A támogatás keretösszege 30 milliárd forintról 40 milliárd forintra emelkedik; a tízmilliárd forint többletforrásból közel 7 milliárd forint vidéki pályázatokra megy.
Miközben emelkedtek a díjak, a szolgáltatók egyre több figyelmet fordítanak a fogyasztói igényekre, visszajelzésekre és az élelmiszerpazarlás csökkentésére.
A Trump-család újabb és újabb kriptós befektetésekben tűnik fel, szaporodnak a milliárdjai, de egyben újabb és újabb botrányok törnek ki körülöttük. Persze mások sem szentek – vajon okos dolog megpróbálni átverni az Egyesült Államok elnökét?
A Labubu-jelenség nemcsak a játékpiacot, hanem a befektetői gondolkodást is felforgatta - erről beszélgettek a Portfolio szeptember 4-i Invest című podcastjében. A kínai Popmart cég által gyártott szőrös figurák öt év alatt 70-szeres bevételnövekedést produkáltak, miközben a profitmarzsuk háromszorosa a klasszikus játékgyártókéinak. A podcastban sz
A Széchenyi Kártya Programban augusztus folyamán 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami éves összevetésben közel kétharmados emelkedést jelent; a likviditási típusú hitelek iránt százalékkal ugrott meg az érdeklődés – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a cégvezetők várakozásai a kintlévőségek minőségét illetően nagyrészt visszatértek a fél évvel ezelőtti szintre.
Az FTX 2022-es összeomlása az egész kriptovilágot megrázta. Az egykor világszinten meghatározó kriptovaluta-tőzsde egyik napról a másikra dőlt be, és befektetők milliói veszítették el hozzáférésüket kriptoeszközeikhez. Európában a helyzet különösen érzékeny volt, hiszen az FTX EU – amely Cipruson keresztül működött – számos kisbefektető és intézmén
Az Ethereum (ETH), a világ második legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, döntő ponthoz érkezett. Két friss elemzés – Joseph Chalom, a Sharplink társigazgatója és az Arab Chain kutatása – egyaránt arra utal, hogy az Ethereum hosszú távú kilátásai egyértelműen bikásak, még ha rövid távon korrekciók is előfordulhatnak. Az Ethereum ért
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Ügyfélportál (ÜPO) tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan. Az ÜPO a személyes megjelenés nélküli hitelkérelmezést is segíti online keresetkimutat
Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Bankna
Keszthely 8,2 milliárd forint uniós TOP Plusz támogatást nyert el, amelyből 1,6 milliárdot a Városi Strand felújítására fordítanának. A projekt előkészítése során az önkormányzat társadalmi egyeztető műhelyt hívott össze, ahol a lakosok is elmondhatták véleményüket. Nézzük, mit terveznének a helyiek az uniós milliárdokból!
A számviteli törvénynek mindig megfelelt a Dolomit Kft. a 13 év után lecserélt könyvvizsgáló jelentései szerint. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Közel 13 év után lecserélte a könyvvizsgálóját a Dolomit Kőbányászati Kft, amely idősebb Orbán Győző, a kormányfő édesapjának többségi tulajdonában áll,
Vác városában 2025. szeptember 6-án, a hagyományoknak megfelelően az év első szeptemberi szombatján rendezték meg a 21. Váci Lecsófesztivált. Mi volt a rendezvény célja? A Pro-Urbe díjas Vendégvárók Váci Egyesülete által rendezett lecsófesztivál fő célja a jótékonyság. Ebben az évben hátrányos helyzetű családok számára nyújtottak segítséget, hogy m
Új méretben mutatkoztak be a tévék következő generációjával kecsegtető RGB mini-LED-es készülékek az IFA 2025 kiállításon. A 216 centis modell már kicsinek, az ára rémisztőnek tűnik.
A patináns Tisza Szálló mára Szolnok szégyenfoltja lett. Hajdan a város ékköve volt, ma már tolvajok, hajléktalanok és omladozó falak jelzik az impozáns műemlék szomorú végóráit. Most viszont újra eladó a Tisza folyó partján ez a különleges neobarokk gyógyszálló.
Bár a 30 éves középső védő magyarázkodott egy darabig, és ki is tartott ártatlansága mellett, az UEFA nem kegyelmezett, így majdnem a teljes szezont ki kell hagynia.
Az Apple 2025-ben az iPhone dizájnjában az egyik legnagyobb frissítést tervezi az iPhone X 2017-es bemutatója óta, várhatóan debütál az új iPhone 17 Air vékonyabb kialakítással, átalakított kamerarendszerrel és új kijelzőmérettel. A 2025-ös kínálat négy modellből áll majd: iPhone 17, iPhone 17 Pro, iPhone 17 Pro Max és az új iPhone 17 Air, a Plus m
A korai szüret nedves magot, a késlekedés pedig akár 20% termésveszteséget okozhat. Mutatjuk, hogyan állapítható meg, hogy a szója elérte a cséplési érettséget.
A burgonya az egyik legfontosabb alapélelmiszer hazánkban, de a téli tárolhatóság sok fajtánál kihívást jelent. A télálló fajták azonban hosszabb ideig eltarthatók, így a háztartások és a termelők számára is biztosabb megoldást kínálnak.
Mutatjuk, melyik üzletlánc mivel rukkolt elő. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A nyugdíjas élelmiszer-utalvány elköltésekor az Aldi minden elköltött 8000 forint után 1000 forintos kupont, míg a Lidl 5000 forint után 500 forintot ad. Most kiderült, a Tesco is belehúzott, és náluk két dolog is jár, í
A Lidl és az Aldi után egy újabb áruházlánc, a Tesco is bejelentette, hogy kedvezményeket kínál a nyugdíjas élelmiszer-utalványokkal fizető vásárlóknak. A többes szám azért indokolt, mert két kedvezményről van szó.
A MOL Magyarország ünnepélyes keretek között adta át a Dunai Finomító új Gépészeti Tanműhelyét Százhalombattán, amely egy több mint 1,3 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg. A több mint 1700 négyzetméteres, korszerűen felszerelt oktatási központ célja, hogy a duális képzés keretében a jövő gépész- és vegyipari szakembereit készítse fe
Nem a mesterséges intelligenciától (AI) kell félni, hanem attól, hogy nem tudjuk majd használni – emelte ki Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos az AI Summit 2025 konferencián. A szakember az eseményen Magyarország napokban elfogadott új, 2025-2030-as időszakra vonatkozó mesterségesintelligencia-stratégiájának tíz kie
A kriptopiac gyors változásai közepette csak azok a szereplők képesek tartósan fennmaradni, akik egyszerre mutatnak rugalmasságot, innovációt és megbízhatóságot. A Bitget, amely mára a világ egyik vezető kriptotőzsdéjévé nőtte ki magát, a hetedik évébe lépve nemcsak megőrizte lendületét, hanem újabb mérföldkövekkel, közösségi programokkal és straté
Csoda, ha másképp kell gyümölcsöt termeszteni? Debrecenben szakmai konferencián mutatták be, hogyan alakítja át az ágazatot a felmelegedés és a csapadékváltozás.
A már ismert érintőképernyős készülékek mellé megjelennek a gombos kezelőpanelű automaták. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Ősszel megkezdődik a Packeta Z-Box automaták integrálása a Foxpost hálózatába. Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a Foxpost hálózatában kétféle automata les
A nyáron bejelentett beruházási tervek értelmében a kormány nagyszabású út- és vasútépítési projektek megvalósítását tervezi a következő tíz évben. Ezek az állami beruházások jelentős hatással lesznek az ország közlekedési infrastruktúrájára, és ezen keresztül a gazdaság egészére. A fejlesztéseknek van azonban egy keveset tárgyalt, de szintén fonto
A H5-ös HÉV hétfőn, kedden és szeptember 16-án 22.45 után csak a Batthyány tér és Pomáz között jár – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Bár az árrésstop mérsékelte az érintett termékcsoportok árát és hatott a teljes élelmiszer-inflációra is, ha a nagyképet nézzük és felidézzük, hogy az elmúlt években milyen drágulással kellett szembenézniük a magyaroknak a boltokban, akkor nem túlzás "szépségtapasz" jelzővel illetni ezt az intézkedést.
Egyre több amerikai cseppfolyósított földgázt vásárolnak az európai országok, az amerikai energiaügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy teljesen fel kellene hagyniuk az orosz beszerzéssel.
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT Zrt.) projektcége, a 4iG SDT EGY Zrt. megvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. többségi, 74 százalékos részvénycsomagját. A tranzakció során részvényenként 1789 forintos áron kötelező nyilvános vételi ajánlatot is tesznek a fennmaradó papírokra.
Gyerekvállalás előtt továbbra is megéri felvenni a babaváró hitelt, de a támogatás már korántsem képes akkora segítséget nyújtani, mint hat évvel ezelőtt.
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Siklós Bence, a Peak tanácsadója a kriptovaluta csalások gyakori formáira hívják fel a figyelmet. Nem véletlen: nap mint nap dőlnek be befektetők az ezerszázalékos növekedéseknek, amelyek szempillantás alatt válnak értéktelenné. Memecoinok és pump-and-dump: a gyors pénz illúziója Az
Megszűntek a korlátozások, ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) hétfőn az MTI-vel.
Nagy István agrárminiszter Koppenhágában hangsúlyozta: a megállapodás veszélyeztetné a gazdák megélhetését, az élelmiszer-biztonságot és ellentétes Magyarország GMO-mentes stratégiájával.