2025. július 30. szerda

júl. 30
9:00
Hiteles hang a zajban – pszichológusként a közösségi médiában (Kreatív Online)
Miközben a közösségi tér egyre inkább a figyelem hajszolásáról szól, Kovács E. Zsófia pszichológusként olyan témákat hoz be, amelyek valódi emberi kérdéseket érintenek – közérthetően, mégis tudományos igényességgel. Az Üzlet és Pszichológia alapítójaként arról mesél, hogyan lehet hidat építeni a szakmaiság, az önismeret és a vállalati világ között
júl. 30
9:00
Több százmillió eurójába kerülnek a vámok a Mercedes-Benznek (Portfolio)
A Mercedes-Benz idei évre 4-6 százalékos profitmarzsot vár személygépkocsi üzletágában, ami már tartalmazza a több mint 360 millió eurós vámhatást is - közölte a vállalat szerdán, első alkalommal számszerűsítve a Trump-féle kereskedelmi háború okozta károkat.
júl. 30
9:03
Újra 400 közelében az euró – és a fekete leves még csak most jöhet (Forbes)
400-as euró-forint árfolyam környékén várja a hét legfontosabb bejelentését, a második negyedéves GDP adatot a magyar fizetőeszköz. Mi történt? Minden főbb devizával szemben gyengült a forint kedden, az euró jegyzése több mint két forinttal lett magasabb, írja az MTI. A svájci frank jegyzése 426,77 forintról 429,35 forintra ment fel, míg a dolláré
júl. 30
9:06
Vigyázat, fulladást okozhat ez az édesség (Infostart)
Amennyiben a termékből vásárolt és a termék még a birtokában van, azt ne fogyassza el!
júl. 30
9:06
Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják (HR Portál)
Közalkalmazottként dolgozom. 2022. aug.-ban megkaptam a 30 évre járó 3 havi jubileumi jutalmat. Azóta úgy hallottam, a fizetés nélküli szabadság időtartama nem számít ebbe bele. Mivel kb. 5 hónap fizetés nélküli szabin voltam még a kezdetekkor, így a kifizetés 2023. januárban lett volna esedékes. Ekkor jóval magasabb volt a fizetésem, mert előtte r
júl. 30
9:06
Érkeznek a jelentések: ez volt a valaha mért 6. legerősebb földrengés - Térkép is jött (Portfolio)
Kamcsatkát a modern kor egyik legerősebb földrengése rázta meg - írja a HungaroMet.
júl. 30
9:06
Egyre csak gyengül a magyar export: itt vannak a friss számok, ezzel kezdeni kell valamit (Pénzcentrum)
Májusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7%-kal alul-, a behozatalé 6,0%-kal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
júl. 30
9:06
Repülőrajtnak sovány: a második negyedévben 0,2 százalékkal nőtt, de a félév egészében 0,1 százalékkal visszaesett a gazdaság (444.hu)
Kirobbanó eredménynek ez sem mondható, a pocsékul sikerült első negyedévhez képest is csak 0,4 százalékos volt a bővülés. Nem csoda, hogy Nagy Márton tegnap tovább módosította az éves GDP-előrejelzését, és már csak 1 százalékos gazdasági bővülésre számít a kormány.
júl. 30
9:08
A 4iG megveszi a HeliControlt (Portfolio)
A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. előzetes, nem kötelező érvényű megállapodást írt alá a HeliControl Kft. 63%-os üzletrészének megszerzéséről – közölte a társaság.
júl. 30
9:09
Különleges együttműködésben az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó (MMonline)
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új előadássorozata, amelyben az irodalom és a zene találkozik az időtálló karakterrel és hagyománnyal. A hazai kultúra ápolását célzó kezdeményezés kiemelt állomásaként többek között az idén 20 éves Unicum Ház is otthont ad a műsornak.Grecsó Krisztián József Attila-díjas mag
júl. 30
9:09
"Előre ment, nem hátra" a magyar gazdaság a Ii. negyedévben, már csak a tempót kell gyorsítani (Üzletem)
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 Ii. negyedévében a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
júl. 30
9:09
Újabb negatív meglepetés: 2025 első felében is visszaesett a gazdaság (Telex)
Az egy dolog, hogy a 2025-re ígért repülőrajt nem jött be, de lassan az év egészére is kezd elillanni a gazdasági növekedés esélye. Az első félév adatai után a kormány friss, 1 százalékos 2025-ös prognózisa is kezd túlzottan optimistának tűnni.
júl. 30
9:09
Lámával tuningolni az országot? – A BigBakShow négylábú sztárja mostantól online meetingekre is behívható (Digital Hungary)
A BigBakShow sorozat sikere után a Magyar Telekom egy újabb, formabontó edukációs kezdeményezéssel folytatja digitális márkaüzenetét: a lamavalbeszelnek.hu oldalon keresztül bárki meghívhatja egy online meetingre a sorozat egyik legváratlanabb és legszerethetőbb szereplőjét – Csibészt, a lámát, aki mostantól nemcsak Bak utcáin, hanem videóhívásokba
júl. 30
9:09
Egyre súlyosabb a járványhelyzet a szomszédban: ez már minket is érinti (Agrárszektor)
Horvátországban tovább romlik az afrikai sertéspestis-járványhelyzet, ezért az állategészségügyi hatóság Baranya vármegyében, a magyar határ közelében egy magas kockázatú terület létrehozásáról döntött. Ez összesen 15 vadgazdálkodási egységre terjed ki. A védekezés hatékonysága érdekében kulcsfontosságú a járványvédelmi előírások betartása.
júl. 30
9:12
Valami megreccsent: külföldről özönlik az áru, pang a magyar export (Menedzsment Fórum)
Megérkeztek a KSH friss adatai.
júl. 30
9:12
Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru (Privátbankár)
Beszédes számok érkeztek.
júl. 30
9:15
Tippelj, hány autót vehetnél ma egy budapesti lakás árából! (Forbes)
Felborult a legfontosabb vagyontárgyak értékegyensúlya Magyarországon: a lakásárak teljesen kilőttek az autóárak mellett. Mi történt? Jócskán lehagyták az ingatlanárak az autóárakat. Míg 10 évvel ezelőtt egy lakás áráért 3-4 gépjárművet lehetett vásárolni, ma már bőven kijön 5-6 is, írja lapunknak is eljuttatott közleményében a Duna House. 2025-ben
júl. 30
9:15
Energetikai besorolás és energiaosztályok: mit jelentenek? (Biztos Döntés)
Az energetikai besorolás mutatja meg egy ingatlan energiahatékonyságát. Ez pedig egyes lakáshitelek és felújítási támogatások szempontjából is fontos tényező. Mit kell tudni róla?
júl. 30
9:18
Itt a friss adat: elkerülte a recessziót Magyarország (Infostart)
A második negyedévben 0,4 százalékkal magasabb volt a magyar gazdaság teljesítménye, mint az az elsőben. Előzetesen a szakértők arra számítottak, hogy szerény mértékben tud emelkedni a GDP, a várakozások konszenzusa 0,2 százalék volt. Vagyis a vártnál kissé jobb lett a második negyedéves GDP-adat. Igaz, a stagnálás közeli kép ezzel sem változott: a
júl. 30
9:18
Rugalmas munkaidőben dolgoznál? Itt vannak a legfontosabb jogi tudnivalók (HR Portál)
A munkarend meghatározásának, a munkaidő beosztásának joga a törvény szerint a munkáltatót illeti meg. Több esetben alkalmaznak a munkáltatók olyan megoldást, amelyben a munkaidő beosztását részben vagy teljesen átengedik a munkavállalónak. Melyek a rugalmas munkaidő legfontosabb tudnivalói? Erről ír dr. Szabó Gergely ügyvéd a HR Blogon.
júl. 30
9:18
Lenyelte az orosz békát a Raiffeisen, enélkül már biztatóak a számok (Portfolio)
A múlt héten bejelentett 1,2 milliárd eurós oroszországi jogi költség miatt 557 millió eurós veszteséget, Oroszország nélkül számítva viszont 307 millió eurós nyereséget ért el a második negyedévben a Raiffeisen. Utóbbival kalkulálva az év első felében 567 millió eurós pluszban jár az osztrák bankcsoport, ami 5%-os éves növekedésnek és szerény, 8,1
júl. 30
9:21
Tiborcz István: Üzletemberként nem befolyásol a választás eredménye (Telex)
A magánegészségügy egyelőre nem érdekli a miniszterelnök vejét, ugyanakkor az agráriumban és az amerikai befektetésekben lát lehetőséget.
júl. 30
9:24
Itt a szerda reggeli forintmustra: így áll a magyar pénz a többivel szemben (Pénzcentrum)
Alig valamit változott reggelre a forint árfolyama, de a hónap elejéhez képest azért már nem áll olyan jól.
júl. 30
9:27
Az első félévben csak nem sikerült nőnie a magyar gazdaságnak (Azenpenzem)
Megjelent a friss statisztika, ami nem fest túl rózsás képet a magyar növekedésről. Mint a KSH első becslésében jelentette: az idei első félévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit.
júl. 30
9:27
Majka a legértékesebb magyar celeb (Márkamonitor)
Ismét megmérték, kik a magyar celebpiac legismertebb, leghitelesebb, legkedveltebb és legláthatóbb szereplői – akik online jelenlétüket is profin kezelik, és a márkák számára is komoly pénzteremtő képességgel bírnak. Harmadik alkalommal lett Majka az első a Forbes celeblistáján: visszaelőzte Azahriah-t és Sebestyén Balázst az egyre közéletiesebb sz
júl. 30
9:27
Adam Back cége a Tethertől szerezte a Bitcoinját? (BitcoinBázis)
A közösségi médiában jelenleg arról folyik a vita, hogy honnan szerezte a pénzét a világ negyedik legnagyobb Bitcoin-tartalékkal rendelkező vállalata, a BSTR. A Bitcoin Standard Treasury Company (BSTR) – amely a negyedik legnagyobb Bitcoin-tartalékkal rendelkező tőzsdén jegyzett cég – a Bitcoin Treasuries adatai szerint 30 021 BTC-t birtokol, minte
júl. 30
9:27
Napok alatt több száz millió dollár mozdult meg (Fintech)
Nyári uborkaszezonról szó sincs a fintech szektorban. Egy-egy nagy ügylettel jelentkezik a Quavo Fraud & Disputes, a Xelix és a Yieldstreet.
júl. 30
9:27
Minőségügyi mérnök karrierút a belépőtől a vezetői szintig? Milyen tudás nyitja a következő ajtót? (Karrier Trend)
Ha ma valaki minőségügyi mérnökként lép be a gyártás világába, legalább négy szint várja: a gyakornoki „tanulómező”, a fókuszált junior évek, majd a stratégiai látásmódot igénylő senior és vezetői pozíciók. De pontosan milyen mérföldkövek választják el ezeket a lépcsőfokokat? Milyen projektek, tanúsítványok, KPI-k vagy éppen soft skillek jelzik, ho
júl. 30
9:27
Meglepő, ami Magyarországon zajlik: ennyibe kerül most a búza, kukorica (Agrárszektor)
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 12 százalékkal magasabb, átlagosan 77 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával július harmadik hetében. A takarmánybúzát 2024 azonos időszakához képest 16 százalékkal magasabb, 73,5 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 15 száz
júl. 30
9:29
A PayPal legújabb dobása miatt aggódhatnak a bankok (Fintech)
A PayPal frissen bemutatott „Pay with Crypto” funkciója jelentősen leegyszerűsíti a határokon átívelő kereskedelmet, ami újabb lendületet adhat a kriptovaluták hétköznapi elterjedésének. Kriptóból dollár egyetlen kattintással  A július 28-án bejelentett újdonság egyik legnagyobb előnye, hogy a kereskedők számára lehetővé teszi az azonnali átváltást
júl. 30
9:30
Pirinyót nőtt a gazdaság (Piac és Profit)
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gaz
júl. 30
9:30
Újraosztották a celebpiac lapjait – megérkezett a Forbes 2025-ös márkaérték-rangsora (Kreatív Online)
A Forbes 2025-ös celebérték-rangsorát harmadik alkalommal vezeti Majka, megelőzve Azahriah-t és Sebestyén Balázst a leginkább márkaképes magyar hírességek között.
júl. 30
9:30
Figyelmeztet a Nav: új oszlop a bevallásban! (Agroinform)
Július 31-től változások lépnek életbe az áfa-bevallásokban, amelyek célja a vállalkozások adminisztrációjának könnyítése és az adategyeztetési eljárások elkerülése.
júl. 30
9:33
A spanyol olívabogyó-exportot a vámok árnyékában (Magyar Mezőgazdaság)
A spanyol fekete olívabogyó-exportőrök figyelmeztetnek: a túlélés is kérdésessé válhat az új, 15%-os amerikai importvám bevezetésével.
júl. 30
9:36
Mit kezdenek a befektetők a harmatgyenge GDP-növekedésünkkel? (Privátbankár)
Kedden már nem jött össze az újabb rekord a budapesti tőzsdén – szerdán vajon sikerül?
júl. 30
9:36
Mennyit lehet keresni az üzleti szolgáltatóközpontokban? (HR Portál)
A kezdő bérek továbbra is félmillió forint környékén vannak, a különlegesebb nyelvek ismerete pedig akár 15 százalék pótlékot hozhat a "konyhára", a regionális nyelvek szerepe pedig egyre nő. Nem volt jelentős növekedés sem a bérek, sem a szektor tekintetében az elmúlt évben. Az üzleti szolgáltatóközpontok továbbra is fontos munkáltatók a magyar pi
júl. 30
9:48
Romlott a külkereskedelmi egyenlege Magyarországnak (Piac és Profit)
Májusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
júl. 30
9:48
Elromlott a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Az EU-val való amerikai megállapodást követően a befektetők figyelme a Kínával való tárgyalások felé fordul, bár a Svédországban zajló egyeztetések felől egyelőre nem sok kézzel fogható információ érkezett. Ezzel párhuzamosan az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszottak ma reggel, míg Európában kisebb esésben vannak a vezető indexek. Reggel elkez
júl. 30
9:50
Az irányt keresi a magyar tőzsde (Portfolio)
Az európai piacokon vegyes mozgások láthatók a kereskedés első perceiben, amivel párhuzamosan a magyar piacon sem alakult ki határozott irány.
júl. 30
9:51
Ezt vártuk? Kijött a friss GDP-adat (Haszon.hu)
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Kijött a KSH első becslése a gazdaság teljesítményéről.
júl. 30
9:52
Erős számokat közölt a legnagyobb svájci bank, neki is jót tett Trump vámháborúja (Portfolio)
Az UBS második negyedéves nyeresége több mint kétszerese volt az egy évvel korábbinak, köszönhetően a piaci turbulenciák által generált élénk kereskedési aktivitásból származó bevételeknek.
júl. 30
9:54
Megjött a bejelentés: így változik holnaptól a benzin ára (Portfolio)
Emelkedik a benzin ára csütörtöktől - írja a holtankoljak.
júl. 30
9:54
AI-alapú automatizáció miatt szervezeti átalakítás és létszámcsökkentés a Docler Holdingnál (Kreatív Online)
A mesterséges intelligencia térnyerésére és a digitalizációs folyamatok felgyorsítására hivatkozva szervezeti átalakításba kezdett a Docler Holding – értesült a Telex, amelynek információit a cég is megerősítette.
júl. 30
9:54
NAV: csütörtöktől változik az áfabevallás (Adózóna)
Változik az áfabevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
júl. 30
9:57
Csapdázással segíti a Nébih a zárlati károsítók felderítését (Helló Sajtó!)
A Nébih 2025-ben is folytatja a zárlati károsítók célzott csapdázását a hazai mezőgazdaság védelmében. Az Európai Unió támogatásával több száz csapdát helyeznek ki, hogy időben felismerjék és megakadályozzák az olyan gazdasági károkat okozó kártevők terjedését, mint a japán cserebogár vagy az őszi sereghernyó.
júl. 30
10:00
Lakásvásárlás fele annyi pénzből? Lesz, akinek ez is összejöhet (Privátbankár)
Igaz, ehhez egy „szuperkombó” kell, az összes jelentősebb kedvezmény igénybevételével.
júl. 30
10:00
Romló járványhelyzet: Asp miatt léptek életbe korlátozások Baranyában (Agroinform)
A horvátországi kitörések nyomán Magyarország új megelőző intézkedéseket vezetett be a határ mentén.
júl. 30
10:03
Itt a friss GDP-adat: a technikai recessziót elkerültük, de nincs sok indoka az örömre Nagy Mártonnak (Forbes)
Nagy Márton keddi nyilatkozata már utalt rá, most láthatjuk is: a magyar gazdaság az idei második negyedévben sem szállt fel a kifutópályáról. Mi történt? 2025 második negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit
júl. 30
10:03
Harcsa Marietta szaktanácsadó beszélt a növényvédelemről, a fagykárról és a precíziós gazdálkodásról is (Magro)
Harcsa Marietta növényvédelmi szaktanácsadó beszélt a növényvédelem kihívásairól, a drónok és a robotok alkalmazásáról, a precíziós mezőgazdaság szükségességéről.
júl. 30
10:05
Toxinriasztás! Hogyan zárhatjuk be az ajtót a fertőzés előtt? (Magro)
A késő nyári időszakban a rovarkártevők elleni védekezéssel sokat tehetünk még terményünk minőségéért és a sikeres betakarításáért.

Keresés