A 4iG SDT Zrt. bejelentette: megszerezné a magyar HeliControl Kft. 63 százalékos tulajdonrészét – ezzel Magyarország egyik legfontosabb helikopter-karbantartó központja jöhet létre.
Egyre magasabbak a lakásárak, de régiós és európai összevetésben még mindig megfizethető Budapest. Mire számíthatnak azok, akik a fővárosban szeretnének ingatlant vásárolni vagy albérletbe költözni?
A Kész Építő és Szerelő Zrt. megkezdte a TXL G – Golf gurulóút R110-117 állóhelyek mögötti szakasz teljes körű felújításának kivitelezési munkálatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A projekt nemcsak a biztonságos üzemelést garantálja, hanem támogatja a repülőtér jövőbeli bővítését és technológiai modernizációját is.
Az Egyesült Államokban javában zajlik a gyorsjelentési szezon. Eddig az S&P 500-as cégek közel fele, 218 cég számolt be a második negyedéves eredményeiről, így már érdemes áttekinteni, hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok.
A 2025-ös év nyarára Ukrajnában kritikus sáskainvázió alakult ki, főként az ország déli és keleti megyéiben. A legnagyobb fertőzöttség Zaporizzsja, Kherson és Odessza térségeit érinti, de Dnyipro és Vinnyica környékén is jelentettek sáskarajokat. A hatóságok szerint a helyzet komoly fenyegetést jelent a mezőgazdasági termelésre.
Képzelj el egy piacteret, ahol a hétköznapi eseményekkel kapcsolatos meglátásaid és fogadásaid kézzelfogható jutalmakká válhatnak – ez az a világ, amelynek a keretét a Polymarket megteremti. Egy korábbi cikkünkben megírtuk, hogy 2025. július 25-én, európai idő szerint éjszaka felkerültek a Polymarket kínálatába a 2026-os magyar parlamenti választás
Hétfőn új elnököt választott a Szekszárdi Hegyközség. A következő 3 évben Vesztergombi Csaba, szekszárdi borász vezetésével végzi majd a munkáját a Szekszárdi Hegyközség – írta meg a teol.hu.
Japánban közel kétmillió embert szólítottak fel evakuálásra a partvidéket érő szökőárhullámok miatt, bár ezek a korábban előrejelzettnél jóval kisebbek voltak - számolt be a CNN.
Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer Mva-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását a kormány közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánj
Visszatér Jeremy Allen White A mackó (The Bear) sorozatban, de a Gyilkos a házban (Only Murders in the Building) szereplőgárdája is összeáll még egy évadra. Ősszel pedig Kim Kardashian, Naomi Watts és Glenn Close a Minden fair (All's Fair), Glen Powell pedig Chad Powers (Chad Powers) sorozatban lesz látható. A mackó (The Bear) nagy sikerű negyedik
A Magyar Telekom több településen tervezett szolgáltatás-kiesést jelentett be július végén és augusztus elején. Szombathelyen teljes leállás várható, de más városokban is számítani kell átmeneti szolgáltatás-szünetelésre.
Brazília jóváhagyta a világ első XRP alapú tőzsdén kereskedett alapját (ETF), amely új korszakot nyithat a kriptobefektetésekben. A kriptoközösség számára hatalmas mérföldkövet jelent, hogy a brazil B3 tőzsde jóváhagyta és elindította a világ első XRP ETF-jét. Az XRPH11 névre keresztelt alapot a Hashdex és a Genial Investimentos kezeli. Az ETF a Na
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy az év legfontosabb agráreseményén, a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat, amellyel a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket díjazzuk. Első alkalommal 2015-ben ítéltünk oda díjakat, ezt követően pedig már minden évben, így 2018-ban is átadtuk őket, h
A Szegedi Tudományegyetemen átadták azt a szuperszámítógépet, amely számítási kapacitást nyújt az Szte mesterséges intelligenciát alkalmazó kutatásaihoz
A Lipbar by TOMAN, Budapest első rúzsbárja. A Tomán Szabina által alapított üzlet rendkívül sikeres első évet zárt a magyarországi kozmetikai piacon. A vállalat dinamikus növekedési pályát mutatott, jelentős üzleti eredményeket felmutatva a prémium és egyedi kozmetikai termékek szegmensében.
Először költözik a Balaton-felvidékre a Margó Irodalmi Fesztivál: augusztus 7–9. között Salföld ad otthont a Nyári Margónak. A Bánya Kertben három napon át koncertek, irodalmi programok, filmvetítések és workshopok várják a látogatókat.
A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása - olvasható a MET közleményében.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építésgazdaságban tapasztalható versenytorzító jelenségek visszaszorítása érdekében Építésrendészet létrehozását kezdeményezi – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása. A megállapodás jól tükrözi a pénzintézeti partnerek bizalmát a MET integrált üzleti modellje iránt.
Az Otthon Start hitelprogrammal egy átlagosnak mondható piaci lakáshitelhez képest kisebb törlesztőrészlet, nagyobb hitelösszeg, és rövidebb futamidő érhető el. Mi történt? Tegnap zárult le a társadalmi egyeztetés az Otthon Start hitelprogramról, a Portfolio azt vizsgálta meg, milyen előnyt kínálhat a 3 százalékos lakáshitel a piaci kamatozású hite
A 4iG leányvállalata folytatja az elmúlt időszakban elkezdett repülőgépipari portfóliójának felépítését, most a helikopterek karbantartására specializálódott HeliControlt veszi meg. Mi történt? A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. előzetes, nemkötelező érvényű megállapodást kötött a HeliControl Kft. 63 százalékát megtestesítő
A Magyar Telekom a hazai piacon elsőként alkalmazott programmatic digital out-of-home (Pdooh) megoldásokat, új szintre emelve a közterületi hirdetések célzottságát és hatékonyságát.
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins az X-en jelentette be július 29-én, hogy a hivatal jóváhagyta a Bitcoin és Ethereum természetbeni tőzsdén kereskedett termékek (ETP-k és így a kriptós ETF-ek is) létrehozását és visszaváltását. Továbbá jóváhagyta a jövőbeni altcoin termékek gyorsított jóváhagyását is. Ez kifejeze
Az Aston Martin profit warningot adott ki az amerikai importvámok és az ázsiai kereslet visszaesése miatt, amire nagyot esett a gyártó részvényárfolyama.
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon - de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is - az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptá
Visszaélt a Belső-Pesti Tankerület azzal a jogával, hogy a dolgozóit lényeges kötelezettségszegés esetén azonnali hatállyal felmentheti, amikor elbocsátott két gimnáziumi tanárt a polgári engedetlenségi mozgalomban való részvételükért – ezt mondja ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete.
A "Nyár, dinnye, szeletem" kampány már tizedik éve segít a dinnye fogyasztásának népszerűsítésében. A sajtótájékoztató témái között szerepelt a dinnye kiváló minőségének bemutatása, illetve a hazai dinnyeágazat helyzetének ismertetése.
Az árvaszúnyogok rajzása miatt zárnak be siófoki vendéglátók. A szúnyogok esténként milliós tömegben lepik el a balatoni várost, és ellehetetlenítik a teraszos acsorákat, fagylaltozást, sőt még a beszélgetést is. Mi történt? A siófoki vendéglátósok szerint "Siófok elesett", az árvaszúnyogok rajzása ugyanis ellehetetleníti a teraszos vacsorákat, fag
A második negyedévben évesített negyedéves alapon 3%-kal nőtt az amerikai gazdaság, miközben a PCE infláció a vártnál kisebb lett. Egyelőre nem látszik, hogy a vámháború mély sebet ejtett volna a világ legnagyobb gazdaságán. Az is igaz viszont, hogy túl kevés idő telhetett még el ennek megállapításához.
A Wizz Air jelentős mérföldkőhöz érkezett a légi közlekedés forradalmasításában: hálózatában már több mint ezer járatot indít naponta.Ez az eredmény a Wizz Airt Európa vezető légitársaságai közé emeli, miközben a légitársaság tovább bővíti regionális összeköttetéseit és támogatja a helyi közösségeket. A napi ezer járat biztosítása jelentős előrelép
A beck@grecsó duó új előadássorozata, „szeretet vessző béke” címmel idén tavasszal indult útjára, és nemcsak a színpadi műfajok közötti határokat feszegeti, hanem a kulturális és gasztronómiai élmények integrációját is célul tűzi ki. A projekt szakmai érdekességét nem csupán az irodalom és zene találkozása adja, hanem az a tény is, hogy a sorozat m