Sikerrel zárult az első Nyitott Porta Napok a bajai régióban a Teafarm 2020 portáján, ahol Baranyai Lídia őstermelő gyógynövényes portékái mellett négy másik ős/kistermelő mutatkozott be a közeli és távoli érdeklődőknek.
Te hol tárolod a tojást, a hűtőben vagy a pulton? A gasztronómiai szaktekintély most pontot tett a vita végére – és az eredmény bizony mindenkit meglepett!
Fordulóponthoz érkezett a hitelpiac: a személyi kölcsönök kamatait sorra mérséklik a bankok. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint várható volt a trendforduló, hiszen a tavaszi kamatemelkedés után júliustól láthatóan megindult a csökkenés. Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja maga top ajánlatát, é
Tavaly hazai pénzügyi vezetők 57 százaléka vezetett be költségcsökkentési intézkedéseket, miközben 62 százalék automatizációs és digitalizációs fejlesztéseket tervez a következő három évben – derült ki a PwC 7. Magyarországi Pénzügyi Vezetői Felméréséből.
A 2024-es Oecd Talis-felmérés szerint a magyar pedagógusok elégedettebbek, munkájuk során nagyfokú szakmai önállóságot élveznek, és támogató iskolai környezetben dolgoznak - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.
Elindult a tíz alkalmas országos "Kiberbiztonsági védőháló a kkv-szektor számára" című rendezvénysorozat. A program célja a Nis2 auditra való felkészítés egy workshop keretében az Mkik Vállalkozásfejlesztési Programja és az Sztfh együttműködésben.
Hibrid luxusautókat lopott el az a bűnözői csoport, melynek tagjait Belgiumban, Olaszországban és Spanyolországban fogták el, a bűnszervezet több mint 3 millió euró értékben legkevesebb száz csúcskategóriás járművet tulajdonított el és adott el Európa-szerte - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol
A nemzeti lottótársaság tájékoztatja játékosait, hogy újabb megtévesztő videó került ki a közösségi oldalakra. Jelen esetben a Szerencse Klub néven hirdető cég azt a hamis látszatot kelti, hogy a Szerencsejáték Zrt-hez kötődik. Az utóbbi időben már nemcsak a nemzeti lottótársaság nevét és logóját, hanem munkatársai arcképét is felhasználják, ezzel
Az ERSTE Bank makrogazdasági elemzője, Nyeste Orsolya a hazai ipar teljesítményének augusztusi visszaeséséről szóló, kedden közzétett adatok kapcsán az InfoRádióban elmondta, érdemes az előző havi adatokat is hozzávenni, mert az eredményekbe beleszólnak a nyári leállások. Összességében viszont európai részről kellene élénkülnie a keresletnek a muta
Nem sokkal a gyerekei születését követően George Clooney felpakolta a családját és elköltöztette Hollywoodból. A színész nem akarta, hogy ott nőjenek fel az ikrek.
Az átlagnál melegebb volt a szeptember, egyenlőtlen csapadékeloszlással. Voltak olyan részei az országnak, ahol csak tizedannyi eső esett, mint a legcsapadékosabb tájakon - olvasható az Időkép.hu oldalán.
A Chiquita amerikai-svájci konszern Szicíliát szemelte ki első olaszországi banánültetvénye számára. Ennek oka, hogy a korábban mediterrán ország éghajlata egyre inkább trópusivá válik, ami lehetővé teszi az egzotikus gyümölcsök termesztését is.
Mindannyian érezzük a bőrünkön, hogy nem mennek jó irányba a dolgok a magyar gazdaságban, de a problémák oka mélyebben gyökerezik, mint elsőre gondolnánk. A felzárkózásunk megrekedt, mert kifulladt az a modell, amire az elmúlt 30 évben alapoztuk a növekedést. Hogyan tovább? Erről beszélgettünk szakértőkkel a Magyarország jövő időben című új műsorun
A túltermelés miatt rekord alacsony a hagyma ára Ukrajnában. Az ágazatra rálátó szakértők szerint ez sorozatban immáron a harmadik év, amikor ez megtörténik - írta meg a FruitVeB.
Mintegy 33 százalékos élelmiszer-infláció sújtja a vásárlókat Törökországban. Az élelmiszerek havi szinten 3 százalék felett drágulnak, a termelői árindex pedig 26,6 százalékkal emelkedett egy év alatt - írta meg a FruitVeB.
Kedd hajnalban a Velencei-tónál 67 centit mutatott a vízmérce Agárdnál. Ez az érték tavaly ezen a napon 112 centiméter volt. Ez azt jelenti, hogy mintegy 11,7 millió köbméterrel kevesebb víz van a tóban, mint egy éve - írta meg az Időkép.hu.
Az Europ Assistance közelmúltban végzett reprezentatív felmérése rávilágít, hogy a magyar autósok közel fele (49%) 16 évesnél idősebb gépjárművet használ.
A hazai lakosság havonta átlagosan 42 000 forintot tud megtakarítani, több mint harmaduknak ugyanakkor egyáltalán nincs félretehető jövedelme – derül ki a nemrég TOP Employer 2025 minősítést elnyert Generali Biztosító friss, reprezentatív kutatásából.
A munkaerőpiac dinamikája az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, és a fluktuáció – azaz a munkavállalók elvándorlása – továbbra is az egyik legnagyobb kihívás a magyarországi vállalatok számára. A Jobtain HR Szolgáltató tapasztalatai és a legfrissebb benchmark adatok alapján világosan kirajzolódik, hogy a fluktuáció nem csupán szám
A Raben Trans European Hungary ügyvezető igazgatói posztját október 1-jétől Inna Ocheretna tölti be - közölte a holland logisztikai szolgáltató, a Raben Group kedden az MTI-vel.
Az Oroszlán ha tud, próbáljon meg otthonról dolgozni, a Mérleg napja tele lesz súrlódással! Karrier horoszkóp: 2025.10.08. Kos Óriási nyugtalanság uralkodik a munkahelyi légkörben, ami megnehezíti, hogy bármit is végrehajts. Ahelyett, hogy összpontosítanál, továbbra is összevissza végzed a feladatokat és megkérdőjelezed a döntéseid. Néha vegyél eg
Felbolydult világunkban az empátia egyre nagyobb szerepet kap, de nemcsak a hétköznapi életünkben, hanem a munkában is. Egy jó vezető nem csak azt látja, mit kell végezni, hanem azt is, hogy ki végzi. Ez pedig nem a gyengeség jele, hanem olyan stratégia, amely segít motiválni a csapatot, csökkenteni a fluktuációt és kihozni a legtöbbet az
Az elmúlt nyolc évben jelentős előrelépés történt Magyarországon az élelmiszerpazarlás mérséklésében, Míg 2016-ban még 33,1 kilogramm étel végezte évente a kukában fejenként, addig 2024-re ez a mennyiség 21,5 kilogrammra csökkent. Ez harmadával kevesebb kidobott élelmiszert jelent, ami országos szinten is hatalmas változás. A javulás mögött azonban
Összeadódott a nyugdíjjárulék, valamint az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék, így összesen 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék terheli az érintetteket.
12 év után, november elején távozik Krug Emília az ATV képernyőjéről. A műsorvezető eddig a csatorna reggeli műsorának, a Startnak volt meghatározó arca, emellett vezette az ATV hétvégi, Civil a pályán című műsorát, és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatát is erősítette. Korábban az Egyenes beszédet is vezette, és a csatorna választási műsorai
A vállalat Robot PLUS portfóliója egy forrásból kínál teljes körű robotkarvégszerszám megoldásokat. A csomag automatikus szerszámcserélőt, kiegyenlítő egységet és hattengelyes erő- és nyomatékérzékelőt is tartalmaz. Szabados Dániel, a Schunk Intec
A Rábaköz szívében, Farád község külterületén található a Dámföldi Ökogazdaság. Több mint tízezer négyzetméteren állítanak elő vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket.
Hatéves hamisciprus sorban ültetett növényeim ágain levelek rohamosan kezdtek sárgulni, barnulni, majd lehullani. A jelenség már nyáron fellépett, és azóta fokozódott, a növények fejlődése is megtorpant. Megállapítható kép alapján az oka? Tudom orvosolni? Szeretném megmenteni a növényeket, mivel a növénysor takaró funkciója nélkülözhetetlen.
A Wpp Advertising 2030 című átfogó jelentése betekintést nyújt abba, hogyan képzelik el az iparági szakértők a média, a technológia és a kereskedelem jövőjét. Több mint 60 iparági szakértőt kértek meg, hogy értékeljék 20 forgatókönyv valószínűségét 2030-ig. Olyan témákat érintettek, mint az Ai, a Vr és a robotika, a szabályozási változások hatása é
Szeptember végén a Nak által szervezett Dió betakarítása és üzemi feldolgozása Szakmai napon jártunk Vereben és Lovasberényben. A bemutatott technológia a résztvevők komoly érdeklődésére tartott számot.
Ma már bárki élhet az azonnali fizetéssel és a mobilappok kényelmével, de a háttérben ezeknél jóval forradalmibb átalakuláson mennek keresztül a pénzügyi szolgáltatások. Tizenkét pontban foglaljuk össze azokat a trendeket, amelyek hamarosan teljesen újraszabják, mit is jelent pénzt használni.
Közel háromszázötvennel, jóval 5 300 fölé nőtt egyetlen év alatt a Magyarországon üzemelő bankjegykiadó automaták (ATM-ek) száma, miután a bankokat több jogszabály is a hálózatuk bővítésére kötelezi. A kormányzati terv nyomán – amely szerint minden hazai településen működnie kell legalább egy készüléknek – néhány éven belül közel hatezer ATM működh
Minden második oregánó megbukott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) nagyszabású célellenőrzésén, amelynek fókuszában két, Magyarországon igen népszerű fűszer, az oregánó és az őrölt bors állt. A vizsgált oregánó minták több mint 46%-a problémásnak bizonyult, 15 oregánó minta közül 4, átlagosan 70-80%-ban tartalmazott idegen n