Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működéséről súlyos hiányosságokat tárt fel az intézmény gazdálkodásában, különös tekintettel az ingatlanberuházásokra és a pénzügyi kontrollokra. Az elmúlt hetekben a sajtó többször is foglalkozott azzal, hogy Matolcsy György elnöksége alatt a jegybanki alapítványi vagyo
Nemcsak az őszi árpa kezdett el nőni, hanem a kórokozók egy része számára is ideális környezeti feltételek adódtak. Ilyen a gabona-lisztharmat is - bizony érdemes figyelni a gombát.
Az Országgyűlés a náci megszállás áldozatairól való megemlékezéssel kezdte munkáját szerdán. Ezt követően a képviselők megtárgyalták a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló beszámolót és határozati javaslatot, majd a műhús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatták a
Töretlen a Hunyadi sorozat sikere, melyhez nagyban hozzájárul a széria látványvilága is. Most kiderült, mi jelenti a legnagyobb kihívást a készítők számára.
Egy európai uniós programban elnyert félmilliárd forintos támogatásból indított programot az ukrajnai menekültek társadalmi beilleszkedésének segítésére és az önálló életvitelük kialakítására a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
Március közepétől 30 élelmiszer-kategória esetében alkalmaz a magyar kormányzat árréstoppot. Az intézkedés azért született, mert az év elején több európai országban, így Magyarországon is látványosan drágultak az élelmiszerek. Az Oeconomus Gazdaságkutató megvizsgálta, hogy mit jelent egészen pontosan az árrés és haszonkulcs, milyen m
Jártunk már ebben az ősziárpa-táblában, és akkor nitrogénhiányt állapítottunk meg a növényzet esetében. Azóta az állomány már megkapta a fejtrágyát, és kellő mennyiségű csapadékot is, így a sárgulás már mondhatni lassan a múlté lesz - de a lisztharmat a jövő muzsikája lehet.
A stablecoinok évek óta a kriptopiac alappilléreinek számítanak. Ezek a digitális eszközök – amelyek általában fiat valutákhoz, például az amerikai dollárhoz vannak kötve – lehetőséget nyújtanak a kereskedőknek, hogy megőrizzék eszközeik értékét a piacot jellemző extrém volatilitás mellett. Most azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a stablecoinok k
Mintha csak egy horrorfilm díszlete lenne - így is lehetne jellemezni azt a képsorozatot, amit a Felfedező - Elhagyatott helyek Magyarországon Facebook-oldal posztolt a napokban. A döbbenetes erejű fotók egy alföldi tanyasi iskolában készültek, ahol 1991 júniusában csengettek be utoljára. Azóta senki nem ült be az iskolapadokba.
Az amerikai kormányzat felgyorsítja a sertés- és baromfifeldolgozást az adminisztratív követelmények enyhítésével. A döntés célja a termelés hatékonyságának növelése, ugyanakkor szakszervezetek aggódnak a munkavállalók biztonsága miatt - közölte a Just Food.
Miközben a digitális világ a decentralizációt és a befogadást hirdeti, a blokklánc-iparágban még mindig jelentős a nemek közötti szakadék. Ezen kíván változtatni a Bitget kezdeményezése, a Blockchain4Her program, amely célja, hogy a sokszínűséget a gazdasági növekedés és a technológiai innováció motorjává tegye. Egy stratégiai kezdeményezés a gende
A 2026-tól tervezett változások alapján az eddigi 3 milliárd forintos árbevételről 6 milliárd forintra nő majd a kiva választhatósága, az adóalanyiság megszűnése pedig az eddigi 6 milliárd helyett majd 12 milliárd forintos határnál fog bekövetkezni. Emellett az eddigi 50 helyett 200 fős alkalmazotti határig szintén megemelik a kiva választhatóságát
A brazil kakaóipar 2025-ben is komoly kihívásokkal néz szembe, miután a termelés 2024-ben jelentősen visszaesett - nyilatkozta a Brazil Kakaófeldolgozó Ipari Szövetség vezetője.
Nemzetközi informatikai diákolimpia lesz nyáron Budapesten: a Nem a Debreceni „Fazekas” csapat nyerte a magyarországi selejtezőt. 2025. március 9-én került sor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban a Kódkupa idei döntőjére, ahol Magyarország legtehetségesebb középiskolás programozói mérték össze tudásukat. A Kódkupa e
Egész este lynchelés lesz, azaz David Lynch-filmmaraton a budapesti Bem moziban március 29-én. Az eseményen a híres rendező három neves alkotását mutatják be.
Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítja el a kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program keretein belül 96 milliárd forint értékben – közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
Tovább erősödött a magyar munkaerőpiac, amely európai szinten is kimagasló eredményeket mutat. A 20-64 éves népesség szezonálisan kiigazított foglalkoztatási rátája a 2010-es foglalkoztatási fordulat óta folyamatosan emelkedik, így Magyarország a 6. helyen áll mind a férfiak, mind a nők körében. 2024 utolsó negyedévében a férfiak foglalkoztatási sz
Az irodalom évezredek óta az emberiség önkifejezésének a legnépszerűbb eszközei közé tartozik, a kultúra egyik legfontosabb mozgatórugója. Bár ma már verseskötetek, kisregények és terjengős regényfolyamok milliói közül válogathatunk a könyvpiacon, akadnak regények, amelyek olyan brutális hírnévre tettek szert, amelyekről a mai írók csak álmodhatnak
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok átfogó ellenőrzését, és az ügyészségnél feljelentést tett több bűncselekmény gyanúja miatt. A jelentés szerint az alapítványok működésében súlyos gazdálkodási és átláthatósági problémák merültek fel, különösen a közpénzek nem megfelelő felhaszn
A nagy sörgyártók, például az Anheuser-Busch, próbálják stabilan tartani áraikat a piaci részesedés megtartása érdekében, míg a kisebb kézműves sörfőzdék valószínűleg áremelésre kényszerülnek.
Az XRP árfolyama jelentős emelkedést mutatott, miután Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója bejelentette, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) nem folytatja fellebbezését a vállalat elleni perben. A kriptovaluta ára közel 14%-kal, 2,57 dollárra emelkedett a bejelentés nyomán. Hosszú jogi csata után vége a pereskedés
Új geológiai adatok világítanak rá a tengerszint-emelkedés mértékére és ütemére az utolsó jégkorszak után. A kutatás eredményei segíthetnek jobban megérteni a globális felmelegedés hatását a jégsapkákra és a tengerszint emelkedésére - tudósított a Phys.org.
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. lehetővé tette, hogy április 1-től a segítő kutyák mellett minden eb díjmentesen utazhasson a társaság autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratain, az új szolgáltatás bevezetéséről márciusi ülésén dönt a város közgyűlése - jelentette be Papp László, a város polgármestere.
Az online szerencsejáték-ipar hatalmas kínálattal várja a játékosokat, vonzó bónuszokkal, széles játékválasztékkal és gyors kifizetésekkel csalogatva őket. Nem minden platform működik azonban tisztességesen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,89 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 90 023,53 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális változása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is követhető.
A romániai erdészeti alkalmazottakat tömörítő Silva szakszervezeti szövetség tagjai tüntettek szerdán a bukaresti kormány székháza előtt juttatásaik lefaragása ellen tiltakozva.
Gyakran felmerül a gazdálkodók részéről a kérdés, hogy mely növényvédőszerek alkalmazhatók a durumbúza-kultúrában. Az engedélyező hatóság állásfoglalása szerint a forgalomba hozatali és felhasználási engedélyük alapján a "búza-" vagy "őszibúza"-kultúrában engedélyezett növényvédőszerek alkalmazása a durum- és tönkölybúza-kultúrákban is megengedett
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vendége volt Dr. Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa, akit Dr. Kincses Áron, a KSH elnöke és Kruchina Vince a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) ügyvezetője fogadott. A megbeszélés célja az volt, hogy áttekintsék a KSH és a NAVÜ mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó kon
Az elmúlt időszakban Amerikában óriásira nőtt a bizonytalanság. Ráadásul a beérkező gazdasági adatok is sok tekintetben ellentmondóak egymásnak. Egyik részük szerint nincs nagy baj, míg másik részük szerint gyorsan romlanak a reálgazdasági kondíciók, miközben az inflációs kockázatok csak emelkednek. Nem lesz könnyű dolga rendet vágnia a Fednek a bi
A kínai beszállítókkal kellene versenyezniük a magyar cégeknek ahhoz, hogy az országba érkező kínai cégeknek dolgozhassanak, amire nincs sok esélyük – derül ki Vakhal Péter tanulmányából. Szerinte ha se dolgozókat, se energiát, se alkatrészeket nem tudunk adni a kínai gyáraknak, akkor felmerül, hogy mi értelme őket egyáltalán ide telepíteni.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai határozatában visszavonta a Mikrohitel Gazdaságfejlesztő Pénzügyi Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását, miután a vállalat megsértette a hitelintézeti törvény előírásait - tájékoztatta az MNB az MTI-t szerdán.
A Magyar Fürdőszövetség várakozásai szerint a hazai fürdők látogatóinak száma 2025-ben meghaladhatja 2019-es rekordot; a belépők ára várhatóan 5 százalékkal fog emelkedni.
Változatlanul hagyta az alapkamatot az amerikai jegybank, azonban a frissített előrejelzése szerint lassabb növekedést és magasabb inflációt vár a jegybank az idei és a következő évre is. Ez még nagyon távol van a stagflációtól, de a lassuló növekedés, emelkedő inflációs kockázatokkal párosulva nem jó hír. Ami viszont talán a legfontosabb, hogy a j
Egy nagy Bitcoin short pozíciót nyitó kriptovaluta bálnát kiberbűnözőként azonosítottak, aki lopott pénzeket használt fel a magas tőkeáttételes kereskedéshez – derült ki az on-chain nyomozó, ZachXBT jelentéséből. A nyomozás eredményeire azután derült fény, hogy egy kereskedői csoport, CBB vezetésével, megpróbálta kiszorítani a bálnát a pozíciójából
Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat szerdán Budapesten; a címet 11 település és 12 vállalat, illetve közintézmény kapta meg.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a "MIKROHITEL" Gazdaságfejlesztő Pénzügyi Zrt. tevékenységi engedélyét, és elrendelte a végelszámolását. Az intézkedés oka, hogy a pénzügyi vállalkozás saját tőkéje az MNB felhívásai ellenére sem éri el a minimum jegyzett vagy induló tőkéjét, hiányoznak irányító testületeinek vezetői, nincs hozzáférése a közp
A Shein lett a leggyorsabban növekvő ruházati kiskereskedő 2024-ben a globális piaci részesedés tekintetében, miközben a Nike továbbra is őrzi vezető pozícióját a szektorban - derül ki a GlobalData legfrissebb elemzéséből - számolt be a Retail Gazette.
A megtakarítási és beruházási unió célja, hogy szélesebb körű hozzáférést biztosítson a magánszemélyeknek a tőkepiacokhoz, és javítsa a vállalkozások forráshoz jutási lehetőségeit.