Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy további 50 százalékkal megemeli a Kínára kivetett vámokat, ha Peking nem mond le az amerikai importra vonatkozó megtorló vámokról.
A Media1 érdeklődésére elárulta a rendőrség, hogy áll a szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt tavaly nyáron indult nyomozás az RTL+ Való Világ 12 című műsorában a nézők szeme láttára, VV Dzsigeri és VV Giada között történtek ügyében. Nos: sehogy, a BRFK ugyanis közölte, hogy megszüntette a nyomozást.
Részvényenként 509 forintos osztalékot fizethet ki a 2024-es élv után a Richter az igazgatóság javaslata szerint – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn bejelentette, hogy az EU kétoldalú vámmentességet ajánlott fel az Egyesült Államoknak az autókra és más ipari termékekre, annak érdekében, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút.
Ursula von der Leyen, az EU Bizottságának elnöke bejelentette, hogy az EU azt javasolta Donald Trump amerikai elnöknek, hogy mindkét fél törölje el az ipari termékekre kivetett vámokat. Európának sok a vesztenivalója, az Egyesült Államok az egyik legnagyobb felvevőpiaca, ezért kifejezetten békülékeny az uniós hangnem.
A trumpi mestertervből egyelőre annyi látszik, hogy vámok=káosz, a többiről meg fogalmunk sincs - kommentálta a Pénzcentrum kérdésére a tőzsdei helyzetet Balásy Zsolt, a HOLD Alapkezelő portfoliókezelője. Hozzátette, a forintot nem a vámháború, hanem a tőzsdei vihar gyengíti, hosszabb távon pedig épp elég baj van önmagában a magyar gazdasággal a fo
A csomag megvalósítását tanácsadóként támogató Kpmg által készített anonim kérdőív 2025. április 11-ig várja a nagyvállalatok képviselői, illetve a könyvelők, könyvvizsgálók és adótanácsadók véleményét.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 628,09 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel 82 400,87 ponton zárt hétfőn. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
Az étteremrészvények jelentős esést mutatnak hétfőn az amerikai tőzsdéken, miután a recessziós félelmek felerősödtek Donald Trump új vámintézkedései nyomán - közölte a Cnbc.
A támogatás az alapanyagok gyűjtésétől a maradékanyagok hasznosításáig az egész folyamatot lefedi. A pályázat célja a hazai biogáz és biometán termelő kapacitások bővítése és fejlesztése, kiemelt hangsúllyal a környezeti fenntarthatóságra és a körkörös gazdálkodásra. A program különösen támogatja az óránként 500 köbméternél kevesebb nyers biogázt t
T/11480. számon a gyermek- és szociális étkeztetés áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be Varga Ferenc (független), Barkóczi Balázs (DK), dr. Dávid Ferenc (DK), dr. Komáromi Zoltán (DK), Földi Judit (DK), Gy. Németh Erzsébet (DK), Varga Zoltán
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is követhető.
A Commerzbank közlése szerint több tőzsdére készülő vállalat felfüggesztette terveit, miután Donald Trump vámokkal kapcsolatos bejelentése globális piaci eladási hullámot indított el - írta a Bloomberg.
A tavalyi visszaesés ellenére Kína acélgyártása már az ötödik egymást követő évben haladta meg az egymilliárd tonnát. A közeljövőben tovább mérséklődhet az ázsiai óriás termelése, miközben az európai acélipar is számos nehézséggel küzd. A helyzeten tovább ront a vámháború, ugyanis az Egyesült Államok vámtarifát vezetett be az összes importált acél-
A kávé, kakaó és cukor világpiaci árai jelentősen estek hétfőn, miután a befektetők továbbra is aggódnak a recesszió kockázata miatt Donald Trump amerikai elnök múlt héten bejelentett kereskedelmi vámjai következtében.
A lótartás és a lovaglás már a Honfoglalást megelőzően is nemzeti identitásunk részét képezte. Az évszázadok alatt az ember és a ló kapcsolata a mezőgazdasági és harcászati hasznosításból a versenysport és a szabadidő eltöltése felé orientálódott.
Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2025. április 1-jétől új orvosi protokollt vezettek be a csípő- és térdprotézisműtétre várók között. De nem csak a túlsúlyos embereket érinti diszkrimináció, hanem a súlyos értelmi fogyatékkal élőket is. Az Autisták Országos Szövetsége és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége is megszóltalt a témában.
Trump vámháborúja elsőre fenyegetőnek tűnhet, ám Balogh Petya szerint épp ellenkező hatása lehet: az amerikai piac nehézségei miatt újra felértékelődhetnek az európai technológiai cégek, megerősödhetnek a startupok, és az Európai Unió végre komolyabban is elkezdhet innovációba fektetni.
Bár az amerikai politika évek óta igyekszik megvédeni az Apple-t a kereskedelmi háborúk hatásaitól, most mégis Donald Trump új vámtarifáinak kereszttüzében találta magát az iPhone gyártója.
Két nyugat-magyarországi határátkelőnél is több kilométeres torlódások alakultak ki a szomszédos országokban meghozott korlátozó intézkedések miatt – írja az Útinform.
A kriptovaluta-cégek részvényei jelentősen zuhantak hétfőn, követve a bitcoin esését, miközben a fokozódó vámfeszültségek és a globális kereskedelmi háborútól való félelmek széles körű menekülést váltottak ki a kockázatos eszközökből.
A B. Strautmann & Söhne GmbH u. Co. Kg bejelentette stratégiai partnerségét az Agco-Fendt-tel, melynek keretében a két vállalat a termékportfóliót bővíti és az együttműködést kiterjeszti. Az Agco-Fendt 2025 második felében megszünteti a Tigo típusú rendfelszedőkocsik gyártását wolfenbütteli gyártóhelyén. Ennek kapcsán a Strautmann-t az Agco-Fen
Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója szerint a legtöbb általa megkérdezett cégvezető úgy véli, hogy az Egyesült Államok már recesszióban van, és figyelmeztet, hogy a részvénypiacok tovább eshetnek, mivel Trump elnök vámpolitikája destabilizálja a világgazdaságot - számolt be a Bloomberg.
Az MVM Csoport idén új elemmel bővíti az MVM Élménynap – Legszebb napom elnevezésű rendezvényét. A beteg és hátrányos helyzetű gyermekeket támogató hagyományos esemény előtt idén, első alkalommal egy fotópályázat alapján választják ki a támogatásban részesülő intézményeket. Az esemény célja továbbra is változatlan: maradandó élményeket és támogatás
Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU kétoldalú vámmentességet ajánlott fel az Egyesült Államoknak az autókra és más ipari termékekre, annak érdekében, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút.
A magyar bankszektor az elmúlt években határozott léptekkel haladt a digitalizáció útján. 2025-re az online hitelfelvétel minden eddiginél gyorsabbá és kényelmesebbé vált, különösen a személyi kölcsönök területén. Az ügyfelek egyre nagyobb része intézi már hitelügyeit teljesen elektronikusan. Az alábbi összefoglalóból kiderül, mely bankok járnak él
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun vármegyei pénzügyőrei 26 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy szerb buszban, olvasható a NAV honlapján.
Mexikó szeretné elkerülni a vámok bevezetését az Egyesült Államokkal szemben - válaszolt Donald Trump átfogó vámterveire Claudia Sheinbaum mexikói elnök, bár hozzátette, hogy ez a lehetőség nem zárható ki teljesen.
A viszonosságra hivatkozva az Egyesült Államok "tipikus, egyoldalú, protekcionista gazdasági hegemóniát" gyakorol, feláldozza más országok érdekeit saját önző céljainak érdekében, ami súlyosan aláássa a normális gazdasági és kereskedelmi rendet - közölte a kínai külügyminisztérium hétfőn.
Kimagasló pénzügyi eredménnyel zárta 2024-es évet a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett eSense Nyrt., így az igazgatótanács a társaság működése során először tesz javaslatot osztalék fizetésére a részvényeseknek.
Az Európai Bizottság hétfőn 25%-os ellenvámokat javasolt különböző amerikai termékekre válaszul Donald Trump elnök acél- és alumíniumvámjaira, derül ki a Reuters által látott dokumentumból.
Hägglingenben egy 14 éves fiú traktorral balesetet szenvedett, amely során több járművel ütközött és felborult. A fiatal sofőrt sérülésekkel szállították kórházba.
2025. április 7-én az ország nagy részén fagypont alatti hőmérsékleteket mértek. A jelentések szerint az északi és északkeleti országrészben -6 és -9 Celsius-fok közötti hőmérséklet is előfordult, ami végzetes lehet a virágzó gyümölcsfáknak.
Februárban az egy hónappal korábbihoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumene, éves alapon azonban 3,3 százalékkal nőtt a forgalom – emelte ki a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokat értékelve Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
A Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján demonstrációt tartottak a helyiek, miután felmerült, hogy a környéken megjelent száj- és körömfájás-járvány miatt leölt több ezer szarvasmarha tetemeit a város határában található hulladéklerakónál helyeznék el - számol be a Telex.