James Gunn Supermanje mától látható a mozikban, és megérkeztek az első kritikák is. Bár a legtöbb vélemény pozitív, a lelkesedés nem osztatlan, sok a dicséret, de a hibák is jól láthatók.
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
Európában a harmadik legnagyobb drágulást mérték a magyar albérletárakban 2010 és 2025 első negyedéve között. Ráadásul most jön a csúcsidőszak, hiszen a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével a következő hetekben fiatalok tömegei kezdik el keresni leendő lakóhelyüket – írja az OTP Ingatlanpont.
A GMX, a lejárat nélküli határidős ügyletek kereskedelmére szakosodott, több blokkláncot áthidaló decentralizált tőzsde július 9-én jelezte, hogy platformjának egy korai verziójában található sebezhetőséget rosszindulatú szereplők kihasználták. Nagyjából 40 millió dollár értékű coint (majdnem 14 milliárd forint) szipkáztak el a GMX V1-ből, amely 20
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
Egy új felmérés szerint Oroszországban a befektetők több mint 50%-a már vásárolt kriptovalutát, míg a többiek nagy része is tervezi, hogy belép a piacra. A kriptós lelkesedés tehát már messze nem rétegjelenség az ország pénzügyi szereplői körében. 90%-os érdeklődés a digitális eszközök iránt, de magas a belépési küszöb A kutatás 1 500, 20 év felett
A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált. Solti A
400 millió dollárnyi befektetést tesz a Pentagon a ritkaföldfémet bányászó MP Materials vállalatba, ezzel a cég legnagyobb részvényese az amerikai védelmi minisztérium lesz - jelentette a CNBC.
A napokban váratlan és aggasztó fordulatot vett az X közösségi platform saját mesterséges intelligenciájának viselkedése: a Grok néven futó chatbot több olyan kijelentést is tett, amelyek kifejezetten náci ideológiákat éltettek, sőt időnként magát Hitlert is pozitív fényben tüntette fel.
Június végén nyilvánosságra hozta a 2024/2025-ös zöldségszezon eredményeit az Asaja Almería, a legnagyobb spanyol szakmai érdekképviselet térségi szervezete. Eszerint 3,891 milliárd euró forgalmat értek el, ami 47%-kal több, mint az előző szezonban.
Csökkentette a gazdaságélénkítésre szánt összeget a magyar kormány. Ráadásul, az új összegen belül is csökken az akkumulátorgyárak részesedése. Úgy tűnik, a kormányzat már nem a korábban csodaszernek tartott ágazatban látja a jövőt, emögött pedig több geopolitikai és világgazdasági trend is meghúzódik. A magyar gazdaság azonban nem szuperál jól, a
Egy új kutatás szerint a mesterséges intelligenciával működő chatbotokat – mint a ChatGPT, a Gemini vagy a LLaMA – ki lehet játszani, ha a tiltott kérdéseket tudományos zsargonba csomagolva tesszük fel. A tanulmány szerint ezzel a módszerrel még olyan, alapból tiltott tartalmakról is információt lehet kicsikarni, mint például bombakészítés vagy man
A Tron alapítója, Justin Sun bejelentette, hogy 100 millió dollár értékben vásárol Donald Trumphoz köthető mémérméket. Ez a látványos befektetés messze túlmutat a kriptovilág határain: politikai és jogi következményekkel is járhat. De mi húzódik a háttérben, és miért lehet ez fordulópont a kriptoszektor jövője szempontjából? Sun és Trump kriptós sz
Az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége 2025-ben is odaítéli az egykori elnökéről elnevezett Gyurós Tibor-díjat, amellyel minden évben azokat a hazai, vezető beosztású menedzsereket ismeri el, akik az elmúlt évben a legtöbbet tettek Magyarország digitális érettségének fejlesztéséért. 2025. augusztus 11-ig az IVSZ honlapján bárki nevezhet a díj
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként 2014-ben elkövetett adócsalás miatt egyéves börtönbüntetést szabott ki Carlo Ancelottira egy spanyol bíróság szerdán.
Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar
A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak. A szakértők azt vizsgálták, az elmúlt év júniusához viszonyítva hogyan alakultak a 2025-ös használ
A gyártással foglalkozó kkv-k technológiai terveiről készült kutatás.A cégek döntő többsége vágyik rá, és tervez a technológiai fejlesztéseket, a digitalizációt kulcsfontosságúnak látják a versenyképesség-növelés szempontjából, de az automatizáció és az ipar 4.0 megoldások elterjedtsége még alacsony – derül ki egy friss kutatásból, ami különböző te
Egy egyedül bányászó bitcoin bányász hihetetlen szerencsével oldott meg egy blokkot a Bitcoin hálózaton, és ezzel közel 350 000 dolláros jutalmat zsebelt be – derül ki a Mempool blokklánc-adatbázisából. A bányász a CKpool nevű szoftver segítségével találta meg a 903 883-as számú blokkot július 4-én, csütörtök este. Ezért 3,173 bitcoint kapott, ami
Július 11. és augusztus 3. között Szingapúrban rendezik meg a 22. vizes világbajnokságot, amely hat sportágat ölel fel: a vízilabda, az úszás, a nyíltvízi úszás, a műugrás, az óriás toronyugrás és a műúszás legjobbjai mérik össze tudásukat.
Lassan négy éve annak, hogy az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztálya fogolyvédelmi munkacsoportot és ezzel fogolyvédelmi programot indított. Azóta tovább zsugorodott a fogolyállomány, ezért most a vadászatra jogosultakat ösztönzi a tárca.
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója figyelmeztette az európai vezetőket, hogy versenyképességi problémákkal küzdenek, és jelenleg "vesztésre állnak" az Egyesült Államokkal és Kínával szemben folytatott versenyben - jelentette a Financial Times.
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
Történelmi jelentőségű esemény színhelye volt július 9-én a győri Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont: a HUNOR-program keretében a "Csillagközi kapcsolatok napja" elnevezésű rendezvényen általános és középiskolás diákok tehettek fel kérdéseket Kapu Tibor kutatóűrhajósnak, aki élőben jelentkezett be a Nemzetközi Űrállomásr
Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
Tragikus véget ért a Squid Game 3. évada, és ezzel együtt a sorozat főhőse, Seong Gi-hun története is lezárult. A nézők egy része nehezen emésztette meg a befejezést, különösen úgy, hogy kiderült, eredetileg egészen más sorsot szántak volna a karakternek.
13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együtt
Új fejezetet nyitott a hazai élelmiszer-kereskedelemben a Vörösvár Kft.: 2025. július 1-én megnyitotta Magyarország első Príma élelmiszer outlet üzletét, ahol a vásárlók akár 70% kedvezménnyel juthatnak hozzá válogatott minőségű termékekhez. Az új koncepció célja, hogy a jól ismert Príma minőséget, ultra alacsony áron, ugyanakkor fenntartható formá
A Balatonból tavaly 633 tonna halat fogtak ki a horgászok, a mennyiség ugyan 9,8 százalékkal elmaradt a 2023-as értéktől, de a tó így is megőrizte vezető helyét Magyarországon a nagy vizek fogási rangsorában – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) az MTI-vel a horgászvizek 2024-es egységes éves horgász jelenléti, fogási és telepítési
Tudod, mi lehet ez? Finom, tele van C-vitaminnal és az is lehet, hogy a te kertedben is ott van. De ha még nincs, akkor ne késlekedj, hiszen pofonegyszerűen ott lehet!
A Nemzeti Tőkeholding koordinációjában működő Focus Ventures Zrt. kétmilliárd forintot fektet a magyar videójáték-ipar vezető szereplőjébe, a NeocoreGames Csoportba.
Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges jára
A Mol Limo szolgáltatása már a Balatonnál, Balatonfüreden és Siófokon is elérhető tesztjelleggel, az újítással az autómegosztó cég a felhasználók egyre erősödő, többnapos utazási igényeire reagál - közölte a Mol Limo csütörtökön az MTI-vel.
A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak.
Az Ökumenikus Segélyszervezet májusban hirdette meg Kapaszkodó programjához kapcsolódó adománygyűjtését 1000 hazai rászoruló gyermek táboroztatására. Az országos összefogás rekordösszeggel zárult, összesen több mint 126 millió forint felajánlás érkezett.
Július 12-én Parádra figyel a hazai extrémsportok rajongótábora, de azok is garantáltan jól fognak szórakozni, akik még sosem hallottak a versenyszerű favágásról. A Stihl Timbersports Martin Komárek Emlékversenyen hazánk legjobb sportfavágói mérik össze erejüket, tudásukat és állóképességüket, méghozzá látványos és nem mindennapi versenyszámokban,