A céges informatikai megoldások közül az integrált vállalatirányítási és az ügyfélkapcsolat-kezelő rendszerek a legelterjedtebbek, de azoknál is csak minden ötödik vállalat használja ki teljesen a bennük rejlő lehetőségeket. Dedikált MI-alkalmazásokat 13 százalékuk rendszeresített – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem idei hazai versenyképességi
Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz. A hatályos jogszabály szerint azonban sokan nem örülhetnek majd. Tóth Renáta ingatlanjogász szerint például osztatlan közös tulajdonú ingatlan nem lesz megvásárolható
A Digital PromOOH Zrt., a magyar tulajdonú, innovatív és új technológiákat bevezető outdoor és digital signage szolgáltatója, exkluzív tulajdonosként és üzemeltetőként mutatja be elsőként az új Holobox eszközt az Allee Bevásárlóközpontban.
A Magyar Bankszövetség a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében támogatólag felhívja tagbankjai figyelmét a Magyar Nemzeti Bank Minősített Vállalati Hitelprogramjában való részvétel lehetőségére – közölte a szervezet, hozzátéve: a jelenlegi gazdasági helyzetben szükség van arra, hogy minden tervezett és reálisan megvalósítható vállalati beruházás
A legyek – különösen a házilégy (Musca domestica) – szaporodása és aktivitása a hőmérséklet emelkedésével együtt nő. A 25–30 °C körüli hőmérséklet, a magas páratartalom és a könnyen hozzáférhető bomló szerves anyagok (trágya, élelem, szemét) ideális körülményeket biztosítanak számukra.
Az Ether Machine újabb 15 000 Ether vásárlásával már 334 757 ETH-t birtokol, ezzel megelőzte az Ethereum Alapítványt is. Az Ether Machine 57 millió dollár értékben vásárolt 15 000 darab ETH-t, átlagosan 3 809 dolláros darabáron – jelentette be a vállalat szerdán. A lépés az Ethereum 10. évfordulójához időzítve történt, így a cég megerősítette hossz
Miközben a legtöbben a nyarat a feltöltődés időszakának tekintik, a fiatal vállalkozók számára ez az időszak akár komoly költségvetési és működési kihívásokat is rejthet. A Fivosz – Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége – Fejér vármegyei elnöke szerint a nyári hónapok különösen érzékeny időszakot jelentenek a kezdő és mikrovállalkozások pénzügyeib
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság határozott lépéseket tett a fogyasztók megtévesztésének , egészségük veszélyeztetésének megakadályozása érdekében, amikor élelmiszer-hamisítás miatt megtiltotta a "Kalóriakirály" által forgalmazott étrend-kiegészítők további árusítását, és elrendelte a termékeket hirdető weboldal felfüggesztését. A
Kedden az OTP negyedéves jelentésének közzétételével megkezdődik a hazai gyorsjelentési szezon, ami pénteken már le is zárul a MOL eredményével, legalábbis ami a blue-chip papírokat illeti.
A Marathon Digital (MARA) BTC-készlet közel harmada már hozamot, likviditást vagy hitelt biztosít az észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányásznak. A bitcoinbányászat már nem csupán blokkjutalmakról szól. A MARA példája jól mutatja, hogyan válhat a Bitcoin Kincstár aktív pénzügyi eszközzé. Lássuk, hogyan termel hozamot a legnagyobb bányászcég.
Ray Dalio, a világ legnagyobb fedezeti alapjaként működő Bridgewater Associates alapítója eladta maradék részesedését a cégben, és lemondott igazgatósági tagságáról - írta meg a Cnbc.
A Moderna csökkentette 2025-ös bevételi előrejelzésének felső határát az Egyesült Királyságba irányuló vakcinaszállítások késése miatt, miközben a második negyedéves eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait - közölte a Cnbc.
Különleges projektbe kezdett a Friends Club Hungary rendezvényszervező és produkciós cég, 2025. november 27-én, az MVM DOME-ban saját erőből megvalósít egy ötórás Depeche Mode koncertet, amelyben több, mint 140 magyar művész és alkotó vesz részt. A koncert hátteréről, a kihívásokról, a nemzetközi tervekről és a rendezvénypiac helyzetéről is kérdezt
"Alig várom, hogy velük együtt kezdhessem meg ezt az utazást!" – kommentálta a szerződést a 27 éves magyar kerékpáros. Mi történik? 2026-tól a Bahrain Victorious csapatában folytatja pályafutását Valter Attila országúti kerékpáros – derül ki a klub közleményéből, melyet a magyar bringás is megosztott. Mi a cél? A három évre leszerződtetett kerékpár
Újabb farmerreklám verte ki a biztosítékot sokaknál. A Sydney Sweeney főszereplésével készült szpot az American Eagle viseletét népszerűsíti. A provokatív reklám hatását sejteni lehetett.
Nehéz lenne elképzelni a forró nyári napokat dinnyekopogtatás nélkül – és most, a szezon kellős közepén minden adott ahhoz, hogy bárki megtegye ezt. Bár az időjárás idén sem kíméli a termelőket, a hazai dinnyetermesztés stabilan tartja magát, sőt: nemcsak a belföldi igényeket elégíti ki, hanem exportra is jut belőle. Ráadásul a dinnye most kifejeze
Kérdés, hogy a kereslet támogatása nyomán az építési kedv vagy az árak növekednek-e majd nagyobb mértékben. Az engedélyeztetési adatok becsapósak lehetnek.
Frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövedéki nyilvántartásba vételre, a jövedéki tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekre, valamint a jövedéki szabályok betartásának ellenőrzésére és annak jogkövetkezményeire vonatkozó tudnivalókat ismertető információs füzeteket.
A kutak árai a nagykereskedelmi árak változásától eltérően is alakulhatnak, de mindenképp emelkedés várható a hétvégén a szakportál szerint. Mi történik? Szombaton tovább drágulnak itthon az üzemanyagok. A benzin esetében bruttó 3, a gázolaj esetében bruttó 2 forinttal emelkedik a nagykereskedelmi ár – írja a holtankoljak.hu. Miért érdekes ez? Mert
A tematikus ETF-ek többsége alulmúlja a piaci átlagot, mindössze 20 százalékuk múlja felül a referenciaindexeket - derül ki a Morningstar legfrissebb kutatásából - írta meg a Financial Times.
Az amerikai elnök vámjai az összes Apple-eszközt érintették, amelyeket leginkább Kínában, Indiában és Vietnámban gyártanak. A cégen továbbra is nagy a nyomás. Mi történt? Tim Cook vezérigazgató az Apple negyedéves pénzügyi beszámolóját ismertetve azt mondta, a Donald Trump által kivetett vámok akár 1,1 milliárd dollárral is növelhetik a vállalat kö
Idén is megrendezik az Ősök Napját Bugacon, augusztus 8. és 10. között lovasíjász bemutatók, hagyományőrző sportok és tárlatok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzeti Bank a bankrendszeri verseny erősítése érdekében útjára indította a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést. A jegybank és a Magyar Bankszövetség megállapodása nyomán életre hívott konstrukció célja, hogy a KKV-k széles köre számára elérhető, egységes, áttekinthető feltételrendszerű beruházási hitelek kerüljenek a piacra, egysz
A sörértékesítés Németországban 2025 első félévében az előző év azonos időszakához képest 6,3 százalékkal, 262 millió literrel 3,9 milliárd literre csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
Egészben vagy felvágva? Szobahőmérsékleten vagy hűtve? A görögdinnye tárolása nemcsak a frissességet, hanem az ízét is befolyásolja! Az alábbiakban összeszedtem meddig áll el biztonságosan, mikor veszít zamatából, és hogyan tárolja úgy, hogy minden falat tökéletesen édes maradjon!
Pont a hét elején írtunk róla, hogy betöltötte 10. életévét a második legismertebb és legnépszerűbb kriptovaluta, az Ethereum. 2015 júliusában indult el, de a kezdetekhez képest teljesen átalakult. Míg a Bitcoin leginkább a P2P fizetési eszköz szerepre és a digitális arany koncepcióra összpontosított, addig az Ethereum a programozható pénz világát
Sok vállalkozó érzi úgy, hogy halad előre, de konkrét számok nélkül ez csak megérzés marad. A sikeres vállalkozásvezetés valódi adatokon alapul. A kérdés: hogyan láthatjuk át ezeket az adatokat gyorsan és egyértelműen, anélkül, hogy táblázatokban kellene keresgélnünk?
A Catl és a Basf keretmegállapodást írt alá, melynek értelmében a Catl innovatív katódaktív anyagok gyártásában működik együtt a Basf Battery Materials üzletágával.
A második negyedéves profitcsökkenés miatt közel 11%-ot veszített értékéből a Coinbase, ezzel egy hónapos mélypontra süllyedve. A Coinbase (NASDAQ: COIN) részvényei pénteken a nyitás előtti kereskedés során 11%-ot estek, miután a vállalat gyengébb második negyedéves eredményeket jelentett, amit a kereskedési volumen visszaesése okozott. Az árfolyam
A kifizetések összege két hét alatt megduplázódott, Nagy Márton minisztériuma összesen már 45 milliárd forintot utalt át. Mi történt? Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint ér