David Hasselhoffot most először fotózták le azóta, hogy exfelesége, Pamela Bach-Hasselhoff tragikusan elhunyt. A Baywatch sztárja, aki közel húsz évig volt házas a színésznővel, egy baseballsapkával próbálta elrejteni kilétét, de a lesifotósok még így is lencsevégre kapták őt. A tragédia láthatóan megviselte a világsztárt, akinek két közös lánya is
Több bejelentés érkezett az NMHH-hoz a TV2-n sugárzott Hunyadi sorozat első három része miatt. A nézők kifogásolták a 12-es és 16-os korhatárral vetített epizódok erotikus, köztük leszbikus jeleneteit, amelyek szerintük veszélyeztethették a gyermekeket. A hatóság jelenleg vizsgálja az ügyet.
A harmincas évek legkedveltebb magyar komikusára, a Hyppolit, a lakáj és számtalan más magyar film feledhetetlen színészére, az 1887-ben ezen a napon született Kabos Gyulára a nézők drámai szerepekben nem voltak kíváncsiak. Ráadásul azt hitték, a vászon tréfamestere az életben is éppen olyan szórakoztató. Kollégái visszaemlékezései szerint nem is t
Az 1867. évi I-XII. törvénycikkek nyomtatott, hiteles példányát ajándékozta a Fidesz-KDNP-frakció az Országgyűlési Múzeumnak kedden; a dokumentumra Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke bukkant egy antikvárium árverésén.
Tavaly év végén derült ki, hogy újabb évaddal tér vissza az RTL nagy sikerű tehetségkutató műsora, az X-Faktor. A csatorna megosztotta, hogy kik lesznek a 2025-ös évad mentorai, valamint arra is fény derült, hogy kiket választottak idén műsorvezetőknek. Ismerős arcok térnek vissza a képernyőre az idén.
A város rejtett gyöngyszemeit, újdonságait, kulturális kincseit és felderítetlen helyeit hozza el Gyémánt Balázs, hivatásos világutazó és New York-i idegenvezető.
Az Illatok, ízek, formák – Nézd kézzel, lásd szívvel című interaktív kiállítás tárlatvezetésén a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményének darabjait tapasztalati úton is megismerhetik a látogatók.
A hatvan évvel ezelőtt bemutatott Blackboard Jungle film – melynek sok köze nincs a rock and rollhoz, de főcímében elhangzott a Rock Around the Clock – nagyot pörgetett Bill Haley egy évvel korábban rögzített, ma már klasszikusnak számító felvétele eladási statisztikáin, olyannyira, hogy a szám júliusban és augusztusban összesen nyolc héten át veze
Különös tárgyakkal tömhették tele ruházatukat és csomagjaikat az újkori utazók. Vajon milyen kép fogadna minket, ha átvilágíthatnánk a 16–19. századi poggyászokat? Műtárgyak segítségével hajdani utazásokról mesélünk.
Erdélyből a nagyvilágba címmel Böhm József magángyűjteményéből válogatott tematikus kiállítás nyílik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében a Bozsó Gyűjteményben szerdán.
Százhuszonöt éve, 1900. március 19-én született Frédéric Joliot-Curie kémiai Nobel-díjas francia atomfizikus, a világtörténelemben új korszakot nyitó mesterséges radioaktivitás egyik felfedezője.
József Attila Tiszta szívvel című költeményét adja elő március 25-én a Szegedi Tudományegyetem (Szte) központi épülete előtt tíz versmondó a mű megjelenésének centenáriuma alkalmából.
Elhunyt David Steven Cohen, a Bátor, a gyáva kutya ikonikus írója, aki generációk gyerekkorát tette emlékezetessé szürreális és olykor hátborzongató történeteivel. A legendás forgatókönyvíró és producer 58 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el. Bár ő már nincs köztünk, munkássága tovább él a rajzfilmjein felnőtt rajongók emlékeiben.
Hetvenéves március 19-én Bruce Willis Golden Globe-díjas amerikai filmszínész, a Die Hard-sorozat, a Ponyvaregény, az Armageddon, A kód neve: Merkúr, Az ötödik elem és a Hatodik érzék sztárja.
A hollywoodi ikon, akinek neve egyet jelent az akciófilmek aranykorával, ma ünnepli 70. születésnapját. A Drágán add az életed! sztárja hétköznapi zsaru volt a filmvásznon, de a valóságban egy igazi legenda lett. Fotókon Bruce Willis karrierjének meghatározó pillanatai.
Justin Baldoni szerint Reynolds is szerepet játszott a lejáratásában. Reynolds ügyvédei azzal védekeznek, hogy a színész csak véleményt nyilvánított, amikor ragadozónak nevezte Baldonit.
Mendelssohn a-moll zongoraversenyét, Anton Arenszkij 2. vonósnégyesét, valamint Anton Webern Langsamer Satz című zeneművét hallgathatják meg az érdeklődők Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok hangversenyén április 4-én a Zeneakadémián.
A Hunyadi János életét bemutató sorozat minden idők legnagyobb magyar televíziós vállalkozása. Három évig tartó előkészítő munkálatok után a forgatás közel egy évig tartott, a költségvetés becslések szerint meghaladta a 22 milliárd forintot, amivel messze a legdrágább a valaha készült hazai sorozatok között. Most újabb műsorváltozást jelentett be h
Petrányi Zsolt izgalmas kurátori koncepciójában valósult meg a debreceni Modem Eredet című kiállítása, amely a 21. század nézőpontjából, kortárs magyar képzőművészek segítségével értelmezi a Biblia első könyveit, az emberiség őstörténetét.
Elhunyt V. Majzik Mária képzőművész Hetvenötéves korában elhunyt V. Majzik Mária, Magyar Örökség és Príma díjas képzőművész, a budakeszi Himnusz szobor és számos egyéb köztéri mű megalkotója – tudatta a család kedden. A tájékoztatás szerint V. Majzik Mária hosszú betegség után hunyt el március 16-án. Az autodidakta művész 1949. június 29-én születe
A Budapest Táncfesztivál 25. jubileumát ünnepli, és ezt az évfordulót sokszínű programmal ünnepli április 26. és május 11. között a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Érkezik az Akram Khan Company, a Nederlands Dans Theater – Ndt 2, a magyar kortárs táncot a szcéna meghatározó alkotói, Frenák Pál, Juronics Tamás és Bozsik Yvette képviselik.
A világ egyik legrangosabb designelismerését, az iF Design Awardot nyerte el a Néprajzi Múzeum 2024 őszén megnyitott gyűjteményi kiállítása, amely több mint 11 ezer pályázó közül került a nyertesek közé.
A Petőfi híd budai hídfőjénél, az egykori Rio helyén egy csapat gördeszkás saját parkot épített, félig illegálisan. Ezt most a főváros korszerűsítené az eredeti építőkkel közösen, ha sikerül rá pénzt találni.
Nemcsak Debrecenben, hanem országszerte is bemutatja előadásait a tavaszi időszakban a Csokonai Nemzeti Színház. Rangos fesztiválon és határon túli magyar színházban is vendégszerepel a társulat.
A Halmos Béla Program március 29-én gálaesttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, így névadójának gazdag szellemi örökségét. Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egész életében arra törekedett, hogy mindenki örömét lelje a népzenében, annak akár hallgatójaként, akár előadójaként. A rendezvénynek a Hagyományok Háza színhá
A történelmi sorozat népszerűsége továbbra is töretlen, már több mint egymillióan követték a TV2-n. A csatorna emiatt ismét műsorváltozást jelentett be, a Farm VIP újabb epizódja is elmarad.
A Falk Miksa utcában álló, rozsdamentes acélból formázott női alakot ábrázoló mű Majoros Áron Zsolt alkotása, és a Virág Judit Galéria tripla kiállításának része.
A Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál április 4. és 6. között újra a margitszigeti Kristály Színtéren várja az olvasókat. A Bartók Tavasz keretében, a Müpával közös szervezésben megvalósuló fesztivál idén rendhagyó módon helyezi középpontba a hagyományok és az innováció találkozását.
Mit nevezünk haszonnak, amikor az irodalom szükségszerűségét próbáljuk meghatározni? Spórolás gyanánt a kultúrafogyasztásról mondunk le leghamarabb? Korszakváltásban vagyunk? Mi a megoldás a túléléshez? Könyvjelző-sorozatunk legújabb részében Izer Janka írót, Kovács Újszászy Péter, illetve Gere Nóra Éva költőket kérdeztük.