Kína tavaly rekord mennyiségű a szénerőművet épített, ami ellentmond az ország korábbi ígéretének, miszerint 2030-ra csökkenteni kezdi szén-dioxid-kibocsátását.
Az Európai Parlament egy tényfeltáró delegációt küld Magyarországra, hogy áprilisban felmérje a jogállamiság helyzetét, leginkább a végrehajtott bírósági reformok hatására és a korábban megfogalmazott korrupciós aggályokra koncentrálnak majd.
2024 decemberében az ipari termelés volumene 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb v
Bár a megkérdezettek 68 százaléka biztos volt abban, hogy képes felismerni a hamis hirdetéseket, a válaszadók közel kétharmada nem tudta megkülönböztetni a mesterséges intelligenciával generált képeket a valódi fényképektől, amikor nyaralóhelyeket mutattak nekik. A nyaralási csalásoknak áldozatul eső britek közel 1 millió forintot veszítenek átlago
Hogyan találkozik a néptánc a mesterséges intelligenciával? Milyen szerepe lehet a kiterjesztett valóságnak a mozgáskutatásban? Hogyan válhat a tánc az egészségmegőrzés és a mentális jóllét egyik eszközévé? Ezekre a kérdésekre is választ keres a Moving Cultures konfrencia.
Több mint 57 000 béradatot elemzett a Stepstone állásportál Ausztriában. Ennek alapján az éves mediánbér bruttó 55 000 euró - 22,5 millió forint (13., 14. fizetéssel és bónuszokkal), ami egy hónapra vetítve 4500 eurónak - nagyjából 1,8 millió forint - felel meg. Takarítóként is lehet évi 30 000 eurót (kb. évi 12 millió forintot) keresni.
Tavaly az ipari termelés volumene 4 százalékkal alulmúlta az előző évit, ezzel második egymást követő évben zsugorodott a teljesítmény. A ma megjelent részletes adatokból kitűnik, hogy az exportorientált szektornak alig volt olyan ágazata, amelyik érdemben bővülni tudott volna, és a megrendelések alakulása rövid távon nem ad okot a bizakodásra.
Csalók küldözgetnek leveleket az MVM Next nevében nemlétező pénzvisszatérés ígéretével – figyelmeztetett a rezsicég. A hamis értesítőkön a „Visszatérítés" linkkel a csalók a saját oldalukra irányítják az ügyfeleket, hogy ott megszerezzék a bankkártyájuk adatait A szolgáltató túlfizetés esetén beszámítja az összeget a felhasználó lejárt tartozásába,
2024 decemberében az ipari termelés volumene 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte honlapján a KSH. A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az i
Több mint 300 ezer, nyugdíjas kapja meg a napokban az utazási utalványát, amelyet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága biztosít a 65 évnél fiatalabb nyugellátásban részesülők számára. Az utalványok 2026. március 31-ig érvényesek, és lehetővé teszik a korlátlan díjmentes közlekedést és jelentős kedvezményeket a bérletek vásárlására.
A szerelem ünnepe alkalmából a Revolut, a globális fintech, amelynek világszerte 50 millió, Magyarországon pedig 1,5 millió ügyfele van, a Szigettel közösen exkluzív, korlátozott ideig elérhető Valentin-napi ajánlatot jelent be.Akár a párjukkal, akár egy barátjukkal vagy egy fesztiválozó haverjukkal ünneplik a Valentin-napot, a Revolut ügyfelei meg
Újraindult és a korábbiaknál is kedvezőbb feltételeket kínál az Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program, amelyre a jövőben még többen, kevesebb papírmunka mellett pályázhatnak. Az MFB Pont Plusz hálózat bankfiókjaiban már nem csak az 1990 előtti, de a 2007-es évet megelőzően épült családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet jelentkezni
"Nincs napirenden" az uniós gázárplafon bevezetése – jelezte egy névtelen uniós tisztviselő a Politico-nak azután, hogy tegnap a Financial Times megszellőztette a potenciális tervet és a szakmai szervezetek aggályairól szóló levelet is. Közben a Reuters arról értesült, hogy ma az uniós tagállamok tárgyalni fognak a kötelező gáztároló feltöltési cél
Éppen 68 éve annak, hogy először lehetett vásárolni Ötöslottó szelvényeket. Magyarország egyik legismertebb márkája ezen a héten majdnem 3 és félmilliárd forinttal várja a játékosokat. Az Ötöslottó az elmúlt 68 év alatt 50 embert tett egycsapásra milliárdossá.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese csütörtök reggel bejelentette a második, Tiszaújvárosban épülő gázerőmű tenderének nyertesét és részleteit. A közlemény szerint egy 1000 MW-os kombinált ciklusú erőmű épülhet az MVM telephelyén, amelyet egy nemzetközi konzorcium fog megvalósítani.
A KBC Csoport 2024 negyedik negyedévében erős, 1,116 milliárd eurós nettó nyereségről számolt be, amelyet a nettó kamatbevételek, a biztosítási tevékenységek és a nettó jutalékbevételek növekedése egyaránt támogatott. Az éves profit 3,415 milliárd euró lett a belga pénzügyi csoportnál, és javított a menedzsment a rövid távú célkitűzéseken is.
A 44. Magyar Filmszemlén mutatták be az RTL+ Premiumra idén ősszel érkező Bróker Marcsi című tévésorozat első részét. A Herendi Gábor és Fazekas Máté Bence rendezésében elkészült alkotás több kettősségből vesz nagyon nagy lendületet. Ditz Edit, a hatrészes, valós eseményeken alapuló fikciós drámasorozat producere arra is kitért a Kreatív megkeresés
A FXGuys ($FXG) egyre nagyobb figyelmet kap, mint feltörekvő projekt a decentralizált pénzügyek (DeFi) területén. A projekt előértékesítési szakaszában már több mint 3,8 millió dollárt gyűjtött össze.
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján csütörtökön.
A Mate és a Béres Gyógyszergyár stratégiai együttműködést kötött, amely ösztöndíjprogrammal támogatja a kiemelkedő agrármérnöki hallgatókat. A partnerség célja az oktatás, a kutatás és az innováció erősítése, valamint a tehetséggondozás.
2024-hez képest országszerte 2,4 százalékot drágultak a panellakások, míg a fővárosban a 20 százalékot is elérte az áremelkedés – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten egy átlagos 50 négyzetméteres lakótelepi lakásért 51,3 millió forintot kérnek el.
A férfiak nagyobb arányban ajándékoznának felújított készüléket párjuknak Valentin-napra, mint a nők. Ugyanakkor a hölgyek körében többen döntenek úgy, hogy magukat lepik meg egy ilyen eszközzel a közelgő ünnep alkalmából. A Rejoy.hu – amely bevizsgált, garanciális felújított eszközöket kínál – felmérést végzett ügyfelei körében a Valentin-napi vás
Egy 1500 milliárd dollárnyi vagyont kezelő, nyugdíjalapokból és biztosítókból álló befektetői csoport figyelmeztette a vagyonkezelőit: lépjenek fel határozottabban a klímavédelem ügyében, különben megszakíthatják velük az együttműködést – számolt be a Financial Times.
Február 18-ától március közepéig közel 310 ezer 65 évesnél fiatalabb nyugdíjas kapja meg postán az Ellátottak utazási utalványát, amelyet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság állít ki. Az utalvány a helyközi közlekedésben korlátlan számú díjmentes utazásra és 90 százalékos kedvezménnyel vármegye- és országbérlet vásárlásra jogosít 20
2025. január 2-től jelentős változás lépett életbe a személyi jövedelemadótól mentes juttatások köre tekintetében. A módosítás a sérelemdíjak adómentességét érinti, szigorodtak a feltételek az adómentes kifizetésekre vonatkozóan – jelezték a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szakértői.
Az amerikai-orosz egyeztetések miatt optimista hangulatban indul a kereskedés a nemzetközi, és a magyar részvénypiacon, hiszen a friss hírek alapján egyre közelebb lehet ukrajnai béke.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese csütörtök reggel bejelentette a Tiszaújvárosban épülő második gázerőmű tenderének győztesét.
A kaliforniai erdőtüzek súlyos veszteségeket okoznak a biztosítóknak, annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentősen csökkentették jelenlétüket az államban. A legnagyobb biztosítótársaságok több milliárd dolláros veszteségekre számítanak a mostani Los Angeles körüli pusztítások miatt - tudósított a Financial Times.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát – írja hon
A 2025-ös felvételi eljárásban az egyetemek továbbra is saját hatáskörben dönthetnek többek között arról, hogy 100 pont erejéig mire, mennyi intézményi pontot adnak, így egyes egyetemeken már a felvételin is sokat számít a nyelvvizsga, máshol az emelt érettségi nyom többet a latban. Az Eduline megvizsgálta, melyik papírt éri meg jobban megszerezni
Lemondott pozíciójáról Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató, a FoxPost alapítói. Az alapítók döntésüket azzal indokolták, hogy kitűzött céljaikat elérték, valamint megtalálták a vállalat irányítására alkalmas utódot. Küldetésüket befejezettnek tekintik, és nyugodt szívvel távoznak. Erich Comor, a Packeta Csoport vezet
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).