Jövőre 440 milliárd forint bevételt remél az extraprofitadókból a kormány - derül ki a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által közzétett táblázatból.
Jelentősen rövidült a lakóingatlanok értékesítési ideje Budapesten, a vármegyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban az idei első negyedévben az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint.
Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy jóval több mint 100 milliárd dollár értékű fegyvercsomagot ajánljon fel Szaúd-Arábiának – tudta meg a Reuters. A javaslatot Donald Trump amerikai elnök májusi királysági látogatása alkalmával hirdetik ki.
Több mint 3,3 milliárd dollár bevétellel a háta mögött Az éhezők viadala az elmúlt évtized egyik legsikeresebb filmszériája lett, és most újra visszatér a mozivászonra. A Lionsgate stúdió hivatalosan is bejelentette, új előzményfilmen dolgoznak, amely Haymitch Abernathy fiatalkori történetét meséli el.
A miniszterelnök a hatalmas magyar nemzetgazdaság kiemelkedő szereplőjének, ékkövének nevezte az OTP Bankot annak rendes éves közgyűlésén pénteken Budapesten.
A Cannes-i Filmfesztivál bejelentése szerint Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmje egyedüli magyar produkcióként szerepel idén Cannes-ban és versenyez az Arany Pálmáért.
A magyar állattenyésztés a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú ágazat, amely több ezer vidéki család megélhetését biztosítja, és kulcsszerepet játszik a hazai élelmiszerellátásban.
A GKI és az EU reprezentatív 1000 fős lakossági felmérésében a klímaváltozás magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról kérdezte a felnőtt lakosságot. A kérdés relevanciáját nyújtja a teljesség igénye nélkül a globális felmelegedés, a mezőgazdasági aszály, a növekvő hazai villamosenergia fogyasztás, az ország újra-iparosításának (akkumulátor és elektrom
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett. A társaság 19 vármegyei igazgatósági központja, illetve a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökségének képviseletében, átlagosan napi 380 fő részvételével gyűjtötték a szemetet: a kijelölt négy nap alatt összesen 115 tonnát meghaladó hullad
A gyártási kapacitását jelentős mértékben megnövelő berendezésekkel bővíti idén a bicskei és perbáli Regnum Húsüzemeit és az üllői Spar enjoy. convenience üzemét a Spar Magyarország. A vállalat 2025-ben mintegy 1,9 milliárd forintot szán erre a célra.
Négy középiskolás diák olyan platformötlettel rukkolt elő, amely egyszerűbbé teheti a duális képzőhelyek megtalálását a diákok és cégek számára egyaránt. Az innovatív elképzelés elhozta nekik a START Ideathon fődíját.
A 2025-ös év a vállalkozások éve, ezért fontos olyan minősítési rendszer fenntartása, amely a rendesen adózó, vagyis jogkövető vállalkozások számára érdemi kedvezményeket és előnyöket biztosít – emelte ki Gerlaki Bence államtitkár a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság elnöke a testület mai ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium közle
A 2025-ös év a vállalkozások éve, ezért fontos olyan minősítési rendszer fenntartása, amely a rendesen adózó, vagyis jogkövető vállalkozások számára érdemi kedvezményeket és előnyöket biztosít – emelte ki Gerlaki Bence államtitkár, a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság elnöke a bizottság ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) p
A ragadós száj- és körömfájás vírus hazai megjelenése súlyos következményekkel jár az állattartók számára. A járvány miatt bevezetett korlátozások, valamint a kormányzat termelőellenes politikája komoly veszteségeket okoz, miközben a külpiacok bizalma is megrendült – figyelmeztet a MOSZ.
Reális az idei 2,5 százalékos hazai GDP-növekedés - mondta el az OTP mai közgyűlése utáni sajtótájékoztatón Csányi Sándor, aki május elsejével leköszön vezérigazgatói posztjáról, helyére fia, Csányi Péter lép, aki 9 éve dolgozik a banknál vezetői beosztásban. Csányi Sándor hangsúlyozta: nem épít dinasztiát, a fia alkalmas jelölt.
Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mérte az Otthon Centrum (OC).
Egy nagy cég életében mindig fontos esemény a rendes évi közgyűlés. Az OTP Banknál ez többszörösen is igaz volt a mostani rendezvényre. Például azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök korábban sosem vett részt az eseményen, most viszont elment és fel is szólalt. De haladjunk sorjában. Személyi, szervezeti döntések Csányi Sándor kezdemény
2024 decemberétől a vállalatoknak kevesebb adminisztrációval kell számolniuk az Európai Unió új, az erdőirtás elleni törvényének betartása során – derül ki az Európai Bizottság friss szabálymódosításaiból.
24 százalékos növekedéssel, közel 1,4 milliárd forintra növelte nettó árbevételét a 2024-es évben a ViVeTech kibervédelmi cég a 2023-ban elért mintegy 1,1 milliárd forintról. A ViVeTech adózott eredménye ezzel párhuzamosan a tavalyi évben 95 százalékkal, 128,8 millió forintra bővült a 2023. évi 66,2 millió forintos szintről - derül ki a társaság ma
A tavak Hortobágy történetének legöregebb halastavai, melyek jelentősen feltöltődtek és erodálódtak az évek során. A Hortobágyi Öregtavak jelenlegi formájában egy 1850 hektáros tóegységet alkot, most pedig mintegy 650 millió forintos uniós forrásból újulhatnak meg.
A jegyértékesítő platform Busák István személyében igazolt új ügyvezetőt, aki a digitális marketing, stratégia és technológia területén szerzett 15 év vezetői tapasztalatot.
Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest Budapesten. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mérte az Otthon Centrum.
A rendelkezésre álló keret kétharmadára már nyújtottak be pályázatot azok a vállalkozások, akik szeretnének élni a lehetőséggel és támogatásból hoznának létre saját honlapot.
Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2024. évi éves jelentését. A tulajdonosok döntése alapján az AutoWallis tavalyi nyeresége eredménytartalékba kerül annak érdekében, hogy azzal is támogassák a társaság dinamikus növekedési stratégiájának további megvalósítását. A közgyűlés több más mellett sajátrészvény-vásá
Jövőre is maradnak a különadók, melyek mellett most is árréssapkákkal, önkéntesnek hívott vállalásokkal sújt több szektort a kormány. Mi történt? 440 milliárd forint bevételt vár a kormány 2026-ban a különadókból – tették közzé Nagy Márton Facebook-oldalán. Miért fontos ez? A nemzetgazdasági miniszter április közepén jelentette be, hogy még jövőre
Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére Nagy István agrárminiszter. A rendkívüli helyzettel kapcsolatos kérelmeket az érintett gazdálkodók a káreseménytől számított 21 napon belül nyújthatják be a Magyar Államkincstárnak.
Na persze nem az, ami Petőfit bántotta, hanem az, hogy pl. a gazdasági politikai bizonytalanság indexe szerint a kockázatok olyan mértékben növekedtek, mint 2008-ban vagy éppen 2020-ban a Covid idején.
Az elmúlt évtizedekben a globalizáció szinte határtalan lehetőségeket nyitott a világ előtt: sosem látott mértékű kereskedelem, utazás és nemzetközi együttműködés jellemezte a korszakot. Most azonban egyre több a repedés. Magyarország pedig, mint erősen exportorientált, nyitott gazdaságú ország különösen kitett a világkereskedelem változásainak. Ár
Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás összege idén sem emelkedett, és már több mint két évtizede változatlan. Csonttörés vagy 10 százalék alatti rokkantság esetén alig 3 ezer forintot térít a biztosítás, amely a mai világban még egy plüssjátékra vagy egy pizzára sem elég. Valódi védelmet a privát balesetbiztosítások nyújtanak – hívja
Jelenleg komoly illetékkockázattal találja szembe magát az, aki átminősítés előtt álló földterületen kezd naperőmű beruházást. Egy várható jogszabály-módosítás azonban igyekszik megoldani a helyzetet.
Paul Atkins lett az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) új elnöke. A kriptoszektor reménykedik: az új vezetés barátságosabb szabályozást hozhat a piac számára.
A szerves anyag visszapótlásának fontossága az utóbbi évek változásai miatt jelentősen megnőtt. A szerves trágyák és egyéb szerves anyagok kijuttatásához számtalan gyártó kínál méretben, felszereltségben, kivitelben eltérő eszközöket.
2025 májusában a 95-ös benzin literje 612, a gázolajé 621 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a Nav. Áprilisban egy liter benzin 624, egy liter gázolaj 638 forinton volt elszámolható.
Az ezer és kétezer fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a Magyar falu programhoz kapcsolódó 3 millió forintos támogatásra – közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nzrt. pénteken.
Az Alphabet, részvényei 4,6 százalékkal emelkedtek a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, mivel a cég első negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat.