2025. július 28. hétfő

júl. 28
18:45
A kukorica, a burgonya és az alma termésmennyiségére lehet hatással az idei aszály (Demokrata)
Az idei aszály különösen a kukoricát, a nagy vízigényű hüvelyeseket és a burgonyát érinti érzékenyen.
júl. 28
18:48
A nagy megállapodás sem segített a forinton (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 28
18:51
A kormány kettős fékkel előzi meg az ingatlanpiaci árrobbanást (Demokrata)
Az intézkedések biztosítékként szolgálnak arra, hogy az Otthon Start az árak felhajtása helyett a valódi otthonteremtést szolgálja.
júl. 28
18:51
5 szakma, amit a mesterséges intelligencia (még) nem tud helyettesíteni (Karrier Trend)
A mesterséges intelligencia ma már a mindennapi életünk része lett, de egyértelműen vannak olyan szakmák, amiket nem tud helyettesíteni, legalábbis egyelőre biztosan nem. Az azonban biztos, hogy a mai világban érdemes több lábon állni, hogy megteremtsük magunk körül a biztonságot. Az egészségügyi szakmák Az egészségügyben empátiára, emberségre, meg
júl. 28
18:51
Megérkezett a friss jelentés: váratlan dolog derült ki az almáról Európában (Agrárszektor)
A Wapa adatai szerint 2025. június 1-én az európai almakészletek szintje 677 ezer tonna volt, ami 74 ezer tonnával, 9,9%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A 2025. május 1-jei adatok szerint a raktárkészlet még 1,2 millió tonna volt, azaz májusban 523 ezer tonnával csökkent. A legnagyobb mennyiségek Olaszországban (250 ezer tonna), Franciaors
júl. 28
18:54
Negatív meglepetést okozott a forint (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 28
19:00
Már meg is vannak az első nyertesei a nagy EU-Amerika vámalkunak (Portfolio)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött kereskedelmi megállapodás jelentős hatással volt az amerikai energiavállalatok, különösen a  cseppfolyósított földgázt (LNG) kitermelő és azzal kereskedő vállalatok részvényeinek árfolyamára.
júl. 28
19:00
Befőzés, aszalás, savanyítás – újra reneszánszát éli a házi tartósítás (Agroinform)
A Nébih összegyűjtötte azokat a kulcsfontosságú szabályokat, amelyek betartásával a házi lekvár, kompót vagy savanyúság nemcsak finom, hanem biztonságos is lesz.
júl. 28
19:03
A klímát úgy érdemes használni, mint télen a fűtést (KKV Magazin)
Nem érdemes megvárni, míg pokoli hőség lesz a lakásban – a klímát már jóval előtte el kell indítani. A szakértők szerint a legjobb, ha a berendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, így nemcsak hűvösebb lesz, de az áramfogyasztás is kevesebb. A hosszabb és intenzívebb hőségidőszakok is könnyen átvészelhetők a klímaberendezések okos használa
júl. 28
19:03
Közel 7 milliárd forintos kriptocsalást göngyölítettek fel a hatóságok (BitcoinBázis)
A kínai hatóságok nemrégiben egy nagyszabású csalási ügyet lepleztek le, amely során közel 20 millió dollárnyi (7 milliárd forintnyi) összeget próbáltak tisztára mosni különböző bitcoin tranzakciókon keresztül. Az eset újabb példája annak, hogy a kriptovaluták továbbra is vonzó eszközök a bűnözők számára, akik nemcsak a hagyományos pénzmozgásokat p
júl. 28
19:06
Elpárolgott a kezdeti jókedv a pesti tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,04 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel 101 306,73 ponton zárt hétfőn.
júl. 28
19:12
Nő a szülési szabadság időtartama Spanyolországban (Adózóna)
A spanyol kormány egy héttel meghosszabbítja, ezzel 17 hétre emeli a szülési szabadság időtartamát, amely 2021 óta mindkét szülőnek jár – jelentette be a miniszterelnök hétfőn Madridban.
júl. 28
19:12
Történelmi rekord felé száguldhat a világ legfontosabb tőzsdeindexe: befutott a Wall Street eddigi legvadabb előrejelzése (Portfolio)
Az Oppenheimer vezető piaci stratégája jelentősen megemelte az S&P 500-ra vonatkozó év végi célárát, miután a kereskedelmi tárgyalások előrehaladása csökkentette a piaci bizonytalanságot - írta a Yahoo Finance.
júl. 28
19:21
Változatlan feltételekkel érvényesíthető az anyák adókedvezménye (Demokrata)
Azoknak, akik már korábban, az adóelőlegük kiszámításakor érvényesítették a kedvezményt, semmilyen teendőjük nincs.
júl. 28
19:27
Magyar szakmai partnert választott a 11-szeres dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUsa és a Brøndby If (Digital Hungary)
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett. Az együttműködésnek köszönhetően a csapat felnőtt férfi és női játékosai is
júl. 28
19:27
Így ellenőrzik mostantól a húsokat Magyarországon: ezt jó, ha mindenki tudja (Agrárszektor)
Megjelent a Bizottság (Eu) 2025/1447 végrehajtási rendelete, amely módosítja az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékeken végzendő hatósági ellenőrzésekre vonatkozó szabályokat. A rendelet kiterjeszti a vadfeldolgozó létesítményekre is az egységes ellenőrzési előírásokat, miután a 853/2004/Ek rendelet módosításai alapján ezekben is fogadh
júl. 28
19:30
Nemzetközi szintű telep Mélykúton: hazai kézben a csúcstechnológia (Agroinform)
A legszigorúbb higiéniai és állatjóléti előírások szerint működik a Bács-Tak új telephelye, amely hosszú távra biztosítja a minőségi baromfitermelést.
júl. 28
19:33
Egyre inkább felértékelődik az itatók szerepe (Magyar Mezőgazdaság)
Akár apróvadas, akár nagyvadas vadászterületről beszélünk, eddig is egyértelmű volt, ahol nincs természetes vízforrás, a vad védelme érdekében a vadászatra jogosult "köteles" vaditatókat létesíteni és fenntartani.
júl. 28
19:45
MCC Egyetemi Program: tanulmányi ösztöndíj, külföldi utak, ingyenes lakhatás (Diplomátszerzek)
Augusztus 10-ig pályázhatnak az MCC Egyetemi Programjába azok a frissen felvett hallgatók, akik idén kezdik meg tanulmányaikat Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden vagy Kolozsváron.
júl. 28
19:57
Ennyire könnyű a meztelencsigák ellen védekezni: itt a trükk, ami működik (Agrárszektor)
Az éjszakai esőzések után a kertekben megjelenő meztelen csigák elleni védekezés hatékony módszereit mutatjuk be. A spanyol csupaszcsigák invázióját egyszerű, de eredményes megoldásokkal vissza lehet szorítani - írta az Infostart.
júl. 28
20:00
Ritka vendég a Dunában – ráadásul kétszer egymás után (Agroinform)
Egy 92 centis példány akadt horogra Fejér vármegyében – már a második angolna ezen a szakaszon júliusban.
júl. 28
20:09
Feltámad a Prohardver – visszatér a kultikus techlapcsalád (Media1)
Egy hét kényszerszünet után kedden végre visszatérhet a Prohardver, a Mobilaréna, a Hardverapró és a Logut – értesült a Media1.
júl. 28
20:12
Társadalmi egyeztetésen az az AM rendelet, amely a ragadós száj- és körömfájás okozta károk enyhítését célozza (Adózóna)
Társadalmi egyeztetés keretében augusztus 1-jéig lehet véleményezni a ragadós száj- és körömfájás állatbetegség következményeinek enyhítéséről, valamint az egyes állat-járványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló 74/2013. VM rendelet módosításáról szóló AM rendelet tervezetét.
júl. 28
20:27
Különleges élményeket ígér a budapesti kiállítótér (MMonline)
A fiatalok körében egyre fontosabbá válik, hogy ne csak találkozzanak egymással, hanem valódi, közös történeteket éljenek át kreatív, emlékezetes és személyes élményeken keresztül – hívja fel a figyelmet a július 30-i barátság világnapja alkalmából az IKONO immerzív kiállítótér.A magyarok többsége viszonylag ritkán tart személyes kapcsolatot a legk
júl. 28
20:30
Fehérjeforrás a jövőből: lárvák segíthetnek kiváltani a szóját (Alternatív Energia)
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként.
júl. 28
20:33
A szőlőültetvények védelme gyomirtó szerek nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőültetvények gyomirtása a hagyományos termesztésben sem egyszerű kérdés még akkor sem, ha a gyomirtó szerek használata általános.
júl. 28
20:33
Hitelügyintézés egy retinaszkennerrel: a bankolás jövője (BitcoinBázis)
Akik a blokklánc-technológia és a kriptovaluták mellett érvelnek, gyakran mondják azt, hogy ezáltal kiszűrhető lesz a rendszerből a felesleges centralizált együttműködés, ami a pénzügyi világban általában a bankokat jelenti. A decentralizált pénzügyekben ez is lehetséges: a San Francisco-i Divine Research összegzése óta az elmúlt félévben több mint
júl. 28
20:54
Kiderült, mekkora ütést kaphat a gyógyszeripar az USA-EU vámalku miatt (Portfolio)
Az EU és az USA közötti kereskedelmi megállapodás 13-19 milliárd dolláros többletköltséget jelenthet a gyógyszeripari vállalatoknak a 15%-os vám bevezetése miatt.
júl. 28
21:06
Több mint 4500 elektromos autóval zöldülnek a vállalati flották (Alternatív Energia)
A több mint 6200 nyertes közel kétharmadának utaltak el eddig a számukra megítélt 27,6 milliárd forintból összesen 17,6 milliárd forintot.
júl. 28
21:09
Mikrotanúsítványok a szakképzésben: új esély a gyorsabb és célzottabb tudásszerzésre (Szakmát Szerzek)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) legújabb bejelentése szerint új korszak kezdődik a hazai szakképzésben: a mikrotanúsítványok bevezetésével a képzési rendszer jóval rugalmasabban és gyorsabban tud reagálni a gazdaság folyamatosan változó igényeire. A szakképzési törvény végrehajtási rendeletének módosítása új részletszabályokat vezet b
júl. 28
21:27
Még népszerűbb lett a SZÉP kártya (MMonline)
Látványosan alakultak 2025 első felében a SZÉP kártya költések, ugyanis a K&H Bank adatai szerint az elmúlt fél év leforgása alatt 1,5 milliárd forint értékű forgalomnövekedést regisztrált a kártyakibocsátó bank a tavalyi év azonos időszakához képest, továbbá több, mint 10 ezer új kártyabirtokossal bővült is a pénzintézet ügyfélköre. Az adatok jól
júl. 28
21:33
8 szívbarát snack, amit nyugodtan ehetsz késő este is (Magyar Mezőgazdaság)
Tápláló szívbarát falatok, amelyek egészségesek, laktatóak, és késő este is bátran nassolhatók dietetikusok ajánlásával.
júl. 28
22:00
Görögdinnyét vennél? Egy pillantással ki tudod választani a legédesebbet! (Agroinform)
Ha ezt tudod, elég ránézned a görögdinnyére és rögtön ki tudod választani a legédesebbet! De azt is érdemes tudnod, milyen tünetei vannak, ha a gyermeked allergiás a dinnyére!
júl. 28
22:03
Az EU vezetése rossz megállapodást kötött az USA-val (Demokrata)
Videó! Az elmúlt másfél-két hétben már jól látszott, hogy megtörik az Európai Unió vezetése, mondta az Oeconomus kutatója.
júl. 28
22:09
Ellopták az Allianz amerikai ügyféladatainak nagy részét (ICT Global)
Az Allianz amerikai életági biztosítója a megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egy júliusi kibertámadásban hackerek ellopták az ügyfelek, pénzügyi tanácsadók és alkalmazottak "többségének" személyes adatait.
júl. 28
22:11
Vigyázat, csalás! Újfajta módszerrel próbálkoznak a kiberbűnözők (ICT Global)
Az adathalászat után új trónkövetelő jelent meg: a hamis hibaüzenetekkel operáló ClickFix kártevő robbanásszerűen terjed – figyelmeztet az ESET legfrissebb jelentése. A pszichológiai manipulációra építő támadások az összes blokkolt incidens közel 8 százalékáért felelősek.
júl. 28
22:36
Megjelent a nyugdíjas élelmiszer-utalványról szóló rendelet (Portfolio)
Hivatalossá vált: a kormány a Magyar Közlöny 88. számában kihirdette a 226/2025. (VII. 28.) Korm. rendeletet, amely részletesen szabályozza a nyugdíjszerű ellátásban részesülők számára juttatandó 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalvány rendszerét. A jogszabály gyakorlatilag megerősíti a korábban ismertetett terveket, ugyanakkor részletes technika
júl. 28
23:21
Merre tart a turizmus? Válaszok a Turizmus Summiton (Digital Hungary)
Milyen lesz az utazás jövője? Milyen hatással van a mesterséges intelligencia az utazási döntésekre? Hogyan lehet egy desztináció egyszerre trendi és fenntartható? Ezekre és sok más izgalmas kérdésre kaphatnak választ a résztvevők október 14–15-én, a Visit Hungary szervezésében a Bálna Budapestben sorra kerülő Turizmus Summiton.
júl. 28
23:33
Freedom24 elemzés: Hogyan navigálnak a magyar befektetők a globális piacokon szomszédjaikhoz képest? (Digital Hungary)
A magyar és a közép-kelet-európai befektetők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a nemzetközi tőkepiacok iránt, melyeket a világ legnagyobb tőzsdéin kínálkozó lehetőségek vonzanak.

2025. július 29. kedd

júl. 29
0:21
Egyre drágább és kibírhatatlanabb a turistaosztályon repülni, és ez nem véletlen (Telex)
A légitársaságok egyre inkább a luxusutazókra szabják a szolgáltatásaikat, a turistaosztályon közben kevesebb a hely, emelkednek a jegyárak. A társaságok első osztálya ma már gyakran márványzuhanyzóval, ággyal, pizsamával és túláradó figyelemmel várja az utasokat – kérdés, mi marad azoknak, akik "csak" repülni szeretnének.
júl. 29
0:21
„A TikTok elsötétül” – 100 millió amerikai felhasználó retteg a szeptember 17-től (Médiapiac)
Teljes betiltás elé néz Amerikában a TikTok, amennyiben a kínai ByteDance nem tartja be az eladás tekintetében a szeptember 17-i határidőt. A befektetők csoportja már tűkön ül.
júl. 29
0:21
Nagy a baj: ez a 3 növény most óriási veszélyben van idehaza (Agrárszektor)
Főleg a kukorica, a burgonya és az alma termésmennyiségére lehet hatással az idei aszály - hívta fel a figyelmet a Hun-Ren Agrártudományi Kutatóközpont hétfőn.
júl. 29
0:24
Halmozzák a bálnák a Shib tokeneket - A Token6900 közelít a 1,5 millió felé (ProfitLine)
A Shiba Inu (Shib) bálnák az utóbbi időben tömegesen mozgolódni kezdtek, ami az elemzők szerint fokozott akkumuláció jele lehet.
júl. 29
0:24
Cikkünk után kirúgta a V-Híd vezérigazgatóját Mészáros Lőrinc (444.hu)
Sárváry István helyét Deák Gábor, a ZÁÉV vezérigazgatója veszi át ideiglenesen veszi át, aki amúgy a leggazdagabb magyar másik építőcégének, a ZÁÉV-nek is vezetője.
júl. 29
0:25
Távozik Mészáros Lőrinc vasútépítő cégének vezérigazgatója, miután a sajtóban megjelent, hogy késve fizetnek az alvállalkozóknak (Telex)
Sárváry István 2016 óta vezette a V-Híd Zrt.-t, előtte egy állami intézménynél volt, ahonnan Lázár János küldte el.
júl. 29
0:25
Félrevezetésért kapott a fejére a Lipton – szárnyas barackos ice tea volt az oka (Médiapiac)
Elmarasztalta a brit reklámhatóság a Lipton vállalatot, megállapításuk szerint ugyanis félrevezette a fogyasztókat barackos ice teájával kapcsolatban.
júl. 29
0:28
Olyan ember újítja fel az MCC miskolci ingatlanát, aki rajta volt Magyar Péter "tudjuk, kik vagytok és mit tettetek" listáján (444.hu)
Szeivolt István nettó 19 milliárd forintért újítja fel a miskolci Avas szállót az MCC-nek.
júl. 29
0:29
Ha kivégzéssel fenyegetnek, de végül csak megvernek, annak azért örül az ember – megosztó az EU–USA kereskedelmi alku (Telex)
Nem a legelőnyösebb, de sokkal rosszabbul is járhatott volna az EU a vasárnapi kereskedelmi alkuval. A német és ezen keresztül a magyar növekedési kilátásokat viszont biztosan rontja az új helyzet.
júl. 29
0:29
Vérgőzös előzetessel robban be a Spartacus spin-off sorozata (Médiapiac)
Erős előzetest kapott a Spartacus spin-off – a House of Ashur érkezése már jó ideje nem titok, ám mostmár tudni lehet, mikor érkezik a széria, melyben Nick E. Tarabay is visszatér.
júl. 29
0:33
Október közepéig kézbesítik a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát (Telex)
A 30 ezer forint összértékű utalvány felhasználásának és beváltásának részleteiről hétfőn adtak ki kormányrendeletet.

Keresés