Magyarországon új, világszínvonalú autóipari akkumulátor-tesztlabor és kutatás-fejlesztési központ jön létre a Bay Zoltán Kutatóközpont és a kínai Caeri (China Automotive Engineering Research Institute) együttműködésében. A kétoldalú szándéknyilatkozatot a Hun-Ren székházban megrendezett „Első Kínai–Magyar Innovációs Nap” keretében írta alá Dr. Sch
Több mint száz cégből álló láncolat kereskedhetett fiktíven. A főszereplők továbbra sem kerülhetnek szabadlábra. Mi történt? Újabb három hónappal, január 28-ig hosszabbította meg a bíróság a tízmilliárdos nagyságrendű gázüzlethez kapcsolódó adócsalási ügy két gyanúsítottjának letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék a 444-gyel. Mi történt?
Dunaújváros iparváros, és az is szeretne maradni – ez derül ki a helyi lakosság körében végzett reprezentatív kutatásból*. A dunaújvárosiak döntő többsége úgy látja: új ipari beruházás segítene a helyi kohászat összeomlása nyomán nehéz helyzetbe került településen; ez szerintük kormányzati vagy nagyvállalati feladat lenne.
A kormány - ahogy várható volt - meghosszabbítja az árrésstopot egészen jövő február végéig és kiterjeszti az érintett termékek körét. Ebben az új csoportban olyan zöldségek és gyümölcsök vannak, amelyek ára télen jellemzően emelkedik és fontos részei a magyar fogyasztói kosárnak.
A jegybanki alapkamat magas szintje is szerepet játszik ebben, azt viszont nem lehet egyelőre csökkenteni – mondta el Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója az InfoRádióban.
A Kiskunsági Nemzeti Park őszi darulesein a Fehér-tónál a látogatók testközelből figyelhetik meg a több ezer vonuló daru látványos bevonulását. A túrák szakvezetőkkel, filmvetítéssel és természetvédelmi bemutatókkal várják az érdeklődőket.
A sportakadémiák látvány csapatsport támogatásáról szóló 214/2025. kormányrendeletet (R.) módosította a 322/2025 kormányrendelet (megjelent a Magyar Közlöny 2025. évi 122. számában). Ismertetjük a változást.
A MÁV szerint a vártnál így is jobb a helyzet. Mi történt? Közel félmilliárd forintot fizetett ki a MÁV az utasoknak késési biztosítás formájában a rendszer júniusi bevezetése óta, vagyis 5 hónap alatt – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató. Számok. Több mint 760 ezer visszatérítésre volt szükség az említett időszakban. Az új szabályozás szerint azokn
Norvégia a világ egyik leggazdagabb és legátláthatóbban működő országa – és ez a kriptószabályozásban is tükröződik. A skandináv ország hosszú évek óta törekszik arra, hogy az új pénzügyi technológiákra is ugyanazokat az átláthatósági és adózási elveket alkalmazza, mint a hagyományos szektorra. A hatóságok nem csupán követik a kriptopiac változásai
Mindhárom használtlakás-szegmensben áremelkedést mért az Otthon Centrum a tavalyi év azonos időszakához képest: a legkevésbé a családi házak négyzetméterára emelkedett, míg a házgyári technológiával épült lakások iránti kereslet kiugróan megnőtt a fővárosban.
Továbbra se felel meg a kormány a feltételességi eljárás követelményeinek, így 2025-ben is bukhat 1,08 milliárd eurót. Két év múlva ennek sokszorosát is bukhatják.
Megkérdeztük a brit közmédiát, mikor indul el a BBC magyar nyelvű hírszolgáltatása, amelynek szerkesztőségébe hónapokkal ezelőtt újságírókat toborzott a társaság.
Többéves fejlesztést követően december 1-jén indul el a vállalkozások adózási adminisztrációs kötelezettségeit egyszerűsítő Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) pilot szakasza – közölte Besesek Botond, az NGM helyettes államtitkára a Nemzeti Adókonzultáció konferencián. Az EMAP nemcsak az adózási adminisztráció terén könnyíti meg a cégek
December 1-jétől teljes dohányzási tilalmat vezetnek be a Gyógy téren és a Kiserdő területén, a szabálysértőket akár 30 ezer forintos bírsággal is sújthatják. Az önkormányzat a környezet védelmét és a tiszta levegő megőrzését jelölte meg a szigorítás fő indokaként - írta meg a Telex.
Az olasz állami számvevőszék nem hagyta jóvá, hogy híd épülhessen az olasz csizma és Szicília között - írja a Today. A bírák egyelőre többek között a pénzügyi fedezetet, a forgalmi előrejelzések megbízhatóságát, a projekt környezetvédelmi és szeizmikus előírásoknak való megfelelését, valamint az uniós szabályok alkalmazását vizsgálják, míg az erede
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) értetlenül áll azelőtt, hogy a kormány minden egyeztetés nélkül meghosszabbította az árrésstopot, sőt kiterjesztette azt új termékekre is - így reagált a szövetség Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek csütörtökön a Kormányinfón elhangzott bejelentésére, amely szerint 2026 február 28-ig meg
Határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt gyermekeknek szánt konyhai eszközöket kellett kivonni a forgalomból - írja a weboldalán közzétett felhívásban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Az egyszer használatos bankkártya használata növeli az online vásárlások biztonságát, amit a hazai bankok közül a CIB után a Gránit Bank is bevezetett. Lényeges előnye, hogy a kártya adatai egyetlen tranzakció lebonyolítását követően automatikusan megszűnnek, így a kártyaadatok hiába is kerülnének illetéktelen kezekbe, nem tudják ellopni a számlán
A szakszervezetek szerint 27 ezer munkavállaló megélhetése van veszélyben. Mi történt? Szerdán bejelentette Karácsony Gergely főpolgármester, hogy újabb 6 milliárd forintot vont el a kormány Budapesttől. A kritikus helyzet miatt a fővárosi cégek és intézmények munkavállalói levelet írtak Karácsonynak – írja a HVG. Mi van a levélben? Nyugtalanságot
Az Újpest a kiesőzónából várja a bajnokság hétvégi folytatását, és most már nem csak a játékkal, hanem egymással is foglalkozik edző és játékos. Erre azonban lehet, hogy már bőven nincs idő.
Karácsony Gergely levelet kapott a Szigettől és Gerendai Károlytól és úgy véli, csak jogi formalitás a Sziget jövőjének biztosítása - írja a Facebookon.
Salgótarjánban továbbra is visszafogott az ingatlanpiaci aktivitás. Bár országos szinten sokakat megmozgatott az Otthon Start program, a városban eddig csak mérsékelt hatása érzékelhető. A kereslet alacsony, a kínálat szűk, új építésű lakások szinte egyáltalán nincsenek, a befektetők pedig teljesen eltűntek a piacról.
2024 végén 4,6 millió lakás volt Magyarországon, ezek közel egyharmada Budapesten és Pest vármegyében helyezkedett el – derül ki a KSH nemrég közzétett interaktív összesítéséből. A statisztikai hivatal egy sor érdekességet összegyűjtött a magyar lakásállományról, így például kiderült, hogy tavaly átlagosan 6,6 évnyi keresetből lehetett egy lakást m
Hosszabb nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában; a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöktől vasárnapig a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít; rendőrök és polgárőrök is jelen lesznek a temető
A Wizz Air minden eddiginél nagyobb kapacitást biztosít a téli menetrendi időszakban Budapestről induló járatain: az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal több, 3,2 millió ülőhelyet kínál az utasoknak, és 59 célállomásra indít járatokat - közölte a légitársaság az MTI-vel csütörtökön.
Mai beszélgetőtársam ezúttal Károlyi Zsuzsa, aki az E.ON Hungária csoport márka- és marketing vezetője. Új cégek, trendek, sőt szakmák megalapítása fűződik a nevéhez, mint például Magyarország első PR-ügynökségének létrehozása. De dolgozott zöld mezős vállalatok sikeres indulásán és külföldön is bizonyított.
Az Európai Központi Bank 2027-ben elindíthatja a digitális euró kísérleti programját, ha addig megérkezik a szükséges jogalkotói felhatalmazás - közölte a Reuters. Hasonló témákról lesz szó a Portfolio november 4-ei Banking Technology konferenciáján is, még nem késő regisztrálni.
Több kerületi önkormányzat is jogi lépéseket fontolgat. Mi történt? Egy váratlan döntés hátráltatja Budapest geotermikus projektjeit: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) visszadobta a termálkutak fúrására benyújtott engedélykérelmeket, bár a hatóságok korábban nem kifogásolták ezeket – értesült a HVG. Azt azonban nem tudja a l