A pénteki amerikai tőzsdei kereskedésben nagyot estek a részvénypiacok, a kriptoeszközök pedig kis túlzással összeomlottak. Ezzel szemben az arany árfolyama tartotta magát, ami újabb jel lehet arra, hogy a befektetők ebben az eszközben bíznak leginkább.
Az ősz nemcsak a lehulló falevelekről és a ködös reggelekről szól, hanem a kert különleges hangulatáról is. Ebben az időszakban a természet gazdag színpalettát kínál: arany, rozsdabarna, mélyvörös és narancs árnyalatokkal díszíti a tájat.
Az Instagram a PG-13-as filmbesorolási rendszer mintájára szigorítja a tinédzsereknek szóló tartalmak szabályozását. A Meta szerint a cél a szülői kontroll erősítése és a fiatal felhasználók biztonságának növelése – kritikusai viszont attól tartanak, hogy a változtatások ezúttal is inkább PR-lépések, mint valódi védelem.
Az első saját otthon megszerzése komoly dilemmát okoz Európa-szerte. A két legnagyobb akadály általában ugyanaz: összegyűjteni a kezdőtőkét, azaz az önerőt, és nem belevágni egy olyan hitelbe, ami a magas vagy változó kamatozás miatt évek múlva akár megfizethetetlenné válik az adósok számára. Megnéztük, hol tart a kontinensen a lakáshitelezés, és m
A 32 éves ukrán kriptokereskedő, Konsztantin Galics halála sokkolta a közösséget. A történelem során több ismert kriptopiaci szereplő távozott idő előtt, jellemzően nagy összeomlások után. Gerald Cotten, John McAfee, Nikolai Mushegian, Tiantian Kullander a digitális aranyláz hősei, akik végül maguk is a piac áldozatai lettek. A kérdés most már nem
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 365,5 millió forint bírságot szabott ki a Paradox biztonságtechnikai cégre és annak magyarországi disztribútorára. A közigazgatási bírósági döntés alapján megismételt eljárásban a nemzeti versenyhatóság megállapította, hogy a cégek közel tíz éven keresztül korlátozták a biztonságtechnikai eszközök értékesít
A leggazdagabb magyar, a világ 22. legvagyonosabb embere a maga 82,2 milliárd dolláros vagyonával videón jelentkezett be Amerikából a Forbes Money Summit színpadára. A 81 éves cégalapító ma is mindennap – hétvégén is – dolgozik, és még nagyon nagy tervei vannak. Nagyon optimista vagyok Amerikával Péterffy Tamás közismerten republikánus szavazó, Don
Egyáltalán nincsenek biztonságban a gyerekek a közösségimédia-platformokon, az Európai Unió viszont megkötötte a tagállamok kezét, miközben rájuk hárítja a felelősséget. A gyerekeket algoritmusok nevelik fel, az NMHH 10 év alattiakat is talált társkereső csoportokban, a felnőttek pedig tömegesen írnak nekik azért, hogy szexuális tartalmú képeket ké
A nyugdíjkorhatár betöltéséhez közeledve a munkavállalók többsége szeretne információhoz jutni arról, mi szerepel róla a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban. Az adatok megismerésére a jogszabály több eljárás keretében nyújt lehetőséget, a kérelmeket – általános esetben – az érintett személy lakóhelye szerint illetékes fővárosi/vármegyei kormányhiva
Két tűz között áll a HR: a dolgozók gyakran nem bíznak benne, a vezetők pedig kételkednek a szavaiban. Pilita Clark, a Financial Times újságírója szerint ma már nem elég a munkavállalók érdekeit képviselni – a HR-nek saját hitelességét is védenie kell, ha valóban hatékony szeretne lenni.
Egy német férfit 150 euróra (kb. 58 000 forintra) büntettek, mert vezetés közben az e-cigarettája érintőképernyőjét használta - a bíróság szerint ez ugyanúgy tilos, mint a mobiltelefon nyomkodása. A Kölni Felsőbíróság kimondta: nem az eszköz funkciója számít, hanem az, hogy a képernyő elvonja a figyelmet a vezetésről. Az ügy újra ráirányította a fi
Érdekes eredmények rajzolódnak ki az országos megtakarítási statisztikákból: a magyarok vagyona szépen növekszik, mind az ingatlanok értéke, mind a pénzügyi megtakarítások komoly növekedésen vannak túl, habár a vagyon eloszlása meglehetősen egyenlőtlen. A Portfolio-nál úgy döntöttünk, elkészítjük saját kutatásunkat a havonta többmilliós olvasóközön
A Mézkirálynőnek egy éven keresztül kell képviselnie a méhészeket és népszerűsítenie a mézfogyasztást határon innen és határon túl. A versenyzők komoly kiválasztási procedúrán vesznek részt ahol elnyerhetik a sok munkával járó címet.
A Windows 10 tegnap elérte életciklusa végét, de az operációs rendszer még így is több százmillió eszközön fut. Dacára annak, hogy a Microsoft többé nem biztosít ingyenes szoftverfrissítéseket, technikai támogatást, valamint biztonsági javításokat.
Hiába élénkült a szolgáltató szektor, a magyar gazdaság teljesítményét 2025 első felében továbbra is az egyensúlytalanság jellemezte. Miközben a lakossági fogyasztás némileg bővült, az ipar és a mezőgazdaság teljesítménye egyértelműen visszaesett, a beruházási kedv továbbra is mérsékelt, a külkereskedelmi egyenleg pedig romlott. Az infláció nyomása
A Tesla a napokban leplezte le az idén év elején felfrissített Model Y új, belépőszintű változatát. A Standard kivitel mostantól Magyarországon is elérhető.
Kereskedési versenyt indít a Binance, méghozzá 2025. október 11. és 25. között, ami most Creditlink (CDL) tokenre fókuszál. A promóban összesen 5 643 000 CDL tokent lehet megszerezni, amit a ranglista tetején szereplő 5 700 résztvevő kaparinthat meg. A jutalom fejenként 990 CDL, a rangsor pedig a kereskedési volumen alapján dől el, vagyis minél töb
Egy súlyos terrortámadás után a Google ismét a nemzetközi hírmárkákat helyezte előtérbe a helyi lapok rovására – ez pedig komoly kihívást jelent a helyi újságírás számára.
Az ősz a legtöbb munkahelyen az év legsűrűbb, legstresszesebb időszaka: ez jelenti az utolsó lehetőséget az év elején kitűzött célok teljesítésére, az ünnepek közeledtével ráadásul mindenhol nő a forgalom, ami az ügyfélszolgálatokra is jelentős terhet ró. Nem véletlen tehát, hogy ilyenkor feszültebb a helyzet az irodákban. A TOPdesk szakértője most
Ez a gyümölcs a természet egyik legszebb dísze, és az egészséged szuperhőse is. Eláruljuk, miért érdemes neked is beszerezni egyet a kertedbe! Ráadásul igazán kevés gondozást igényel!
Az első magyar neobank és a hazai cégek legkedveltebb számlázó programját üzemeltető cég a teljes vállalati szektor digitalizációját célozza meg új, közös termékével, a BinX Pro számlacsomaggal. A BinX és a Számlázz.hu stratégiai partnersége új szintre emeli a magyar kis- és középvállalkozások pénzügyi folyamatait, ennek kapcsán új, nulla forintos
Az OpenAI új bevételi forrásokat, adósságfinanszírozási partnerségeket és további tőkebevonást tervez, hogy fedezni tudja a mesterséges intelligencia fejlesztésére szánt, több mint 1 billió dolláros kötelezettségvállalásait - tudósított a Financial Times. November 25-ei AI & Digital Transformation konferenciánkon AI use case-ekről, üzleti tapasztal
A hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) a gazdasági nehézségekre és a szakemberhiányra nemcsak rövid távú költségoptimalizálással, hanem hosszú távú technológiai modernizációval válaszolnak. Tavaly a CFO-k 57 százaléka vezetett be költségcsökkentési intézkedéseket, miközben 62% automatizációs és digitalizációs fejlesztéseket tervez a következő három évben
A nemzetközi munkaerőmozgás és a globalizáció következtében a munkahelyek egyre sokszínűbbé válnak, ami új típusú szervezeti kihívásokat hoz. A kulturális különbségek – ha nincsenek tudatosan kezelve – akadályozhatják a hatékony együttműködést, növelhetik a konfliktusok kockázatát, és hosszú távon a munkahelyi integráció, valamint a termelékenység
Október végétől két új, ingyenes számlacsomagot vezet be az OTP Bank, amelyekkel elsősorban új ügyfeleket és fiatal felnőtteket céloznak meg. Az OTP Top és OTP Go konstrukciók számos kedvezményt kínálnak, akár teljes díjmentességet is, ha teljesülnek a feltételek. Cikkünkben bemutatjuk az új csomagok részleteit, a hozzájuk tartozó feltételeket, val
Svájci kutatók egy, a szem szaruhártyájának (cornea) pótlását szolgáló, 3D-nyomtatóval előállítható mesterséges implantátum kifejlesztésén dolgoznak - közölte a Svájci Anyagvizsgáló és Kutatóintézet (Empa).
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Uszka község közelében egy diagnosztikai célból kilőtt rókánál igazolt veszettséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása révén történhetett.
A kutatás és a gazdálkodók igényeit egyaránt szolgálja a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán kifejlesztett meteorológiai állomás, amely a pontosabb, adatalapú döntések meghozatalához járul hozzá. Az innovatív eszköz használata növeli a termelés hatékonyságát és biztonságát, valamint támogatja a fenntartható mezőgazdasági g
Október 27-étől két új számlacsomag lesz elérhető az OTP Banknál, az egyik a bankváltókat, a másik a fiatal felnőtteket célozza meg. A hír apropóján megnéztük, milyen ingyenes számlacsomagok érhetők el ma a magyar bankszektorban a lakosság számára, és melyik banknál milyen feltételekkel lehet nyitni ilyen számlát.
Az MNB ingatlanos cége nem vár tovább a javításokra, lehívta a több milliárdos bankgaranciát, amit a kivitelezésre kötött a Somlai Bálint-féle Raw Development Kft. A székházzal úgy is sok a probléma, hogy menet közben másfélszeresére drágult a kivitelezés.
Pottyondy Edina legújabb videójában élesen nekiment Hont Andrásnak és ezzel az általa vezetett médiaplatformnak, Hont a Facebookon reagált: szerinte Pottyondy hazugságokat terjeszt. Ma reggel Pottyondy "visszalőtt". Nem kicsit, nagyon is. Szóval fullba nyomják a roastot.
A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, alacsonyabb összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg. Ennek a gyakorlatnak vet
Az őszi káposztarepce gyakorlatilag szinte az egyetlen olyan szántóföldi kultúránk, amelynek növényvédelmében nem a gyomirtás, vagy a kórokozók elleni védelem feladatai és költségei dominálnak, hanem az állati károsítóké.
5 egyszerű lépésben, maximum 15 napos ügyintézési határidővel juthatnak kedvező kamatozású hitelhez a turisztikai ágazat szolgáltatói. Október15-től két termék lesz elérhető. A hónap végén az első folyósítások is megtörténhetnek, már zajlanak az előminősítések – közölte a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH), amelynek vezérigazgatójával nemrég
Mozgalmas napot zártak kedden az amerikai tőzsdék, az Egyesült Államok és Kína közötti vámháborús feszültségek mellett a meginduló amerikai negyedéves gyorsjelentési szezonra figyeltek a befektetők. Az amerikai indexek felemás elmozdulásokkal fejezték be a tegnapi kereskedést, ma reggel azonban az ázsiai tőzsdéken jó a hangulat és az európai határi
Elakadt a Revolut teljes körű banki engedélye megszerzésének a folyamata, a brit bankfelügyelet ugyanis sajtóhírek szerint garanciákat vár arra vonatkozóan, hogy a vállalat kockázatkezelési infrastruktúrájának kiépítése lépést tud majd tartani a brit fintech óriás globális terjeszkedés ütemével. A Revolut hosszadalmas, három évig húzódó folyamat ut