Az ukrán hadsereg jelentős sikereket ért el a Donyeck megyében zajló ellentámadás során - számol be a Portfolio.hu a The Kyiv Independent beszámolója alapján. Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok közlése szerint az ukrán erők bekerítettek több orosz katonai egységet Dobropillia közelében, miközben stratégiailag fontos területeket sikerült felsza
Spanyolországban szakértők várakozásának megfelelően 15 hónapja a legnagyobb ütemre, 3 százalékra gyorsult az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex szeptemberben éves szinten a statisztikai hivatal hétfői közlése szerint.
A Fidesz-KDNP képviselői ma az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában leszavazták a Szőlő utca ügyében kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot – írja Dobrev Klára a Facebookon. A DK elnöke szerint az orbánisták nem akarják, hogy kiderüljön az igazság; „nem akarják, hogy rács mögé kerüljenek azok a magasrangú politikusok, akik a saját, beteges
Bár a legtöbb magyar kisvállalkozás számára még nem sürgető feladat az ESG (Environmental, Social, Governance – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok) előírásainak való megfelelés, azok a cégek, amelyek már most elkezdik a felkészülést, komoly piaci előnyökhöz juthatnak.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelten kezelik a közszolgáltatások – villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatások – ellenőrzését, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. Így a f
Idén az elmúlt szűk félévben az európai villamosenergia-rendszert több nagyobb áramszünet sújtotta. Köztük a legjelentősebb a Spanyolországot és Portugáliát érintő április végi esemény volt, amely mindkét országban hatalmas zűrzavart okozott. Azonban nem csak a kontinens nyugati fele van veszélyben. A közelmúltban, július 4-én Csehország nagy része
A pénzügyi tudatosság kulcsa, hogy előre lássuk a nagyobb kiadásokat, és ne érjenek minket váratlanul. Míg a mindennapi költségek, mint a rezsi vagy a bevásárlás, viszonylag könnyen tervezhetők, a ritkábban felmerülő, de annál nagyobb tételekre nehezebb félretenni. Sok esetben azonban éppen ezek azok a területek, ahol a tudatos vásárlással és az ak
A rendszer kihasználásával az ipari vállalkozások nagyobb működési hatékonyságot érhetnek el, csökkenthetik a költségeket és biztosíthatják a hosszú távú megbízhatóságot.
Heves záporokkal, zivatarokkal érkezett meg a Gabrielle hurrikán maradványa szombaton Portugáliába, mostanra pedig Spanyolországot is elérte. Itt főként a keleti tartományokban okoz heves esőzéseket. A várható nagy mennyiségű csapadék miatt a spanyol nemzeti meteorológiai szolgálat, az Aemet 3 tartományban, így Valenciában, Castellónban és Tarragon
Miközben a vezető amerikai részvényindexek alacsony volatilitás mellett emelkednek, egyes egyedi részvényekben komoly árfolyammozgások zajlanak. A brókerpapírok a technológiai szektorral együtt kapaszkodnak felfelé, ezzel szemben a Visa és a Mastercard gyengélkedik, a fogyasztási cikkek szektora pedig még ennél is rosszabb teljesítményt mutat – min
Bodrogi Gyula példája is mutatja, hogy az idősebbeknél a vezetés kérdése kényes téma: a legendás színművész bár még mindig autóba ül, tudatosan inkább taxival érkezett legutóbbi fellépésére, mert 91 évesen nem akart bajlódni például a parkolással. Egy idén megszavazott az EU-irányelv átalakítja a jogosítványok rendszerét, és a tagállamok hatásköréb
Október 1-jétől már benyújtható – tette közzé az adóhatóság (NAV) – a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére az adóelőleg-nyilatkozat. Hangsúlyozták azt is, hogy a háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból.
A kikiáltási ár 37,61 milliárd forint, de nyertes vevő nem vehetné azonnal birtokba az épületet. Mi történt? Közel 38 milliárd forintos kikiáltási áron árverésre bocsátja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a fővárosi József nádor tér északi részén, a Szende Pál utca és a Dorottya utca sarkán található épületet, amelyet jelenleg a Nemzetgazdasági M
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – ismerte el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség14. Makrokonferenciáján.
Jubileumi évadához kapcsolódóan megújította hivatalos weboldalát a Vígszínház. A honlap friss és letisztult vizuális világa igazodik a teátrum karakteréhez, miközben a kortárs webdesign eszköztárát alkalmazza. Reszponzív, minden eszközön gyorsan és könnyen kezelhető felülete korszerű felhasználói élményt kínál: az információk gyorsan elérhetők, a n
Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
Bár a legtöbb magyar kisvállalkozás számára még nem sürgető feladat az Esg (Environmental, Social, Governance – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok) előírásainak való megfelelés, azok a cégek, amelyek már most elkezdik a felkészülést, komoly piaci előnyökhöz juthatnak. A K&H szerint a fenntarthatóságra való tudatos átállás nem
Egy friss, a Nature folyóiratban publikált kutatás szerint a bevándorlók átlagosan 17,9 százalékkal alacsonyabb bért kapnak, mint a helyben született munkavállalók. A bérhátrány elsősorban nem abból fakad, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kapnának, hanem abból, hogy ritkábban jutnak magasabb presztízsű, jobban fizető állásokhoz.
A magyarországi ipar teljesítménye romokban hever, a többi régiós ország eközben jól teljesít, különösen a lengyelek – ennek okairól beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.
A TV2 kedvenc párkereső realityje idén ősszel is visszatér. Új szereplők, szakértők és izgalmas fordulatok várják a nézőket, garantálva a nevetést, az izgalmat és a könnyeket a képernyők előtt.
A CNN riportja szerint Namíbiában a hadsereget is be kellett vetni a tüzek megfékezésére. A jelentések szerint a lángok már felemésztették Afrika egyik legnagyobb vadrezervátumának mintegy harmadát.
Pápai Joci a Sztárbox vasárnapi élő adásában példátlan gesztust tett: hiába hirdették ki győztesnek megosztott pontozással, a továbbjutás jogát átadta ellenfelének, Kocsis Dénesnek. A döntés oka nem csupán a színész sérülése volt, Joci hosszabb betegség után is küzdött, és saját elmondása szerint az igazságérzete nem engedte, hogy ő menjen tovább.
Utoljára az évben hatalmas állampapír-kifizetések érkeznek a magyar lakossághoz: lejáratához ért a 2022-es vágtató infláció idején kibocsátott Bónusz Magyar Állampapír. A sorozat rendkívüli népszerűségre tett szert, néhány hónap alatt több mint 600 milliárd forintot lapátoltak bele a megtakarítók, és még ma is több mint 400 milliárd forintot tartan
Ismét megosztja az embereket a Fidesz intézkedése. Mi történt? A fideszesek 88 százaléka, a Tisza-szavazóknak viszont csak az 5 százaléka ért egyet az Otthon Start program elindításával az Idea Intézet szeptember elején készített reprezentatív felmérése alapján. Mi derült még ki? A népesség 5 százaléka gondolta úgy, hogy valószínűleg élni fog a pro
Az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni összehangolt intézkedésekről és támogatásokról egyeztettek az ágazat szereplői a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (Hnt) - közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető közösségi oldalán számolt be a részletekről, hangsúlyozva, hogy az akcióterv megvédi szőlőültetvényeinket - írja az
Az első nevezési határidő október 27., de egészen november 6-ig várjuk a legjobb digitális megoldásokat az idén negyedik alkalommal megrendezett Pixel Perfect Awards-ra.
Mi történik, amikor két féltestvér először kerül közös fedél alá, miközben a családi kisállatbolt nyüzsgő mindennapjaiban is helyt kell állniuk? Erre ad választ a Nickelodeon legújabb élőszereplős sorozata.Jack és Lily történetében kulturális különbségek keverednek, a családi összetartás és váratlan fordulatok minden epizódban újabb meglepetést tar
Gulyás Gergely szerint tizenkét ukrán híroldal itthoni letiltásával „arányos választ” adtunk arra, hogy Ukrajnában orosz propaganda miatt elérhetetlenné tettek nyolc magyar nyelvű oldalt, köztük az Origót és a Bencsik András-féle Demokratát.
Szerdától benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik ugyanis október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után. A nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan.
A doppingellenes szabályokat megsértő hivatásos sportolók nevének az interneten történő közzététele ellentétes az uniós joggal, az arányosság elve ugyanis megköveteli az adott egyedi eset sajátos körülményeinek figyelembevételét, olvasható az EUB oldalán.
A Coinbase jogi vezetője szerint az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) téved a Base hálózattal kapcsolatban. Paul Grewal egy podcastban adott hangot véleményének, miszerint az Ethereumon futó layer-2-es hálózat nem végez hagyományos értelemben vett adásvételi párosítást, ezért nem értelmezhető értékpapír-tőzsdének. A Coinbase jogi vezet
Érdekel, hogyan készülnek a térképek, amelyek nélkülözhetetlenek a városfejlesztésben, az útépítésben vagy akár a természetvédelemben? Vonz a modern mérőműszerek és a digitális térinformatika világa? Ha szeretnéd, hogy a munkád nyomán pontosabb, élhetőbb környezet jöjjön létre, akkor a földmérő és földrendező mérnöki alapszak neked való!
Az alkohol nemcsak élvezetet nyújt a fogyasztóknak, hanem komoly befektetési lehetőséget is rejthet magában. A prémium italok - legyen szó ritka whiskeykről, exkluzív cognacokról vagy különleges brandykről - egyre inkább a gyűjtők és befektetők figyelmének középpontjába kerülnek. Ezek az italok nemcsak kifinomult ízviláguk miatt értékesek, hanem id
Hogyan teljesít egy modern, közterületi wifi-hálózat valós környezetben? A Városliget nyilvános wifi-infrastruktúráját vizsgáló részletes felmérés több héten át zajlott, több mint 700 ezer négyzetméteren, spektrumelemzővel és GPS-alapú mérőeszközökkel. A tanulmány nemcsak a jelerősséget, az eszközpark technológiai szintjét és a hálózati lefedettség
2024-ben sem közeledett érdemben Magyarország jóléti szintje az Európai Unió átlagához - derül ki az Eurostat legfrissebb, lakossági jövedelemre vonatkozó adatközléséből. Bár nominális értelemben véve hazánkban jelentős mértékben nőtt a háztartások bevétele a tavalyi évben, a tartósan magas infláció és a jelentős forintgyengülés miatt vásárlóerőben
Jelentős változások léptek életbe a Településrendezési és Építési Követelmények Alapszabályzatában (TÉKA), amelyek rugalmasabb telekhasználatot és egyszerűbb melléképítmény-elhelyezést tesznek lehetővé az ingatlantulajdonosok számára - számolt be a 24.hu.
A blokkolásra egy még nagyobb blokkolással válaszoltak. Mi történt? Szeptember közepén elérhetetlenné tették az Origót és a Demokratát Ukrajnában orosz propaganda terjesztése miatt, amire meg is érkezett a magyar kormány válasza: "Magyarország a viszonosság elvét követve a mai napon tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Mag