Az elmúlt több mint egy évtizedben jelentősen emelkedtek a magyar nyugdíjak, ám a növekedés nem tartott lépést a bérek emelkedésével. Emiatt a nyugdíjasok relatív jövedelmi helyzete romlott, különösen azoké, akik már hosszabb ideje vannak ellátásban. A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint az egyszeri juttatások enyhítik ugyan a problémát, de nem jel
Miközben a klímaváltozás elleni harcot egyre gyakrabban technológiai kérdésként kezeljük, egy sokkal mélyebb problémáról alig beszélünk. Lehetnek bármilyen hatékonyak a napelemek, az elektromos autók vagy az energiahatékony épületek, ha közben ugyanazokat a fogyasztási mintákat, státuszszimbólumokat és vágyakat követjük tovább. A fenntarthatóság eg
Az amerikai bankszektor négy meghatározó szereplője – a JPMorgan Chase, a Citi, a Bank of America és a Wells Fargo – közös tokenizált betétplatform elindítását tervezi 2027 első felében.
Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és
A gyártók 2026-os szerszámújdonságait forgalmazó vállalat szerint a friss katalógus kínálata még inkább a termelékenység növeléséről és a szerszámok élettartamának növeléséről szól. A hidrogénmentes DLC és a nanotextúrált bevonatok a
Másodszor aratott diadalt a nemzetközi italszakma egyik legrangosabb versenyén a magyar Carly’s. A World Drinks Awards londoni gáláján a családi manufaktúra Aperitivo itala nyerte el a „Világ Legjobb Boralapú Koktélja” címet. A Zamárdiból érkezett csapat tavaly Gin Tonic termékével ért fel a csúcsra.
A rombolás ára csillagászati: az ügyészség most keményen lecsapott, és azonnali vádemeléssel küldi bíróság elé az aszfaltszaggató sofőrt, akinek most nagyon mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia!
Kedden is 30 Celsius-fok körüli lesz a csúcshőmérséklet, majd egy hidegfront érkezik, ami mögött visszaesik a hőmérséklet. Csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - áll a HungaroMet heti előrejelzésében.
Nem feltétlen jut eszébe mindenkinek a legdrágább energiaforrások között említeni a sűrített levegőt, pedig ott a hely. Az SMC Hungary Kft. megoldásával azonban komoly megtakarítás érhető el ezen a téren, nem is olyan hatalmas beruházás árán. A sűrített levegő az egyik legköltségesebb energiaforrások közé tartozik az iparban, különösen úgy, hogy gy
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköl
Az OpenAI a ChatGPT történetének legnagyobb átalakítására készül. A vállalat célja, hogy a chatbotból egy olyan „szuperalkalmazást” építsen, amely egy helyen kínál AI-ügynököket, programozási eszközöket és külső szolgáltatásokat. A lépés része annak a stratégiának, amellyel a cég új növekedési forrásokat keres a tervezett tőzsdei bevezetés előtt. A
Két szolgáltatónál is küszöbön áll az autonóm taxiszolgáltatás indítása az Egyesült Királyságban. Az Ubernél már lehet regisztrálni a próbafuvarokra, miközben a Waymo már javában teszteli a szolgáltatást a brit fővárosban.
A katonai realitások jelenleg azt mutatják, hogy idén az oroszok súlyos veszteségek árán még csak megtartani sem tudják a megszerzett területeket. Így az ukrán tárgyalási pozíció katonai értelemben javult.
Mielőtt leültem volna megírni ezt a jegyzetet, ittam egy felest. Nem azért, hogy bátrabb legyek. Inkább azért, hogy halkabb. A gondolat néha olyan, mint egy fecske. Beröppen, köröz néhányat a fejünk fölött, aztán eltűnik. Ha nem figyelünk rá, elviszi magával azt is, amit mondani akart. Ez a fecske most a hallgatás felelősségéről szólt. Lejegyeztem.
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
Háború, energiabizonytalanság, túl magasra szökött vállalatértékelések – a befektetők számára túl sok most a bizonytalanság. A piacokon nincs pánik, de az sem látszik, hogy mitől emelkednének tartósan az árak.
Egy 8000 éves búzakalász-lenyomat alapján a kutatók úgy vélik, hogy a kenyérbúza kialakulásában a Dél-Kaukázus térsége meghatározó szerepet játszhatott.
A Covid, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott
A Volkswagen-csoport indiai piacon sikeres Skoda Kylaq modellje Európába is megérkezhet, ahol akár a legolcsóbb új autók közé kerülhet. A döntés hátterében az egyre erősödő kínai árverseny és a VW globális költségcsökkentési stratégiája áll.
Néhány éve még szinte minden modern kert látványtervében ugyanazok az elemek jelentek meg: nagy felületen kavics, minimális növényzet, pár formára nyírt örökzöld és sok burkolat.
Több mint 173 milliárd forint pluszt mutatott áprilisban a devizabetét-tranzakciók egyenlege, ami egyértelműen arra utal, hogy a lakosság igyekezett kihasználni az erős forint adta lehetőségeket – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A nagy kereslet miatt a devizabetétek forintban számolt értéke annak ellenére is emelkedni tudott az év negyedik
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gye
Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a
Tarr Zoltán kulturális miniszter Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy Grósz Juditot bízza meg a közmédia körüli feladatok összehangolásával. A miniszteri biztos feladata a közmédia kiegyensúlyozott működésének előkészítése, valamint az ehhez kapcsolódó szakmai és társadalmi egyeztetések koordinálása lesz.
Beke Károly szerint a következő időszakban leginkább azt lesz érdemes figyelni, meg tudja-e dönteni a négyéves csúcsot a magyar deviza. A Portfolio elemzője az InfoRádióban azt mondta, a befektetők többsége hitelesebb, piacbarátabb gazdaságpolitikára számít az új magyar kormánytól, az euróbevezetési terv őszi lehetséges bejelentése pedig újabb erős
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
Miközben a kriptovaluták királya gyengélkedik, a bányászcégek árfolyama valósággal kilőtt a tőzsdén az utóbbi hetekben. A nagy bitcoin-leválás: hogyan lettek a bányászcégek az AI-infrastruktúra titkos győztesei? A pénzpiacok történetének egyik legkülönösebb válóperének vagyunk a szemtanúi. Miközben a Bitcoin látványosan botladozik, a háttérben műkö
Tavaly is sokat költöttünk termésnövelő anyagokra, bár műtrágyákra még mindig tízszer többet adunk ki. Nem a legnagyobb mennyiségben vásárolt kategóriára ment el a legtöbb pénz.
Az MG 2028-tól induló új spanyolországi gyárával tovább erősíti európai jelenlétét, a 233 millió dolláros beruházás évente akár 120 ezer autó gyártását is lehetővé teszi.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek.
Az Egyesült Államok jelentős részét soha nem látott mértékű aszály sújtja. Persze ez közvetlenül nem hátráltatja az AI-iparágat, sőt, az újonnan tervezett adatközpontok többsége olyan területeken épülne meg, amelyeket már most is súlyos aszály érint.
Stabilabb környezetben kezdhette a 2026-os évet a hazai tojáságazat, mint az elmúlt években. A madárinfluenza ezúttal nem okozott jelentős károkat a tojóállományokban, a korábban felszámolt telepek jelentős része újra termelésbe állt, miközben a takarmánypiacon sem következtek be olyan drasztikus változások, amelyek alapjaiban rengették volna meg a
A beporzók számának a csökkenése már most súlyos egészségi és gazdasági hatásokkal jár, és a helyzet vélhetően csak rosszabbik – adta hírül egy nemzetközi tanulmány.
Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a legtöbbnél igen. Így működik.
A tisztességes családi vállalatok az egész nemzetgazdaságot erősítő vitaminok - mondja Drótos György, a Corvinus Egyetem szakértője. De áldás vagy átok családi céget örökölni hazánkban?
2026 őszén Sanghajban rendezik meg a WorldSkills világversenyt, a szakmák olimpiáját. Vajon milyen feladatok várnak a versenyzőkre? Milyen szakmák képviselik Magyarországot? Új cikksorozatunkban bemutatjuk a WorldSkills Shanghai 2026 kulisszatitkait és a versenyzők előtt álló kihívásokat. Mint arról, korábban beszámoltunk, 2026 őszén a világ figyel