Több mint tízezer európai szálloda csatlakozott ahhoz a kollektív perhez, amelyet az amszterdami központú Booking.com ellen indítanak a platform „legjobb ár” záradékának alkalmazása miatt. A szálláshelyek most kártérítést követelnek az elmúlt két évtizedben elszenvedett gazdasági veszteségeikért.
Augusztusban a várt javulás helyett az euróövezetben romlott, Németországban pedig jelentősen visszaesett a Sentix gazdaságkutató intézet befektetői hangulatindexe a honlapján hétfőn publikált jelentés alapján.
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, a Galaxy Z Fold7 és a Galaxy Z Flip7 készülékek, valamint az új Galaxy Watch8 okosóra-széria. Az új készülékek nemzetközi bevezetésével a Samsung világszerte hozzájárulhat a hajlítható korszak további fejlődéséhez és a mindennapi jóllét fokozásához.
A magyar újautó-piac továbbra is lendületben van: 2025 júliusában közel 26 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. Az év eddigi legnagyobb nyertese egyértelműen a Ford, amely 64 százalékos növekedést produkált az előző évhez képest. A modellek rangsorát a Suzuki S-Cross vezeti, mögötte a Skoda Octavia és a Su
A gubacsok a növények olyan fejlődési és növekedési rendellenességei, amelyeket más élő szervezetek (vírus, baktérium, gomba, fonálféreg, rovar, atka, stb.) tevékenységének hatására a növények hoznak létre a sejtjeik számának (hiperplázia) és/vagy a sejtek méretének (hipertrófia) növelésével. A gubacsok a gubacsokozóknak élelmet, védelmet, megfelel
Kis doboz dzsem reggelire, mini tusfürdő és sampon a hotel zuhanyzójában – ezek a nyaralás kényelmi kellékei hamarosan eltűnhetnek a hétköznapjainkból. Az Európai Unió 2030-tól életbe lépő csomagolási rendelete drasztikus változásokat hoz a szállodaipar és az élelmiszer-kiskereskedelem számára. A cél: csökkenteni a hulladékot, és áttérni újrahaszno
Egyre többen használják a hulladékudvarokat, tavaly több mint dupla annyi újrahasznosítható hulladékot adtak le az emberek, mint egy évvel korábban – közölte a hulladékudvarok koordinációját ellátó MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.
A Morgan Stanley stratégája szerint a jelenlegi amerikai részvénypiaci esés vételi lehetőséget jelent a befektetőknek, mivel a vállalati profitnövekedési várakozások továbbra is erősek - közölte a Bloomberg.
Klingbeil német pénzügyminiszter acélexport-kvótarendszert szorgalmaz az EU-USA kereskedelmi megállapodásban, amit hétfői washingtoni találkozóján vet fel amerikai kollégájának.
Az eredetileg a kelet- és nyugatnémetek találkozásait segítő Danubius, a Magyar Rádió kereskedelmi csatornájaként indult Calypso, valamint a George H. W. Bush magyarországi látogatására indított Rádió Bridge megalakulását és működését idézték fel a „Rádió 100” podcast harmadik epizódjának vendégei. Rónai Egon, B. Tóth László, és Héder Barna a frekv
Több elveszített év, majd az idei első félév után az RTL júliusban is alulmaradt a nézettségi versenyben. A vállalat a streamingre helyezett fókuszával és a nyári ismétlésekkel magyarázza a visszalépést.
Nyárra növényeink már a legjobb „arcukat” mutatják, sok közülük ilyenkorra termésével hálálja meg az eddigi gondoskodást. A tavaszi, jó esetben csapadékosabb időszakon túl vagyunk, így a gyomosodás kicsit mérséklődik ekkorra.
A Budapest Central European Fashion Week (Bcefw) idén minden eddiginél nagyobb teret ad a fiatal magyar tervezőknek. Így a hazai és nemzetközi figyelem középpontjában mutatkozhat be az új generáció, tovább erősítve ezzel a magyar márkák láthatóságát és az utánpótlásképzést.
Fontos előrelépés, hogy a kormány végre zöld szemmel is átnézte a költségvetést, de a számok mélyére nézve kiderül: a kiadások szerkezete továbbra sem támogatja érdemben a zöld átmenetet, és jóval több közpénz megy környezetkárosító tevékenységekre, mint klímavédelemre. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center szakértője elemezte az átvilágítást.
A Tesla 96 millió részvényt adott Elon Musknak, amelyek értéke körülbelül 29 milliárd dollár. A lépés célja, hogy a milliárdos vállalkozó a vállalat élén maradjon, miközben egy bírósági döntés ellen küzd, amely érvénytelenítette eredeti fizetési csomagját - tudósított a CNBC.
Sikerrel kezdte a második félévet a Tv2 és a Tv2 Csoport, hiszen teljes napon és főműsoridőben is a Tv2 volt a nézők első számú választása az év hetedik hónapjában, míg portfólió szinten szintén a Tv2 Csoport csatornáit választotta a legtöbb néző mindkét kiemelt korcsoportban (A18-59, A4+) – adta hírül a médiacég közleménye. Ezzel a teljesítménnyel
A búza aratása, valamint a kukoricát jobban megviselő aszályos időszakok nyomán leszűrt tapasztalatok azt valószínűsítik, hogy a jövőben tovább nő a búza vetésterülete.
Az elmúlt három hónapban egy rejtélyes kripto-pénztárca, a „GAS…ODM” néven ismert cím összesen 331 millió darab Pi tokent halmozott fel, körülbelül 148,5 millió dollár értékben. A vásárlások leginkább az OKX, a Gate.io és a MEXC kriptotőzsdékről történtek, és mintázatuk arra utal, hogy ezek nem véletlenszerű lépések, hanem tudatos, stratégiai felha
A Bitcoin árfolyama jelenleg 115 295 dollár körül mozog, de a háttérben egy ritka on-chain esemény keltett komoly figyelmet a befektetők körében. Csütörtökön öt, még 2010-ből származó, régóta inaktív bányász-pénztárca összesen 250 BTC-t – mai értéken közel 29,6 millió dollárt – mozgatott meg, derült ki az Arkham Intelligence adataiból. Ezek a pénzt
Újra fellángolt a pályázási kedv a hazai kis- és középvállalkozások körében, de a sikerhez vezető út is egyre rögösebb – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedévének kutatási adataiból.
A EBA által lefolytatott stressz teszt eredményei alapján az OTP teljeskörűen bevezetett elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (’fully loaded’ CET1) az alappálya mentén 22,53%, míg a stressz pálya mentén 16,26% lenne 2027 végén, szemben a 2024. év végi, de már a Basel 4 szabályozás alapján számolt 17,49%-os ’fully loaded’ CET1 rátával.
Az első 12 szerencsés vevőnek drónnal szállították ki a limitált kiadású, a diszkontlánc színeit idéző sneakert, amelyet a Tisza Cipő gyárt a Lidlnek. Mi történt? A Lidl a magyar Tisza Cipővel közösen készített egy exkluzív sneakert. Szombaton az ország hat helyszínén drónokkal érkezett meg az első 12 pár, a szerencsés tulajdonosok pedig azok lette
Penc település lovasa, Garai Roland nyerte a Nemzeti Vágta borsodi előfutamát Forrás Dallam nevű lovával a Hernádkak-Belegrádon vasárnap rendezett versenyen - tájékoztatta Winkler Zsolt, a Nemzeti Vágta elővágta nevezési igazgatója az MTI-t.