2025. április 12. szombat

ápr. 12
9:03
Földrengés volt Magyarország déli határán (Menedzsment Fórum)
Szombat reggel 3,3-as erősségű földrengés rázta meg a magyar-román határvidéket, amelyet Magyarország délkeleti területein is érezni lehetett.
ápr. 12
9:03
Történelmi kilengések az amerikai kötvénypiacon: pánik tört ki 29 ezer milliárd dollár sorsa körül (Portfolio)
Az amerikai államkötvénypiac a héten súlyos likviditási válság jeleit mutatta, miután a 10 éves hozam 2001 óta nem látott mértékben, közel 0,5 százalékponttal emelkedett. A piacok megingását Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan vámpolitikája, a Fed óvatos reakciói és a befektetői bizalom látványos visszaesése egyaránt táplálta – írja a Fina
ápr. 12
9:21
Sikeresen zárta az első negyedévet a JP Morgan (ProfitLine)
A JP Morgan a várt 4,61 dolláros egy részvényre jutó nyereséget közel 10%-kal szárnyalta túl, 5,07 dollárt könyveltek el, míg tavaly ilyenkor 4,43 dollárt.
ápr. 12
9:21
A mozik rémálma lett a Minecraft-film – Végkimerülés szélén a dolgozók (Médiapiac)
A Minecraft-film hatalmas kasszasiker lett — de a nézők viselkedése komoly fejtörést okoz a moziknak. Olyannyira, hogy a mozidolgozók már alig várják, hogy befejezzék a film vetítését.
ápr. 12
9:27
Földrengés rázta meg Magyarországot (Portfolio)
Szombat reggel 3,3 magnitúdójú földrengés rázta meg a magyar–szerb–román hármashatár térségét – közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
ápr. 12
9:27
Így teljesít a hazai biopiac (Magyar Mezőgazdaság)
Bár az ökológiai termelők száma megnégyszereződött és a termőterületek mérete is dinamikusan nőtt az utóbbi években, a legfrissebb adatok szerint a hazai élelmiszerek mindössze 0,8 százaléka származik ökológiai gazdaságból. Te veszel biotermékeket?
ápr. 12
9:27
Elemző jósolja az XRP árfolyamát, ha a Bitcoin visszaszerzi a 170 000 dolláros szintet a bullish mozgóátlag-kereszt során (KriptoMagazin)
Egy friss tweetben a technikai elemző, Egrag Crypto optimista kilátásokat osztott meg az XRP-re vonatkozóan, különös tekintettel az XRP/BTC párra. Az elemzés egy ritka, bullish keresztet emel ki, amikor az 55 hetes exponenciális mozgóátlag (EMA) átlépte a 155 hetes egyszerű mozgóátlagot (MA) — ez a jelenség február 17-én következett be. Ugyanez a m
ápr. 12
9:39
Aggódik a BoE: a dollár gyengülése felboríthatja a gazdasági előrejelzéseket (Portfolio)
A Bank of England monetáris politikai döntéshozója, Megan Greene szerint bizonytalan, hogy Donald Trump amerikai elnök importvámjai milyen hatással lesznek az Egyesült Királyság inflációjára, amit a dollár kiszámíthatatlan viselkedése tovább bonyolít – számolt be a Reuters.
ápr. 12
9:39
Sztárok a borospohár mögött – így újul meg az Országos Borverseny (Agroinform)
Az elismert szakmai bírálók mellett popsztár, színésznő és tiktokker is zsűrizi a borokat.
ápr. 12
9:39
Kicsit olyan ez, mint elmenni szavazni (Telex)
Már lehet rendelkezni a személyi jövedelemadónk 1+1 százalékának felajánlásáról, május 20. a határidő. Tavaly újra csökkent a felajánlók száma, sokan azért nem adják senkinek az adójuk 1 százalékát, mert azt hiszik, ilyen kevés pénz nem számít. Pedig ez nem igaz.
ápr. 12
9:45
Elképesztő összeget fizet a Prada egy másik olasz luxusmárkáért (Infostart)
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól – közölte a Prada a honlapján.
ápr. 12
9:51
Nálatok is hagyomány a húsvéti kocsonya? Íme a középkori titkos recept, ettől köt meg a legjobban (Pénzcentrum)
Ha meg kellene neveznünk azt az ünnepet, amelyiknek a legkötöttebbek az étkezési szokásai, a karácsony mellett sokunknak minden bizonnyal a húsvét jutna eszébe elsőként. Húsvétkor évről évre ugyanazok a szimbolikus ételek kerülnek az ünnepi asztalra - de vajon miért pont sonkát, tojást, vagy éppen bárányt fogyasztanak ilyenkor az emberek, mi a jele
ápr. 12
9:51
Takács Péter szerint a kórházi adósságok kezdenek tolerálhatatlanok lenni (Portfolio)
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az egészségügy kiemelt kampánytéma lesz 2026-ban, ezért már most készül a politikai vitákra. A kórházszövetség konferenciáján elmondta, hogy jelenleg is számolják, intézményenként mennyi adósság tekinthető még tolerálhatónak, és ennek mértékéről a közeljövőben tájékoztatást adnak – számolt be a Népszava
ápr. 12
9:57
Bolygópusztulást rögzített a Webb teleszkóp (Mínuszos)
A James Webb űrteleszkóp megfigyelései szerint egy óriásbolygó nem a csillaga felfúvódása miatt pusztult el, hanem spirálisan zuhant be a csillagba, látványos ütközést okozva – új fényt vetve a bolygók végzetének lehetséges forgatókönyveire. 2020 májusában a csillagászok először figyeltek meg egy olyan eseményt, amikor egy bolygó látványosan megsem
ápr. 12
9:57
Drasztikus döntést hozott Szlovákia a száj- és körömfájás vírus miatt (Agrárszektor)
Már a hatodik farmon fogják likvidálni az állatokat Szlovákiában a ragadós száj- és körömfájás fertőzés megelőzése miatt. Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal döntése alapján az alistáli tenyészetben április 12-én reggel kezdhetik meg a szarvasmarhák megsemmisítését.
ápr. 12
10:03
Az aszály miatt Hollandiában a gazdák már most rákényszerültek az öntözésre (Magro)
Annyira súlyos a szárazság Hollandiában, hogy sok helyen már kelesztő öntözésre is szükség van
ápr. 12
10:03
Mazda-rajongók, figyelem! Megjött a 6e, ennyibe kerül (Haszon.hu)
Immár Magyarországon is kapható a Mazda legújabb elektromos szedánja, a 6e. Kétféle hajtáslánccal vásárolható meg, ára kicsivel 19 millió forint alatt kezdődik. 14 hangszórós Sony hifi és hatalmas panoráma-üvegtető is jár hozzá. A Mazda tavaly áprilisi Pekingi Autószalonján leplezte le vadonatúj elektromos szedánját, az EZ-6-ot, amely idén
ápr. 12
10:09
Vajon megehető az uborka héja? (Agroinform)
Attól függ...
ápr. 12
10:15
Nyugdíjak: meghökkentő dolog derült ki a magyar juttatásokról (Portfolio)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 elején Magyarország lakosságának negyede, mintegy 2,4 millió ember részesült nyugdíjban vagy egyéb nyugdíjfolyósítási körbe tartozó ellátásban. Az öregségi nyugdíjasok közül közel 160 ezren maximum 120 ezer forintos ellátást kapnak – jelentette az Economx.
ápr. 12
10:15
Nagy Márton a magyar-japán gazdasági kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta (Növekedés)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint tovább kell mélyíteni a magyar-japán gazdasági kapcsolatokat - közölte a tárca az MTI-vel.
ápr. 12
10:15
Brüsszel megtorló adót vethet ki a médiára, így például a Google-re és a Metára – válaszul az amerikai vámokra (Médiapiac)
Egyre feszültebbé válik az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi viszony: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a napokban úgy nyilatkozott a Financial Times-nak, hogy az EU kész visszavágni az amerikai vámintézkedésekre – akár a digitális reklámbevételek megadóztatásával is. Magyarán: megtorló adóval. Az intézkedés l
ápr. 12
10:21
Kína is vámot emelt (ProfitLine)
Az ázsiai ország bejelentette, hogy a magasabb amerikai vámokra válaszul 84-ről 125%-ra emelik az amerikai termékek importjára kivetett terhet.
ápr. 12
10:21
Egyre kevésbé gondolkoznak home office-ban a munkahelyek (HR Portál)
Egy friss felmérésben mindössze a válaszadók 4 százaléka gondolkozik a home office-napok számának növelésében.
ápr. 12
10:21
Újabb mérföldkő: magyar űrhajósok teljesítették a NASA kiképzését (Növekedés)
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program a Facebook-oldalán.
ápr. 12
10:21
Bekeményítettek a románok: durva intézkedések léptek életbe a határokon (Agrárszektor)
A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia szigorította a száj- és körömfájás elleni óvintézkedéseket, és a többi között behozatali stopot rendelt el az élő állatokra Magyarország irányából - jelentette be pénteken az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (Ansvsa).
ápr. 12
10:27
Amíg ön aludt, kapott egy fontos hírt Magyarország (Piac és Profit)
Megerősítették a magyar hitelbesorolást, de van egy negatívum is.
ápr. 12
10:33
Már a magyar nyugdíjasok is menekülnek külföldre? Sokan már ide utaltatják a nyugdíjukat (Pénzcentrum)
A KSH friss helyzetjelentése szerint külföldre 51 ezer főnek folyósítottak nyugdíjat és egyéb ellátást 2025 elején, ezek 75%-a öregségi nyugdíj volt. A külföldre folyósított öregségi nyugdíjak 90 ezer forintos átlagos összege jóval alacsonyabb volt a belföldi ellátásokénál, mivel a több országban szolgálati időt szerzők esetén fő szabályként az éri
ápr. 12
10:33
Cserepes föld újrafelhasználása: hasznos vagy kockázatos? (Agrofórum)
A cserepes talaj újrafelhasználása nemcsak környezetbarát megoldás, hanem költséghatékony is lehet, ha néhány fontos szabályt betartunk.
ápr. 12
10:33
A Honor a legkreatívabb Ai kamerás smartphone (Digital Hungary)
Húsvét idején mindig jó érzés visszatérni a régi szokásokhoz – locsolkodás, hímes tojás, családi ebéd a kertben. De mi lenne, ha idén valami igazán különlegeset is csempésznél az ünnepbe? A napokban debütált Honor 400 Lite – most ajándék fülhallgatóval – tökéletes ajándék, amely a hagyományokat a legmodernebb technológiával ötvözi. Ez az első Andro
ápr. 12
10:39
Hogyan lesz a kenyérből funkcionális élelmiszer? (Agroinform)
Együttműködésben fejleszt innovatív péktermékeket a Debreceni Egyetem.
ápr. 12
10:45
Japán cégek vezetőivel tárgyalt Nagy Márton (Portfolio)
Hivatalos látogatást tett Tokióban, ahol japán vállalatok és kormányzati szereplők képviselőivel tárgyalt a gazdasági együttműködés elmélyítéséről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A megbeszélések fókuszában az ipari, pénzügyi és technológiai kapcsolatok bővítése, valamint Magyarország befektetési szerepének erősítése állt.
ápr. 12
10:51
Ön is beleszólhat az EU jövőjébe – Itt vannak a részletek! (Portfolio)
Itt az Euyou projekt friss kérdőíve, amely lehetőséget kínál mindenkinek, hogy beleszóljon az Európai Unió kohéziós politikájának alakításába. A kérdések ezúttal az energiaátmenet, a megújulóenergia-fejlesztések és az uniós források ismertségének témáira összpontosítanak. A válaszok hozzájárulhatnak a támogatási rendszer hatékonyabbá tételéhez és a
ápr. 12
10:57
Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az Mvm a nem lakossági ügyfeleknek (Alternatív Energia)
Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki.
ápr. 12
10:57
Hónapokon belül újabb magyart lőhetnek fel a világűrbe (Portfolio)
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) legénysége – köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula – sikeresen teljesítette a NASA űrhajóskiképzését – közölte a Hunor – Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebookon.
ápr. 12
10:57
Hosszabb élet a kutyáknak? Készül a csodagyógyszer (Agroinform)
Egy amerikai startup tablettája akár évekkel is meghosszabbíthatja kedvencünk életét – de milyen áron?
ápr. 12
10:57
Bemutatkozik a királyné: Csobot Adél is színre lép A 3 testőrben (Márkamonitor)
A 3 testőr kalandmusicalben készül első Dóm téri szereplésére Csobot Adél. A népszerű művészt Ausztriai Anna királyné szerepében láthatja a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége idén augusztusban, Szente Vajk rendezésében.   Csobot Adél is csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb bemutatójának illusztris névsorához. Rob Bolland, Ferdi Bolla
ápr. 12
10:57
Csaknem 115 ezren csatlakoztak a TeSzedd! akcióhoz idén (Öko-drive)
Csaknem 115 ezren csatlakoztak az idei TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékszedési akcióhoz - közölte a kezdeményezés sajtótájékoztatóján az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
ápr. 12
10:57
Legendás elemző szerint közel a Bitcoin mélypont – A W-alj formáció mindent megváltoztathat (KriptoMagazin)
A legendás technikai elemző, John Bollinger szerint klasszikus „Bollinger-szalagos W-alj” formálódhat a Bitcoin (BTC/USD) árfolyamgrafikonján. Bollinger arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bitcoin látszólag támaszra talált a 74 000 dolláros szinten, és egy kettős mélypontot kezd kirajzolni, amely a W-alakú trendfordító mintázat egyik fő jellemzője.
ápr. 12
11:03
Készen állnak a magyar űrhajósok – megnyílt az út a küldetés végrehajtására (Piac és Profit)
Befejezték a NASA kiképzését.
ápr. 12
11:03
Választási törvény: uniós szintű szabályátírást sürgetnek (Portfolio)
Az uniós választási rendszer reformja továbbra is akadályokba ütközik, elsősorban Spanyolország késlekedése miatt a 2018-as módosítások ratifikálásában. Az Alkotmányügyi Bizottság szakértőkkel folytatott vitája rávilágított a politikai és jogi nehézségekre, amelyek hátráltatják az egységesebb uniós választási tér kialakítását – derül ki az Európai
ápr. 12
11:09
Osztrák katonákat rendeltek a határhoz (Privátbankár)
A Szlovákiában és Magyarországon kitört száj- és körömfájás miatt hétfőtől az osztrák fegyveres erők 28 katonája is részt vesz a határellenőrzési feladatokban – írja a védelmi minisztérium közleménye.
ápr. 12
11:09
Kisvállalkozók figyelem! Változtak a tevékenységi kódok (Agroinform)
Új szabályok, új kódok: mit kell tudni a TEÁOR’25-ről?
ápr. 12
11:09
Kulcságazat a kereskedelmi háború árnyékában (Gyártástrend)
A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a német autóipar az elmúlt évben 3,4 millió darab új személygépkocsit értékesített külföldön, az ebből származó 135,0 milliárd eurós bevétel, (amely volumenét tekintve 2,5 százalékos növekedést, értékét tekintve viszont 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2023. évihez képest), Európa vezető gazdasági
ápr. 12
11:15
Brüsszel saját hadsereget építene egy nyilvánosságra került titkos EU-s javaslat szerint (Portfolio)
Az EU pénzügyminiszterei tárgyalásokat kezdtek egy közös védelmi alap létrehozásáról, amely védelmi felszereléseket vásárolna és birtokolna, miközben használati díjat számolna fel a tagállamoknak, lehetővé téve a védelmi kiadások növelését anélkül, hogy további adósságot halmoznának fel a nemzeti költségvetésekben.
ápr. 12
11:15
S&P: Magyarország kilátása romlott, de a befektetői besorolás megmaradt (Növekedés)
Az S&P a korábbi stabilról negatívra módosította Magyarország államadósság-besorolásának kilátását, de maradt a befektetésre ajánlott kategóriában.
ápr. 12
11:21
Nagy Márton: tovább kell mélyíteni a magyar-japán gazdasági kapcsolatokat! (ProfitLine)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Tokióban tett hivatalos látogatása során olyan világszinten is meghatározó japán cégek vezetőivel folytatott kétoldalú tárgyalásokat, mint a Suzuki, a Hitachi, a Jbic Bank és a Nippon Paper.
ápr. 12
11:21
Új segítséget kapnak a gazdák: hamarosan nagy változás jön a földeken (Agrárszektor)
A klímaváltozás okairól ma még talán szerteágazó viták folynak, a hatásai azonban nap mint nap érzékelhetők. A 2022-es és 2024-es magyarországi aszályok után ma már egyértelműen látszik, hogy a tartósan csapadékmentes időszakokra adott válaszaink fogják meghatározni a magyarországi növénytermesztés jövőjét. Egyre gyakrabban jelentkezik vízhiány a v
ápr. 12
11:27
Takács Péter kampány-üzemmódra váltott (Menedzsment Fórum)
A Magyar Kórházszövetség konferenciáján beszélt az egészségügyi államtitkár.
ápr. 12
11:27
Svéd menyasszonyt kapott a debreceni fehérkezű gibbon (Magyar Mezőgazdaság)
Az Európai Fajmegmentő Program keretében a svéd kolmardeni állatkertből megérkezett Debrecenbe Edith, a nőstény fehérkezű gibbon (Hylobates lar) a 17 éves, Debrecenben született hím mellé - tájékoztatta az MTI-t a nagyerdei állatkert igazgatója.
ápr. 12
11:33
Románia behozatali stopot rendelt el Magyarország irányából (Privátbankár)
Állatállománya védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat a ragadós száj- és körömfájás vírusának aggasztó európai terjedése miatt – jelentette be pénteken az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Keresés