A Nestlé legnagyobb kávémárkája, a Nescafé 2024-ben kávéjának 32 százalékát olyan gazdáktól szerezte be, akik regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokat alkalmaznak. A Nescafé Plan 2030 program eredményeit bemutató globális riport[1] 2024-es adatai szerint ez az arány már most túlszárnyalta a 2025-re kitűzött 20 százalékos célt, ami jól mutatja a gazd
A Széchenyi István Egyetem kutatói olyan precíziós meteorológiai állomást alkottak, amely pontos adatokat szolgáltat a fenntartható és hatékony mezőgazdasági döntésekhez.
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el
Erősödni tudott tegnap a forint a vezető devizákkal szemben. Az amerikai jegybank az októberi kamatcsökkentést készíti elő és nemsokára a mennyiségi korlátozás programja is megszűnhet. A hír hatására gyengülni kezdett a dollár és javult a hangulat a nemzetközi piacokon. Magyar oldalról a legfontosabb hír, hogy a kormány a 14. havi nyugdíj bevezetés
A NAV két adózói körben indított újabb célzott eljárásokat. Azokat az adózókat keresték meg, akik idén adtak be önellenőrzést, de az ehhez kapcsolódó pótlékot rosszul számolták ki, és azokat a felvásárlókat, akik őstermelőktől szereztek be mezőgazdasági termékeket, és áfabevallásukban megtéríttették a kompenzációs felárat, de járulékbevallásaikban
A réz árfolyama emelkedésnek indult, miután Jerome Powell Fed-elnök újabb kamatcsökkentést jelzett előre októberre, és a szakma vezető kereskedői szerint akár a 12 000 dolláros tonnánkénti ár is elérhető közelségbe került a londoni tőzsdén, ami új történelmi csúcs lenne - írta a Bloomberg.
A japán pénzügyi hatóság a kriptoeszközökre vonatkozó bennfentes kereskedés megfékezésére készül és olyan törvénymódosításokat tervez beterjeszteni, amelyek kifejezetten megtiltanák a nem nyilvános információk alapján történő kriptokereskedést. A szabályszegőkre a jogsértéssel arányos pénzbírságot szabnának ki, a legsúlyosabb esetekben pedig büntet
Alternatív inflációs mutatók emelkedést jeleznek a termékárakban, amit részben az új vámok okoznak. A háztartási eszközök és bútorok ára két éve nem látott ütemben nőtt, miközben a hivatalos statisztikák még késnek a kormányzati leállás miatt. A szolgáltatások árai lehetnek a döntő tényezők a jövő évi infláció lefékeződésében.
A vezetői pozíciót 2025. október 15-től Smid Beáta tölti be. A svájci központú világcég stratégiai pillérként tekint a kommunikációra és a betegközösségekkel történő együttműködésre, hiszen ezek kulcsszerepet játszanak a bizalom erősítésében, a partnerkapcsolatok fejlesztésében és az egészségügyi környezet alakításában. Az új vezető feladata az les
A kormány intézkedéseinek köszönhetően ma már ma kevesebb víz folyik ki az országból, mint amennyi beérkezik, és az idén, amikor Európa legforróbb nyara volt, 200 ezer hektárral kisebb területen volt aszálykár, mint a 2022-es nagy aszály idején – mondta az agrárminiszter Vajszlón.
3,8%-ot ugrott a nyitás előtti kereskedésben a Bank of America részvényárfolyama, miután a bevételek és az eredmény szempontjából is a vártnál jobb harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé az amerikai bankcsoport.
Az északi és balti országok pénzelik Ukrajna amerikai fegyverekhez jutását, miután Washington jelezte, a jövőben nem hajlandó a katonai segélyek költségeinek finanszírozására.
Tovább súlyosbodhat a szárazság itthon: az előttünk álló egy hétben gyakorlatilag csapadékmentes időre számíthatunk az ország nagy részén. A kisebb mennyiségű eső sem lenne elég a vízhiány enyhítésére, amely a Dél-Alföldön már kritikus szintet ért el.
Ismét több vármegyében és borvidéken mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazmát, az újabb igazolt fertőzésekkel a betegség már 17 vármegyében és 20 borvidéken van jelen - közölte a hivatal szerdán. A szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni országos szintű v
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el
Conor Grogan, a Coinbase igazgatója október 13-án érdekes felfedezést tett. Még 2018-ban 1,4 millió dollárt adományoztak Binance Coinban (BNB) nyugat-japán katasztrófaelhárítási alapnak az akkor pusztító árvizek során, amelyek 225 ember halálát okozták. Ennek a pénznek a fele 2018 folyamán kivonásra is került, viszont a másik fele azóta 50-szeresér
Két, kedvező kamatozású hiteltermék vált elérhetővé a turisztikai ágazat szolgáltatóinak október 1-től, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont már az első héten több száz hiteligényléssel számol.
A világ leggazdagabb emberei közül sokan ugyanott kezdték: amerikai elit egyetemeken. A Harvard, a Stanford és a Pennsylvaniai Egyetem évtizedek óta ontja magából a milliárdos vállalkozókat és befektetőket, ugyanakkor a Corvinus, a BME, vagy épp a Gödöllői Agrártudományi Egyetem falai között is tanultak mára már milliárdossá lett vállalkozók. A tre
A lassuló infláció megnyithatja az ajtót a több kamatvágásnak Lengyelországban – áll az ING elemzésében. A drágulás üteme egyre közeledik a jegybanki célhoz. Ha bekövetkezne a monetáris lazítás a régiós országban, akkor az a forintra is kedvezően hathatna.
Számottevő mértékben, 8,4 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport gépjármű-értékesítése az év első kilenc hónapjában. A bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi üzletág hajtotta 21 százalékot meghaladó mértékben, ugyanakkor a korábbi negyedévek elmaradását ledolgozva a Nagykereskedelmi üzletág eladásai is 2,5 százalékkal meghaladják az egy évvel korább
Az Eli Lilly bejelentette, hogy kísérleti gyógyszere, az orforglipron hatékonyan csökkentette a vércukorszintet két késői fázisú klinikai vizsgálatban.
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A média és a műsorszórás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Goldmark Péter Károly-díjat vehetett át Radetzky András, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese, valamint Kollarik Tamás producer, filmrendező, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója. A díjakat október 9-én az NMHH székházában adta át Koltay
A Santiment láncadatai szerint a bálnák sorra szabadulnak meg az XRP-től, hogy újrapozícionálják magukat. A piaci kapitalizáció alapján ötödik legnagyobb kriptovaluta nagybefektetői pár nap leforgása alatt több milliárdnyi XRP-t adtak el, az árfolyam egyelőre stagnált. Mozgólodnak a bálnák, már 2,23 milliárd XRP-t adtak el Ali Martinez legutóbbi X
A 30 ezres utalványok és a 14. havi nyugdíj együttes pluszköltsége mintegy 620 milliárd forint lenne, ami már megközelíti a Tisza 655-795 milliárd forintos költségvonzatú ígéreteit.
Az egészséges táplálkozás térnyerésével egyre több olyan élelmiszer kerül a magyar konyhákba, amelyek korábban újdonságnak számítottak. Ide tartoznak a növényi csírák és a mikrozöldek is, amelyek hasonlónak tűnnek, termesztésük és értékesítésük szempontjából azonban jelentős különbség van közöttük. Míg a mikrozöldek őstermelőként és kistermelőként
Ismét több vármegyében és borvidéken mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazmát, az újabb igazolt fertőzésekkel a betegség már 17 vármegyében és 20 borvidéken van jelen – közölte a hivatal.
Az Eli Lilly bejelentette, hogy kísérleti gyógyszere, az orforglipron hatékonyan csökkentette a vércukorszintet két késői fázisú klinikai vizsgálatban.
Forgalomba álltak az új maximidi buszflotta első járművei (Mercedes-Benz Citaro K) a fővárosban - írja közös közleményében a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ.
Az elemzők által vártat jócskán felülmúló harmadik negyedéves számokat mutatott be a Morgan Stanley, a nyitás előtti kereskedésben 3,9%-ot mutat a társaság részvényárfolyama.