Akár a kiskereskedők és a termelők is profitálhatnak belőle. Mi történt? Szeptemberben életbe lépett az a rendelet, amelynek értelmében minden, dísznövényekkel foglalkozó szereplőnek kötelező befizetést kell teljesíteniük a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének Közösségi Marketing és Innovációs Alapjába – írja a Pénzcentrum. Részletek. A re
A Zeus Network legújabb fejlesztése, a BitcoinKit, azt a célt szolgálja, hogy a Bitcoin aktívan használhatóvá váljon a Solana decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztémájában. Az újdonságot a projekt Epoch 10 frissítése keretében mutatták be, és egy olyan irányt jelöl ki, amelyben a Bitcoin likviditása letétkezelők és hagyományos „wrapped” tokenek
Jubileumi évadához kapcsolódóan megújította hivatalos weboldalát a Vígszínház. A honlap friss és letisztult vizuális világa igazodik a teátrum karakteréhez, miközben a kortárs webdesign eszköztárát alkalmazza.
Megkezdődött az őszi lehalászás a BHNP Zrt. tóegységeiben, amelynek keretében háromnyaras pontyokat telepítenek a Balatonba. A társaság az év végéig folytatja a haltelepítéseket, hogy teljesítse a 300.000 kilogrammos éves kötelezettségét - számolt be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt..
Különleges pillanatnak lehettek tanúi a vendégek a Dolce & Gabbana milánói divatbemutatóján: itt futott össze Meryl Streep és Anna Wintour, a Vogue magazin legendás korábbi főszerkesztője, akiről Miranda Priestly karakterét mintázták Az ördög Pradát visel című filmben.
A klímaváltozás súlyos csapást mér India teaiparára: a szélsőséges időjárási viszonyok miatt csökkenő termésmennyiség és növekvő árak alakítják át a 10 milliárd dolláros világpiacot - közölte a Telex. A változó klimatikus feltételek mellett India belföldi teafogyasztása is növekszik, ami együttesen az exportvolumen zsugorodásához vezet a világ máso
Az Mbh Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a Bupa új beyond banking szolgáltatással bővült: elindult a Bupa Iránytű, ami egy bankfüggetlen, komplex pénzügyi menedzsmenteszközként segíti a mikro- és kisvállalkozásokat a pénzügyi folyamataik átlátható kezelésében. A részben mesterséges intelligencia alapú szolgáltatás személyre szabott javaslat
Dobogósok lettünk, csak hátulról. Mi történt? 2024-ben sem sikerült érdemben csökkentenie Magyarországnak a jóléti lemaradását az Európai Unió átlagához képest – írja a Portfolio az Eurostat friss adatai alapján. Bár kétszámjegyű jövedelemnövekedés történt, a magas infláció és a forint gyengülése miatt a vásárlóerő így is alig javult. Mit jelent ez
A Public Forumot, a Kereskedelmi Világszervezet legfontosabb éves eseményét szeptember 17–18-án Genfben rendezték meg. A fórum központi témája a digitális kereskedelem átalakító szerepe volt, amely új szabványokat, innovációt és nemzetközi együttműködést hoz a globális kereskedelembe.
A Kaufland német kiskereskedelmi lánc 2030-ig 250 üzletre bővítené romániai és moldovai hálózatát, miközben éves szinten 10-15 új üzlet nyitását tervezi - írta meg a Romania-Insider.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter több tízmilliárd forintos gazdaságösztönző csomagot jelentett be, amely az ipar és a munkaerő védelmét célozza. Az intézkedések célja a vámháború negatív hatásainak mérséklése.
Az Index szerint itt lenne az ideje, hogy a politikus bocsánatot kérjen, miután ma a Fővárosi Törvényék a lapnak adott igazat az ellenük indított sajtóperben. Magyar Péter az ítélet után arról beszélt, az ítélet azt igazolja, hogy diktatúra van.
A 2026.évi központi költségvetésről szóló LXIX. törvény 61. § a jövő évi fogyasztóiár-emelkedés mértéke tévesen 3,2 százalék szerepel, miközben az MNB szerint 3,8 százalék várható, olvasható a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Revolut múlt héten hivatalosan is megnyitotta globális központját, és bemutatta világméretű vízióját, valamint ambiciózus terveit: a cég a következő években százmillió ügyfél elérését tűzte ki célul
Az üzleti életben sok minden múlik a tudáson, a kapcsolatokon és a tapasztalaton, mégis gyakran az első benyomás határozza meg, milyen irányba indul el egy találkozó vagy tárgyalás. A megjelenésünk üzenetet közvetít rólunk, befolyásolja a hitelességünket és erőteljesen hat arra, mennyire tekintenek minket megbízhatónak. (x) Az első benyomás döntő p
Egy jogi ördöglakat miatt az alapítványi vezetés nem tudja irányítani a Budapesti Metropolitan Egyetemet, mert négy Matolcsy-közeli magánszemély, akiknek összesen 1 százaléknyi tulajdonrészük van, bármikor blokkolhatja a döntéseket.
Az idő előtti kamatcsökkentés kockázatai meghaladják annak lehetséges előnyeit – hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hétfőn a Reutersnak adott interjújában. Szerinte az erős forint kulcsfontosságú az infláció fékezésében és abban, hogy a lakossági megtakarítások a hazai devizában maradjanak.
A jelenlegi szabályok szerint novemberig tart a kormány árrésstop intézkedése, de nagy valószínűséggel nem csak az ünnepi szezon kezdetéig fog tartani az árszabályozás, hanem a jövő évre is áthúzódik. A szakértők szerint a korlátozás okozta feszültség nem is a szabályozás elsődleges alanyainál, a kiskereskedelmi láncoknál lesz tarthatatlan, hanem a
Tegye kertjét valódi madárbarát oázissá! Ezek a fás szárú növények nemcsak díszítik a kertet, hanem táplálékot és menedéket is biztosítanak a különféle madárfajok számára, így a természet közelebb kerül önhöz.
Budapestre is elhozta az Európai Unió azt a kiállítását, amelyben modern felületeken, naprakész információkkal, 360 fokos vetítéssel és szerepjátékokkal mutatja be a 27 tagállamot tömörítő szövetség működését. A Szervita téren berendezett élményközpontban a látogatók ingyenesen ismerhetik meg az uniós szervezetek munkáját, a köztük zajló döntéshoza
Hivatalos: hetven év után megszűnik a Fa szappan gyártása. A Henkel egy stratégiai döntés értelmében a jövőben a tusfürdőkre és dezodorokra helyezi a hangsúlyt – a Fa márka maga azonban megmarad.
Elefántcsontpart rekordmagasságba, 2500 frankra (4,50 dollár) emeli a kakaó felvásárlási árát a 2025/26-os fő termésidőszakra, ami 39 százalékos növekedést jelent a termelők számára.
Richard Takáč, a Szlovák Köztársaság mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere a gyakorlatilag a szlovák mezőgazdaság felszámolásának tekinti az Európai Bizottság (Eb) által készített új költségvetési tervezetet. Ennek értelmében Szlovákia mindössze 3,7 milliárd eurót kapna a mezőgazdasági ágazat fejlesztésére, ami közel egymilliárddal kevesebb,
Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb m
Sean Ono Lennon egy friss interjúban arról mesélt, hogy édesapja, John Lennon a Beatles feloszlása után nem a zenéből, hanem a hírnévből ábrándult ki, és politikai aktivistaként keresett új utat.
A Mitsubishi bejelentette, hogy megszünteti a Renault Clióra épülő Colt gyártását, és nem tervez utódmodellt. A vállalat stratégiája szerint a jövőben a márka örökségét jobban képviselő karosszériaformákra koncentrálnak - írta a Totalcar.
Az amerikai hitelpiac rekordszinten pörög, de egyre több szakértő figyelmeztet a túlzott optimizmus veszélyeire. Két váratlan csőd rávilágított a rendszer sérülékenységére, miközben a nem bankok által folyósított hitelek piaca (magánhitelpiac) gyorsan növekszik. A csődráta már közelíti a 10 százalékot, ami komoly aggodalmat kelt a befektetők körébe
Jelentős lendületet kaphat a külföldi állampapírok és vállalati kötvények piaca az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szeptemberi, 25 bázispontos kamatcsökkentésének – és a tengerentúlon várható további kamatvágásoknak – köszönhetően. Ennek eredményeképpen akár két számjegyű hozamokat is el lehet majd érni a nemzetközi kötvény
Az Európai Unió országai eltérő eredményeket mutatnak a gazdasági növekedés és a kibocsátáscsökkentés összehangolásában. Miközben több tagállam - köztük Finnország és Dánia - sikeresen csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását növekvő GDP mellett, Magyarországon 5% feletti kibocsátásnövekedést regisztráltak. A kedvezőtlen trend mögött többek
Szeptember utolsó hétfőjén történelmi csúcsot ért el az arany árfolyama. A világ menedékeszközének unciánkénti árfolyama meghaladta a 3817 dollárt, ezzel például az amerikai aranytartalék is elérte az ezermilliárd dolláros értéket. Mivel az arannyal magas korrelációt mutat annak digitális változatával, sokakban felmerül a kérdés, hogy a bitcoin vaj
Kollaborációt jelentett be a Rókusfalvy Etyek és az Anna Amélie márka. A közös munka célja, hogy a borászat és a design világát új formában kapcsolják össze - olvasható előbbi közleményében. A limitált, 2020-as Etyeki Pezsgő, Anna Amélie címkével nagyon alacsony darabszámban készült és szeptember 29-től érhető el.
Három héttel kinevezése után súlyos politikai válságban találta magát Sébastien Lecornu francia miniszterelnök. Ha nem sikerül megállapodnia a Szocialista Párttal a költségvetésről, kormánya újabb bizalmatlansági indítvánnyal bukhat meg – összegezte a helyzetet a Les Echos.
Czövek Béla neve örökre beíródott a Lökösházi Kavicsbányató történetébe: a horgász egy hét leforgása alatt kétszer is megdöntötte a tórekordot, először egy 35,25 kilós, majd egy 39,6 kilós tükörponttyal.
Napi kapcsolatban vagy a szobamérlegeddel, számolod a bevitt kalóriákat, és csak azért viszed le a szomszéd kutyáját, hogy bezárd az aktivitásgyűrűdet? Ha úgy érzed, már minden a számok körül forog, de nem érted, hogy igazából miért, akkor van egy rossz hírem: átestél a ló túloldalára. Segítek, hogy mit érdemes nézni, hogyan érdemes hozzáállni, hog
Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (N
Gyümölcsfákkal teli kertjében érte a jó hír Hirtling Istvánt, amikor Szinetár Miklós kihirdette, idén nyáron őt is beválasztották a Halhatatlanok Társulata Örökös Tagjai közé. Most megmutatta lenyűgöző vidéki kertjét, ahonnan néhány percnyi sétával a Nagy-Kevély tetejére juthatnak.
Jelentős változás jöhet a multinacionális cégek adóztatásában, amely Magyarországot is érinti. Egy most társadalmi egyeztetésre került törvényjavaslat egy új, nemzetközi információcsere-rendszerhez való csatlakozásról szól, amely a nagyvállalatok adózását tenné átláthatóbbá.