Legalább 10 millió, legfeljebb félmilliárd forint kamatmentes hitel segítheti a hazai kis- és középvállalkozások jelentős energiamegtakarítást eredményező beruházásait – közölte az Energiaügyi Minisztérium. A Jedlik Ányos Energetikai Program legújabb felhívásának tervezete társadalmi egyeztetésre indult a pályázati honlapon – tették hozzá.
A termelői csoportok megalakításának és elismerésének feltételeit a termelői csoportokról szóló 42/2015 (VII.22.) FM rendelet hatályos szövege tartalmazza.
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.
A Binance-re való felkerülés jelentős árfolyam-emelkedést hozhat egy kriptovaluta számára. Júliusban három altcoin is esélyes lehet a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének figyelmére. A BeInCrypto elemzése szerint a következő három altcoin kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben, és megvan bennük a potenciál, hogy júliusban felkerüljenek
Burián Kata azt állítja, hogy hogy hiába övé két számban is a legjobb idő, a szövetség nem válogatta be a vb-keretbe. Emellett edzeni sem hagyták éppen a felkészülés utolsó hetében ott, ahol szeretett volna.
Egyre több település utasítja vissza a kémiai szúnyoggyérítést, mivel új kutatások szerint a Magyarországon is használt deltametrin akár agykárosodást is okozhat a fejlődő szervezetekben. A szakértők szerint a jelenlegi gyakorlat nemcsak környezetvédelmi, hanem egészségügyi szempontból is igencsak aggályos - írja a Telex.
Már most hatalmas az érdeklődés az Otthon Start lakáshitel iránt, hiába csak szeptembertől lesz elérhető. Érthető, hiszen a 3 százalékos végig fix kamat alig fele a piaci lakáshitelekének. Mindenki gőzerővel ellenőrzi, hogy jogosult-e a hitelre, mert ha igen, akkor érdemes időben elkezdeni a felkészülést. Ennek fontos eleme, hogy ellenőrizd, mire e
Petíció indult a Szabad aHang oldalán "a kriptoeszközök használatát és kereskedelmét kriminalizáló, valamint a szektor működését aránytalanul korlátozó jogszabály-módosítás ellen". Azt követően indult kampány a szabályok ellen, hogy a Revolut a hazai felhasználóknál befagyasztotta a kriptokereskedést. Hasonló témákról szó lesz november 4-ei Banking
A Mediam Group, - amely a média és fizetési megoldások innovatív globális digitális szakértői hálózata, az Aleph cégcsoport tagja - bejelentette, hogy a Google Ads hivatalos médiavásárlási képviselőjévé nevezték ki Magyarországon. A stratégiai partnerség célja, hogy helyi támogatást nyújtson a vállalkozásoknak a magyar piacon, kiegészítve a Google
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán, a holtágba 80 ezer köbméter vizet juttatnak a Nádor-csatornából - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdvi) igazgatója csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (International Renewable Energy Agency) becslései szerint 2030-ra a zöld átállás a globális energetikai szektorban várhatóan 139 millió új munkahelyet teremt, csak Európában pedig 1 milliót, 2050-ig 2 milliót. Morgan Beckert, a Schneider Electric európai HR vezetőjét arról kérdeztük, hogyan kerülhető el, hogy
Viselt-e öltönyt Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij? Egyszerű kérdésnek tűnhet, de a Polymarket nevű kriptós piactéren egy 242 millió dolláros fogadás sorsát döntötte el a rá adott válasz. A Polymarket egy olyan platform, ahol a felhasználók kriptovalutával fogadhatnak különféle valós események kimenetelére: sporteseményekre, választásokra, az id
A Nébih termékvisszahívásokkal foglalkozó oldalán kéri a vásárlókat, hogy a Popz Europe Kft. által forgalmazott: -többféle ízesítésű- Popz popcorn, alábbi azonosító adatokkal megegyező termékekeit ne fogyasszák el!
A kávé határidős árai megugrották, miután Donald Trump amerikai elnök 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Brazíliával, a világ legnagyobb kávétermelőjével szemben, ami sokkolta az iparágat és áremelkedést okozhat az amerikai fogyasztók számára – közölte a Financial Times..
Kicsi, gömbölyű, aranysárga – a mirabelle szilva több mint egyszerű gyümölcs: egy gasztronómiai kincs, amely évszázadok óta meghatározza a francia Lorraine régió ízvilágát és identitását.
A 720 fős Európai Parlamentben mindösszesen 175-en szavaztak igennel. Mi történt? Ursula von der Leyen túlélte az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt, írja a 444. A 720 fős Európai Parlamentben csak 175-en szavaztak igennel az Európai Bizottság elnökének megbuktatására, miközben 360-an nemmel szavaztak, 18-an pedig tartózkodtak. 165 képvis
Görögország pénzmosás elleni hatósága (Hellenic Anti-Money Laundering Authority) először hajtott végre sikeres kriptovaluta-zárolást, miután egy korábban ellopott pénzmozgásra bukkantak. A nyomozás a Bybit tőzsde 1,5 milliárd dolláros feltöréséhez vezetett vissza – ami az egyik legnagyobb kriptós hack volt ami eddig történt a kriptovilágban. Egy gl
A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője azt vizs
A londoni Design Museum formabontó kiállítása, a More Than Human arra hívja fel a figyelmet, hogyan tervezhetünk úgy, hogy ne csak emberek, hanem más élőlények is otthonra találjanak világunkban. A tárlat számos projektje közül kiemelkedik Andrés Jaque The Transspecies Rosette című munkája, amely újragondolja, mit jelent egy épület homlokzata – és
Az Európai Unió energiaszolgáltatói jelentősen növelték a földgáz- és szénerőművek termelését 2025 első felében, ami visszafordította a korábbi energiaátállási folyamatot és növelte a kibocsátást – ismerteti a Reuters az Ember kutatóintézet adatait. A napenergia-termelés nagyot ugrott, de a szél- és vízenergia nagyon hiányzik a rendszerből.
2025 I. negyedévében 311 ezer fő alkotta a potenciális munkaerő-tartalékot, 13 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban, de 5 ezer fővel több, mint 2024. Iv. negyedévben – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
Szerdán hivatalosan is kezdetét vette az idei EFOTT, Magyarország legnagyobb egyetemista fesztiválja, ahol a Velencei-tó partján több mint 120 fellépő, 600 program és tízezer sátorozó fiatal idézi meg a nyár legenergikusabb napjait. Az első napot borongós idő kísérte, de a hangulat már az első percektől kezdve felülmúlta az elvárásokat.
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam visz
Az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 20 milliárd forintért 5 éves és 20 milliárd forintért 10 éves lejáratú államkötvényt. Mi történt? Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ, írja az MTI. vitték el a befektetők. Ezek a hozamok 8-15 bázisponttal al
Lengyelországban folyamatosan csökkennek az árak az őszibarack, a nektarin és a kajszi piacán. A belföldi szüret kezdetén az import gyümölcs gyakorol erős nyomást a nagybani piacokon.
A kiberbiztonsági megoldások globális vezetője, a Sophos ma közzétette hatodik State of Ransomware (A zsarolóvírus-helyzet) éves jelentését, amely egy gyártófüggetlen felmérés 17 ország IT- és kiberbiztonsági vezetőinek részvételével. A kutatás azt vizsgálta, hogyan hatnak a zsarolóvírus-támadások a vállalkozások működésére. A 2025-ös eredmények sz
Van olyan szélsőséges eset, amiben akár 150 millió forintot is lehet nyerni, ha a saját pénzünk helyett a 3 százalékos kedvezményes hitelből veszünk lakást.
Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés,, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek. A Duna House adatai szerint ez a megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és v
A Mizo Prote!N termékcsaláddal tört be a Sole-Mizo Zrt. a funkcionális élelmiszerek piacára. Magas fehérjetartalmú termékeivel az aktív életmódot folytató, egészségtudatos fogyasztók új kedvencévé tervez válni. Az új almárka célja nem csupán az volt, hogy egyedi pozíciót vívjon ki magának a fehérjében gazdag termékek szegmensében, hanem hogy mindez
Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezés
Ez elúszott. Mi történt? Bár több érintett ország – Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország – kapott abból a 112 milliárd forintnak megfelelő támogatásból, amelyet az Európai Parlament szerdán szavazott meg az árvízkárok enyhítésére, Magyarország egy fillért sem, írta meg a Népszava Dobrev Klára európai parlamenti képviselő Facebook-posztja