Erős negyedévet zárt a tőzsde az eltelt időszak negatív tendenciája ellenére. A BUX index – a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első számú mutatója – 9,3 százalékkal emelkedett az első negyedévben, március végén 121 380,56 ponton zárt - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
A közelgő húsvét alkalmából a Magyar Édességgyártók Szövetsége a tagcégek visszajelzései és a rendelkezésére álló adatok alapján áttekintést adott az elmúlt év fejleményeiről és az idei év várakozásairól. A Szövetség visszafogott húsvétra számít, és annak az immár két éve tartó trendnek a folytatódására, hogy az eladott mennyiségek stagnálnak vagy
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója arra figyelmeztetett: ha az iráni konfliktus nem zárul le időben, májustól komoly fennakadások jöhetnek az európai kerozinellátásban - írja a The Independent.
Bár az egész világon ismerik az április elsejei tréfálkozás szokását, a bolondok napjának pontos eredetét a mai napig homály fedi. A történészek több elméletet is felállítottak, a 16. századi naptárreformoktól kezdve egészen az ókori római fesztiválokig.
A magyar és orosz külügyminiszter közötti telefonbeszélgetéseknek nyugati médiában való közzététele azt bizonyítja, hogy éppen a Nyugat avatkozik be más államok választásaiba, beleértve saját szövetségeseit is – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a Sputnik rádió adásában. Zaharova szerint miközben Oroszorsz
A Mol 2025. november 27-én megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a Mol Nyrt. holdingtársasággá alakulásáról, mely a mai napon hatályossá vált, ez pedig személyi és szervezeti változásokat hozott – derül ki a cég BÉT-közleményéből.
Murakami Haruki Kafka a tengerparton című regénye egy kamaszkori szökéstörténetként indul, majd gyorsan identitáskereséssé és álomszerű nyomozássá mélyül. A Hamu és Gyémánt szerint könnyedén vezet át a szorongástól a metafizikai rémálmokig, miközben zenei és irodalmi utalásokkal sűríti tele a történetet.
Egy egyszerű trükk segíthet abban, hogy a tükrök tisztítása gyorsabb és látványosan hatékonyabb legyen, ráadásul olyan eszközt használ, ami sok háztartásban már eleve megtalálható.
A Samsung Electronics bejelentette a Samsung Art Store és a San Francisco-i Modern Művészeti Múzeum (SFMOMA) közötti új együttműködést, amelynek keretében a Samsung Art Store-on keresztül lenyűgöző minőségben válnak láthatóvá modern mesterművek a felhasználók otthonában világszerte. Külön érdekesség, hogy az SFMOMA az első múzeum az USA nyugati par
A rengeteg folytatás mellett az újoncok közt találunk OnlyFans-karrierbe fogó egyedülálló anyát, egy elátkozott város polgármesterét és a Szarvasbébivel berobbanó Richard Gadd testvérharcát is. Áprilisi sorozatajánló.
Az Infostart szerint a Nézőpont Intézet új mandátumbecslése már nemcsak a körzetek várható megoszlását, hanem azt is bemutatja: mely országgyűlési egyéni választókerületeket nyerheti meg a Fidesz, illetve az ellenzék. A részletek grafikonon és körzetenként szerepelnek a publikációban.
Magyar Péter élesen bírálta Orbán Viktort, amiért a miniszterelnök "baleknak" nevezte a Tisza Párt ügyében kitálaló Szabó Bence exnyomozót, miközben közös műsorban szerepel Hajdú Péterrel. A politikus emlékeztetett: épp Szabó volt az, aki korábban leplezte a műsorvezető áfacsalási ügyét. Magyar szerint "összenő, ami összetartozik"
2026. szeptember 27-én hatályba lép az a magyar jogszabály-módosítás, amely egyértelműbb keretek közé helyezi, hogy mit kommunikálhatnak a vállalkozások a termékeik és szolgáltatásaik környezeti hatásairól. A cégeknek így mindössze hat hónapjuk maradt arra, hogy felülvizsgálják reklámjaikat, csomagolásaikat és online felületeiket. Aki nem készül fe
Februárban új lendületet vett a személyi hitelek piaca – a februárban kihelyezett 95,91 milliárd forint több mint 10 milliárd forinttal haladta meg a januári kihelyezést, a tavaly februári eredményhez képest pedig a 16 milliárd forintot is meghaladta a bővülés mértéke. Úgy tűnik tehát, hogy a személyi hitelek számára biztatóan indult a 2026-os év.
A Széchenyi Kártya Program Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ konstrukciója 2026. április 1-től négy új csoportmentességi támogatási jogcím mellett is igényelhető, a változás a hazai kkv-k számára szélesebb körű finanszírozási lehetőségeket biztosít - közölte a Kavosz Zrt.
Nagykereskedelmi védett áron beszerzett üzemanyag értékesítéséről teljesítendő adatszolgáltatásról szóló tájékoztatót tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A hét közepén átmeneti megnyugvás után ismét szelesebbre fordul az időjárás, ami a növényvédelmi munkák és a kültéri tevékenységek tervezésekor kiemelt figyelmet igényel.
Az RTL+ új saját gyártású napi sorozata, a Panelhősök egy budapesti lakótelep sokszínű közösségének humorral, érzelemmel és fordulatokkal teli életét mutatja be. Akik pedig úgy gondolják, szeretnének az RTL+ új sorozatában szerepelni, most eljött számukra a lehetőség.
Az Emirates Global Aluminium (EGA), a Közel-Kelet legnagyobb alumíniumgyártója a hétvégén leállította al-tavílai kohóját, miután a létesítményt iráni rakéta- és dróntámadás érte. A hirtelen termeléskiesés az alumínium világpiaci árát is feljebb hajtotta - számolt be a Bloomberg.
Három deal, összesen $100 millió, és egy közös téma: az agentic AI már nem pitch deck – hanem infrastruktúra. A közös nevező: nem copilotokat, nem chatbotokat finanszíroznak – hanem rendszereket, amelyek önállóan csinálják végig a munkát. Az agentic AI elérkezett a regulated finance-be, és a pénz is ezt követi. Spade – $40M Series B: A
Egy friss, országos kutatás alapján napjainkban már nem az infláció, hanem a Magyarország gazdasági, politikai helyzete miatt aggódnak a leginkább honfitársaink, miközben a biztonságérzetüket elsősorban az egészségi állapotuk, a személyes kapcsolataik és a munkahelyük biztonsága határozza meg. A felmérésből az is kiderül, hogy melyek azok a tényező
Brutális mértékben megugrott az orosz olaj ára az elmúlt időszakban, ami alapvetően átrendezte a piacot. A Portfolio beszámolója szerint az Urals típusú nyersolaj ára már a Brent referenciaár fölé is emelkedett, ami korábban elképzelhetetlen volt, hiszen az orosz olaj évekig jelentős diszkonttal forgott.
Az indiai jegybank újabb szigorú intézkedéseket vezetett be a rúpia elleni spekuláció visszaszorítására. A legújabb döntés értelmében megtiltotta a bankoknak bizonyos offshore devizaderivatívák kínálását. Mindez alig néhány nappal azután történt, hogy az intézmény már korlátozta a hitelintézetek napi nyitott devizapozícióit - írta meg a Bloomberg.
Az Irán elleni háború nyomán ismét bebizonyosodott, hogy nem jó, ha az olajnak és a földgáznak kiszolgáltatjuk magunkat. Az atomenergia felhasználása logikus lenne, ám nincs elég urán, és nincs olyan technológia, amellyel elég gyorsan lehetne nukleáris erőműveket építeni. Sok politikus mégis a mini atomerőműveket tekinti megoldásnak.