A duális képzés szerepe kulcsfontosságú a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum jövőképében. Az igazgató, Demeterné Orosz Erzsébet betekintést ad az iskola működésébe, értékeibe és céljaiba, valamint abba, hogyan segítik a tanárok a diákokat a munkaerőpiacra való felkészülésben. Vezetői szemlélet a kulisszák mögött A beszélgetés során Deme
Donald Trump amerikai elnök pénteken újra felfokozta a kereskedelmi háborús retorikát: az Apple-re külön vámot helyezett kilátásba, az Európai Unióval szemben pedig ötvenszázalékos vámot javasolt.
Egy nagyobb kerti projekt – legyen szó teraszépítésről, kerti tó kialakításáról vagy akár egy teljes kertátalakításról – komoly előkészületet igényel. Nemcsak a tervek, anyagok és munkaerő koordinálása fontos, hanem az is, hogy rendezetten és biztonságosan tárold az eszközöket, alapanyagokat és gépeket a munka ideje alatt. Ebben lehet nagy segítség
A ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenése nyomán új pályázati lehetőség segít a telepek állatbetegségekkel szembeni ellenálló képességének növelésében. A támogatási kérelmek benyújtására június 25-étől lesz lehetősége a gazdálkodóknak – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtit
Június 1-je a Tej Világnapja. Ennek apropóján kérdeztük meg Harcz Zoltánt, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatóját a tejtermékek piacáról, a tejipar helyzetéről és a várható kilátásokról.
A Bitcoin ára meredeken esett május 23-án, miután Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, 50%-os vámot helyezett kilátásba az Európai Unióval szemben. A piaci sokk hatására több mint 300 millió dollárnyi tőkeáttételes long pozíció likvidálódott. Vámpánik rázta meg a kripto- és részvénypiacokat A Bitcoin (BTC) árfolyama egészen 107 367 dollárig sü
Fergetes Pont Ott Parti a Campuson! A fesztiválon a fiatalok együtt ünnepelhették a felvételi ponthatárok kihirdetését. A rendezvényen Hankó Balázs miniszter is megszólalt, és betekintést adott a felsőoktatás jövőjébe.
50 százalékos vám kivetését javasolta Donald Trump amerikai elnök pénteken az Európai Unióban előállított termékekre. Trump a saját közösségi médiájában, a Truth Socialon azt írta: elképzelése szerint a vámot június 1-jétől kezdhetnék alkalmazni – olvasható az MTI közleményében.
A debreceni déli ipari övezetben elkészült a kis-és középvállalkozások parkja (kkv-park) első üteme, amelyet kétmilliárd forint kormányzati forrásból alakított ki az önkormányzat - jelentette be a város polgármestere a helyszínen pénteken.
Szomorú trend tapasztalható az utóbbi években: a háztulajdonosok az előkertjüket kaviccsal borítják, a könnyebb fenntarthatóság érdekében. A megfelelő növények telepítésével azonban kevesebb munkával lehet szívderítően látványos előkertünk.
Az Amazon ellen csoportos keresetet nyújtottak be, mert állítólag arzénnal és más nehézfémekkel szennyezett rizstermékeket értékesített. A Seattle-i szövetségi bíróságon benyújtott kereset 18 különböző rizsfajtát érint, köztük olyan ismert márkákat, mint a Ben's Original és az Amazon tulajdonában lévő Whole Foods 365 termékei.
Az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége 2025. évi rendes közgyűlését 2025. május 22-én tartotta meg Budapesten. A közgyűlés során a tagság elfogadta a beszámolókat, 3 elnökségi poszton új vezető tisztségviselőket és új alelnököket is választott. Csányi Péter, az OTP vezérigazgatója mellett alelnökké választották még Fekete Pétert, a 4IG Nyrt.
Ha lehetne, receptre kellene felírni ezt az italt. Nem elég, hogy finom, még nagyon sokat tesz az egészségünkért is. Ráadásul igazán könnyen elkészíthető.
Egészen hihetetlen hozamokat produkált a Solana ökoszisztémában futó SocialFi projekt, a Launch Coin on Believe (LAUNCHCOIN). Egyes kereskedők néhány ezer dollárból milliókat csináltak – derül ki a Lookonchain blokkláncelemző cég jelentéseiből. Egyetlen hónap alatt 71 000%-os emelkedés A LAUNCHCOIN nevű altcoin árfolyama egy hónap alatt 0,000348 do
Az Európai Bizottság felszólította a magyar kormányt az átláthatóságról szóló törvényjavaslat visszavonására, mivel annak jelenlegi formája súlyosan sértené az uniós alapelveket és jogszabályokat - közölte a Népszava.
A német feldolgozóipari vállalatok az előző havinál kedvezőbben ítélték meg exportlehetőségeiket májusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszerességgel végzett felmérésének pénteken közzétett adatai alapján.
Az Európai Bizottság felszólította a magyar kormányt az átláthatóságról szóló törvényjavaslat visszavonására, mivel annak jelenlegi formája súlyosan sértené az uniós alapelveket és jogszabályokat - közölte a Népszava.