Tavasszal menesztette, szerda délelőtt újra kinevezte vezetőedzőnek Pető Tamást a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár vezetősége.
Tízből kilenc embert zavar, ha sávszélességi vagy lefedettségi gondok miatt nem tudja a megszokott módon használni mobilját – derül ki egy friss országosan reprezentatív kutatásból. A felhasználók sokszor szembesülnek ilyen problémával bevásárlóközpontokban, új építésű irodaházakban vagy lakóparkokban, viszont kevesen vannak tisztában azzal, kinek
Sokasodnak a vadludak Magyarországon, a Öreg-tavon például már 28 ezer példányt számláltak. Ezeket az állatokat webkamerán keresztül is követni - írta meg az Időkép.hu. A szervezők ugyanakkor jelezték, hogy a tó vízszintjének halászati okokból elrendelt drasztikus leeresztése idő előtt távozásra késztetheti a vízimadarakat.
A magyar autósok jelentős része nincs tisztában azzal, hogy nedves útviszonyok között hosszabb féktávolságra van szükség. Egy friss kutatás szerint csaknem minden második járművezető alábecsüli a megálláshoz szükséges távolságot, és sokan a követési távolságot is túl rövidnek tartják. A legkevésbé tájékozott korosztály a 35-44 éveseké, akiknek mind
Michael Jackson lánya, Paris Jackson őszintén beszélt arról, hogyan tette tönkre életét a kábítószer, és milyen maradandó testi károkat hagyott maga után a függőség. A 27 éves énekesnő már hat éve józan, és ma másokat is szeretne segíteni.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
Emmanuel Macron elnök szerdán felavatta a toulouse-i Űrparancsnokságot, ami fontos lépés Franciaország űrstratégiájában. A globális versenyben Franciaország különösen az európai együttműködésre támaszkodik, hogy megőrizze versenyképességét – közölte a Les Echos.
A Nak Országos Kiskultúrás Munkacsoportja 2025-ben is aktívan dolgozott azon, hogy a kisebb területen termesztett, de nagy gazdasági és exportértékkel bíró növénykultúrák számára is biztosított legyen a megfelelő növényvédelmi eszköztár
A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csök
Hollandiában több tízezer tyúkot semmisítettek meg, miután két baromfifarmon madárinfluenzát mutattak ki – közölte a holland mezőgazdasági minisztérium.
Spanyolországban egy év alatt 18%-kal nőtt a tojás ára, ami meghaladja az uniós átlagot. A drágulás már márciusban kezdődött, és a madárinfluenza, a fogyasztás növekedése és a szezonális kereslet egyaránt szerepet játszik benne.
A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
A megélhetési költségek folyamatos emelkedése miatt minden ötödik munkavállaló kénytelen másodállást vállalni Horvátországban – derül ki a legnagyobb horvát álláskereső portál, a Moj Posao felméréséből.
Rossz hetük van a hazai bankoknak: kedden derült ki, hogy jövőre megduplázhatják az extraprofitadót, most pedig egy számukra újabb rossz hírt közölt a kormányfő. Mi történt? A kormány meghosszabbítja a kamatstopot. Ezt Orbán Viktor jelentette be a Harcosok Klubja zárt Facebook-csoportban – írja a Telex. A szerdai kormányülésen született a döntés. "
Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) kormánya sikeresen hajtotta végre első nemzeti pénzügyi tranzakcióját a Digital Dirham révén, amely kevesebb mint két perc alatt zárult le. A hír globális visszhangot keltett, hiszen a CBDC-k, azaz a központi banki digitális valuták egyre fontosabb szerepet töltenek be a pénzügyi innovációban, a digitális gazdaságba
Hiába támadták meg egyes bankok az Alkotmánybíróságon a kamatstop intézményét, nyolcadik alkalommal is meghosszabbítja a kormány a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelekre vonatkozó intézkedést, feltehetően újabb fél évvel, 2026. június 30-áig. Az Orbán Viktor által bejelentett kormánydöntést hét pontban elemezzük az alábbiakban.
Az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5 százalékkal több vendégnek örülhettek, mint a 2024-es őszi szünetben – tájékoztatott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a Visit Hungary.
Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzs
A november 10-21-e között a brazíliai Belémben zajló COP30 ENSZ Klímakonferencián az EU ismét hangsúlyozza: a világot egy tiszta energetikai átmenet felé vezetné, biztosítva a megfizethető energiát és az új
Az üzemanyagok árában viszonylag gyorsan megjelenik a forint erősödése, illetve általánosságban az import termékek árára is kedvező hatással van a stabil forintárfolyam – írja Erdélyi Dóra, az Oeconomus senior elemzője egy friss tanulmányban.
2026. június 4–7. között először rendezik meg Budapesten a La Femme International Film Festival Europe-ot (Lafiffe), az első, Magyarországon rendezett, kifejezetten női alkotókat fókuszba helyező, nemzetközi filmfesztivált.
Októberben a DataHouse adatai szerint 12 588 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 10 százalékkal több az előző havi mennyiségnél, és több mint 17 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 10 725-ös értékét. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2021 márciusában volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma m
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy rendeletet, amely lehetővé teszi az amerikai Citigroupnak, hogy értékesítse orosz érdekeltségét az orosz hátterű Renaissance Capitalnak - jelentette a Bloomberg.
Míg az elmúlt években belénk égett, hogy mammográfiára, nőgyógyászati vagy prosztata rákszűrésre el kell menni, addig a tüdőszűrésre tízből négyen azért nem mennek el, mert félnek a diagnózistól. Létfontosságú ezen változtatni, hiszen a tüdőnk az egyik legértékesebb szervünk, és a tüdőrák ma már nem egyenlő a halálos ítélettel.
Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versen
Az eddigi 6,5%-on tartotta az alapkamatot szerdán a román jegybank, ahogy arra előzetesen számítottak a szakértők. Ezzel már tíz hónapja nem változott a kamatszint, ami az EU-ban a magyarral holtversenyben a legmagasabb.
Amikor találnak 50 milliót a következő három év tervezésében, pezsgőt bontanak, "erre valaki lerak 20 milliárd új adót". Az Erste elnök-vezérigazgatója még fel sem fogta, mit jelent számukra az extraprofitadó duplázása. Mi történt? Derült égből villámcsapásként érte a teljes bankszektort a bankok extraprofitadójának duplázása, még fel kell fogni, h
A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, ez az arány 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehe
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akk
Hónapok óta éles küzdelem folyik az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság és az Európai Parlament jelentéstevői között azon, hogy milyen formát öltsön az unió 2028–2034-es ciklusra szóló költségvetése. Míg az EB-vezér egy tálcára tette volna a támogatások jelentős részét, hogy azt a nemzeti kormányok saját belátásaik szerint szelete