2025. október 7. kedd

okt. 7
18:51
Megdöbbentő számok kerültek elő az idei sztárrészvénynél - Máris zuhan az értéke (Portfolio)
Az Oracle részvényei már 5 százalékos mínuszban vannak, miután nyilvánosságra került egy jelentés, mely szerint a vállalat alacsony haszonkulcsot ér el az Nvidia chipek felhőszolgáltatásként való értékesítésével - jelentette a CNBC.
okt. 7
18:51
Lassan jobb befektetés lesz, mint egy lakás? Aranyáron mérik ezeket az ingatlanokat Budapesten (Pénzcentrum)
A lakóingatlanok mellett a garázsok ára is folyamatosan emelkedik - derül ki a zenga.hu friss adataiból. Azokon a területeken, ahol kevés a fedett parkolóhely, például Budapest belvárosában vagy Budán, a garázsokat az átlagos ár többszöröséért hirdetik.
okt. 7
18:53
Surányi György: "Még két ilyen nyilatkozat és 400-nál lesz az euró" (Portfolio)
A Portfolio Budapest Economic Forum a közgazdász panelbeszélgetéssel zárult, amelyen elhangzott, hogy a nemzetgazdasági miniszter kamatcsökkentést sürgető kijelentése csak elodázza a monetáris lazítást, érdemi gazdaságélénkülés pedig csak hosszabb távon, a gazdaság szerkezeti átalakítása után várható. A közgazdászok azt is kiemelték, hogy a hazai g
okt. 7
18:54
Szentgyörgyi megsúgta: nem újabb besúgó jön (Médiapiac)
A besúgó sorozat nemzetközi hírnévre szert tett alkotója új filmjét forgatja: Szentgyörgyi Bálint Egyke című thrillere már női főhőst is kapott Szász Júlia személyében.
okt. 7
18:57
Eladnák a teljes Cotswold-hálózatot (vg.hu)
A brit hálózatot kevesebb mint tíz éve szerezte meg jelenlegi befektetője.
okt. 7
19:03
Miért rajong a Hereford-marháért a világ? (Agroinform)
A Hereford a húsmarhafajták klasszikusa: finoman márványozott, ízes hús, kiváló takarmányhasznosítás és szelíd természet jellemzi.
okt. 7
19:03
Ey: két lépcsőben változik az adórendszer (Üzletem)
Az első csomag már társadalmi egyeztetésen van, technikai módosításokat, szigorításokat és kedvező változásokat is tartalmaz, míg a második csomagban várhatóan jelentős adócsökkentések szerepelnek.
okt. 7
19:09
Hatalmasat zakózott a forint (Menedzsment Fórum)
393 forint felett is járt az euró.
okt. 7
19:09
A könnyű pénz illúziója vs. az okos befektetés valósága és a Casino Online Millioner (ProfitLine)
A gyors gazdagodás ígérete mindig is vonzó volt. Sokan álmodoznak arról, hogy egyik napról a másikra megváltozik az életük, és hirtelen vagyonra tesznek szert anélkül, hogy évekig kellene dolgozniuk érte.
okt. 7
19:09
Szépen kaszált ma az, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1424,35 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel 101 345,95 ponton zárt kedden. Az árfolyamok aktuális alakulása a a Pénzcentrum árfolyam oldalán is figyelemmel követhető.
okt. 7
19:09
Földbe állhat az argentin olajboom: túl erős a peso, nem éri meg új kutakat fúrni (vg.hu)
Javier Milei argentin elnök nagy reményeket fűzött az olaj- és gáztermeléshez, de túl olcsó lett a nyersanyag a világpiacon.
okt. 7
19:15
Két lépcsőben változik az adórendszer – adócsökkentés és további kedvezmények várhatók (Adózóna)
Rendhagyó módon két adócsomagot tervez beterjeszteni idén ősszel a kormány, amelyek jelentős változásokat hoznak a vállalkozások és magánszemélyek számára. Az első csomag már társadalmi egyeztetésen van, technikai módosításokat, szigorításokat és kedvező változásokat is tartalmaz, míg a második csomagban várhatóan jelentős adócsökkentések szerepeln
okt. 7
19:15
Rendkívüli bejelentés: Horvátország ráküldte Magyarországra Ursula Von der Leyent az olajszállítás miatt – a Janaf és a Mol szerdán sorsdöntő tárgyalásba kezd… (vg.hu)
Bár az továbbra sem világos, hogy képes-e biztonságosan ellátni Magyarországot és Szlovákiát is az Adria-vezeték, a Mol és a Janaf tárgyalóasztalhoz ül.
okt. 7
19:18
100-ból 8 magyar tud havi 150 ezernél többet félretenni (Haszon.hu)
Távol esik egymástól az az összeg, amit a magyar lakosság nagy része ideálisnak tartana havi szinten félretenni nyugdíjcélra, és az, amit ténylegesen meg tud takarítani – egyebek között ez derül ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából.
okt. 7
19:21
Példátlanul nagyot zuhant a forint ma estére: ideje újra aggódni? (Pénzcentrum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az árfolyamok aktuális alakulása árfolyam oldalunkon is nyomon követhető.
okt. 7
19:27
Szeretné elfelejteni ezt a napot a forint (Privátbankár)
393 forint felett is járt az euró.
okt. 7
19:27
Figyelmeztet a Szerencsejáték Zrt. - Mesterséges intelligencia használatával készült hamis videó terjed a közösségi oldalakon (ProfitLine)
A nemzeti lottótársaság tájékoztatja játékosait, hogy újabb megtévesztő videó került ki a közösségi oldalakra. Jelen esetben a Szerencse Klub néven hirdető cég azt a hamis látszatot kelti, hogy a Szerencsejáték Zrt-hez kötődik. Az utóbbi időben már nemcsak a nemzeti lottótársaság nevét és logóját, hanem munkatársai arcképét is felhasználják, ezzel
okt. 7
19:27
Új városrész épül Budapest egyik legkeresettebb részén, példátlan az egész régióban: máris ideköltözik a nagy külföldi szervezet, itt lesz a székháza (vg.hu)
Több mint ötéves munka után tud elindulni a projekt.
okt. 7
19:27
Generációváltás a mezőgazdaságban (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyon ritkán történik meg, hogy egy fiatal, akinek nincsen kötődése a mezőgazdasághoz, városból vidékre költözik, földet vásárol.
okt. 7
19:33
Nincs megállás, történelmi szintet lépett át az arany (Portfolio)
Az arany ára először lépte át a 4000 dolláros határt, miközben a befektetők biztonságos menedéket keresnek a gyengülő dollárral, a geopolitikai feszültségekkel, a gazdasági bizonytalansággal és a makacs inflációval szemben - írta a CNBC.
okt. 7
19:33
Veszélyes gyerekülések buktak meg a nagy teszten: ha ilyet vettél, nehogy használd, komoly baj lehet! (Pénzcentrum)
Az ADAC 2025-ös őszi gyermekülés-tesztjén két modell súlyos biztonsági hiányosságok miatt megbukott: a Chipolino Olympus i-Size és a Reecle 360 (ZA10 i-Size) elégtelen minősítést kapott. A teszt során a frontális ütközésnél az ülések héjai leváltak az alsó szerkezetekről, jelentős sérülésveszélyt okozva a gyermekek számára.
okt. 7
19:39
Botrányos nyilatkozatot tett Tusk az Északi Áramlat felrobbantásáról: Lengyelország megtagadja a németek kérését, Ukrajnát választja – "Nem az a baj, hogy… (vg.hu)
A lengyel kormányfő kijelentette: Varsónak nem áll szándékában kiadni Németországnak az ukrán férfit, akit a gázvezeték elleni szabotázzsal gyanúsítanak.
okt. 7
19:41
Izraeli háború a Hamász ellen: két év alatt tízezrek halála árán csak a békekötés reményéig jutottak (vg.hu)
Több tízezren haltak meg, a palesztinok lakta Gázai övezet pedig romokban áll.
okt. 7
19:54
Minden adás megismételhetetlen: az új podcast-sorozat az asszociációra épít (Médiapiac)
Különleges podcast indul. Gondolatébresztő témák, asszociációk és történetek – ezt kínálja a Selyemzsinór, amely a Médiaklikk és az M5 kulturális csatorna online felületein október 3-tól péntekenként 21 órától jelentkezik. A műsor házigazdája Gulyás István, aki a hét meghatározó közéleti eseményeiről kezdeményez párbeszédet aktuális vendégeivel.
okt. 7
19:57
Átalakulási hullám előtt a magyar családi vállalkozások (ProfitLine)
A vállalkozások sikerének egyik alapköve a megfelelő jogi és szervezeti forma kiválasztása. A tudatosan megtervezett cégstruktúra ma már kiemelt szerepet játszik működés egyszerűsítésében, az adózás optimalizálásában és a fenntartható növekedés megalapozásában. A szakértő szerint a folyamatosan változó és bizonytalan gazdasági környezetben, a haték
okt. 7
19:57
A digitalizációs fejlődés új szintre lép: lezárul a DigitalTech EDIH első szakasza, indul a 2.0 projekt az MI-fejlesztések jegyében (vg.hu)
A digitalizáció nem helyettesíti az emberi tudást.
okt. 7
19:57
Jöhetnek a Trump-csekkek: ismét a kriptovalutákban csapódik le az ingyenpénz? (BitcoinBázis)
Donald Trump második ciklusát egyértelműen az amerikai gazdaság megerősítésére és a kriptovaluták adaptációjára tette fel. Az amerikai elnök előszeretettel nyúlt vissza beiktatását követően olyan intézkedésekhez, amiket első ciklusában is láthattunk több-kevesebb sikerrel, és úgy néz ki most sincs ez másképp. A hírek szerint ismét felvetődött a sti
okt. 7
20:03
Figyelmeztet a Szerencsejáték Zrt.: mesterséges intelligenciával készült kamu videó terjed (Menedzsment Fórum)
Újabb megtévesztő videó került ki a közösségi oldalakra. Ezúttal Szerencse Klub néven hirdető cég azt a hamis látszatot kelti, hogy a Szerencsejáték Zrt-hez kötődik. Az utóbbi időben már nemcsak a lottótársaság nevét és logóját, hanem munkatársai arcképét is felhasználják, ezzel azt a hamis benyomást keltve, mintha a videó a Szerencsejáték Zrt. nyi
okt. 7
20:03
Sóskúton nyitott új telephelyet az AgroVario (Agroinform)
Ez nemcsak infrastrukturális bővítés, hanem stratégiai mérföldkő is: 2026 februárjától kizárólagosan forgalmazzák a Bobcat gépeket Magyarországon.
okt. 7
20:03
Egészségügyi AI az orosz-ukrán fronton: gyorsabban felépülnek a sebesült katonák (ICT Global)
Az ukrán orvosok AI-val vezérelt viselhető műszereket vetnek be a frontról érkező sérültek kezelésében. A valós idejű adatelemzéssel személyre szabott döntéseket hozhatnak.
okt. 7
20:09
Már látszik a vége a Wizz Air hajtómű-kálváriájának, de garancia nincs rá (vg.hu)
A fapados légitársaság már két és fél éve küzd a Pratt & Whitney hajtóművek miatt földre parancsolt gépekkel.
okt. 7
20:12
Itt a fix 3 százalékos hitel a vállalkozásoknak is! Csökkentek a Széchenyi Kártya Program kamatai (Biztos Döntés)
2025. október 6-tól a vállalkozások is fix 3 százalékos kamaton kaphatnak hitelt. A Széchenyi Kártya Program keretében elérhető hiteleknél csökkentek a kamatok, amellyel a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára is új korszak indult. Mit kell tudni erről az új lehetőségről, és mely konkrét hiteltípusok érintettek?
okt. 7
20:15
Történelmi csúcson az oroszok nemzetközi tartalékai (Privátbankár)
Soha nem volt még ekkora.
okt. 7
20:15
Nemzetközi díjat nyert egy magyar fejlesztésű szoftver (Adózóna)
Újabb nemzetközi díjat nyert a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) tápanyag-gazdálkodási szoftvere – közölte a HUN-REN Központ.
okt. 7
20:33
Zavaros szeptember: az egyik termény ára az egekben, a másik a szakadékban (Agroinform)
Szeptember utolsó hetében komoly mozgások történtek a hazai gabona- és olajnövény-piacon.
okt. 7
20:33
Szankciók: korlátozhatják orosz diplomaták utazását az Európai Unión belül (vg.hu)
Az Európai Unió korlátozni szeretné az orosz diplomaták szabad mozgását a tagállamok között az állítólagos kémtevékenységek miatt. Az intézkedés az Oroszország elleni új szankciós csomag része lehet, de a szabályok bevezetéséhez mind a huszonhét tagállam egyetértése szükséges.
okt. 7
20:33
Házi Tündér látványporta – Igazi vendéglátás, barátságos kiszolgálás (Magyar Mezőgazdaság)
"Házi ízek, igazi vendéglátás, barátságos kiszolgálás megfizethető áron. A háziak megtestesítik és megteremtik mindazt, amiért érdemes otthonról messzire utazni. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róluk."
okt. 7
20:35
Riasztást adott ki a Szerencsejáték Zrt. a magyaroknak: súlyos átverés terjed, senki ne dőljön be – ennek bíróság lesz a vége (vg.hu)
A társaság figyelmeztet: csak a hivatalos weboldalak és alkalmazások használata biztonságos, minden más tartalom csalásnak minősül.
okt. 7
20:39
Elon Musk árnyékában: Európa még mindig nem tudja megvédeni magát – rossz oldalon állunk, éveink vannak csak hátra (vg.hu)
Ha nem siet, Európa le fog maradni az űrpolitikában.
okt. 7
20:39
Dűlőtúra – Pincejárat a Móri Borvidéken! (Agrofórum)
2025. október 18-án egy felejthetetlen rendezvényen vehet részt, ahol 4 kiváló pince boraival és a Móri Borvidék varázsával ismerkedhet meg!
okt. 7
20:45
Rekordszámú eladó lakás jelent meg (MMonline)
Elkészült az első teljes havi mérleg a szeptemberben elindult Otthon Start Program hatásáról. Az ingatlan.com a szeptemberi kínálatot és keresletet összegző elemzése szerint bár szeptemberben minimálisan mérséklődött a kereslet havi alapon, de éves összevetésben továbbra is erős bővülés látszik. Szeptemberben több mint 360 ezer telefonos érdeklődés
okt. 7
20:51
Elektromosautó-forradalom: már szeptemberben megdőlt a tavalyi rekord (vg.hu)
Minden korábbi várakozást felülmúló ütemben bővül a hazai zöld rendszámos járművek flottája.
okt. 7
20:57
Tether-Juventus szövetség: új korszak kezdődik az olasz futballban (BitcoinBázis)
A kriptovilág és a labdarúgás egyre látványosabban fonódik össze, most erre itt az újabb példa. A stabilcoin-óriás Tether bejelentette, hogy saját jelölteket fog indítani a neves olasz labdarúgóklub, a Juventus igazgatótanácsába a 2025. november 7-én tartandó közgyűlésen. A Tether már korábban bevásárolta magát a Juventusba A Tether és a Juventus n
okt. 7
21:03
PontyShow 2025 – Horgász kiállítás és vásár (Agrofórum)
Készüljön a Legnagyobbra! Idén két pavilonnyi PontyShow élmény vár Önre! Óriási Show lesz, közel 100 kiállító, 150-nél több márkát vonultat fel.
okt. 7
21:15
Amerika döntött az új csúcsvadászgépéről, mindjárt be is jelenti a világnak: Kína végzete lesz az F/A-XX (vg.hu)
Az amerikai haditengerészet rájött: nem várhat a fejlesztésekkel.
okt. 7
21:17
Oroszország segítségére siet az első ország: üzemanyaggal árasztja el, Putyin fellélegezhet – hiába lőtték szét az ukránok a finomítóikat (vg.hu)
Az orosz kormány kénytelen volt ársapkát és exportkorlátozást is bevezetni, a fehérorosz finomítók pedig most kulcsszerepet kaptak az ellátás fenntartásában.
okt. 7
21:27
Trump elsózta a McCormick levesét, a fűszergyártó semlegesítené a csípős hatást (vg.hu)
Trump belecsapott a lecsóba, és ennek nem örülnek.
okt. 7
21:27
Női méhészként 300 méhcsalád között (Magyar Mezőgazdaság)
Elhivatottság – helytállás nőként. A precíz méhészeti technológia mellett fontos, hogy észszerűen és fokozatosan építsük fel a vállalkozásunkat.
okt. 7
21:39
Nemzetközi hálózatot kapcsoltak le Londonban – több tízezer lopott telefont csempészett Kínába a bűnbanda (vg.hu)
A legtöbb londoni telefonlopásért ők a felelősek.
okt. 7
21:57
Nem elég az autógyár: sorra nyitja meg magyarországi márkakereskedéseit a kínai óriás – több vidéki városban is megvetik a lábukat (vg.hu)
A szegedi gyár építése közben a márka már közel tizennégy százalékos piaci részesedést ért el az elektromos autók között.

Keresés