik, csaknem 11 százalékkal több, mint 2020-ban, csaknem 49 ezer munkavállalóval, éves árbevételük több mint 13 milliárd euró - közölte a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön az MTI-vel, a Magyarországi Francia Nagykövetség Gazdasági Osztályával és a Francia Külkereskedelmi Tanácsos
jún. 6
18:30
Zavar a Vörös-tengeren: izraeli kikötőt támadhattak meg a húszik (vg.hu)
Izrael tagadja, hogy a húszik lecsaptak volna Haifa kikötőben.
jún. 6
18:36
Nio: jön a luxus miniben is – a veszteségre pedig fittyet hánynak (vg.hu)
A Nio a kisautók mezőnyében is helyet követel magának, a Firefly márkát jövőre Európába is áthozzák.
jún. 6
18:42
A jó hangulat a budapesti parkettet sem kerülte el (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,24 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 69 669,74 ponton zárt csütörtökön.
jún. 6
18:42
Zöldben zárt a pesti tőzsde - remekelt a Magyar Telekom (vg.hu)
A vezető nyugat-európai részvényindexek is erősen zártak csütörtökön.
jún. 6
18:48
Megtöltötte fegyverét a forint (Menedzsment Fórum)
Újra a 390-es szint alatt jár a magyar fizetőeszköz.
jún. 6
18:48
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
jún. 6
18:48
SpaceX: tökéletesen zárult a Starship tesztje (vg.hu)
Negyedik alkalommal indult próbaútjára a vállalat magánűrhajója.
jún. 6
18:48
Bitcoin: A bálnáké a kínálat 40 százaléka, ezek a kockázatok (KriptoMagazin)
A kriptók folyamatosan fejlődő világában egy új jelenség vonzza a befektetők és az elemzők figyelmét: A Bitcoin bálnák. Ezek a szervezetek mostanra a teljes Bitcoin-kínálat több mint 40%-át halmozták fel! Vajon ez jó jel a piac számára? A Bitcoin bálnák a kínálat +40%-át halmozzák fel Ez a március közepén kezdődött felhalmozási trend jelentős válto
jún. 6
18:54
Európa leggazdagabb megkezdte birodalma átalakítását (Portfolio)
Frédéric Arnault-t, az LVMH vezérigazgatójának és elnökének, Európa leggazdagabb emberének, Bernard Arnault 29 éves fiát nevezték ki a Financière Agache ügyvezető igazgatójának, az egyik olyan holdingvállalatnak, amelyen keresztül az Arnault család irányítja a luxuscikkeket gyártó csoportot. Frédéric Arnault Nicolas Bazire-t váltja a pozícióban – í
jún. 6
18:54
Új igazgató a Yettel Magyarország vezetésében (Márkamonitor)
Június 4-től Tasnádi Iván irányítja a Yettel Magyarország kontrolling igazgatóságát.   Tasnádi Iván széleskörű tapasztalattal rendelkezik pénzügyi és kockázatkezelési területen. Pályafutását a Mol Csoportnál kezdte, ahol treasury és kockázatkezelési folyamatokkal foglalkozott. Később csatlakozott az Omv Csoport vegyipari leányvállalatához, a Boreal
jún. 6
18:54
Közel 1 milliárd forintból fejleszt a Nébih (Üzletem)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 984,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason.
jún. 6
18:54
Lendületben a virtuális fogadás (Digital Hungary)
Megújult a V-sport kínálata, és ezzel párhuzamosan kibővült az elérhető szolgáltatások, valamint a kényelmi funkciók köre is. Az előbbinek köszönhetően egyszerre már két bajnokság meccseire is tudnak fogadást kötni a játékosok a földi hálózatban. Utóbbi esetében pedig többek között a tippmixpro.hu-ra megérkezett a közös napló, a közös fogadószelvé
jún. 6
19:00
Megvillantotta a foga fehérjét a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 6
19:06
Megszólalt a Budapest Airport legnagyobb részvényese a repülőtér eladásáról (vg.hu)
A repülőtér 2022-ben a becslések szerint 2,85 milliárd euróval járult hozzá a magyar gazdasághoz, ami a magyar GDP nagyjából 3 százaléka.
jún. 6
19:12
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására emelkedett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,24 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 69 669,74 ponton zárt csütörtökön.
jún. 6
19:12
Európa leggazdagabb embere megkezdte birodalma átalakítását (Portfolio)
Frédéric Arnault-t, az LVMH vezérigazgatójának és elnökének, Európa leggazdagabb emberének, Bernard Arnault 29 éves fiát nevezték ki a Financière Agache ügyvezető igazgatójának, az egyik olyan holdingvállalatnak, amelyen keresztül az Arnault család irányítja a luxuscikkeket gyártó csoportot. Frédéric Arnault Nicolas Bazire-t váltja a pozícióban – í
jún. 6
19:12
Varsói jelzésnek örül a forint, de az egyik szemünk sír (vg.hu)
Csak semmi kamatcsökkentés – figyelmeztet a lengyel jegybank elnöke.
jún. 6
19:18
NAK: módosult az STÉ értékekről szóló közlemény (Adózóna)
A támogatási kérelmek jogosultsági feltételeként előírt üzemméret kiszámítását a továbbiakban már egy részletesebb termékmegfeleltetési besorolás alapján lehet elvégezni – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
jún. 6
19:18
Lecsapott a NAV az illegális tippadókra (vg.hu)
Az adóhivatal kiemelt figyelemmel kíséri a különböző digitális platformokon és a közösségi médián keresztül tevékenységet végző vállalkozókat.
jún. 6
19:24
Válságjelek látszanak a világ legnagyobb autópiacán (vg.hu)
A kínai újautó-értékesítések száma csak szerény öt százalékkal nőtt idén május végéig.
jún. 6
19:30
Íme Magyarország legjobb kenyerei (Agroinform)
A Magyar Pékszövetség versenyére majdnem 100 terméket neveztek.
jún. 6
19:30
Európa legnagyobb ritkaföldfém-lerakódására bukkantak Norvégiában (444.hu)
A felfedezésnek komoly jelentősége lehet abban, hogy csökkenjen a gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő Kínától való függőség.
jún. 6
19:36
Megválasztották a világ legjobb éttermét (Portfolio)
Spanyolország továbbra is a világ fine dining központja marad – írja a CNN a világ 50 legjobb étterméről megjelent, a The World's 50 Best Restaurants Academy szavazataiból összeállt 2024-es lista alapján.
jún. 6
19:36
Pánikszerűen menekülnek a londoni Cityből a pátyolgatott gazdagok (vg.hu)
A non-dom státuszt még a gyarmati időkben vezették be, de ma már felháborodást váltanak ki a külföldiek adókedvezményei. Most mindkét nagy párt megnyirbálná az előjogokat.
jún. 6
19:42
Erősödött a forint kora estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 6
19:42
Tovább bővül az Agrárminisztérium és a Fao együttműködése (Agroinform)
Mindeközben 50 fejlődő ország hallgatója képezi magát magyar agráregyetemeken.
jún. 6
19:48
Devizapiac: 390 alá erősödött a forint az euróval szemben (Pénzcentrum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 6
19:48
A Toyota hibridjei tarolnak a használtautó-piacon (vg.hu)
A hibrid Toyota modellek rendkívül jól tartják az árukat.
jún. 6
19:50
Kiszámolták, mennyi idő alatt térülhet meg a repülőtér visszavásárlása (vg.hu)
Nézőpont: a repülőtér visszavásárlása jó üzlet.
jún. 6
19:54
Autópálya-építés helyett hatalmas mennyiségű fegyvert vásárol Románia (vg.hu)
Bukarest a koreai mennydörgéssel erősíti meg a hadseregét.

Keresés