Az agrárgazdasági vállalkozások versenyképességének javításában kulcsszerepet játszanak az innovációs fejlesztések, azonban Magyarországon számos akadály nehezíti ezek szélesebb körű elterjedését. A Portfolio Agrárszektor 2025 konferencián szakértők vitatták meg, hogyan lehetne hatékonyabban integrálni az innovációkat a mindennapi mezőgazdasági gya
Pár napra leállt a nagy múltú Aqua, hogy lezajlódjon a váltás: a működési és gazdálkodási problémák után új üzemeltető irányítása alatt folytatja működését a magyar számítástechnikai webáruház. Az IT-óriás idén már egy másik kereskedőt is átvett.
Egy nemzetközi kutatás szerint évente világszerte mintegy 160 millió fiatalkorú, illetve fiatal felnőtt próbálja ki a szerencsejátékot. A korai szerencsejáték használat azonban a későbbiekben növelheti a függőség kialakulásának kockázatát. A világ szerencsejáték szervezői, köztük a Szerencsejáték Zrt is, azért csatlakoznak a minden év decemberében
A Revolut hivatalosan is bekerült a magyar GIRO és VIBER rendszerekbe, így a belföldi forint utalások hamarosan azonnal teljesülhetnek, olvasható a revinfo.hu-n.
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a
A Binance nemrég bejelentette, hogy elindítja a Binance Junior nevű új gyerek-kriptomegtakarítási szolgáltatását. Ez a program lehetővé teszi, hogy 6-tól 17 éves korig a gyermekek számára a szülők egy alszámlát nyissanak, amelyet teljesen a szülők irányítanak, de a gyerekek nevére szól. Így a legfiatalabb generáció is valamilyen szinten részese leh
Az elmúlt időszakban a klímaváltozás hatására a mind intenzívebben terjedő gombakórokozók (pl. Aspergillus fajok) miatt nemcsak mennyiségi, hanem minőségi problémákkal is számolni kell a kukoricatermesztésben.
A Rheinmetall vezetője szerint a béke Ukrajnában nem rengetné meg a vállalat üzletét, mivel a cég fő bevétele továbbra is a NATO-megrendelésekhez kötődik, és a következő években rekordnövekedésre számít a védelmi iparban, írja a Bloomberg.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.
Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől elteki
Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, fél 9-ig meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, most úgy tűnik, egy kis pihenőt tart.
Kukásautó-kartellt tárt fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), és több mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki az ügyben, amelyben cégek kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon, több éven keresztül.
Balogh Gergő több mint hat éven át segítette a Szegeddel kapcsolatos témák iránt érdeklődők tájékozódását. A Szegeder főszerkesztő-helyettese személyes búcsúcikkben írta meg, miért zárult le számára élete egyik legmeghatározóbb időszaka.
Készültségbe helyezték a hatóságokat pénteken Görögországban az országot sújtó heves esőzések miatt, az intézkedés elsősorban a fővárost, Athént és a környező Attika régiót illeti, ahol a rossz időjárási viszonyok miatt akadozik a közlekedés, illetve több oktatási intézményt is bezártak.
Most hétvégétől a MAX4 csatorna is beszáll az NFL meccsek sugárzásába: a vasárnapi és a hétfői találkozókat követhetik a képernyőn az amerikai futball kedvelői. A Network4 Media Group évek óta az NFL otthona Magyarországon: az ARENA4 és a MATCH4 sporttelevíziók, valamint a NET4+ streaming szolgáltató közvetítik a meccseket az amerikai futball-ligáb
Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
Nem működnek már azok a módszerek, amiket 10-20 éve alkalmaztak a gazdák, aki eredményes akar maradni, annak használnia kell a precíziós és digitális technológiákat - hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián, Siófokon. A szakértők beszéltek arról is, hogy a digitális átállást célzó pályázat, közismertebb nevén precíziós gépbeszerzési
A vártnál kedvezőbben alakult októberben az ipari termelés Magyarországon. Tovább él a remény, hogy legalább a fél százalékos GDP-növekedést elérjük 2025-ben, azonban ez csak sovány vigasz lenne. A mélyben ugyanis strukturális gondok is felsejlenek, és továbbra sem igazán biztató, hogy ennyire kitett a magyar gazdaság a külső, leginkább a német pia
A tél beköszöntével újra előtérbe kerül a kérdés: mennyit számít valójában a téli gumi? Az ADAC friss adatai szerint életmentő különbségekről van szó, hiszen hóban és jégen drámai mértékben nő a féktáv, ha nyári gumival közlekedünk.
A TheMinerMag kriptovaluta piaci adatokkal foglalkozó vállalat egy igen aggasztó jelentést tett közzé a Bitcoin bányászat jövedelmezőségével kapcsolatban. A
Az évek során a Bitcoin értékét sokan próbálták sokféleképpen megfogni, legyen szó a fixált kínálatról, az infláció elleni küzdelemről, a decentralizációról, vagy éppenséggel a spekulatív ciklikusságról. Miután a vezető kriptovaluta október elején történelmi csúcsot ért el 126 ezer dollár közelében, egy erősebb korrekció következett be, miképpen eg
A Budapest Fintech Week keretében ismét találkozik a régió fintech-, banki és startup világa, hogy megmutassa, merre tart a pénzügyek jövője. A Magyar Fintech Szövetség és a Startup Hungary szervezésében, az Ergomania, a HOLD Alapkezelő, a KPMG Hungary, a Visa és a CIB Bank együttműködésével létrejött kétnapos esemény nem csupán egy konferencia. Eg
Az Európai Unió és Magyarország kapcsolata láthatóan vörösvonalhoz érkezett. Orbán Viktor bejelentette, hogy bepereli az Európai Bizottságot, ha kikerülik a magyar vétót az orosz energiavásárlás elleni szankciók ügyében.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A teljes termelési árszínvonal 10 százalékkal emelkedett, a termelési volumen ugyanakkor 3,6 százalékkal csökkent.
A társas kapcsolatok mindig is meghatározták azt, hogyan gondolkodunk magunkról, hogyan teljesítünk, mire vágyunk, és mire jutunk. Ám a mai fiatalok – gimnazisták, egyetemisták, pályakezdők – egészen új környezetben mozognak: egyszerre élnek offline és online közösségekben, amelyek folyamatosan alakítják az önértékelést, a döntéseket és a jövőképet
Az Európai Unió több milliárdos többlettel zárta az élelmiszer-kereskedelmet – csakhogy az alapanyagok egyre nagyobb arányban Ukrajnából és Brazíliából érkeznek.
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az előv
2025. november folyamán a Magyar Közlönyben megjelentek az adótörvényeket érintő módosítások. A társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslathoz képest több ponton változott a csomag, a legfontosabbakat a PwC Magyarország szakértői foglalták össze.
Az idei Black Friday ismét kiemelkedő forgalmat hozott: a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának adatai szerint Magyarországon 18%-kal nőtt a fogyasztói költés a tavalyi évhez képest. A csalók ezúttal is megpróbálták kihasználni a kedvezményeket kínáló időszakot, ám jóval kevesebb próbálkozás járt sikerrel.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.