2026. július 27. hétfő

júl. 27
6:06
Átvilágítják a bormarketinget, de a borászatoknak marad az állami támogatás (Menedzsment Fórum)
Magyarországon a borászatok számos különböző csatornán részesültek állami, illetve uniós (társfinanszírozott) támogatásokban. Ezért megkérdeztük az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériumot, hogy a kormányváltás után is számíthatnak-e a borászatok erre a segítségre. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit terveznek a Rókusfalvy Pál, az Or
júl. 27
6:12
Veszélyben van a Bitcoin? (Kripto Akadémia)
Példátlan összefogás született a Wall Street és a kriptoipar óriásai között a Bitcoin hálózat védelmében. A BlackRock és a Coinbase által vezetett konzorcium 15 millió dollárt szán arra, hogy a kvantumfenyegetés ne jelenthessen veszélyt a BTC-re nézve.  Vajon összeroppanhat a világ legnépszerűbb kriptovalutája, amikor megjelennek az első igazi szup
júl. 27
6:12
Itt a lista: külföldről mondták meg, mit kellene tennie a Tisza-kormánynak (Portfolio)
Gyorsuló gazdasági növekedésre számít Magyarországon a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss elemzésében. Az országjelentés szerint hazánk sokat lépett előre a gazdasági felzárkózás terén, azonban még komoly tennivalói vannak. Sőt, konkrét reformjavaslatok is érkeztek Párizsból azzal kapcsolatban, mit kellene tennie a kormá
júl. 27
6:12
Nálad fejleszthetik a vasutat? Mutatjuk! (Azenpenzem)
Kigyűjtöttük, hogy pontosan hol, milyen vasútfejlesztéseket ütemezett be az uniós forrásokra támaszkodva a kormány. A közlekedési miniszter már most hangsúlyozta: nagyot lép előre így az ország, de a környéken lakók megszenvedik az építkezést. Lesznek évek, amikor 4-5 fővonalon közlekednek majd pótlóbuszok.
júl. 27
6:12
Jól emészthetők a növényi állateledelek (Magyar Mezőgazdaság)
Egy 31 kutatást összegző tanulmány szerint a megfelelően összeállított vegán és vegetáriánus kutya- és macskatápok emészthetősége többnyire hasonló a hagyományos, húsalapú eledelekéhez.
júl. 27
6:12
Átalakultak az igények: enélkül már be se ülnek a magyarok a traktorba (Agrárszektor)
A traktorokban már vannak olyan kényelmi funkciók, mint például a Gps-kormányzás, a világításcsomagok vagy a különböző extra beállításokkal rendelkező ülések, amelyek ugyan nem létfontosságúak a traktorok működtetéséhez, de a gazdák már nem hajlandóak nélkülük a munkavégzésre – mondta Steinhauser Gábor, az Axiál Kft. traktor termékmenedzsere az Agr
júl. 27
6:18
Tízperces töltés, ezer kilométeres hatótáv: hol tartanak valójában a csodaakkumulátorok 2026-ban? (NRGreport)
Hol tartanak 2026-ban a csodaakkumulátorok? Megnézzük a tízperces töltés, az ezer kilométeres hatótáv és a szilárdtest-technológia valóságát.
júl. 27
6:18
Riasztó az európai droghelyzet: soha nem volt ilyen olcsó és veszélyes a kínálat (Növekedés)
Európa nem tudja megállítani a kokaináradatot - írja a Financial Times, amely az Európai Unió Kábítószer Ügynökségének adatait is górcső alá veszi. Eszerint az európai piacon bővül a kínálat, a drogok egyre erősebbek és olcsóbbak, a bűnözés pedig gyorsan alkalmazkodik. A leggyorsabban terjedő kábítószer a kokain, de a szintetikus drogok is komoly
júl. 27
6:18
Itt az új Opus-modell, fele annyiba kerül, mint a Fable (ICT Global)
Az Anthropic pénteken bemutatta új Opus 5 mesterségesintelligencia-modelljét. Az újdonság bár megközelíti a Claude Fable 5 intelligenciaszintjét, mégis fele annyiba kerül.
júl. 27
6:24
Felmérés: várakozási idő az egészségügyi ellátórendszerben (Haszon.hu)
Egy szakorvosi időpont ma sokszor nem napok, még csak nem is hetek kérdése. Egy friss felmérés szerint tízből nagyjából hét magyar hónapokban méri a várakozást, miközben több fontos szakrendelésen tovább romlott a helyzet.
júl. 27
6:30
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV július végétől (HR Portál)
Az adóhatóság munkatársai számos helyszínen ellenőrzik többek között a dolgozók bejelentését.
júl. 27
6:36
Visszatért a kamatemelés veszélye: két fontos nap jön a piacokon (Kripto Akadémia)
Néhány hét alatt teljesen megváltozott az amerikai jegybank következő lépéséről szóló piaci vita. Míg korábban inkább az volt a kérdés, hogy a Fed mikor kezdhet ismét kamatot csökkenteni, a közel-keleti konfliktus kiéleződése és az olajár ismételt emelkedése miatt már egy újabb kamatemelés lehetősége került előtérbe. A Fed döntéshozói július 28-29-
júl. 27
6:36
Tervezett változások a helyi adózásban és a kiskereskedelmi adóban (Adózóna)
Több ponton módosítaná a helyi adózás szabályait az Országgyűlés elé beterjesztett T/387. számú törvényjavaslat. Megszűnne a települési adó, a bevándorlási különadó, az ebrendészeti hozzájárulás, módosulnának az iparűzési adózás, illetve a kiskereskedelmi adó egyes szabályai.
júl. 27
6:42
Kazahsztán lecsapott a bányászokra! (Kripto Akadémia)
Fordulópont a kriptovilágban: Kazahsztán elképesztő húzással építi a saját Stratégiai Bitcoin Tartalékát a helyi bányászok megadóztatásával.  Miközben a világ kormányai még mindig azon vitatkoznak, miként kezeljék a digitális eszközöket, Kazahsztán egy olyan merész és elképesztő húzással állt elő, amely alapjaiban forgathatja fel a globális kriptoa
júl. 27
6:42
Rejtett teszt az állásinterjún: sokat elárulhat, mit kezdesz a pohár vízzel (rtl.hu)
Az állásinterjún néha a legártatlanabb helyzetek is tesztként működhetnek. Ilyen lehet a pohárvíz-teszt is, amelyből a HR-esek magabiztosságra, önkontrollra és alkalmazkodóképességre következtethetnek. Nemcsak a válaszaid számítanak: a kézfogás, a small talk, a szemkontaktus és a váratlan helyzetek kezelése is sokat nyomhat a latban. A szakértők sz
júl. 27
6:48
Erre nem gondoltunk! Ezért ne kapcsold ki a klímát szellőztetés alatt! (Agroinform)
Ha a nyári hőségben klímát használsz, néhány egyszerű szokással kényelmesebbé és energiatakarékosabbá teheted a működését. Mutatjuk a négy bevált praktikát.
júl. 27
6:48
Ennyit ér meg a bankoknak, ha az egyetemisták náluk nyitnak számlát (KKV Magazin)
A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet haszn
júl. 27
6:48
Sebestyén Balázs és Vadon Jani nélkül tér vissza az RTL sikerműsora (MMonline)
Hamarosan új évaddal tér vissza a Celeb vagyok, ments ki innen! az RTL-re, ahol új műsorvezető páros kalauzolja majd a nézőket a kolumbiai dzsungel legkeményebb kihívásai közé. A Celeb vagyok, ments ki innen! ősszel érkező új évadában Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti vezeti végig a nézőket a kalandokon, de a műsor ezúttal is tartogat meglepetése
júl. 27
6:48
Aktív együttműködő partnerséget kértek a magyar dinnyetermelők az áruházláncoktól (Magro)
A hazai dinnyetermelés hosszú távú fennmaradása érdekében a kiskereskedelmi láncok partnerségét kérik a dinnyetermelők
júl. 27
6:54
Spanyol és francia erdőtüzek: már 335 ezren hagyták el otthonukat, Macron válságülést tart (Növekedés)
Történetének legagresszívebb erdőtüzeivel harcol Spanyolország és Franciaország, immár 335 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. Macron mára válságülést hívott össze, Párizs területének négyszeres áll lángokban. Két francia tűzoltó halt meg az oltási munkák közben.
júl. 27
7:00
Itt a vége? Átfordult az olajár a fontos fejlemény után (Privátbankár)
Távolodik végre a lélektani árszinttől a meghatározó nyersanyag ára.
júl. 27
7:00
Ribizli és köszméte bokrok nyári tápanyag-utánpótlása szüret után (Agroinform)
Sokan megfeledkeznek róla, pedig a szüret utáni, főként júliusi tápanyag-utánpótlás kulcsfontosságú a ribizli és köszméte bokrok következő évi virágrügy-képződéséhez. A kálium és foszfor ekkor döntően befolyásolja az új termőrügyek mennyiségét és a bokrok ellenálló képességét – most megmutatjuk, mire kell figyelned, hogy bőséges termést várhass jöv
júl. 27
7:06
Ennyibe kerülnek most a piaci lakáshitelek (Bank360 blog)
A Magyar Nemzeti Bank újabb kamatcsökkentése ismét felvetette a kérdést, hogy mikor és milyen mértékben jelenhet meg ez a lakáshitelek kamataiban. Az első jelek már láthatók, hiszen egyes bankok megkezdték piaci lakáshitel ajánlataik mérséklését.
júl. 27
7:06
Erősödött a forint (Növekedés)
Erősödött a hét végén a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 27
7:12
A japán cserebogár (Magyar Mezőgazdaság)
A japán cserebogár felbukkanása a hazai híradásokban és a kertekben nagyjából olyan izgalmat keltett, mint ha egy hívatlan, de rendkívül csillogó ruhás celeb toppant volna be egy falusi lakodalomba
júl. 27
7:12
Kiderült a nagy csoki-titok: elképesztő, mivel helyettesítenék a kakaót (Agrárszektor)
Az édesipart napjainkban a kakaópiac bizonytalansága, a mesterséges intelligencia térnyerése, a szigorodó fenntarthatósági elvárások és az egészségtudatos fogyasztói igények egyszerre formálják át. A gyártók a hagyományos alapanyagok helyett egyre inkább innovatív, biotechnológiai és digitális megoldásokhoz nyúlnak, hogy biztosítsák az ellátást, va
júl. 27
7:18
Elhunyt Kádár Béla Széchenyi-díjas közgazdász (Növekedés)
Életének 93. évében, 2026. július 7-én elhunyt Kádár Béla Széchenyi-díjas közgazdász, akadémikus, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok volt minisztere, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. Kádár Béla professzor úr búcsúztatása augusztus 7-én, pénteken 12 óra 45 perctől lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben - olvasható a Magya
júl. 27
7:18
Már a héten megérkezik az újabb hőhullám – ennyire lesz meleg hamarosan (Forbes)
Néhány napnyi mérsékeltebb idő után ismét gyors felmelegedés veszi kezdetét Magyarországon.
júl. 27
7:20
Már több mint egymilliárd dollárt ér a magyar-szerb fintech, így vált két év alatt unikornissá egy lassú piacon (Forbes)
Rohamtempóban bővül a magyar-szerb Ominimo, tavalyi tízmillió eurós befektetésük után most még inkább rákapcsolnak. Az organikus és agresszív növekedés közül az utóbbit választották, a következő egy évben pedig Európán kívül is megvetnék lábukat.
júl. 27
7:24
Nem minden talajon működik a szója: itt jöhet képbe a sárga csillagfürt (Agrofórum)
A hazai növénytermesztés egyre gyakrabban szembesül azzal, hogy a megszokott kultúrák teljesítményét szélsőséges időjárás és romló termőhelyi adottságok befolyásolják. Ezzel párhuzamosan nő az igény a hazai fehérjeforrások iránt is.
júl. 27
7:24
Erősödött a forint (Növekedés)
Erősödött a hét végén a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 27
7:30
Nézze csak, milyen izmokat villantott a forint (Privátbankár)
Komoly erőt tudott felmutatni már a kezdésnél.
júl. 27
7:30
Elveszi a fiatalok munkáját az AI? (HR Portál)
Egy friss felmérés szerint különösen a fiatal, pályakezdő munkavállalók munkája lehet veszélyben, miközben a vállalatok egyre inkább mérlegelik, hogy új alkalmazottak felvétele helyett AI-rendszerekkel végeztessék el a feladatokat.
júl. 27
7:42
Ez igen! Így durrantotta be a forint a hetet (Menedzsment Fórum)
Komoly erőt tudott felmutatni már a kezdésnél.
júl. 27
7:42
Tisza-kormány: újabb rendkívüli parlamenti ülés kezdődik (Portfolio)
Hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter még a múlt héten. A friss felmérések közben azt mutatják, hogy csökken a Tisza Péter támogatottsága, de így is hatalmas az előnye.
júl. 27
7:48
Erősödött a forint a hét végén (Adózóna)
Erősödött a hét végén a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 27
7:48
Itt a várva várt fordulat: zuhan az olajár, emelkednek a tőzsdék! (Portfolio)
Jó hangulatban indul a hét a piacokon, miután az elmúlt órákban nem támadta tovább egymást az Egyesült Államok és Irán. Sőt, utóbbi jelezte, hogy felfüggeszti a támadásokat, amennyiben az USA is így tesz.  A hírre meredeken esik az olajár és már láthattunk egy felpattanást Ázsiában, de Európában is nagyobb emelkedéssel kezdődhet a hét.   Ami a ga
júl. 27
7:48
A választás előtti két hónapban három irodaház-vásárlási szerződést is kötött Garancsiékkal az állam, összesen csaknem 120 milliárd forintért (444.hu)
Az egyiket, egy 30 milliárdosat csak 11 nappal a választások előtt. Adatigényléssel megkaptuk a 600 milliárdos állami irodaház-vásárlások dokumentumait. A Tiborcz-féle zuglói irodaházak ügye már a 2022-es választások előtt elkezdődött, Balázs Attila 2023 húsvétjára kapott 244 milliárdos szerződést. Az állam jogászai jórészt Nagy Márton testvérének
júl. 27
7:48
Kezdenek észbe kapni a magyarok, hogy nem lesz nekik elég az állami nyugdíj (Növekedés)
2026 első hónapjaiban annyian léptek be az önkéntes nyugdíjpénztárakba, amire már rég nem volt példa – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Ezzel a nyugdíjkasszáknak most már tartósan sikerült megállítaniuk a taglétszám sokáig jellemző apadását, újra egyre többen tesznek félre így idős korukra. A pénztárak meglovagolják a növek
júl. 27
7:48
Ezért került veszélybe a Volánbusz működése (Forbes)
Vitézy Dávid szerint válságintézkedések nélkül a buszközlekedés is összeomolhatott volna, a problémák felszámolása még hónapokig eltarthat.
júl. 27
7:50
EY-felmérés: az év második felében tetőzhet az osztrák vállalatok szerkezetátalakítási hulláma (Növekedés)
Az osztrák vállalatok továbbra is jelentős gazdasági nyomás alatt állnak, a banki restrukturálási szakértők közel fele arra számít, hogy a szerkezetátalakítási hullám az idei második fél évben éri el csúcspontját - derül ki az EY-Parthenon felméréséből, amelyet európai bankok restrukturálási és szanálási szakértőinek körében készítettek.
júl. 27
7:54
Nyaralás külföldön, pénzváltás? Így számolj, így áll a forint (Haszon.hu)
Erősödött a hét végén a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 27
7:54
„Azoké is, akik életben tartották ezeket a szerkesztőségeket” – A Világ Sajtószabadság Hőse díjat Panyi Szabolcs vette át (Médiapiac)
Miután a Világ Sajtószabadság Hőse díjat a magyar független újságírók közössége kapta meg, az elismerést Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró vette át Bogotában, a Gabo Fesztiválon.
júl. 27
8:00
Több mint 500 százalékos emelkedéssel debütált a tőzsdén a chipgyártó (Portfolio)
Történelmi első kereskedési napot produkált a kínai memóriachip-gyártó CXMT: a vállalat részvényei a kibocsátási ár többszörösére emelkedtek, aminek köszönhetően piaci értéke egyetlen nap alatt Kína legnagyobb tőzsdei vállalatává emelte a társaságot. A látványos rali ugyanakkor egyre több befektető szerint már a túlértékeltség jeleit mutatja.
júl. 27
8:06
Kiégés és stressz: Miért veszélyes a vállalatodra a rövid távú gondolkodás? (HR Portál)
A stratégiai döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy a munkavállalói kiégés és a mentális megterhelés kezelése nem egy rövid távú pénzügyi mutató (ROI) kérdése, hanem a fenntartható és emberközpontú szervezeti kultúra alapja. Dr. Márky Ádámmal, a  Longevity Project társalapítójával beszélgettünk a CPI Hungary HR brunch rendezvénye után.
júl. 27
8:06
Veszteséges lett a Shein, két tényező ütötte meg a kínai divatóriást (Forbes)
Az olcsó online divatcikkekre építő vállalat nyereségből veszteségbe csúszott, miközben a cég tőzsdei debütálásra készül.
júl. 27
8:12
Pánik a tőzsdén: százmilliárdokat égetett el a Big Tech mesterségesintelligencia-láza (ProfitLine)
Elképesztő összegeket fordítanak mesterséges intelligenciára a világ legnagyobb technológiai vállalatai, a befektetők azonban egyre idegesebben figyelik a kiadások növekedését. Az Alphabet és a Tesla részvényeinek zuhanása azt mutatja, hogy a piac már nem éri be az AI ígéretével: látni akarja, mikor és hogyan termelnek nyereséget a dollármilliárdos
júl. 27
8:12
Hőstressz és tejminőség (Magyar Mezőgazdaság)
A hőstressz nemcsak a tej mennyiségét, hanem annak zsír- és fehérjetartalmát is csökkentheti. A gyakoribb hőhullámok így bevételkiesést okoznak, miközben a védekezés főként a kisebb telepeket terheli.
júl. 27
8:12
Mi rejtőzik a világ 5 legkegyetlenebb sorozatgyilkosának elméjében? - Podcast ajánló! (Digital Hungary)
Ez alkalommal kolléganőm – Szuchy Brigitta – beszélgetését ajánlom figyelmükbe, de csakis az erős idegzetűeknek. Még pedig azért, mert Brigi Kitanics Márk kriminálpszichológussal és igazságügyi pszichológus szakértővel arról beszélget, hogy mi rejtőzik a világ 5 legkegyetlenebb sorozatgyilkosának elméjében?
júl. 27
8:18
Rekordfélévet zárt a Geely: már a világ hetedik legnagyobb autógyártója (Alternatív Energia)
A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben.

Keresés