Már Magyarországon is kapható a Huawei MatePad 11.5, amely a fiatal felhasználók mindennapi tanulási, munkavégzési és alkotási szokásaihoz igazodik. A készülék tükröződésmentes, papírhatású PaperMatte kijelzővel, kényelmes Smart Keyboard billentyűzettel, valamint a jegyzetelést és kreatív alkotást segítő Huawei Notes és GoPaint alkalmazásokkal érke
Az idei iskolakezdés előtti hét a Kifli.hu történetének második legerősebb hete volt a rendelési adatok alapján. Az iskolaszerek forgalma több mint tizedével múlta felül a tavalyi szintet. A szülők számára ma már minden, tanévkezdéshez szükséges termék beszerezhető online, gyorsan és kényelmesen.
A Széchenyi Kártya konstrukcióinak augusztusi adatai a kormányzati lépések eredményességét igazolják. Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami közel kétharmados emelkedés 2024. augusztusához képest, és a likviditási típusú hitelek iránt is 40 százalékkal megugrott az érdeklődés. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv
Minden tízedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban romlani fog a kintlévőségek minősége, ami pontosan duplája a három hónappal ezelőtt mért adatoknak.
Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Bankna
Magyarország első ismert őspoloska-faja, a Pulafulvius pliocenicus, Pula település közelében egy 4 millió éves krátertó üledékéből került elő. A felfedezés nemcsak hazai őslénytani különlegesség, hanem új adat a Kárpát-medence egykori, szubtrópusi klímájáról is - közölte az ELTE hétfőn.
Elkezdődött a gímszarvasok násza: mély bőgésük betölti a hajnali erdőt. A látvány és a hang élménye páratlan – de ilyenkor a bikák különösen érzékenyek.
A mezőgazdaság hatékonyságát és a talaj egészségét ma már a mikrobiológiai készítmények, köztük a BactoFil Cell is formálják, immár három évtizedes tapasztalattal.
Az XRP ma hirtelen erős vételi nyomást tapasztalt, amikor tíz percen belül több mint 10 millió dollárnyi nettó kereslet érkezett a piacra. Egyetlen, 3 millió dolláros megbízás a Binance örökös határidős ügyletein mindössze 100 milliszekundum alatt teljesült, elnyelve az összes elérhető eladói likviditást, és az árfolyamot napközbeni csúcsra, 2,91 d
A leggyakoribb szakorvosi és diagnosztikai vizsgálatokért átlagosan 29 258 forintot kell fizetni - derült ki az NN Biztosító Magánorvosi Árindexéből. A díjak szolgáltatónként jelentős eltéréseket mutatnak, de a legszembetűnőbb a főváros-vidék közötti árkülönbség: vidéken egy páciens átlagosan 7705 forinttal fizet kevesebbet, mint Budapesten. A kuta
A szállodai szobafoglalásoktól történő elállás és távolmaradás áfa rendszerbeli kezelése címmel megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a 2025/7. számú adózási kérdés.
A Pfizer és a BioNTech bejelentette, hogy frissített COVID-19 vakcinájuk fokozott immunválaszt mutat idősebb felnőtteknél és alapbetegséggel rendelkező fiatalabbaknál - írja a Reuters.
"A következő 25 év" mottóval tér vissza idén Budapestre a Brain Bar, amely a geopolitikától az emberi test tudományain át a klímaváltozásig a jövő legforróbb kérdéseit vitatja – sztárnevek mellett kurátori minőséget és valódi vitát ígérve. A programban olyan tudományos és üzleti szakértők is szerepelnek mint Iain McGilchris skót pszichiáter-neuroló
A predikciós piacok – vagyis azok a platformok, ahol emberek pénzzel fogadhatnak események kimenetelére – sokáig marginális szereplők voltak a kriptovilágban. Mostanra azonban a reflektorfénybe kerültek: 2025-ben eddig több mint 216 millió dollár áramlott ebbe a szektorba, ami bőven meghaladja az előző évek összesített teljesítményét. A Polymarket
Fedezze fel a cikória világát, a természetes koffeinmentes kávéhelyettesítőt, amely gazdag ízével és emésztést támogató hatásával új dimenziót nyújt a mindennapi italélményhez! Ismerje meg, hogyan termessze, készítse el és élvezze a cikóriát, hogy egészségesebb, tudatosabb életet teremtsen magának!
A Bitcoin bálnák múlt hónapban körülbelül 12,7 milliárd dollár értékű BTC-t adtak el, ami erős kockázatkerülést jelez a nagybefektetők körében, és lefelé irányuló nyomást gyakorolt az árfolyamra. Az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a folytatódó eladások a következő hetekben is nyomás alatt tarthatják a Bitcoin árát. A CryptoQuant elemzője, „cauec
Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről Nagy Márton már megemlítette, hogy a 3,7%-os eredeti hiánycélról 4,1%-ra emelt hiányvárakozást is elvétheti a kormány, sőt már 4,5%-os felső sávot is említett a múlt heti interjújában. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Aug
A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközel
A Brent nyersolaj jegyzése több mint 2 százalékkal emelkedett, részben visszanyerve a múlt heti veszteségeket, miután az OPEC+ termelési emelése a vártnál szerényebbnek bizonyult, és az orosz kőolajra vonatkozó esetleges újabb szankciók lehetősége is aggodalmakat keltett - írja a Reuters.
Idén április és július között az AI-sztori tőzsdei gyorsvonatát az Nvidia–Microsoft–Broadcom–Oracle–Palantir ötösfogat húzta. Augusztus eleje óta azonban részleges mozdonycsere zajlik a vonat élén. A Broadcom maradt, de az Nvidia–Apple, illetve a Microsoft–Alphabet váltás nagyon látványos volt. Az egész jelenség kísértetiesen emlékeztet az ezredfor
A napi rutin, egy új ruha vagy egy jó mozi segít leginkább visszatérni a nyárból a mindennapi kerékvágásba – mutat rá az Etele Plaza online kutatása. A magyar vevőket leggyakrabban egy ellenállhatatlan cipő vagy farmer képes rávenni arra, hogy terven felül költsenek.A nyári szezont követően, elsősorban a boltok által nyújtott kedvezmények és akciók
A müncheni Iaa kiállításon két, kifejezetten Európára tervezett lítium-vasfoszfát akkumulátort mutatott be a Catl. A Shenxing Pro egyik változata a világ első olyan Lfp akkumulátora, amely 758 kilométeres hatótávolságot és rekordnak számító 12 éves, illetve 1 millió kilométeres élettartamot biztosít. A másik változat pedig Európa vezető szupergyors
Hat díjat ítéltek oda a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Enyedi Ildikó filmjének a Csendes barátnak.A film női főszereplője, Luna Wedler nyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat.
Egyre erősödik a vita a Bitcoin jövőjéről, miután a node-üzemeltetők és fejlesztők között kirobbant a konfliktus a tranzakciók cenzúrájának kérdésében. Leonidas, The Ordinal Show műsorvezetője nyílt levélben figyelmeztette a Bitcoin Core fejlesztőit: „Bármilyen komoly kísérlet a szabályok szigorítására vagy az Ordinals és Runes tranzakciók cenzúráj
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Bodrogközi Nonprofit és a Bodrogközi Kertészeti biztosító egyesület tevékenységi engedélyét. A Bodrogközi Nonprofit egyesület a biztosítási tevékenység önkéntes megszüntetéséhez szükséges elszámolási kötelezettségeit teljesítette biztosítottai felé, a Bodrogközi Kertészeti egyesület esetében pedig a bíróság
Meghökkentő dolgokról számolt be a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Miközben sorra hagyják el a gyermekvédelem intézményeit a szakemberek, adott egy ember, aki bármit megtenne, hogy újra az állami gondoskodásban élő gyerek
Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2%-kal nőtt, meghaladva az 1,0%-os előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3%-os növekedéshez képest.
Fernando Santosnak esze ágában nem volt lemondani a súlyos verés után sem, de az azeri szövetség nem így gondolta, és már az első selejtező után kirúgták.
A globális bizonytalanság közepette továbbra is a stabilitásra kell építeni a monetáris politikát - hangsúlyozta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) bázeli ülésén.