Neves nemzetközi és hazai kutatók vesznek részt azon a tudományos konferencián, amelyet április 24-én és 25-én Budapesten rendeznek a HUN-REN székházában. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az Academia Europaea közös szervezésű interdiszciplináris workshopja a világ vezető tudósait, szakértőit és érdekelt feleit hozza Budapestre.
Ennyien vezettek számlát a tizenhárom magyarországi privátbanki szolgáltatónál – volt olyan família, amely többet is – 2024 végén, s nézhették elégedetten, hogy a kezelt vagyonuk átlagosan több mint 20 százalékkal ért többet, mint egy évvel korábban. Ennek következtében a hazai privátbanki összvagyon értéke már közelebb van a 12 ezer milliárd forin
A kertünk nemcsak a mi menedékünk, örömünk és kreativitásunk színtere, hanem számtalan élőlény otthona is. Nem mindegy, milyen növények élnek benne, és azokat hogyan gondozzuk. Miért érdemes minél több őshonos növénnyel körbevennünk magunkat?
Mivel a felnőttek nem tudják elfogadni a bizonytalanságukat, hogy ők sem tudhatnak mindent, a gyerekek is szétesnek a mai világ információs áradatában, mondja Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár. Még egy "elég jó szülő" sem tud teljes biztonságot adni a gyermekének, de a határokat mindenképp ki kell jelölnie.
Nyugati cégek szondázzák az Oroszországba való visszatérés lehetőségét, de a jelentős beruházásokat eszközlő orosz vállalkozások elsőbbséget fognak élvezni - jelentette ki Makszim Resetynikov orosz gazdaságfejlesztési miniszter Najpjidóban újságíróknak az 5. orosz-mianmari kereskedelmi és gazdasági kormányközi bizottság ülését követően.
Lassan búcsút mondhatunk a télnek, a végéhez közeledik 2025 első negyedéve, és a magyar mezőgazdasági géppiac még mindig a fellendülésre vár. Az elmúlt időszak nehézségei miatt alacsony a magyar gazdák vásárlóereje és gépbeszerzési hajlandósága, így rengetegen inkább megvárják az új pályázati kiírásokat, illetve a már beadott pályázatok elbírálását
Március 29-én mutatja be a budapesti Centrál Színház Martin McDonagh fekete komédiáját, A kriplit. Tizenhét évvel ezelőtt egy viharos éjjelen maradt árván Billy. A végtagbénulással küzdő kamasznak lehetősége nyílik új életet kezdeni, mikor megtudja, hogy a szomszéd szigeten hollywoodi filmforgatás készül. A címszerepet Szécsi Bence alakítja. Puskás
Öt uniós tagállam összesen 98,6 millió eurót kap az idei uniós mezőgazdasági tartalékból. Spanyol-, Magyar-, Horvát- és Lettország, valamint Ciprus a kedvezményezettek, cél az időjárási szélsőségek következményeinek enyhítése.
A BMW Manufacturing 2024-ben is az Egyesült Államok legnagyobb autóipari exportőre, kiviteli összértéke elérte a 10,1 milliárd dollárt. A spartanburgi gyár 30 éve meghatározó szerepet játszik a nemzetközi gyártási hálózatban, és 2026-tól tisztán elektromos BMW modellek sorozatgyártását is megkezdi.
A Google bejelentette, hogy a következő hónapokban fokozatosan megszünteti a Gmail-fiókok SMS-alapú kétlépcsős azonosítását, és helyette QR-kódos rendszert vezet be. A lépés célja a globálisan elterjedt SMS-visszaélések csökkentése és a felhasználók biztonságának növelése.
663 lóerő, és egy V6-os benzinmotor termeli az elektromos áramot két villanymotor számára. 1100 km a teljes hatótávja, és 4,6 másodperc alatt gyorsul százra. Érkezik a Ram új hibrid pickupja. A Stellantis csoporthoz tartozó amerikai márka, a Ram, nemrégiben bemutatta legújabb hibrid pickupját, az 1500 Ramchargert. Az autó különlegessége, ho
Több napos közelítés után 400 alá ment szerdán a forint euróárfolyama, míg a dollár járt 380 alatt is. Ha alaposabban megnézzük a grafikonokat, azt láthatjuk, hogy a forint visszatért oda, ahonnan az új amerikai elnök novemberi megválasztásakor elindult az azóta tartó Trump-raliján.
A munkáltatók 2025. január 1-jétől béren kívüli juttatás formájában a munkadíjnál kedvezőbb közteherfizetési kötelezettség mellett adhatnak lakhatási támogatást a 35 év alatti munkavállalóknak.
A világ jelenleg olyan átalakulásokon megy keresztül, amelyek egy-egy fél évszázad alatt szoktak bekövetkezni. Az elmúlt években a technológiai fejlődés, a geopolitikai viszonyok átrendeződése, a demográfiai folyamatok és a klímaváltozás egyszerre formálták át a világot. A megatrendek kockázatait és a bennük rejlő lehetőségeket vitatták meg a szaké
Új szintre emeli az együttműködést és szélesíti is partneri hálózatát 2025-ben a Ferling – adta hírül az ügynökség közleménye. Az elmúlt években már nemcsak Magyarországon, hanem a szomszédos országokban is szakmailag magasan jegyzett, nemzetközi díjakkal is elismert projekteket koordináló Pr-ügynökség másfél évvel ezelőtt azzal a céllal hirdette
Nem terméket és szolgáltatást kell eladni, hanem kapcsolatot teremteni, bizalmat és közösséget építeni a cégek és az emberek között az egyre népszerűbb videós tartalmakkal. Röviden összegezve, ez lesz a hatékony marketingstratégia 2025-ben, mely a cégeknek eredményt, az érdeklődőknek, ügyfeleknek pedig kellemes érzéseket és élményeket nyújt.
Annak ellenére, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a tartós befektetési számlák (TBSZ) iránt, a befektetők többsége még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit. Az MNB nemrégiben közzétett statisztikáiból látszik, hogy az elmúlt másfél évben ugrásszerűen nőtt az újonnan nyitott TBSZ-ek száma, és jelentős bővülés fi
A Machining Transformation (MX) révén a DMG MORI aktívan formálja a szerszámgépgyártás jövőjét, közvetlen hatást gyakorolva a termékfejlesztésre. Ezt bizonyítja a CTX univerzális esztergagépek hatodik generációja. A sorozat legújabb tagjaként
A Debreceni Egyetem Műszaki Karának professzora, Lakatos Ákos új szigetelőanyagokat vizsgál, amelyek vékonyabb kivitelben is hatékonyak. Kutatásai az innovatív technológiák alkalmazására összpontosítanak, mint például aerogélek és a grafitos polisztirol, amelyek jobb hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkeznek, de még nem terjedtek el széles körben.
Nagyon sokat dolgozott azon, hogy ne legyen definiálható a humora. Azt szeretné, ha szóba kerül a neve, akkor valaki, aki már látta, azt mondaná annak, aki még nem ismeri: voltam az előző műsorán, figyeld meg, baromi jó lesz - nyilatkozta a Médiapiacnak Dombóvári István. A humorista azt is elmondta, bár jelen van a közösség médiában, ő „analóg csáv
A kiállítás-együttes előkészületei és kísérőprogramjainak szervezése is folyamatban van. Kiállítói katalógusunk napról napra bővül. 10 országból 120 cég már biztosan jelen lesz, hiszen ők már elfoglalták helyüket, összesen több mint
Védett övezetté kellene nyilvánítani az Északi-sarkvidéket, miután komoly hatalmi harc kezdett kibontakozni a terület ásványkincseiért - mondta a volt köztársasági elnök az Economx üzleti és pénzügyi portálon szerdán megjelent interjúban.
Napjainkban egyre több ember, köztük számos vezető küzd alvásproblémákkal, és ez nem véletlen: ma Magyarországon az emberek 60%-a rosszul alszik, 25%-uk pedig kifejezetten túlterhelten, kimerülten kezdi meg a mindennapjait, így közlekedik az utakon, így hoz döntéseket a vállalatoknál.
Az év első hónapjában a televíziós és streaming nézettség növekedésnek indult, de a versenyben egyértelműen a Disney vitte a prímet. A Nielsen friss adatai szerint a Disney 12%-os részesedéssel zárta januárt, ezzel megtartva piacvezető pozícióját a médiavállalatok között.
Törökországban számottevő mértékben csökkent a citrusfélék idei termése. Ugyanakkor globális szinten sem jobb a helyzet, ráadásul logisztikai problémák korlátozzák a kereskedelmet.
Az amerikai kormányzati hatékonysági minisztérium vezetője, Elon Musk áll az élen a szupermilliárdosok rangsorán. Jeff Bezos több mint 150 milliárd dolláros lemaradással kullog mögötte.
Még nem késő csatlakozni a 2025. évi Shell Eco-marathonhoz! Az innovációs diákverseny a lengyelországi Kamień Śląskiban, a Silesia Ringen kerül megrendezésre június 10-15 között. Akik megmérettetnék magukat az energiahatékonyság és fenntarthatóság kihívásában még 2025. március 11-ig regisztrálhatnak a versenyre az Eco-Marathon honlapján. Az európai
A Nubank és a Burger King összeállt egy figyelemfelkeltő marketingkampányra. A bank teljesen átalakította a gyorsétteremlánc egyik üzletét, saját lila arculatára. Az együttműködés részeként a vendégek exkluzív ajánlatokat kapnak, többek között ingyenes „Nu kávét” minden vásárlás mellé. Egyedi élmény a Burger Kingben A brazíliai Nubank, amely az egy
A Szegedi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézete hazánkban elsőként alkalmazza a radioizotópos prosztataspecifikus daganatterápiát, amely a prosztatarákos betegek túlélését hosszabbítja meg, és új lehetőségeket kínál a kezelés terén.
Lengyelországban eddig az amerikai SpaceX által használt, Falcon 9 típusú rakéta maradványának vélt négy tárgyat találtak, további rakétadarabok az ország területének több mint felét átszelő, mintegy 100 kilométer széles sávban bukkanhatnak még elő - közölte a Lengyel Űrügynökség (Polsa).
A szántóföldi növények kártevői között különleges helyet foglalnak el a különféle talajlakó kártevők. Sok esetben nem is veszünk róluk tudomást, mivel szabad szemmel nem látható módon, a talaj szintje alatt károsítanak.
A társasházak működését szabályozó jogszabályi környezet állóvizét alaposan felforgatta az új, 2025. január 1-jén hatályba lépett Társasházi Törvény módosítás. Utánanéztünk, hogy mit mondanak a szakértők a kötelező közös képviselői regisztráció, a szigorodó lakáskiadási és jelzálogjog bejegyzési szabályok bevezetésével kapcsolatban.
Az amerikai Intuitive Machines űripari magánvállalat elindította szerdán második holdküldetését, aminek keretében az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tudományos berendezéseit juttatja el a Holdra.
A dél-kínai Hajnan tartomány part menti régióiban csúcstechnológiával, köztük robotokkal és drónokkal erősítik a vízimentők felszereléseit - jelentette a kínai állami média.
Szerdán délután négyhavi csúcsra erősödött a forint 399-nél az euróval szemben, majd este megérkezett a csapás az Európai Unióval szemben az Egyesült Államoktól a 25%-os vámkivetés formájában. Ez gyengítette az eurót a dollárral szemben, miközben a forint továbbra is a 400-as szint alatt maradt az euróval szemben. Ma több lényeges makroadat is várh
Az európai államfőkhöz intézett sürgős felhívást 400 vállalatvezető a Tiszta ipari megállapodás végrehajtására, ebben lépéseket várnak egyebek mellett Európa versenyképességének növelése érdekében; a felhíváshoz a Mol-csoport is csatlakozott – közölte a Mol.
A 97. Oscar®-díjátadót március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetíti Magyarországon a Disney+. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy®-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista Conan O’Brien először lesz az esemény házigazdája. A közvetítés executive producere és showrun
A Hyundai Construction Equipment bemutatja a HW250A MH gépet, egy dedikált anyagmozgatót az újrahasznosítással és hulladékkezeléssel foglalkozó vállalkozások számára. A választható gémekkel és az emelhető fülkeszerkezettel elérhető HW250A MH a
Szinte minden minisztert érint az a hétfő esti feladat-újraelosztás, amely magukat a tárcákat is meglepte. Rogán és Gulyás kevesebb, Lázár és Lantos több feladatot kapott.
A HONOR úttörő AI Deepfake felismerő technológiája 2025 áprilisától világszerte elérhető lesz. Ez a csúcskategóriás funkció újabb védvonal a felhasználók számára a deepfake-ek ellen. A videó- és képtartalmak AI-alapú, valós idejű elemzését használva azonnali figyelmeztetést ad a potenciális deepfake tartalmak esetén. Miközben a mesterséges intellig
A csapadékot hozó mediterrán ciklon péntekre elhagyja hazánkat, így a hétvégén már csak a déli megyékben fordulhat elő kisebb eső. Az ország nagy részén száraz időre számíthatunk.