Augusztus 27-étől a Nemzeti Adó és Vámhivatal élesíti a fluortartalmú üvegházhatású gázok kivitelének egyablakos adatcseréjét az eVÁM AES-ben (kiviteli vámeljárásokat feldolgozó informatikai rendszer). Ezen termékkörök kivitelekor az engedélyek, nyilatkozatok ellenőrzése automatikus lesz az uniós rendszerekben – hívja fel a figyelmet közleményében
Bár a fővárosi lakásbérleti díjak növekedése kitartóan folytatódik, ez nem egyformán érinti a régebbi és az új építésű ingatlanokat, illetve azokat, ahol a tulajdonos nem végezte el a szükséges korszerűsítéseket. A szakértő szerint a lakáskiadóknak célszerű a bérleti díj 5-10 százalékát folyamatosan visszaforgatniuk, tízévenként pedig egy nagyobb f
A Gránit Bank egyedi szinten 10,6 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta az első félévet, míg egy évvel korábbi adózott eredménye 8,4 milliárd forint volt. Az üzleti aktivitás jelentős bővülésének, a költséghatékonyságnak, a hitelportfólió minőségének és a kapott osztalékbevételnek tulajdonítja eredményét a pénzintézet a Budapesti Értéktőzs
Drámai mértékű leépítés sújtotta a német autóipart az elmúlt egy évben - derül ki az EY tanácsadó cég friss tanulmányából. A szektorban legalább 51 500 alkalmazott vesztette el az állását, ami közel 7 százalékos visszaesést jelent a foglalkoztatottak számában.
A Monetáris Tanács mai ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon, így a jegybanki alapkamat 6,50 százalékon maradt, ami azt jelenti, hogy már 11 hónapja változatlan. A döntést az inflációs környezet és a laza fiskális politika indokolja.
Ismét elérkezett az év azon része, ahol az egész főváros összedolgozik, hogy megfejtse a nagy kérdést: vajon honnan jöhet a bűz? Mi történt? "Önök kérdezték;Az ég kék,a fű zöld,augusztus végén pedig terjeng a GYERMELYI trágyaszag.Igen,nem nálunk van,GYERMELYRŐL ÉRKEZIK HOZZÁNK" – írta ki ebben a formában Facebook oldalára Őrsi Gergely, a II. kerüle
A Yettel és a Rejoy új együttműködésében reális piaci áron adhatjuk el használt készülékeinket, sőt a szolgáltató extra kedvezményt is biztosít. Mostantól pedig már a Rejoy által bevizsgált és felújított készülékek is elérhetők a Yettelnél.
A magyar tulajdonú Autent Solutions Kft. 330,31 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert energiatakarékos, ipari hűtési technológiájának továbbfejlesztésére – tájékoztatott Csordás Zoltán ügyvezető.
Az Eli Lilly bejelentette, hogy napi egyszeri fogyasztótablettája sikeres volt a késői fázisú klinikai vizsgálatban, ahol elhízással és 2-es típusú cukorbetegséggel élő páciensek jelentős súlycsökkenést értek el. A vállalat globális engedélyeztetésre készül az orforglipron nevű készítménnyel - írta a Cnbc.
Amerikai sajtóértesülések szerint újabb hajmeresztő lépésre készülhet az Egyesült Államok egészségügyi minisztere. Mi történt? Azt tanácsolják ifjabb Robert F. Kennedy egészségügyi miniszternek oltásellenes szövetségesei, hogy szüntesse be a Covid–19 elleni oltásokat – írta meg először itthon a hvg.hu. A portál az amerikai Gizmodo tudományos lap ér
Van megfelelő számú pedagógus Magyarországon és az utánpótlásuk is biztosított - jelentette ki Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos kedden Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szakmai Tanévnyitó Konferencián tartott előadásában.
Idei mélypontra esett a lakossági állampapírok heti értékesítése, utoljára tavaly karácsonykor vettek ilyen kevés új papírt a befektetők – a rendkívül szerény adat annak tudható be, hogy az augusztus 20-i héten sokan a pihenést helyezhették előtérbe a befektetéseik menedzselése helyett. A lakossági portfólió átrendeződése azonban augusztusban is fo
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén ismét kiemelt ellenőrzés-sorozatot végez a szüreti időszakban. A vizsgálatok középpontjában a borászati termékeket előállító üzemek, valamint a szőlőfelvásárlók állnak. Az akció célja többek között annak biztosítása, hogy a borelőállítás első lépésének tekinthető szüret során pontosan rögzíts
Aszály, piacvesztés és olcsó ukrán import sodorta válságba a román mezőgazdaságot. Fazakas Miklós szerint a kiutat a családi gazdaságok megerősítése jelentheti.
Két nap, amikor a mesterséges intelligencia kerül a figyelem középpontjába – nemzetközi szakértők, kutatók és iparági vezetők gondolatai találkoznak az AI Summit Budapest 2025-ön.
Képzelje el, hogy egy borongós téli napon hazaérve egy apró, mégis ragyogó színfolt fogadja az ablakpárkányon: a fokföldi ibolya bársonyos levelei között élénk lila, rózsaszín vagy fehér virágok nyílnak. Ez a növény nemcsak szép, hanem különleges is – képes hónapokon át folyamatosan virágozni, és kis helyen is bőven megfér. Mégis sokan bizonytalano
Nem minden nagy alapterületű üzlet adásvétele vagy bérbeadása lesz engedélyköteles a szeptemberben hatályba lépő plázastop-módosítás után. A szigorítás kizárólag a napi fogyasztási cikkeket értékesítő üzleteket érinti, és az engedélyezési kötelezettséget nem maga a tranzakció, hanem a megváltozott használat váltja ki. A módosítási legfontosabb pont
A MA-HAL 49. Országos Halfőző Versenyének Vác, Dunapart adott otthont augusztus 23-án, szombaton. Az esemény ismét rávilágított arra, milyen fontos szerepet tölthet be a hal a hazai gasztronómiában és a fogyasztói szokásokban.
Több romániai táblabíróság és törvényszék alkalmazottai bejelentették, hogy szerdától részlegesen beszüntetik a munkát, tiltakozásul amiatt, hogy a kormány az eddiginél rosszabb nyugdíjazási feltételeket készül életbe léptetni a bírák és ügyészek számára.
A Bitpanda az egyik legismertebb és leginkább szabályozott kriptovaluta-tőzsdeként van számon tartva Európában, ugyanakkor a terjeszkedés egy időre szünetel. Miután idén számos kriptovaluta-vállalat tervez vagy már hajtott is végre sikeres tőzsdére vonulást, jogos a kérdés, miért nem teszi meg ezt a lépést a népszerű tőzsde is. A vállalat alapítója
Magyarország születésnapjának időszakát Budapesten idén is tartalmas, szórakoztató rendezvénysorozat tette emlékezetessé. Az augusztus 16. és 20. közötti gazdag programkínálat kedvéért 35%-kal több hazai vendég érkezett a fővárosba, annak ellenére, hogy idén az ünnepnap nem esett hosszú hétvégére. A nemzetközi érdeklődés is kimagasló volt, a főváro
Az amerikai Centers for Disease Control and Prevention (CDC) által 13 éven át működtetett, dohányzásról való leszokást segítő kampány szeptemberben véget ér, ami súlyos következményekkel járhat a közegészségügyre nézve - írta meg a CBS.
A Continest Technologies Zrt. lezárta a Ginop_Plusz-1.3.1-21-2022-00065 azonosítószámú projektjét, amely a "Zöld Nemzeti Bajnokok" program keretében valósult meg.
A német feldolgozóipari vállalatok az előző havinál kedvezőtlenebbül ítélték meg exportkilátásaikat augusztusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszerességgel végzett felmérésének kedden közzétett adatai alapján.
Az Apple szeptember 9-én tartja meg éves őszi eseményét, ahol várhatóan bemutatja az új iPhone-okat, órákat és egyéb eszközöket, miközben a mesterséges intelligencia integrálására tett erőfeszítéseit is demonstrálja.
Újabb húszmilliárd forintos pályázatot írnak ki az élelmiszer-feldolgozás támogatására, miközben a korábban meghirdetett kétszázmilliárd forintos keretösszegű pályázatok elbírálása már folyamatban van. A cél a hazai mezőgazdasági alapanyagok nagyobb arányú belföldi feldolgozása, a hatékonyság növelése és az energiatakarékosság javítása.
A szőlőfeldolgozástól a palackozásig terjedő hatósági felügyelet új szintre lép. A Nébih ellenőrzéssorozata a borpiac átláthatóságát és hitelességét hivatott erősíteni.
2025-ben számos tűzeset rázta meg Magyarország szállodáit, raktárait és ipari létesítményeit, rámutatva a tűzvédelmi rendszerek fontosságára. A Smartme Building Technologies Kft. szakértője hangsúlyozza, hogy a korszerű, időben telepített és karbantartott rendszerek életet menthetnek, és a megelőzés mindig olcsóbb, mint a kár.
A Stellantis, a Chrysler anyavállalata idén 190,6 millió dollárnyi büntetést fizetett az amerikai üzemanyag-hatékonysági követelmények nem teljesítése miatt.
Továbbra is kitart az MNB az óvatos megközelítés mellett, 6,50%-on tartotta az irányadó kamatot a Monetáris Tanács, a döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is. A jegybank előretekintő iránymutatása sem változott.
A német feldolgozóipari vállalatok az előző havinál kedvezőtlenebbül ítélték meg exportkilátásaikat augusztusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszerességgel végzett felmérésének ma közzétett adatai alapján.
Nemrégiben interjút adott a Wall Street Journalnek Donald Trump amerikai elnök fia, Eric Trump, aki elmondta, hogy nem volt mindig annyira kriptobarát, mint mostanában. Állítása szerint a bankok tették a kriptovaluták rajongójává. Az interjúban arról beszélt, hogy családját 2021 elején, a Capitolium elleni támadás után egyes bankok célkeresztbe tet
Ukrajnában egyre olcsóbb az alma a nagybani piacokon. Már jelentős a korai almafajták kínálata a nagybani piacokon – igaz, a kiskereskedelemben még a tavalyi, zömmel import tételeket kínálják a vásárlóknak.