Nincs még egy olyan állatbetegség, amely akkora gazdasági károkat tudna okozni, mint a ragadós száj- és körömfájás - jelentette ki Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke. Az Állatorvostudományi Egyetem Állattenyésztési Intézetének vezetője szerint bár a vírus még csak két magyarországi telepen jelent meg, de már országsz
2025 első negyedévében 7 százalékkal erősödött az eladó lakóingatlanok iránti kereslet az előző év azonos időszakához képest, de az országon belül számottevő eltérések láthatóak. A budapesti használt lakások piacán összességében stagnált a kereslet márciusban éves összevetésben, az új lakások esetében viszont több mint 40 százalékos élénkülés törté
A Mol igazgatósága részvényenként 165 forint alaposztalékot és 110 forint körüli rendkívüli osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatóban.
Az Arctic LNG 2 orosz cseppfolyósítottgáz-projekt hónapokig tartó leállás után újraindulni látszik – legalábbis erre utalnak a friss műholdfelvételek és helyi beszámolók. A szankciók miatti nehézségek ellenére a lépés akár a béketárgyalások lassú előmozdulásának is jele lehet - írja a Reuters.
A rezsicsökkentés megtette a hatását, a magyar háztartások jóval kedvezményesebb áron kapják a gázt és a villanyt, mint Romániában - közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.
J.D. Vance amerikai alelnök egy olaszországi látogatásra készül. Egy diplomáciai forrás kedden közölte, hogy az amerikai alelnök április 18-20. között tervez Olaszországba látogatni, bár a pontos időpontok még nem véglegesek. A Bloomberg által korábban közölt információt megerősítő forrás szerint a látogatás a húsvéti időszakra esne.
Pozitív hangulat jellemezte ma a magyar tőzsdét, a blue chipek szinte kivétel nélkül emelkedtek, leszámítva a Magyar Telekomot, amely a kormány tegnap bejelentett lépései után tovább esett. A Mol ezzel szemben kifejezetten jól teljesített, miután az igazgatóság közzétette osztalékjavaslatát.
Több százezer hamis gyerekjátékot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópályán. A pénzügyőrök egy bolgár járműszerelvény rakományát vizsgálták át a sztráda Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. Az ellenőrzéskor a sofőr egy rakományjegyzéket adott át, amely szerint Görögországból szállított g
Damodaran számításai szerint a decemberi, januári és februári időszakban az amerikai részvénykockázati prémium (ERP0) még rendre 3,85, 4 és 3,95 százalék volt, amelyek 2016 óta, amióta a havi becsléseket végzi, a legalacsonyabb értékek (visszamenőleges 12 hónapos, fentartható osztalék alapján).
Nem engedélyezett növényvédőszer-tartalom miatt a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kezdeményezte a 250 grammos S-Budget étkezési mák visszahívását a forgalomból, a kifogásolt termék minőségmegőrzési ideje 2026. február 4. - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) kedden az Mti-nek küldött közleményében.
Elon Musk xAI vállalata felvásárolta a Twittert. A vétel 33 milliárd dollárra értékelte a közösségi médiaplatformot. Az ügylet segíthet az xAI-nak abban is, hogy a Grok nevű chatbotját képezni tudja. „Az xAI és az X jövője összefonódik. Ma hivatalosan is megtesszük a lépést, hogy egyesítsük az adatokat, a modelleket, a számítást, a forgalmazást és.
2024-ban 715 milliárd forintot tett ki a kommunikációs és reklámtorta Magyarországon, amelyből a legnagyobb részt, több mint 54 százalékot a digitális felületeken hasították ki a piaci szereplők – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség elnöke.
Megjelent a törvényjavaslat a kétgyerekes anyák adókedvezményével kapcsolatban, amely biztosítja számukra az életük végéig tartó személyi jövedelemadó-mentességet.
Gyopáros Alpár kormánybiztos benyújtotta az Országgyűlésnek "az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről" szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében minden településen kell lennie egy ATM-nek, ellenkező esetben akár 200 milliós bírsággal is sújthatják a bankokat. A részleteket Nagy Márton és Varga Mihály rendeletben határozza meg. Az NGM által
Jelenleg több mint 32 ezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra, míg a Covid-járvány előtt 28 ezres volt a várólista. Az egészségbiztosító új várólista-protokollt alkotott a csípő- és térdprotézis műtétekre, hogy csökkenjen a várólista – írja az economix. A túlsúlyosaknak nehezebb lesz felkerülniük a listára.
Április 2-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretében megjelent felhívás keretösszege 64 milliárd forint.
Az érettségi bizonyítvány egy fontos dokumentum, amelyre a további tanulmányaid során és a munkaerőpiacon is szükséged lehet. De mi van, ha elvesztetted, hibás adat szerepel rajta, vagy megváltozott a neved? Ne pánikolj, itt van minden, amit tudnod kell a pótlásról és a javításról!
Az új erdőtelepítési pályázatra szerdától lehet beadni a támogatási kérelmeket, a Közös Agrárpolitika keretében 64 milliárd forint áll rendelkezésre erre - jelentette be Mocz András, az Agrárminisztérium (Am) erdőkért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Lajosmizse külterületén.
A Strategy (korábban MicroStrategy), a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tulajdonosa, az elmúlt héten jelentősen növelte kriptovaluta-vásárlásait, és 1,9 milliárd dollár értékben vett Bitcoint – jóval meghaladva az előző heti, 600 millió dollár alatti vásárlást. A vállalat az újabb felvásárlási hullámot részvényeladásokból és új, elsőbbségi részvé
Megjelent a Magyar Közlöny 35. számában a kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 60/2025. kormányrendelet, valamint az egyes környezetvédelmi bírságokról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 61/2025. kormányrendelet.
2026. április 1-jétől sem változtat az MNB a bankokra vonatkozó anticiklikus tőkepuffer (CCyB) előírásának a hazai kitettségek vonatkozásában érvényes 1 százalékos mértékén - közölte a jegybank.
A Mol igazgatósága részvényenként 165 forint alaposztalékot és 110 forint körüli rendkívüli osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett tájékoztatóban.
Mostantól a Tescónál a Wolt és a Dodo végzi a kiszállítást. Az Auchan saját felülete megmarad, de áprilistól minden Auchan-áruházból lehet rendelni a Wolton keresztül is.
Jelentős változások történnek a hazai élelmiszer-kiskereskedelem házhozszállítási piacán: a Spar után a Tesco és az Auchan is külső partnerekre bízza online rendeléseinek kézbesítését, ami közel 250 munkavállalót érint - számolt be a Telex.
Már csaknem 10 milliónál jár a Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kötelező visszaváltási rendszerében, a REpont applikáción keresztül teljesített közvetlenül bankszámlára történő utalások száma, ennek eredményeként eddig közel 12 milliárd forintot kaptak vissza a fogyasztók a digitális platform használatával - közölte a Mohu kedden az MTI-vel.
Felpörögtek az események az elmúlt hónapokban a 4iG űripari leányvállalatánál, több partnerséget bejelentett a cég, Jászai Gellért csapatával pedig az Egyesült Államokban folytatott megbeszéléseket többek között a Boeinggel és a SpaceX-szel. Mindeközben épül az űrtechnológiai gyártóközpont Martonvásáron, amely jövőre megkezdheti működését. A hírekr
A Budapest Airport két időpontban is forgalomkorlátozásokat vezet be Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök érkezése miatt, ami érinti a repülőtér megközelíthetőségét - írja a Budapest Airport.
Az MNB összesen 11 millió forint bírságot szabott ki három biztosítóra a hosszabb periódusú lakásbiztosításokra adott díjkedvezménnyel kapcsolatos kisebb hiányosságok miatt. A felügyelet tavaly decemberi körlevele nyomán a biztosítási piac szereplői több mint 410 millió forintnyi ezzel összefüggő követelést engedtek el érintett ügyfeleiknek.
Lengyelországban március végén még mindig nyomott árak uralkodtak a hagyma piacán. Hollandiában azonban már egyre drágábban lehet értékesíteni a jó minőségű tételeket, ami reményt adhat a lengyel termelőknek.
A Duna House becslése szerint márciusban országosan 12 200 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 125 milliárd forint szerződéses összegben realizálódott lakáscélú jelzáloghitel.
Árvíz és aszály elleni védelemre, lakhatásra is több pénzt költhetnének a tagállamok az EU felzárkóztatási politikájából egy új javaslattal, de az uniós büdzsé összességében nem nőne.
2025. március 31-én, hétfő este újabb mérföldkőhöz érkezett a kereskedelmi űrutazás: a SpaceX sikeresen elindította a Fram2 küldetést, amely során négy civil utazik a világűrbe, méghozzá egy eddig sosem próbált, poláris pályán. A Falcon 9 rakéta a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról startolt el magyar idő szerint hajnali 3 óra körül. A C
A Mercedes-Benz határozottan cáfolta a Bloomberg News keddi jelentését, amely szerint a vállalat fontolgatja legolcsóbb modelljei kivonását az amerikai piacról a közelgő 25%-os importvám bevezetése előtt.