Az amerikai elnök valószínűleg azzal a követeléssel tartja majd sakkban az európai NATO-tagokat, hogy éves szinten a GDP-jük 5 százalékát költsék el védelmi kiadásokra - mondta el a Növekedésnek adott interjúban Becsey Zsolt, a Károly Gáspár Egyetem docense, korábbi EP képviselő.
Kétrészes cikkünkben bemutatunk három törvényadta lehetőséget, mely az adózók rendelkezésére áll mintegy "védelmi eszközként" az adóhatóság előtt / az adóhatósággal szemben. Az első részben a feltételes adómegállapítás, az APA eljárás és a magánszakértői vélemény szerepéről, erejéről lesz bővebben szó, míg a második rész gyakorlati oldalról mutatja
A kriptoeszközök robbanásszerű fejlődése a banki kockázatokat is növeli, ha az adott hitelintézeteknek vannak kitettségei e piacon. Az EU a változásokra a banki tőkekövetelményekről szóló (CRR 3) rendelet módosításával reagált, ami tőkekövetelményt ír elő a különböző típusú kriptoeszköz-kitettségekre, rendelkezik a kockázatkezelésről, a felügyeleti
Egyre több az aggasztó jel és mára világossá vált: a szemünk előtt, soha nem látott ütemben zajlik a klímaváltozás és a fajok pusztulása, amit az emberiség életmódja okoz. A háttérben meghúzódó okokat, a vállalatokat és egyéneket egyaránt érintő sürgető tennivalókat veszi sorra a Bosch Magyarország Podcast friss epizódjában Antal Miklós mérnök-fizi
A Toyota Csoport 2024-ben 10,8 millió új autó értékesítésével ötödik egymást követő évben őrizte meg pozícióját a világ elsőszámú autógyártójaként, a Toyota márka pedig 9,3 milliós tavalyi eladásával immár több mint egy évtizede a világ kedvence. A korábbi évekhez hasonlóan ismét a Toyota volt az egyetlen márka, amelynek három modellje is bekerült
Új tájékoztatót tett közzé a honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az alanyi mentességgel kapcsolatos tudnivalókról – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Saját mémcoin indítását lengette be Changpeng Zhao (CZ), a Binance társalapítója és volt igazgatója. Az ötlet alapjául egy Twitter-beszélgetés szolgált, amiben többen is kérdéseket tettek fel CZ kutyájáról és felvetették, hogy annak neve és fotója akár egy mémcoin alapjául is szolgálhatna. CZ retweetelte az érdeklődést, és feltette a kérdést: “Őszi
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
Te tudod, melyik európai országnak mi a fővárosa és hol találjuk ezeket a nagymúltú történelmi helyeket? Tudod, hogy hívják Lengyelország vagy Görögország fővárosát? Na és azt, hogy mely európai fővárosok tartoznak Magyarország szomszédjaihoz? Melyik brit nagyvárosok az Egyesült Királyság egységállamainak a fővárosai? Ha szenvedélyed az utazás és ú
Az amerikai-futball rajongók ünnepének számító Nfl-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos. A félidejében
Ma reggel az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkednek, még mindig kitart DeepSeek-hatás, a befektetők azt árazzák, hogy igencsak versenyképesek a kínai mesterséges intelligencia fejlesztések, emiatt emelkedtek nagyot az elmúlt napokban a kínai tech cégek részvényei. A nemzetközi piacokon a befektetők még mindig emésztik a szerdán megjelent, vártnál ma
A JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon határozott álláspontot képvisel a személyes munkavégzés kérdésében, és elutasítja a távmunka lehetőségét. A bank alkalmazottai petíciót indítottak az új politika ellen, ami feszültséget okoz a vállalaton belül. Eközben Dimon nagyobb hatékonyságot követel, és 10%-os javulást vár el minden részlegtől. Sza
A Roszatom tudósai elkészítették a plazma rakétahajtómű laboratóriumi prototípusát, amely mágneses plazmagyorsítón alapul és megnövelt tolóerő paraméterekkel (legalább 6 N) és nagy fajlagos impulzussal (legalább 100 km/s) rendelkezik. A plazmahajtóművet az oroszországi nukleáris tudományos, mérnöki és technológiai fejlesztésekre irányuló átfogó pro
Jim Farley, a Ford Motor vezérigazgatója szerdán amerikai törvényhozókkal folytatott megbeszéléseket, miután a héten aggodalmát fejezte ki, hogy a Mexikóra és Kanadára kivetett 25 százalékos vámok "lyukat ütnének" az amerikai autóiparon és a rivális külföldi autógyártóknak kedvezhetnek.
Hogyan csatornázódnak be ezek a tapasztalatok az európaiság megélésébe? Hogyan zajlik ma a régiót is érintő európai integráció és milyen példák vannak a nemzetközi együttműködésekre? A hat fejezetből álló Európaiság – kelet-európai perspektívából kiállítás lengyel és magyar fotósok munkáin keresztül az európai identitásra reflektál kifejezetten kel
A vártnál magasabb amerikai inflációs adat szerdán délután kezdetben még megugró dollárt és eső forintot hozott, aztán ahogy jöttek a hírek a Trump-Putyin telefonról és személyes tárgyalás esélyéről az ukrajnai háború lezárása ügyében, úgy kezdett esni a dollár és szárnyalni a forint. Mindez estére oda vezetett, hogy az euróval szemben 401-nél négy
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest Rác fürdő ihlette termét. A világsztár viaszmása teljesen egyedi, kimondottan a budapesti produkció számára készült. A figurán Zendaya annak az outfitnek a másolatát viseli, amelyben a világsztár a legutóbbi Oscar-gálán tündökölt a vörös szőnyegen. Zendayát egyik álland
Közzétette legfrissebb negyedéves számait a Siemens. Az SAP és a Deutsche Telekom után a harmadik legnagyobb német tőzsdei cég bevételei tovább emelkedett, profitja pedig megugrott, elsősorban egy cégeladásból származó bevétel miatt.
A hosszú távú pénzügyi stabilitás mindannyiunk számára fontos cél. Ahhoz azonban, hogy sikerrel járjunk, szükségünk lesz egy megfelelő stratégiára, ellenkező esetben a megtakarításunk helyett inkább a kiadásaink indulnak növekedésnek. Szerencsére a félretett pénzünk gyarapítása anélkül is lehetséges, hogy ehhez jelentősen le kellene adni az életszí
A globális klímaváltozás sajnos hazánkat sem kíméli. Ez ugyanakkor sok esetben nem egyértelműen a melegedés irányába mutat, az általában csak az éves átlagok vizsgálata során tűnik fel.
Egy ideje vidékről is a fővárosba rendelhetnek mentőegységeket, annyira megnövekedtek az esetszámok Budapesten. Az itt szolgálatot teljesítő mentősöknek egyébként sincs könnyű dolguk, emellett úgy tűnik, az OMSZ sem gondoskodik megfelelően az ellátásukról.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése reggel hét órára 401,32 forintra csökkent az előző este hat órai 402,93 forintról. A dollár jegyzése 384,62 forintra csökkent 388,45-ről, a svájci franké pedig 422,06-ra 425,17 forintról.
Ma reggel az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkednek, még mindig kitart DeepSeek-hatás, a befektetők azt árazzák, hogy igencsak versenyképesek a kínai mesterséges intelligencia fejlesztések, emiatt emelkedtek nagyot az elmúlt napokban a kínai tech cégek részvényei. A nemzetközi piacokon a befektetők még mindig emésztik a szerdán megjelent, vártnál ma
Kína hosszú kihagyás után ismét újrakezdi a 30 éves államkötvények kibocsátását Hongkongban, amely jelentős lépés a külföldön denominált jüan kötvények terén. Az intézkedés új benchmarkot állít be az offshore kibocsátók számára és támogatja a jüan likviditásának szabályozását a nemzetközi piacokon – írja a Bloomberg.
Ahogy már két hete kiderült, a vártnál jobban, 20%-kal nőtt 2024-ben a Commerzbank nyeresége. A mai részletesebb adatközlés során a bank javította néhány, a jövőbeni eredményre vonatkozó célkitűzését is.
Országosan és Budapesten is közel 2 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek januárban a tavaly decemberi szintekhez képest. Éves összevetésben pedig 9,4, illetve 9,5 százalékos emelkedés történt.
Kína tavaly rekord mennyiségű a szénerőművet épített, ami ellentmond az ország korábbi ígéretének, miszerint 2030-ra csökkenteni kezdi szén-dioxid-kibocsátását.