Ahhoz képest, hogy mekkora dráma volt tegnap a tőzsdéken, a forint megúszta egy viszonylag kis gyengüléssel: a hét első napját az euróval szemben 406,5-ről indította, és 408-on zárta. Ma is nagyjából itt kezd a devizaárfolyam, a hajnali órák csak minimális (és valószínűleg érdemi forgalom nélküli) erősödést hoztak, így 407 felett váltják a forintot
Adatközponti és mikrohálózati megoldások fejlesztését támogató kutatás-fejlesztési (K+F) létesítményeket hozott létre az egyesült államokbeli Andoverben a Schneider Electric. Az új laboratóriumokat a vállalat tavalyi, 2,26 milliárd eurós K+F büdzséje egy
Megvan az EU ajánlata: kvázi feltámasztanák a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséget, azaz a TTIP-t. Mi történt? Az Európai Unió azt ajánlja az Egyesült Államoknak, hogy töröljék el egymás között a vámokat –jelentette ki hétfőn Ursula von der Leyen, írja a 24.hu. Európa mindig készen áll egy jó üzletre, ezért az ajánlat továbbra is
Kínai állami vállalatok és tőzsdei cégek részvényvásárlási terveket jelentettek be kedden, miután Peking fokozta erőfeszítéseit a piacok stabilizálására, amelyeket az amerikai vámintézkedések okozta aggodalmak ráztak meg.
Újabb részvényvisszavásárlási programról döntött az Opus Global igazgatósága és részvényenként 15 forintos osztalékot fizetne a tavalyi év után – derül ki a társaság közleményéből.
A hazai nyári sportprogramok elmaradhatatlan része a Balaton-átúszás, ami évente több mint tízezer embert mozgat meg. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet az 5,2 kilométeres távot úszva megtenni, nem kell versenysportolónak lenni ahhoz, hogy teljesítsük. De milyen vízitapasztalat szükséges hozzá, mikor érdemes elkezdeni az edzést és egyáltalán hogyan állju
A leggazdagabb magyar cége a megemelt osztalékfizetés mellett sajátrészvény-visszavásárlásra is szán 8 milliárd forintot. Mi történt? Kimagasló eredményt ért el a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt. 2024-ben, írta meg a Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményében a cég. Az Opus Global adózott eredménye 7,1 százalékkal 48 milliárd forintra nőtt
Tavaly egy év alatt 14, idén egyetlen negyedév leforgása alatt már 30%-os drágulást mutat a fővárosi panellakásokért fizetett átlag négyzetméterenként, ami így meghaladta az 1 millió forintos árszintet. A jelentős áremelkedés hatással volt a vevői érdeklődésre is: 2024 azonos időszakához mérten a felére csökkent az értékesített panellakások aránya
Finn Wolfhard, aki Mike szerepét játszotta a nagy sikerű Netflix sorozatban, mindössze 13 éves volt, mikor világhírű lett. Most őszintén elmondta, min változtatna utólag.
Távozik a bitcoinbányászat élvonalából az egyik meghatározó bányász, a Crusoe Energy. A vállalat nemcsak szimplán bitcoint bányászott, hanem sokat tett a bitcoinbányászat és bolygónk karbonsemlegessége terén. Szabadalmaztatott, egyedi technológiát használt bányászatra, ami által a kőolajbányászat során keletkező fáklyázandó, vagy egyszerűen a légkö
Egyre gyakrabban merül fel az igény, és néhol már történtek is lépések a készségalapú szervezet vagyis a skill based organization kialakítására. Hogy ez pontosan mit jelent, hogyan alakítja át a működést és például a toborzást is, arról Csépai Martin, a Deloitte HR tanácsadási vezetője beszélt a recruiTECH toborzási konferencián. Három HR vezető pe
Jennifer Lopez 2025. július 20-án lép fel Budapesten, az MVM Dome színpadán "Up All Night – Live in 2025" című exkluzív turnéja keretében. A világsztár több év szünet után tér vissza a nemzetközi koncertéletbe, a magyar közönség egy látványos, energikus show-ra számíthat, melyben JLo legnagyobb slágerei csendülnek fel. A magyar jegyértékesítés ápri
Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínész lesz a díszvendége a 78. cannes-i filmfesztivál május 13-i megnyitó ünnepségének, amelyen tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap – jelentették be hétfőn a szervezők. "Nagyon erős érzéseim vannak a cannes-i fesztivállal kapcsolatban. Különösen manapság, amikor a világban oly sok minden elválaszt minket
A repce fénybogarai minden évben megjelennek és károsítanak is az őszi káposztarepce állományainkban. Ugyanakkor ennek a rovarcsoportnak a megítélése általában szigorúbb, mint más, közismert repcekártevőké.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) 42 ingatlanjától válna meg, köztük a keszthelyi Georgikon Vízitelepet és Strandot is árulja, amelynek fejlesztését még 2022-ben tervezték, most azonban 904 millió forintos irányáron értékesítenék - írja a 24.hu. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2021-ben jött létre, amikor az állami Szent Istvá
A film ugyan kapott 2,5 milliárd állami támogatást kapott, de a gyártó, a Nyugat Kapujában Kft. az utóbbi években többeknek nem fizetett, és számos végrehajtással is szembe kellett néznie. Mi történt? A magyar szuperprodukció, az 1242 – A Nyugat kapujában című film zavaros gyártási időszakának újabb fordulatairól írt az Átlátszó. A Soós Péter által
Április 10-én ismét megrendezik a Lányok Napját, egy országos programot, amelynek célja, hogy középiskolás lányokat inspiráljon a tudomány, technológia, mérnöki pályák és informatika – azaz a STEM területek – felé. A résztvevők interaktív programokon, laborlátogatásokon, kísérleteken és inspiráló beszélgetéseken keresztül ismerhetik meg ezeket a pá
Az olajárak több mint 1 százalékkal emelkedtek kedden, visszapattanva a tegnapi jelentős eladási hullám után, amely közel négyéves mélypontra küldte az árfolyamokat az amerikai vámok miatti aggodalmak következtében. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket,
Az európai részvények hétfőn folytatták a vámbejelentések hatására indult zuhanást, a páneurópai Stoxx 600 index 4,5%-kal esett, negyedik egymást követő veszteséges napját zárva. A legtöbb fő tőzsdeindex 4-5%-kal csökkent, a német DAX 6,4%-ot esett.
A norvég állami vagyonalap továbbra is eszközeinek 70%-át fekteti részvényekbe, a globális tőzsdék közelmúltbeli zuhanása ellenére - jelentette be Jens Stoltenberg pénzügyminiszter a Reuters beszámolója szerint.
Bár az élelmiszerárak emelkedése még mindig magas, a szolgáltatások drágulása lassult, miközben az üzemanyagárak csökkentek – ezek járulhattak hozzá ahhoz, hogy az éves fogyasztóiár-index egy hónap alatt közel 1 százalékponttal, 4,7 százalékra lassult. Azért a maginfláció magas szintje miatt nem árt az óvatosság.
Mekkora kamattal kalkulálhatnak azok a lakáshitel-felvevők, akik nem tartoznak a kedvezményezetti körbe? 2025. februárban 120,3 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a magyar bankok, ami némileg kevesebb a januári értéknél. Ennek egyik oka az lehet, hogy a hitelkamatok sem mérséklődtek érdemben az elmúlt félévben: 2024. sz
2025. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - közölte a KSH.
Márciusban 4,7% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. Előzetesen a szakértők arra számítottak, hogy a februrári 5,6%-ról 5%-ig esik az infláció, elsősorban azért, mert a márciusi árfelírási időszak vége felé életbe lépett az árrésstop, illetve az üzemanyagárak estek. Úgy tűnik, a hatásokat még alul is becsülték az elemzők, hiszen
Havi összehasonlításban már nem emelkedtek az élelmiszerárak, ami arra utal, hogy a bevezetett árrésstopnak van hatása, e mellett a benzin ára is csökkent. Éves alapon 4,7 százalékos volt az infláció márciusban, ami jelentős csökkenés a februári 5,6 százalékhoz képest. A maginfláció azonban továbbra is magas szinten, 5,7 százalékon ragadt. A nyugdí
337,4 milliárd forinttal több állampapírt adtak el, mint amennyit vásároltak, de talán mégsem a legjobbkor váltottak a magyar kisbefektetők. Mi történt? Csaknem 340 milliárd forintnyi állampapírt váltottak vissza a magyar háztartások februárban, PMÁP-os kamateső nem az állampapírpiacra hullott leginkább, hanem befektetési alapokba, részvényekbe ker
A kínai jegybank támogatást ígért egy szuverén alapnak, amelyik vállaltan kínai részvényekbe fektet, hogy támogassa a piacot Trump vámháborúja közepette – írja a Bloomberg. A kínai intézményi befektetők összezárnak, és igyekeznek feltornászni a megütött kínai részvények árfolyamát.
A közel 1 százalékpontos havi csökkenés – 5,6-ról 4.7 százalékra – még alapvetően nem is az árrésstop jótékony következménye, az majd igazából áprilisban fejti ki majd a hatását. A maginfláció magas értéke ugyanakkor óvatosságra int.
Az 5 százalék körüli elemzői várakozások helyett 2025. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak. Az élelmiszereknél volt 42 és 33 százalékos drágulás is. A szolgáltatásoknál a lakbéremelkedés viszi a prímet.
Van egy pont az építészetben, amikor a forma többé nem pusztán forma, és a funkció túlmutat önmagán. Amikor egy nyílászáró nemcsak fényt enged be vagy hőmérsékletet szabályoz, hanem valódi védelmi vonallá válik. A jövő épületei ma már nem kérdeznek, hanem kijelentenek: a biztonság és a fenntarthatóság nem alternatívák, hanem alapfeltételek. Az Alup
Donald Trump elutasította az Európai Unió javaslatát a kölcsönös vámmentességről. Az amerikai elnök szerint az ajánlat nem elegendő ahhoz, hogy visszavonja az EU-val szembeni vámokat, és saját feltételeket szabna a megállapodáshoz. Trump azt szeretné, ha Európa jelentős mennyiségű amerikai energiát vásárolna.
Az influencer marketing 2025-ben olyan, mintha egy állandóan változó hullámon próbálnánk egyensúlyozni. Aki nem figyel és nem alkalmazkodik, könnyen elveszítheti a lendületét, és el is merülhet. A siker kulcsa ma a hitelesség, a minőségi tartalom és a közönség valódi elköteleződése – erre hívja fel a figyelmet az új L20 podcast epizód két vendége,
Az álhír első terjesztőjének alig volt több mint 1100 követője, mégis a feje tetejére állította az amerikai tőzsdéket. Mi történt? Egy X-en terjedő, Donald Trump vámjaival kapcsolatos álhír okozott billió dolláros tőzsdeingadozást hétfőn, írja a Telex. Hétfőn Kevin Hassettet, a Fehér Ház gazdasági tanácsadóját a Fox News megkérdezte arról, hogy Don