Február a kulcs! Ha ezeket a kerti munkákat most elvégzed, tavaszra gyönyörű lesz a gyeped! Mikor már végre enyhülni kezdenek a talajmenti fagyok, és a hó is elolvad, sokan egyből arra asszociálnak, hogy a legjobb, ha magától regenerálódni hagyják a pázsitot. Ez azonban nagyon nagy hiba lehet, hiszen a tél folyamán felgyülemlett felesleges nedvessé
Korai burgonyatermés titka: így időzítsd pontosan az előcsíráztatást A burgonya előcsíráztatása egy egyszerű, és hatékony módszer, amely jelentősen javítja a termés mennyiségét és minőségét. Pont ezért merül fel a kérdés, hogy mikor érdemes elkezdeni a burgonya előcsíráztatását. Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos véleménye az alábbiakban o
Kíváncsi voltam, miért vesz a szomszédom ennyi keményítőt – a válasz teljesen meglepett Majdnem minden háztartásban fellelhető egy kevés keményítő, hiszen bármikor szükségünk lehet rá és ezt általában kis mennyiségben szoktuk megvenni. Nagyobb mennyiségben nem szoktunk vásárolni belőle – eddig! De most megtudhatjuk, hogy mennyi mindenre használható
Puha, omlós, és tökéletesen töltött – ez a pozsonyi kifli mindenkit levesz a lábáról Gondolkodtam, hogy mit süssek, és végül Pozsonyi kifli mellett döntöttem. Megsütöttem, és annyira finom lett, hogy nem bírom magamban tartani! Bár eredetileg a receptet a TikTokon, @ildikonyhaja oldalán találtam, most leírom neked is, mert ez a kifli egyszerűen ell
Nagymamám legendás zalai rétes receptje: ez az igazi nosztalgia Vannak ételek, amelyek többek, mint pusztán étkek – ők maguk az emlékek, az otthon melege, a gyerekkor illata és íze. Számomra ilyen a világ legcsodálatosabb étele: nagymamám zalai rétese. Akár egy gyors látogatásra ugrom be hozzá, akár egy egész napos snapszerpartira maradok, mindig e
A narancs nemcsak finom gyümölcs, de sok süteménynek elengedhetetlen része, sőt egyes húsos fogásoknak is remekül áll ennek a déli gyümölcsnek az aromája. Számtalan süteményreceptbe a narancs lereszelt héja kell, ám ezt csak akkor kapjuk meg, ha a gyümölcs feszes, ha ugyanis már megpuhult, akkor lehetetlen lereszelni. Szerencsére létezik egy prakti
Az emberek 85%-a nem találja meg az elrejtett lovat a képen 7 másodperc alatt. Te meg tudod oldani? Mennyire jó a logikus gondolkodásod? Ha nem fognak ki rajtad az optikai illúziók, ezt a feladványt neked ajánljuk! A nagyon ügyesek már 7 másodperc alatt megtalálják a képen elrejtett lovat. Ha véletlenül elakadsz, akkor sem kell aggódnod,
A kókusz- vagy keksztekercs a mai negyvenes, ötvenes korosztály gyerekkorában csúcsdesszertnek számított. Hogy miért szeretjük ma is? Gyorsan elkészül, nem kell sütni, krémet főzni, csupán 1-2 órát állni hagyni és már ehetjük is. Összegyűjtöttük a Mindmegette szerkesztőségének kedvenc keksztekercseit, íme!
Sok gyerek és felnőtt kedvence a mekis almás táska, amit otthon is elkészíthetünk, a végeredmény pedig garantáltan finomabb lesz, mint a gyorséttermi desszert.
A fogyni vágyók jól tudják, hogy a késő esti bőséges étkezésről le kell mondaniuk a siker érdekében, és így az ebéd válik a nap legkiadósabb étkezésévé. De a fogyás szempontjából nemcsak arra kell figyelni, hogy mit eszel ebédre, hanem arra is, hogy mikor fogyasztod azt el.
Jól jegyezd meg ezeket a dátumokat! Ezek 2025 legszerencsésebb napjai az ezotéria szerint! Az asztrológia, illetve a numerológia tanításai szerint vannak olyan dátumok, amelyek igazán szerencsés tényezőket hordoznak. Ha esetleg egy új dologra szánnád magad, egy fontos döntést hoznál meg, vagy egyszerűen csak szeretnéd kihasználni a pozitív energiák
Félrevezető volt a Lidl Magyarország kommunikációja több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében. Kiderült, hogy az érintett pékáruk alapanyaga csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből.
Ahány ház, annyi szokás, ám nincs, ami jobban megosztaná az embereket, mint az a kérdés, hogy meg kell-e mosni a nyers húst főzés előtt. Egyesek szerint felesleges, mások viszont ki nem hagynák ezt a lépést.
Ezért keverj össze fokhagymát babérlevéllel és otthon megoldja a legnagyobb problémád A fokhagymát és a babérlevelet már az ókorban is ismerték és miután megismerték a hatásukat felhasználták arra, hogy az otthonokat megtisztítsák a kísértetektől és rossz energiáktól. A negatív energia mindenütt jelen lehet és kártékonyan hathat az életünkre. Ha ne
Ezt az olcsó alapanyagot add a főzővízhez, és leugrik a tojás héja A tojásfőzés nem mindig tud egyszerű lenni, mert ha éppen nem találjuk el a kívánt lágyságot-keménységet akkor bosszúságot okoz nekünk. Hát még a tojáspucolás! Mutatjuk, hogy hámozhatod meg egészen könnyedén a főtt tojást, a héja egy olcsó alapanyag segítségével, szinte leugrik róla
Ezért van tele virággal a profik orchideája – most te is kipróbálhatod Az orchideák tartásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, mert van aki szerint nehezen nevelhető növénynek számít. Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen számos, a mi éghajlatunkon is könnyen nevelhető és virágoztatható fajtája létezik, melyeknek a gondozása még a kezdő orch
Egyetlen törlés, és a kád ragyogni fog – filléres trükk a makulátlan fürdőszobáért Minden háziasszony álma, hogy legyen egy olyan tisztítószer amit a takarítani kívánt felületen egyszerűen tudnának használni, sikálás, dörzsölés nélkül és ne legyen vegyszeres. Hiszen otthonunk csak akkor szép ha rend és tisztaság uralkodik mindenhol! Mutatunk pár ta
A gyerekek egy része nem szereti a gombát, de kis mennyiségben, ráadásul egy sonkás pizzán még a válogatós kicsik is megeszik. Nem véletlenül nagy siker a gyerekek körében a songoku pizza, amely most rétes formájában készült el a konyhánkban.
Klasszikus randiprogram a közös vacsora, és sokkal romantikusabb lesz az élmény, ha étterem helyett otthon készül a finom menü. Egy ilyen gesztussal garantáltan leveszed a lábáról a párodat.
A horoszkóp számos változást, megújulást ígér a legtöbb csillagjegy számára, valakinek a karrierben, míg másnak a szerelemben. De vajon mit tartogat a 2025. március hónapja az öt kiemelkedő csillagjegy számára. Bár mint mondtuk minden csillagjegy érezni fogja a kozmikus változásokat, ennek az ötnek különösen eseménydús hónapja lehet a március. Kos
A legpuhább vajas krumplis pogácsa – a nagymama titkos receptje A pogácsa számomra mindig a családi összejöveteleket és a meghitt, otthoni ízeket idézi. A nagymamám sütötte a legfinomabb pogácsát, és amikor beléptünk a házba, azonnal éreztük a friss, vajas sütemény illatát. Az ő receptje egyszerű, mégis tökéletesen omlós pogácsákat eredményezett, a
A műanyag- és üvegpalackok visszaváltásakor járó összeget többféleképpen is kérhetjük. Az automata utalványt ad, amit a boltban levásárolhatunk, vagy készpénzre is válthatjuk - eláruljuk, hogyan.
Valentin-napjának estéjén érdemes egy kicsit kedveskedni a szerelmünknek. Vehetünk virágot, csokit, vagy ajándékot, de akár főzhetünk is. Mutatunk két egyszerű Valentin-napi vacsoramenüt, amivel biztos a siker!
A testtömegindex alapján az elhízásnak két fajtáját különböztetjük meg: a 30 és 40 közötti BMI tartományt nevezzük elhízásnak, a 40 feletti testtömegindex-értékeket pedig súlyos vagy extrém mértékű elhízásnak hívjuk, amely már komoly egészségügyi kockázattal is járhat.