2025. július 4. péntek

júl. 4
19:35
Új élet a Homokhátságon (Magyar Mezőgazdaság)
Elfeledett területek újrafelfedezése – az Európai Unió közvetlen finanszírozásával megvalósuló MarginUp! projekt célja, hogy fenntartható, körforgásos értékláncokat hozzon létre az EU marginális földjeinek hasznosításával.
júl. 4
19:39
Gyászol a magyar öttusa: elment "Vöri", a Dózsa legendája (Pénzcentrum)
Csapatban ezüstérmes volt a moszkvai olimpián, egyéniben egy vb-bronz és egy csapatezüst az eredménysora.
júl. 4
19:51
Az OECD-ben 4 százalékra lassult az éves infláció (ProfitLine)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4 százalékra, 2021 júliusa óta a legkisebb ütemre lassult idén májusban az áprilisi 4,2 százalékról - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
júl. 4
20:00
A Bitcoin Lightning Network egy kudarc, zsákutca – nem finomkodott a fejlesztő (KriptoMagazin)
Tizenöt évvel azután, hogy először járult hozzá a Bitcoin Core fejlesztéséhez, Jeff Garzik továbbra is hisz abban, hogy a Bitcoin protokoll „mindent túl fog élni”. Ugyanakkor szerinte a Bitcoin legismertebb skálázási megoldása, a Lightning Network, zsákutcába jutott, és nem képes lépést tartani a felhasználói igényekkel. Garzik a Bitcoin történész
júl. 4
20:03
A belügyminiszter segítségét kérik a hőség miatt: egyre durvább a helyzet, de lenne megoldás (Pénzcentrum)
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország teljes területére, amelyet az időjárásra való tekintettel jövő hét hétfőig meghosszabbított, egyúttal felhívva a figyelmet arra, mit kell tenni a hőség okozta ártalmak csökkentésére. Az ajánlások közül azonban hiányzik az egyik legfontosabb: a gépjárműforgalom korlátozása. E
júl. 4
20:06
Nincs több meztelenkedés a FaceTime-on? Az Apple hirtelen közbelép (ICT Global)
Az iOS 26 fejlesztői bétájában egy eddig nem kommunikált újdonságra figyeltek fel a tesztelők. A FaceTime automatikusan szünetelteti a videóhívást, ha elkezdenek lekerülni a ruhadarabok.
júl. 4
20:12
Otthon Start: 3%-os lakáshitel az első lakásra – feltételek és részletek (Biztos Döntés)
A 2025 szeptemberében induló Otthon Start program 3%-os kamattal kínál lakáshitelt azoknak, akik első saját lakásukat szeretnék megvásárolni. Összegyűjtötük az összes szükséges tudnivalót, hogy miként élhetsz a remek pénzügyi lehetőséggel.
júl. 4
20:21
Az EU csökkenti a taxonómia rendelet szerinti bürokráciát (ProfitLine)
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot fogadott el az uniós taxonómia rendelet alkalmazásának egyszerűsítésére, ami csökkenteni hivatott az uniós vállalkozások adminisztratív terheit - közölte a brüsszeli végrehajtó testület pénteken.
júl. 4
20:27
Itt a bejelentés: visszatér a Norvég Alap Magyarországra (Menedzsment Fórum)
A program 2031-ig 20 millió euróval fogja támogatni a hazai civil társadalmat.
júl. 4
20:27
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Csehország jelentős része (Adózóna)
Áram nélkül maradt péntek délelőtt Csehország jelentős része – közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS), tájékoztatott az MTI.
júl. 4
20:27
Tudatosítás és információátadás a NAK egyik prioritása (Magyar Mezőgazdaság)
A jövő szempontjából mindenképpen kulcskérdés, miként lehet minél hatékonyabban a vizet megtartani és azzal okszerűen gazdálkodni, hogy a következő generáció is fenntartható módon hasznosíthassa – mondta Papp Zsolt György.
júl. 4
20:45
Drasztikus tiltás jön a magyar Revolut-felhasználóknak - Azonnali hatállyal életbe lép (Portfolio)
A Revolut azonnali hatállyal felfüggesztette kriptoszolgáltatásait Magyarországon a közelmúltbeli jogszabályi változások miatt, miközben a vállalat többi szolgáltatása továbbra is zavartalanul működik - írta a Revolut a felhasználóknak küldött levélben.
júl. 4
21:03
Hatalmas tűz ütött ki az M7-es mellett Siófoknál (Portfolio)
Siófok és Balatonszabadi között kiterjedt tarlótűz ellen küzdenek a tűzoltók - írta a Katasztrófavédelem.
júl. 4
21:03
Nagyot kockáztatott a Bitcoin 110 ezer dollárnál (BitcoinBázis)
A Bitcoin jól teljesített a második negyedév végén: július 4-re közel 30%-os nyereséget tudott felmutatni, miközben az árfolyam 110 000 dollárig jutott alig elmaradva a mindenkori csúcsától.  A hét közepén egy rövid korrekciót láthattunk 105 000 dollárig, miután az amerikai Szenátus megszavazta Donald Trump 5 billió dolláros költségvetési csomagját
júl. 4
21:09
Tovább vergődik a magyar ipar (Azenpenzem)
Az idén májusban a friss statisztika szerint az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Havi alapon is visszaesést mértek. Az év ötödik hónapja 1,3 százalékkal múlta alul az áprilisit. Az ipari termelés az év első öt hónapjában 4,1 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
júl. 4
21:21
NGM: szemérmetlenül hazudik a Népszava a Budapest Airport visszavásárlása kapcsán (ProfitLine)
Az NGM az alábbi sajtóközleményt tette közzé a témában: A tények a következők: a Budapest Airport visszavásárlása mellett szóló legfőbb érvek, hogy a tranzakció nemzetközi piaci standardok szerint, 16,5-szeres Ebitda-szorzón történt, vagyis a befektetés várhatóan 16,5 év alatt térül meg, szemben a kritikusok által említett 45 évvel.
júl. 4
21:21
Nagy döntés előtt az olajkartell (Portfolio)
Az OPEC+ a szombati találkozóján a korábbiaknál nagyobb olajkitermelés-növelést fontolgat augusztusra.
júl. 4
21:33
Újra robban a halálos vírus: egymás után jönnek az új esetek (Portfolio)
Újabb H5N1 madárinfluenza-esetet jelentettek Kambodzsában, egy 5 éves fiú intenzív osztályon fekszik.
júl. 4
21:33
Mérföldkőhöz érkezett a FoxPost és a Packeta integrációja (MMonline)
Frissült a FoxPost Általános Szerződési Feltétele (ÁSZF), mivel a vállalat integrációja a Packetával új szakaszába lépett. Ennek részeként július 1-jétől megváltozott a FoxPost hivatalos cégneve is, a vállalat mostantól FoxPost Kft. néven működik tovább. Az integráció a tervek szerint halad: a FoxPost és a Packeta Hungary szervezeti összeolvadása a
júl. 4
21:33
A teniszvilág sztárédessége, a wimbledoni eper nagy változás előtt (Magyar Mezőgazdaság)
Trónkövetelők a wimbledoni eperkirály ellen – új fajták vetnek véget a szív alakú, édes Malling Centenary szamócafajta uralmának?
júl. 4
21:45
Az ország egyes részein 15–17 nappal nőtt a hőhullámos napok száma 1901 óta (Adózóna)
A nyári hőhullámok gyakoriságának és intenzitásának növekedése az éghajlatváltozás egyik leginkább érzékelhető következménye térségünkben. Ezekben a napokban nagy területen tombol forróság Európában, hazánkban is hőségperiódus kezdődött – írja a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken közölt elemzésben.
júl. 4
21:51
Új tagja lehet az Európai Uniónak (Portfolio)
Moldova európai uniós integrációját támogató közös nyilatkozatot fogadtak el pénteken Chisinauban az Európai Unió és Moldova első csúcstalálkozóján.
júl. 4
21:57
Vigyázz! Ezért ne felejtsd el most megmetszeni a málnát! (Agroinform)
Ha jövőre is bőséges termést szeretnél, akkor most semmi esetre sem szabad megfeledkezned a málna nyári metszéséről! Cserében a málnád egészségesebb lesz, mint valaha!
júl. 4
22:24
Milliós ösztöndíjjal díjazták a legígéretesebb startup ötleteket a HSUP Demo Day-en (Diplomátszerzek)
Mesterséges intelligencia, digitális egészségügy és adatvezérelt sportinnováció – ezek a területek is megjelentek azon a budapesti rendezvényen, ahol a Hungarian Startup University Program (HSUP) legjobb csapatai mutatták be startup ötleteiket. Július 3-án a Bosch Innovációs Kampusz adott otthont az idei Demo Day-nek, ahol a legjobbnak ítélt projek
júl. 4
22:51
Az Ondo Finance új korszakot nyit: felvásárolja az Oasis Pro-t a tokenizált értékpapírok piacának meghódításáért (ProfitLine)
Az Ondo Finance újabb lépést tett a pénzügyi szektor forradalmasítása felé: az amerikai szabályozott brókercéget, az Oasis Pro-t vásárolja fel, hogy erősítse pozícióját a tokenizált értékpapírok piacán. A lépéssel a blockchain-alapú pénzügyi innováció új szintre emelkedik.

2025. július 5. szombat

júl. 5
0:09
A BBVA 100 ezer dolgozója használhatja a Google AI-eszközöket (Fintech)
A spanyol bankóriás új szintre emeli mesterséges intelligencia (MI, AI) stratégiáját: a Google Gemini és a NotebookLM eszközök bevezetésével világszerte több mint 100 ezer munkatársának biztosít hozzáférést a generatív MI képességekhez. A BBVA és a Google Cloud közötti együttműködés újabb mérföldkőhöz érkezett: a bank bejelentette, hogy világszerte
júl. 5
0:21
Újabb lépés a körforgásos gazdaság felé – Alteo az Éltex kizárólagos tulajdonosa (Alternatív Energia)
Lezárult az Éltex Kereskedelmi és Fuvarozó Kft. felvásárlása, amely révén a cég új tulajdonosa stratégiai célként tűzte ki az elektronikai és energetikai hulladékok magasabb szintű újrahasznosítását.
júl. 5
0:21
Trump a saját szavazóit is beáldozta a Nagy, Gyönyörű Törvényéért (Telex)
Mindkét ház elfogadta Trump nagy gazdasági törvényjavaslatát, ami úgy ad nagy adókedvezményeket a gazdagoknak, hogy milliókat rúg ki az állami egészségbiztosításból. Trump most ünnepelhet, de a lépés akár a republikánusok többségébe is kerülhet középtávon.
júl. 5
0:21
Ausztria lassan visszatérhet a növekedési pályára (Gyártástrend)
Az Osztrák Köztársaság politikai és gazdasági közélete az elmúlt évtizedek alighanem legnehezebb időszakát éli vagy – szerencsés esetben – tudja maga mögött. Emlékezetes, hogy a 2024 szeptember 29-i országos választások után, (ahol a szélsőjobboldali Szabadságpárt – Fpö – a voksok 28,8 százalékát megszerezve az ország történetében először a legtöbb
júl. 5
0:24
Óriási a félelem: újabb rettegett vírus ütötte fel a fejét (Agrárszektor)
Az elmúlt hetekben Szardínia szigetén, majd az észak-olaszországi Lombardiában, valamint Franciaországban is megerősítették a bőrcsomósodáskór vírus jelenlétét. A betegség Magyarországon nincs jelen, azonban a megnövekedett járványügyi kockázat miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a szarvasmarha- és bivalyszállítmányok fokozo
júl. 5
0:25
Fény az 5000 lakos alatti településeknek: új közvilágítási pályázat indul (Alternatív Energia)
Ötezer lakos alatti kistelepülések pályázhatnak vissza nem térítendő forrásra közvilágításuk Led-es korszerűsítésére a Magyar Falu Program keretében.
júl. 5
0:25
Nagy Mártonék vizsgálatot rendeltek el a CATL-lel szemben, akár a cég engedélyeit is visszavonhatják (Telex)
Több tucat, vagy akár több mint száz magyar dolgozóját is kirúghatta a CATL, hogy a helyükre kínaiakat vegyen fel.
júl. 5
0:25
Fenntarthatóság ipari minőségben – Nagydíjat nyert a tesa Transfer Tape Next Gen ragasztószalagja (Gyártástrend)
Az Ipar Napjai 2025-ös Nagydíját érdemelte ki a tesa® 755xx Transfer Tape Next Gen ragasztószalagja, amely úgy egyesíti a prémium ipari teljesítményt és a fenntarthatóságot, hogy közben az automatizált feldolgozás és a megbízhatóság terén sem köt kompromisszumot. A fejlesztésről, a technológiai döntésekről és a hazai hatásokról Kiss Gábort, a
júl. 5
0:27
Júliusban a zöldebb fogyasztói döntésekért kampányol az Auchan (Digital Hungary)
Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július kezdeményezéshez. A vállalat elkötelezett a fenntarthatóság iránt, aminek egyik hangsúlyos eleme a műanyaghasználat csökkentése. A kampány ideje alatt többcsatornás, edukatív és jutalmazó aktivitásokkal ösztönzi vásárlóit a környezettudatosabb döntésekre. A nyereményjáté
júl. 5
0:28
Jöhet a Gmo: engedélyt kapott egy módosított szója (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság engedélyezte egy genetikailag módosított szójafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását, miután az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (Efsa) tudományos értékelése megállapította, hogy az ugyanolyan biztonságos, mint hagyományos megfelelője. Az átfogó és szigorú értékelési eljárás biztosítja az emberi és állati
júl. 5
0:29
Okosmérők tízezreit telepítették előrehozott határidővel a Dél- és Észak-magyarországi hálózaton (Alternatív Energia)
Az Mvm Démász és Mvm Émász közel 90 ezer okosmérőt telepített ellátási területén, ezzel növelve a hálózat biztonságát és rugalmasságát.
júl. 5
0:29
A Revolut szünetelteti a kriptoszolgáltatásait Magyarországon (Telex)
Ennek a hazai jogszabályi szigorítás az oka.
júl. 5
0:29
A tervek szerint halad a gyártókapacitás bővítés a debreceni Schaefflernél (Gyártástrend)
Zökkenőmentesen zajlik a Schaeffler év elején startolt debreceni beruházása, amelynek köszönhetően a Határ úti termelő üzem jelentősen több egysoros, mélyhornyú golyóscsapágy (Deep Groove Ball Bearing, Dgbb) gyártására lesz képes 2026-tól, így tovább erősíti meghatározó szerepét ebben a fontos piaci szegmensben.
júl. 5
0:32
A járvány és a szigorítások teljesen letarolták Magyarországot (Agrárszektor)
Csökkent a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportja, miközben nőtt az import 2025 első negyedévében. Az agrár-külkereskedelem aktívuma meghaladta az egymilliárd eurót, de ez 11,5 százalékkal elmaradt a tavalyi értéktől. A márciusban megjelent ragadós száj- és körömfájás jelentősen befolyásolta az élőállat-kereskedelmet.
júl. 5
0:33
Magyarország víz- és talajstratégiával válaszol az éghajlati kihívásokra (Alternatív Energia)
Magyarország komplex vízgazdálkodási és agrárstratégiával igyekszik kezelni az éghajlatváltozás okozta kihívásokat.
júl. 5
0:33
Fejlesztésben látják a jövőt a hazai Kkv-k (Gyártástrend)
A gyártással foglalkozó Kkv-k technológiai terveiről készült kutatás.
júl. 5
0:33
Magyarországra hozza a legforróbb online hirdetési elemző scale-up szolgáltatásait az Intren (Digital Hungary)
Az online marketing világában most minden forint befektetés számít, az adatvezérelt döntéshozatal szerepe kulcsfontosságúvá vált. A hirdetők és e-kereskedők számára ma már elengedhetetlen, hogy pontosan lássák: melyik kampány, melyik platform és melyik piac hogyan járul hozzá az üzleti eredményekhez – mindezt gyorsan, átláthatóan és extra erőforrás
júl. 5
0:36
Erre nem sokan számítottak: meglepő hírek érkeztek a Balatonról (Agrárszektor)
A Balaton erős párolgása miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a tó átlagos vízállása - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján.
júl. 5
0:37
Új lendületet kap Debrecen: tervpályázatot írtak ki a Közlekedési Múzeumra (Alternatív Energia)
Kiírták a debreceni Magyar Közlekedési Múzeum építészeti tervpályázatát, amely újabb mérföldkő a város kulturális fejlődésében és a múzeum megvalósításában.
júl. 5
0:40
Feketelistára került ez a csirkehús: rengeteg ország teljesen kitiltotta (Agrárszektor)
Brazília, a világ legnagyobb csirkeexportőre, jelentős kereskedelmi korlátozásokkal néz szembe, miután az ország déli részén, Rio Grande do Sul államban található Montenegro városában megerősítették az első madárinfluenza-esetet egy kereskedelmi farmon. A brazil Mezőgazdasági Minisztérium kedden frissítette azon országok listáját, amelyek korlátozá
júl. 5
0:41
Áramot szüretel a napfény – újabb napelemes csúcs dőlt meg Magyarországon (Alternatív Energia)
Egy héten belül másodszor döntöttek rekordot a hazai naperőművek: kedden délután a nagyobb létesítmények 4011 megawatt zöldáramot termeltek, ami a hazai áramfogyasztás 90 százalékát fedezte.
júl. 5
0:44
Kína bekeményít: vámokat vezet be erre a közkedvelt italra (Agrárszektor)
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette. A minisztérium közleménye szerint az Európai Unióból származó borpárlatok dömpingje "jelentős károkat" okoz a kínai ágazatnak.
júl. 5
0:48
Elképesztő időjárás érte el Magyarországot: ilyet is rég láttunk már (Agrárszektor)
A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei június - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Az év hatodik hónapjáról készített elemzésben azt írták, az idei június középhőmérséklete országos átlagban 22,3 Celsius-fok volt, ami 2,5 fokkal meghaladta az 1991-2020-as évek átlagát.
júl. 5
0:52
Súlyos problémára derült fény: ez Magyarországot is megingatja (Agrárszektor)
Bár a talajt sokszor csak „földként” emlegetjük, ez az élő közeg kulcsszerepet játszik életünk minden területén: táplálékot ad, vizet szűr, szén-dioxidot köt meg és élőhelyet biztosít. Mégis, a világon mindenhol fokozódik a talajromlás - és ezzel együtt nő az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, a vízhiány, sőt a társadalmi feszültségek is.
júl. 5
0:56
Amerikai segítséggel robbanhat be a digitalizáció idehaza (Agrárszektor)
Robert B. Evnen nebraskai államminiszter vezetésével érkezett magas rangú amerikai delegáció a győri Széchenyi István Egyetemre nemrégiben. A látogatás célja az intézmény nemzetközi kapcsolatainak bővítése, az agrár- és innovációs együttműködési lehetőségek feltérképezése, valamint a magyar–amerikai partnerkapcsolatok erősítése volt.

Keresés