A kínai kormány egy nappal azután lépett, hogy Donald Trump több fokozattal feljebb kapcsolt vámháborújában. Mi történt? Kína 34 százalékos vámot vet ki minden amerikai árura, válaszul Donald Trump csütörtöki intézkedésére – írja a New York Times. A 34 százalékos tarifa azért is szimbolikus, mert az amerikai elnök ennyivel emelte a már meglévő 20 s
A Pilisi Parkerdő (Pp) Városierdő-fejlesztési Programja elsősorban a fővárosi erdők megóvására és gyarapítására irányul, azonban a budapesti agglomeráció települései számára is egyre értékesebbek a helyi erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai. A 12 ezer lakosú Üllőn egy szemétlerakóként működő, 1,3 hektáros, spontán fásítást alakított át a Pilisi Parker
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a Waberer's, a vállalat időarányosan teljesítette rövid távú pénzügyi célkitűzéseit és felülvizsgált középtávú stratégiájában minden eredménykategóriában – árbevétel, EBIT és EBITDA – a jelenlegi eredmény dupláját várja – közölte Barna Zsolt elnök-vezérigazgató a nemzetközi fuvarozó, logi
Az USA, közvetve ugyan, de bitcoint fog bányászni a Hut 8 tőzsdén jegyzett bányász óriás révén. Konkrétan nem mondták még ki, de nagyon úgy néz ki, hogy kisebb-nagyobb jogi csavarral számos ország után amerika is belép a bitcoinbányászatba. Néhány napja közölte a Hut 8, hogy új, többségi tulajdonú bitcoinbányász leányvállalatot hozott létre, amely
A Hunyadi sorozat, illetve a Balázsék című rádióműsor miatt is eljárást indított médiafelügyeleti hatáskörében eljárva a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Négy alkalommal megsértette a reklámhangerősségre vonatkozó törvényi rendelkezést az ATV Zrt. az ATV állandó megnevezésű médiaszolgáltatás 2024 negyedik negyedévében sugárzott mű
Súlyos büntetés fenyegeti az Elon Musk tulajdonában lévő X (korábban Twitter) platformot, amiért az uniós szabályozók szerint nem tesz eleget a dezinformáció visszaszorításáért, és nem biztosít elég átláthatóságot. A digitális szolgáltatásokról szóló törvény megsértése akár milliárdos bírsággal is járhat.
Kína szerint az Egyesült Államok vámjai ellentétesek a nemzetközi kereskedelem eddigi szabályaival. Az ellátási láncok megbomlása egyelőre az amerikai gazdaság kilátásait is csak rontja.
Donald Trump amerikai elnök legújabb vámtervei jelentős vitát váltottak ki a közgazdászok és politikai elemzők körében. A javasolt tarifák kiszámításának módszere a kritikusok szerint mesterséges intelligencia (AI) chatbotok, például a ChatGPT által javasolt formulákhoz hasonlít.
Az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok új korszakáról beszélt pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU és öt közép-ázsiai ország csúcstalálkozóján az üzbegisztáni Szamarkandban.
Mi történik, ha a világ legismertebb beagle-je és a Starbucks összefog? Egy hónapon át minden a kedvességről szól, miközben Snoopy-val kávézhatunk, akár az egyik limitált kiadású pohárból. Áprilisban a Global Month of Good kampány keretében a Starbucks és a Peanuts™ ikonikus kutyusa arra emlékeztet minket, hogy a kedvesség apró gesztusokban rejlik.
Nem szűnik meg a kardiológiai ellátás Orosházán, a járóbetegeket a jövőben is helyben látják el, csak a műtéteket végzik a gyulai kórházban – közölte az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben tartott bejárás előtt a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.
A szélesebb körű piacokkal együtt esnek ma a hazai távközlési vállalatok papírjai is, különösen délután indult be a zuhanás, a vámok által kiváltott részvénypiaci esés mellett a cégeket nyomasztják a távközlési szolgáltatások árának csökkentését célzó kormányzati nyomás.
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a Waberer's, a vállalat időarányosan teljesítette rövid távú pénzügyi célkitűzéseit és felülvizsgált középtávú stratégiájában minden eredménykategóriában - árbevétel, Ebit és Ebitda - a jelenlegi eredmény dupláját várja - közölte Barna Zsolt elnök-vezérigazgató a nemzetközi fuvarozó,
Szemünk előtt zajlik a payment változások forradalma, másként és más platformokon fizetünk a szolgáltatásokért, termékekért, mint eddig tettük. Az embedded payment (beágyazott fizetési megoldások) új korszakot nyit a pénzügyi tranzakciókban és hatalmas kihívás elé állítja a fintech cégeket. Érezhető ugyanakkor, hogy a társadalom tart az innovációkt
Egy nemzetközi nyomozás eredményeként sikerült felszámolni a világ egyik legnagyobb pedofil hálózatát, amely kriptovaluták segítségével tette lehetővé gyermekek szexuális bántalmazásáról készült felvételek megosztását és vásárlását. A „Kidflix” néven működő illegális platform egy streaming szolgáltatáshoz hasonlított, és a Europol szerint világszer
Illegális hulladéklerakóból kikapcsolódásra és sportra használható városi erdőt alakított ki Üllőn a Pilisi Parkerdő Zrt. - közölte a társaság szóvivője csütörtökön az Mti-vel.
Holnap, szombaton, délután 2 és 3 óra közöttre mínusz 48,9 eurós áramár alakult ki a magyar áramtőzsdén, ami az idei év messze legmélyebb nagykereskedelmi árszintje, és az elmúlt évek negatív órás árai közül is az egyik legmélyebb. Mindez jól rámutat a naperőművek durva kannibalizációs hatására, igaz ez nemcsak itthon figyelhető meg, hanem Európa-s
A ragadós száj- és körömfájás vírusának magyarországi megjelenése kapcsán Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora részletesen beszél a betegség természetéről, terjedéséről, a védekezés módjairól és a járvány kezelésének kihívásairól. A professzor kitér a hatósági állatorvoslás megerősítésének szükségességére is - számolt be az Inf
Noha vannak kivételek, a retail szektor ma még nem arról híres, hogy túlzottan élne a technológia adta lehetőségekkel. Ezért is elengedhetetlen, hogy a szereplők szintet lépjenek, és elkezdjék széles körben bevezetni az automatizáció és a mesterséges intelligencia teljes eszköztárát, ami az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt egyébként is szükségsz
Megjelent a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtását szolgáló egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 5/2025. AM rendelet a Magyar Közlöny 2025. évi 37. számában.
Bottlik Gábor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) kertészmérnöke néhány, de annál fontosabb alapszabályt oszt meg a medvehagyma gyűjtésével, tárolásával és felhasználásával kapcsolatban.
2025. április 4-én újabb fordulatot vett a globális kereskedelmi háború: Kína bejelentette, hogy 34%-os megtorló vámot vet ki az Egyesült Államokból származó összes árura. A döntés válasz volt Donald Trump szerdai intézkedésére, amely 54%-ra emelte a kínai termékekre kivetett amerikai vámtarifát. A bejelentés jelentős bizonytalanságot és kockázatke
Zajosan érkezhet szombaton a markáns hidegfront északkeleti tájakra. A legfrissebb előrejelzések szerint akár egy kisebb zivatarlánc is összeállhat a térségben - írta meg az Időkép.hu
Az amerikai elnök újabb vámháborús lépései megmozgatták a világgazdaságot: de nem a jó irányba. A piaci bizalom megrendülésével együtt a földgáz ára szabadesésbe kezdett és a holland TTF tőzsdén néhány nap alatt több mint 15 százalékos zuhanást produkált. Bár elsőre jól hangzik az olcsó energia, az EU ellátásbiztonsága és LNG-importja komoly veszél
Folyamatosan csökken a hazai ingatlanállomány hőveszteségi mutatója, ami az energetikai jellemzők javulását, a lakásállomány lassú megújulását mutatja – emelte ki Tóth Csaba, az Otthon Centrum Holding Investment Solutions üzletág-igazgatója az V. Energetikai Iránytű legfontosabb megállapítását.
Miközben a piacok már korábban beárazták, hogy 15-20 százalék közötti átlagos vámterhelést kapnak a nyakukba az országok, tegnap megint gyökeresen megváltozott minden.
A hatósági ellenőrzések és a magánlaboratóriumi vizsgálatok nélkül ma már elképzelhetetlen, hogy minden szereplő megfeleljen az élelmiszerekkel szemben támasztott egyre sokasodó elvárásoknak - hangzott el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a legnagyobb hazai élelmiszervizsgáló laboratórium, az Eurofins Food and Feed Testing Hung
A svájci Credit Suisse 2023-as bankválsága óta nem látott szintre emelkedtek a legkülönbfélébb hitelkockázati mutatók, ami a befektetői aggodalmak emelkedését tükrözi Donald Trump vámintézkedései miatt – számolt be a Bloomberg.