Európában a harmadik legnagyobb drágulást mérték a magyar albérletárakban 2010 és az idei első negyedév között – derül ki az Eurostat adataiból. Pedig még csak most jön a csúcsidőszak, hiszen a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével a következő hetekben fiatalok tömegei kezdik el keresni leendő lakóhelyüket. Az OTP Ingatlanpont elemzése
Az osztrák ipari termelés csökkent májusban éves szinten, és havi összevetésben ugyancsak zsugorodást jegyeztek fel az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - Stat) csütörtökön közzétett adatai szerint.
A One Magyarország folyamatosan bővíti 5G roaming szolgáltatásának nemzetközi elérhetőségét. A szolgáltató 2024 júniusa óta hét új országban tette elérhetővé az ötödik generációs hálózat előnyeit ennek köszönhetően a One 91 országban és 146 partnerhálózaton kínálja 5G roaming szolgáltatását. A vállalat adatai szerint a nyári időszakban jellemzően a
Elkezdődött a 49. Efott a Velencei-tó partján, Sukorón, ahol a Széchenyi István Egyetem házigazdaként várja a látogatókat. Több mint 120 magyar előadó, 10 zenei helyszín és 600 program kínál szórakozást.
Várkonyi Andrea mintegy 452,6 millió forintért vásárolt 116 darab, összesen 240,3 hektárnyi szántóföldet Csongrád megyében. Mi történt? Nagybirtokos lett Várkonyi Andrea, számolt be a Telex. Mészáros Lőrinc felesége Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lányától vásárolta meg a szántókat, de az adásvételi szerződés szerint hiába Farkas Ama
Szerbiai születésű üzleti zsenik vettek meg egy szentendrei céget, és dőlni kezdett a pénz. Egy szokolyai férfi 100 forintért eladta a 3 milliós kft.-jét egy 18 éves józsefvárosi nőnek. Egy ózdi férfi 2024-ben alapított céggel hozott össze mára 700 milliós NAV-adósságot.
Először októberben, majd januárban is nagyjából 10 százaléknak megfelelő összeggel emelkedne déli szomszédunknál a bérminimum. A szakszervezetek szerint a szerb minimálbér esetében erős kockázati tényező az infláció.
A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.„A friss adatok világosan mutatják, hogy a lakás
Pert nyert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy jelentős adótartozást görgető, játékautomatákat üzemeltető vállalkozással szemben, amelyet a Kúria ítéletében mintegy 74 millió forint kártérítés fizetésére kötelezett.
A Mediam Group – amely a média és fizetési megoldások innovatív globális digitális szakértői hálózata, az Aleph cégcsoport tagja – bejelentette, hogy a Google Ads hivatalos médiavásárlási képviselőjévé nevezték ki Magyarországon. A stratégiai partnerség célja, hogy helyi támogatást nyújtson a vállalkozásoknak a magyar piacon, kiegészítve a Google á
A friss műtéti seb otthoni kezelése kulcsfontosságú a gyors és szövődménymentes gyógyulás érdekében. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója bemutatja a helyes sebellátás lépéseit, hangsúlyozva a steril környezet és a fertőzések elkerülésének fontosságát.
Többnyire esés látható ma reggel az ázsiai tőzsdéken, míg Európában iránykeresésre van kilátás, Amerikában pedig kisebb eséssel nyithatnak a tőzsdék az elmúlt napok nagy menetelését követően. Ma nem várható fontos gazdasági adat, a piaci szereplők Donald Trump potenciális vámbejelentéseire figyelhetnek: az elnök órákon belül bejelentheti az Európ
A háztáji baromfitartás palettája az utóbbi években jelentősen színesedett: a klasszikus tyúkok és libák mellé egyre többen választanak kevésbé ismert, de hasznos és látványos fajtákat is. Ilyen a futókacsa, amely nemcsak szokatlan külseje és játékos viselkedése miatt népszerű, hanem kiváló rovarirtó képessége miatt is.
Július 11-én a déli óráktól elszórtan számíthatnak zivatarra a magyarok az országban, erre nagyobb esély a keleti, északkeleti összeáramlás mentén, a nyugati országrészben és a déli határvidéken mutatkozik. Az erősebb gócokat elsősorban intenzív csapadék (~15-25 mm), szélerősödés (~50-65 km/h), kis eséllyel apró szemű jég (<1-2 cm) kísérheti. A
A vámháború következő fejezetével indul a nap, Kanada 35%-os vámot kapott a nyakába. A dollár erősödik, a forint rosszul indítja a napot, Orbán Viktor új támogatást jelentett be. A mai nap adatszegény nap várható, de a világ legnagyobb országának első embere gondoskodhat róla, hogy ne unatkozzunk.
Európai falvak biológiai sokféleségét ritkán vizsgálják, pedig ezek a területek fontos ökológiai szerepet tölthetnek be. Egy nemzetközi kutatás feltárta, hogy az erdőkkel körülvett falvakban magasabb a fajgazdagság, míg a városok közelsége javítja az emberi jólétet. A tanulmány hangsúlyozza a fenntartható vidékfejlesztés szükségességét.
Júniusban a napenergia volt a vezető áramforrás Európában, első alkalommal egy hónap alatt, a termelés 22,1 százalékát adva, megelőzve az atomenergiát (21,8 százalék) és a szélenergiát (15,8 százalék) - derült ki az Ember nevű brit agytröszt adataiból.
Miután az elmúlt napokban masszív emelkedést produkált mind a tágabb értelemben vett globális tőkepiac, mind a bitcoin, csak idő kérdése volt, mikor kezd el a tőke az altcoinokba átáramlani. Tegnap este a BTC újabb történelmi csúcsot döntött, azonban a csökkenő bitcoin-dominancia arra utal, hogy az ether és a többi altcoin akár túl is teljesítheti
A kormány döntése alapján 2025 végéig minden 1000 fő feletti magyarországi településen elérhetővé válik a bankjegykiadó automata (ATM), ám nem mindegy, melyik bank automatája kerül a falvakba. A money.hu elemzése szerint az ATM-használat költsége bankonként jelentősen eltér: az ingyenes készpénzfelvételi keret felett a saját számlavezető bank autom
Ökológiai vízpótlás indult az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán: a Nádor-csatornából ideiglenesen kiépített, 600 méter hosszú vezetéken keresztül percenként 100 liter vizet juttatnak a holtágba.
A számtalan szolgáltatásbővítés és tartalomfejlesztés után, öt évvel a rendszer élesítését követően elérkezettnek láttuk az időt a Signature szolgáltatást érintő első díjemelésre. 2025. augusztus 13-ától az eddigi 2490 forint után 2990 forint lesz a Signature PRO havi előfizetés díja. Mindez azt is jelenti, hogy augusztus közepétől még jobban megér