Az Európai Bizottságot több bírálat is érte, hogy nem tudta tárgyalásos úton rendezni a vámháborút – még annak kitörése előtt – az Egyesült Államokkal. Brüsszel az elmúlt hónapokban több tárgyalást is folytatott az amerikai féllel, látványos gesztusokat is tett, azonban Donald Trump elnök és kormánya tántoríthatatlannak tűnt. A magyar kormány több
A baromfiipar világszerte jelentős növekedést mutat, amit a javuló gazdasági feltételek és az alternatív fehérjék magas árai hajtanak. Ennek eredményeként a globális fogyasztás idén várhatóan 2,5-3%-kal nő, ami a második egymást követő évben jelent erőteljes piaci bővülést. Számos régió profitál a kedvező piaci feltételekből és a megnövekedett hasz
Megjelentek a 2025-ben nyugdíjba vonulók számára kulcsfontosságú valorizációs szorzók: az idei emelés mértéke 13,3%. A valorizáció a korábbi keresetek értékének naprakésszé tételét szolgálja, így jelentősen befolyásolja a nyugdíj összegét. A friss rendelet mintegy 95 ezer érintett számára határozza meg a végleges nyugdíjat, különösen azok számára,
337,4 milliárd forinttal több állampapírt adtak el, mint amennyit vásároltak, de talán mégsem a legjobbkor váltottak a magyar kisbefektetők. Mi történt? Csaknem 340 milliárd forintnyi állampapírt váltottak vissza a magyar háztartások februárban, PMÁP-os kamateső nem az állampapírpiacra hullott leginkább, hanem befektetési alapokba, részvényekbe ker
Folytatódik a jó hírek hosszú sora, bár ezúttal ehhez sem Orbán Viktornak, sem Nagy Mártonnak semmi köze nem volt. Mi történt? Jelentős hatása van az árrés csökkentésének abban, hogy lassult az infláció – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium, pedig a legtöbb élelmiszer még az előtt bekerült az adatbázisba, hogy az új árrésszabály életbe lépett volna
Márciusban 4,7 százalék volt az éves infláció Magyarországon. Előzetesen az elemzők arra számítottak, hogy a februrári 5,6 százalékról 5 százalékra mérséklődik a fogyasztói árindex. A kedvezőbb adathoz az árrésstop még nem járult hozzá jelentősebb mértékben – mondta az InfoRádióban Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.
A milliárdos közbelépése egyelőre nem vezetett eredményre, viszont ez eddig a legjelentősebb nézeteltérés közte és Donald Trump között. Mi történt? Elon Musk a múlt hétvégén felszólította Donald Trumpot, hogy vonja vissza a vámokat – írja a 24.hu, a Washington Post két névtelen forrására hivatkozva. A tech-milliárdos közbelépése – mint írták – egye
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség tárgyalásai nyomán, az infláció megfékezése érdekében az OTP Bank, mint Magyarország meghatározó kereskedelmi bankja kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni lakossági ügyfelei banki költségeit és többmilliárd forint értékben meghosszabbítani egyes kedvezményes akciókat.
Hamarosan a rendőrség is bevonódott az ügybe, egy emberrel szemben sikkasztás gyanújával kezdtek nyomozást. Mi történt? Peres eljárás lehet egy magáncég és egy kereskedelmi bank vitájából, miután a vállalkozás számlájáról elutaltak 44 millió forintot, amely azóta sem került meg, írta meg a 24.hu. A tranzakciót a vállalkozás egyik volt ügyvezetője i
A Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum közösen dolgozik a 300 hektáros területen, ahol a kínai elektromosautó-gyár épül. Mi történt? Arany fülbevalót és a Bizánci Birodalomból származó csengőt is találtak a régészek abban az 152 síros avar temetőben, amelyet a BYD építési területén tártak fel, derült ki a Szegedi Televízió múlt heti riport
Ahogy az év első két hónapjában, úgy márciusban is jelentős szerepet kaptak a fővárosi lakáspiacon a befektetési célú vásárlók, akik főként a belső kerületekben található lakóingatlanok iránt érdeklődtek – derül ki az ingatlan.com márciusi felméréséből. A hirdetési portál azt nézte meg, hogy az érdeklődők befektetésnek vagy saját célra vásárolnak l
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség tárgyalásai nyomán, az infláció megfékezése érdekében az OTP Bank kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni lakossági ügyfelei banki költségeit és többmilliárd forint értékben meghosszabbítani egyes kedvezményes akciókat, írja közleményében a hitelintézet. Az egyeztetések alapj
Az összeg megfelel a 2025-re törvényileg megengedett inflációs díjemelés ügyfélkedvezményekkel csökkentett hatásának. Mi történt? A Nemzetgazdasági Minisztérium és a bankszektor képviselői között lefolytatott konstruktív egyeztetések alapján az OTP Bank áttekintette, hogy mint hazánk meghatározó kereskedelmi bankja milyen módon tud hozzájárulni az
Ha valakinek kiskorú gyermek okoz kárt, akkor természetesnek tűnik, ha a károsult a gyermek szüleinek a felelősségét kezdi firtatni. A szülő kártérítési felelőssége a gyermeke által okozott kárért jogi szempontból azonban nem automatikus A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Bejelentette az OTP Bank, hogy a lakossági bankszámladíjakban visszaáll a 2024 végi szintre, és kész befagyasztani azokat 2026 közepéig. Összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenti lakossági ügyfelei banki költségeit.
Április 10-én újra itt a Lányok Napja! Ez a nap azért jött létre, hogy megmutassa a pályaválasztás előtt álló lányoknak, milyen menő lehetőségek rejlenek a STEM világában – vagyis a természettudományok, technológia, mérnöki területek és matematika világában. Idén is rengeteg izgalmas helyszín – egyetemek, kutatóintézetek és nagyvállalatok – várja a
Ki lehet mondani, hogy továbbra is zajlik az élelmiszerek reálértékének csökkenése hosszú távon. Ez az elmúlt 2-3 évre nem igaz, de hosszú távon nem olyan ijesztő az a tendencia, ami az elmúlt időszakban itt zajlott. Az azonban tény, hogy rengeteg a bizonytalanság, és lassabb nő a fogyasztás is - hangzott el a Magyar Húsiparosok Szövetsége által ta
Habár még csak prototípus, a Le Pub ötlete akkora geg, hogy azonnal megosztották a nagyvilággal: baráti sörözéseket forradalmasító telefontokkal álltak elő.
A felére esett vissza a vevői érdeklődés a panellakások iránt, miután ezeknek az ingatlanoknak az átlagos négyzetméterára az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 30 százalékkal nőtt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség tárgyalásai nyomán, az infláció megfékezése érdekében az OTP Bank kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni lakossági ügyfelei banki költségeit és többmilliárd forint értékben meghosszabbítani egyes kedvezményes akciókat.
Egy újabb mérföldkő: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán bejelentette, hogy egy nemzetközi együttműködés keretében elkezdték építeni a Paks II atomerőmű 5. és 6. blokkjának fontos részegységeit.
Az utóbbi időben a magyar mezőgazdaságot súlyosan érintő járványhelyzet alakult ki, amely különösen a tejelőállományt és a sertésállományt veszélyezteti.
A tőzsdék végre zöldbe borultak a tárgyalások reménye miatt, de a helyzet törékeny, a veszély nem múlt el. A BUX is szépen emelkedik, a forint viszont gyengécske, értékéről új számítás látott napvilágot. Jön a Richter-osztalék, áprilisban is alacsony maradhat a pénzromlás, felülteljesítő volt a bitcoin.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség tárgyalásai nyomán az OTP Bank kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni lakossági ügyfelei banki költségeit és többmilliárd forint értékben meghosszabbítani egyes kedvezményes akciókat - közölte az OTP. A Gránit Bank közölte, hogy náluk nem volt díjemelés, így most nem is változnak a
Érkezik egy új, igaz történetet feldolgozó sorozat a Skyshowtime-ra: A mosolygós gyilkos május elején indul a platformon, amely drámai történetet mesél el.
Magyarországon négy szarvasmarha telepen azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) vírussal fertőzött állatokat. A hatóság folyamatosan ellenőrzi az állattartó telepeket. Újabb kitörés eddig nem történt. Mind a négy telepen, azok 10 km-es körzetében, és országosan is célzott hatósági intézke
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői sajtótájékoztatón kedden a helyszínen.
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben az összevetésben. Az Ember független nemzetközi think tank friss jelentése szerint a 25 százalékosra nőtt magyar részesedéssel mindkét országot megelőz
A klímaváltozás és az erősödő geopolitikai viharok egyre nagyobb kockázatot jelentenek az energiaellátásra nézve. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete most kiadott jelentésében sorra veszi ezeket a kockázatokat és kezelésük lehetőségeit. Magyarországon az orosz energiahordozó-függőség, a földgázfelhasználás nem csökkenő aránya és Pak
A Grantis pénzügyi podcastjeit és videóit nem csak itt a blogon, hanem Youtube-on Spotify-on Apple Podcasts-en vagy a nagyobb podcast platformokon is hallgathatod! A beszélgetés összefoglalása: [0:00-1:30] A bankszámlák költségei Magyarországon és a tudatos bankolás lehetőségei: A magyar lakossági ügyfelek átlagosan évi 42 000 Ft-ot fizetnek banks
A társadalombiztosítással, illetve foglalkoztatással összefüggő kötelezettségeket rögzítő jogszabályok számos kedvezményt, mentességet tartalmaznak, amelyek alkalmazása gyakran csak az adott vállalkozás "odafigyelésétől" függ. Cikkünkben ezek között tallózunk.
Nincs pánik, de aktivizálták magukat a magyar privátbanki ügyfelek az elmúlt napok tőzsdei csapkodásai után. A Portfolio által megkérdezett privátbanki szolgáltatók szerint a gazdagok ilyen időszakokban jellemzően fedezékbe vonulnak, de vannak vállalkozó szelleműek is: sok helyen átalakultak a devizasúlyok, egyes esetekben a portfóliók is, de pánik
Berényi Gábor, a Smart Solar Kft. ügyvezetője előadásában az energiarendszerek átalakulásáról, a decentralizált energiatermelés előretöréséről, valamint az ebből fakadó gazdasági, technológiai és szabályozási kihívásokról beszélt a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 Konferenciáján. Rámutatott, hogy az időjárásfüggő megújulók térnyerése kis
Kína délkelet-ázsiai országokkal szoros együttműködésben lép fel a mezőgazdasági kártevők és növényi betegségek ellen, hogy megerősítse az élelmezésbiztonságot és csökkentse az ökológiai és biológiai kockázatokat.
A technológiai fejlődés megállíthatatlanul formálja át a munkaerőpiacot. Új pozíciók jelennek meg, régiek szorulnak háttérbe, és egyre több területen válik alapelvárássá a digitális kompetencia. Ebben a dinamikus környezetben már nem csak az számít, mit tanultunk tíz éve – sokkal fontosabb, hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni, tanulni és fejlődni.
Az európai prémium borpiac jelentős átalakulás előtt áll, mivel az Egyesült Államok vámintézkedései komoly csapást mérhetnek a szektorra. Andrejszki Richárd, a Chef Market tulajdonosa szerint Donald Trump gazdasági és külkereskedelmi stratégiája különösen érzékenyen érintheti a champagne és más prémium borok piacát. „Trump az európai prémiu
Figyelmeztető jel, hogy a 4123 milliárd forintos éves pénzforgalmi hiányterv közel 62 százaléka teljesült három hónap alatt. Mi történt? Jelentősnek mondható, 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a márciust a költségvetés. Ezzel három hónap alatt teljesült az éves pénzforgalmi deficitterv 62 százaléka teljesült, írja a Portfolio. Az idei büdzsé h