Ausztrália enyhíti az amerikai marhahúsimportra vonatkozó korlátozásokat, ami a Trump-adminisztráció számára diplomáciai győzelmet jelent. A szakértők szerint azonban nem várható jelentős importnövekedés az árkülönbségek miatt.
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közlése szerint 2025. július 25-én reggel 7:00 órakor leállítják a létesítmény 2. blokkját, és megkezdik a blokk tervezett éves főjavítását.
Az eddigi legnagyobb pandakötvény-kibocsátást hajtotta végre július 22-én Magyarország a kínai piacon. A kötvénysorozat összege körülbelül 600 millió eurónak felel meg, a kibocsátás pedig leginkább azt a célt szolgálja, hogy hazánk erősítse piaci jelenlétét a kínai piacon – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.
A 6666-szoros bérarány messze a legnagyobb a jelentésben vizsgált 500 amerikai nagyvállalat között. Mi történt? Egy szerdán közzétett, a cégek vezéreinek fizetését monitorozó éves jelentés szerint Brian Niccol, a Starbucks vezérigazgatója 6666-szor többet keresett tavaly, mint egy átlagos munkavállaló a cégnél, számolt be róla a CNN. A Starbucks ki
2025. szeptemberétől Bábel Gabriella tölti be a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Gabriella az elmúlt évtizedben nagyvállalati kereskedelmi vezetői pozíciókat látott el a Microsoftnál itthon és regionális munkakörökben, 2018-ban pedig közel egy évig megbízott ügyvezetője is volt a cégnek. Informatikus mérnökként végzett és MBA
Peren kívül megegyezett Shia LaBeouf és volt barátnője, az énekesnő FKA Twigs. Utóbbi szexuális és érzelmi bántalmazással, testi sértéssel is megvádolta meg a színészt, az ügy végére azonban a jelek szerint pontot tettek.
Békés vármegye villanyautós közössége újra találkozik! Július utolsó péntekjén délután az elektromobilitás szerelmesei és érdeklődői gyűlnek össze a Csabai Rendezvénypajta parkolójában. A találkozót az ELMOB – Magyar Elektromobilitás Egyesület békés vármegyei csoportja szervezi, amely elkötelezett híve a fenntartható közlekedés népszerűsítésének.
Visszaesett az EU autópiaca 2025 első felében, miután több nagyobb piacon, köztük Németországban, és a Franciaországban is csökkentek az eladások. Közben folytatódik az eltolódás a hajtásláncok tekintetében: a villamosított hajtásláncok – különösen a hibridek – előretörés töretlen, míg a benzin- és dízelautók piaca folyamatosan zsugorodik. A gyártó
Az Otthon Start program kedvezményes és rögzített kamatláb mellett nyújt jelzálogkölcsönt az első ízben lakást vagy házat vásárlóknak. A bírálók a programot több szempontból kritizálták, de nem vették figyelemben az infláció hatását a reálértékben számolt törlesztési pályára, és érdemben nem foglalkoztak a költségvetési terhekkel. Ebben az írásban
A döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója és közéleti megnyilvánulásai állnak. Mi történt? A One Magyarország megszünteti együttműködését Majkával. Részletek. "Az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elm
Jack Dorsey vállalata, a Block, újabb lépést tett a Bitcoin-alapú fizetések elterjesztése felé, miközben részvényei mostantól az S&P 500 index tagjai lettek. A Block Inc. (korábban Square Inc.) hivatalosan is bekerült az amerikai S&P 500 részvényindexbe, és ezzel párhuzamosan a céghez tartozó Square fizetési platform elkezdte élesíteni a natív Bitc
A tavalyi évnél erősebben zárt a légitársaság, bár annál nem volt nehéz, akkor mindösszesen 1 millió eurós eredményt produkáltak. Mi történt? A Wizz Air árbevétele 13 százalékkal 1,43 milliárd euróra emelkedett a 2026-os pénzügyi év első negyedévben, de így is hajszálnyira elmaradt az 1,45 milliárdos piaci konszenzustól, írta meg elemzői blogján az
A Bitcoin 118 ezer dollárnál fontos döntés előtt áll. Itt derülhet ki, merre megy tovább a piac. A Bitcoin árfolyama az elmúlt hetekben új történelmi csúcsot ért el, amikor rövid időre 123 ezer dollár fölé ugrott. Azóta azonban fokozatos visszahúzódás figyelhető meg: jelenleg 118 ezer dollár körül kereskednek vele, ami 3,9%-os korrekciót jelent a
Jelenleg körülbelül 980 000 Bitcoin-cím létezik, amin legalább 1 BTC található. Ezek azonban gyakran nem egyetlen személyhez tartoznak: tőzsdék, intézmények és olyan felhasználók is szerepelnek köztük, akik a vagyonukat biztonsági okokból több tárca között elosztva kezelik. A valóságban tehát azon magánszemélyek száma, akik ténylegesen birtokolnak
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi munkaerőpiacon, azonban 2025 második negyedévében összességében a jelentkezőszámok 2,6%-kal csökkentek 2024 azonos időszakához képest. Az álláshirdetések száma ugyanebben a viszonylatban tizedével esett vissza.
Az elkövetők élettársi kapcsolatban voltak, a csalást Százhalombattán illetve néhány nappal később Pécsen követték el. Mi történt? Mintegy kétezer, vissza nem váltható palack után jutott betéti díjhoz egy férfi és egy nő, vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t. Az élettársi kapcsolatban álló vádlot
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-Ts és a Pyregard készítményekre, hogy több készítmény álljon az ökotermesztők rendelkezésére a szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Grapevine flavescence dorée, Fd) elleni védekezésben. A két készítmény szőlőkultúrában ökológiai és konvencionális termeszté
A döntést nem előzte meg hivatalos tájékoztatás. Mi történt? Megtiltják a belépést 14 éves kor alatt a Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe, írta meg a 24.hu. A fürdő 14 éves kor alatt nem látogatható. – erről tájékoztat az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rudas Gyógyfürdő hivatalos honlapján felugró ablakban. Kontextus. Az okokat nem
Tiszta energiaforrások használatára szólította fel az adatközpontok üzemeltetőit az ENSZ főtitkára. Guterres szerint elkerülhetetlen, hogy az iparág átálljon a megújulók használatára.
Szabó Péter, a jelenlegi ügyvezető igazgató úgy döntött, hogy elhagyja a vállalatot, és azon kívül folytatja a karrierjét. Mi történt? 2025. szeptemberétől Bábel Gabriella tölti be a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját, írja a cég a Forbes.hu-nak küldött közleményében. Kontextus. A PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi könyvvi
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi munkaerőpiacon, azonban 2025 második negyedévében összességében a jelentkezőszámok 2,6 százalékkal csökkentek 2024 azonos időszakához képest. Vármegyei bontásban viszont jelentős különbségek figyelhetők meg. Az álláshirdetések száma ugyanebben a viszonylatban – a
Fejtörést, aggodalmat, szorongást okozott a mesterséges intelligencia megjelenése az oktatás területén is, mostanra azonban a tanárok és a diákok is egyre nagyobb potenciált látnak az AI forradalmában világszerte. A tanulók könnyebb és érthetőbb magyarázatokhoz juthatnak a tananyag elsajátításához, miközben a pedagógusok válláról adminisztratív ter
2025 nyarának legnagyobb meglepetésére, szinte a semmiből került Magyarországon bevezetésre az új kritpovaluta-törvény, mely az engedély nélkül működő szolgáltatókat kriminalizálja. A döntés következtében a Revolut szinte elsőként állította le szolgáltatásait hazánkban, melynek következtében több tízezer magyar kriptovaluta-kereskedő eszközeit záro
Több tízmillió forint értékű hamis luxuscikkeket találtak a pénzügyőrök egy Hollandiában feladott küldeményben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező áruk között.
A Whitereport for Directors stratégiai tanulmány azon média-, marketing-, hirdetési és hatósági vezetők számára készül, akik a magyar médiaszektor mozgásait mélységeiben – a rejtett gazdasági, technológiai és szabályozási hatásokkal együtt – akarják megérteni, illetve a felszíni jelenségek mögött zajló trendek ismeretét szeretnék előnyükre fordítan
Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX), a Közel-Kelet egyik leggyorsabban fejlődő és vezető tőzsdéje, valamint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), Közép- és Kelet-Európa második legnagyobb tőzsdéje egyetértési megállapodást (Memorandum of Understanding, MOU) írt alá több kulcsfontosságú kezdeményezés kapcsán.
A Tesla gyengébb eredményeket közölt a második negyedévre, mint amire az elemzők számítottak, ugyanakkor megerősítette: 2025 második felében megkezdik egy megfizethetőbb árú elektromos autó gyártását. A világ legismertebb elektromosautó-gyártója, a Tesla (TSLA) 22,50 milliárd dolláros árbevételt ért el a második negyedévben, elmaradva az elemzők ál
Mától az Uber alkalmazás már három városban - Budapesten, Miskolcon és immár Debrecenben is - biztonságos, megfizethető és megbízható utazásokat kínál, néhány perces várakozási idővel.
Míg az Európai Unió tagállamai 2022-ben átlagosan fejenként 830 eurót (kb. 331 ezer forintot) fordítottak családtámogatási juttatásokra, addig Magyarország csupán 263 eurót (kb. 105 ezer forintot). Ez kevesebb mint az uniós átlag harmada – derül ki az Eurostat friss, egységes módszertan szerint összeállított statisztikájából.
A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan Chase újabb lépést tehet a digitális eszközök világába: a pénzintézet ugyanis Bitcoin és Ethereum fedezetű hitelezést fontolgat – a Financial Times forrásai alapján. Ha a terv megvalósul, a bank akár már 2026-ban kínálhat hiteltermékeket közvetlenül BTC és ETH fedezettel. Ez a stratégiai irányváltás külön
Bonyolódik az ügy. Mi történt? A debreceni CATL-gyár hatósági engedélyét hiányosnak és jogszerűtlennek ítélő szakvélemények kizárását kéri a bíróságtól a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal – írja a Telex. Az engedélyt kiadó hivatal szerint a szakértők előítéletes véleményt alkottak, nem tudtak objektíven mérlegelni. A szakvéleményeket egyébként m
Mivel a hazai szúnyogok túlnyomó többsége természetes vizekhez kötődik, a mostanihoz hasonló aszályok idején csak kis mértékben képes szaporodni – az inváziós fajokra azonban ez egyáltalán nem igaz.
Az adatok rámutatnak, hogy a magyar állam az univerzálisan elérhető családtámogatási eszközökre GDP-arányosan egyre kevesebbet költ. Mi történt? Míg az Európai Unió tagállamai 2022-ben átlagosan fejenként 830 eurót (kb. 331 ezer forintot) fordítottak családtámogatási juttatásokra, addig Magyarország csupán 263 eurót (kb. 105 ezer forintot). Ez keve
Az elmúlt egy hét csapadékhiányos időszaka nem kedvezett nyári kultúrnövényeink fejlődésének, a nyugati, északnyugati, valamint az északkeleti országrészek kivételével ismét bővült a súlyos szárazsággal sújtott területek kiterjedése. A következő napokban azonban mozgalmasabb időjárásra van kilátás: előbb hazánk északi, északnyugati térségében, majd