Hosszú idő után ismét nyilvánosan mutatkozott Marsi Anikó, aki arról is beszélt, mivel tölti az idejét, amióta lekerült a TV2 képernyőjéről. A műsorvezető továbbra is a csatornánál dolgozik, és azt is elárulta, hogy vannak tervei a jövőre.
A Honor legújabb technológiai demo eseményén mutatta be részletesen az új, AiMAGE névre keresztelt képalkotó motorját, valamint bejelentette, hogy közös fejlesztőlaboratóriumot hoz létre a filmes iparágban legendásnak számító ARRI-vel. A kollaborációnak köszönhetően a Honor Robot Phone készülékeken is elérhetővé válnak az olyan professzionális film
A YellowCube kiberbiztonsági cég elemzése több érdekes részletet is feltárt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt ért kiberbiztonsági incidensről.
Nemcsak a Groupama Aréna telt meg a Ferencváros és a Real Madrid augusztus 8-i mérkőzésére, a televízió előtt is rengetegen követték az összecsapást. A találkozó a Sport1 eddigi legnézettebb közvetítése lett 2026-ban.
A marketingesek többsége még a hagyományos Google-keresések első helyeiért harcol, miközben a háttérben egy teljesen új látogatói réteg jelent meg a hazai weboldalakon. Őket a mesterséges intelligencia küldi. Egy friss piaci elemzés most először mutatja meg a tiszta valóságot: ez az első olyan átfogó magyar kutatás, amely nem nemzetközi trendekből
A Paris Saint-Germain és az Aston Villa csap össze szerda este a 2026-os UEFA Szuperkupáért. A salzburgi mérkőzést az RTL+ Premium élőben közvetíti, a felvezető műsor már 20:15-kor elkezdődik.
A TV2 Híradó első adása volt a múlt hét legnézettebb produkciója. Heti átlagot nézve fej fej mellett végzett a TV2 és az RTL esti hírműsora. Augusztus első hetét a TV2 nyerte. A 18-59 éveseknél főműsoridőben 16,3 százalékos közönségarányt értek el, ami 3,2 százalékponttal volt magasabb az RTL heti eredményénél. Napi bontásban az RTL nyerte a
A REGIO JÁTÉK nyári kutatásában a szülők közel fele számolt be arról, hogy nyáron megnő gyermeke képernyőideje. Tízből nyolcan keresnek olyan játékot vagy programot, amely segíthet kevesebb időt tölteni a digitális eszközök előtt. Erre a helyzetre reagál a játékkereskedő Képernyőmentes nap kihívása, amelyhez augusztus 4. és 16. között csatlakozhatn
A családi vállalkozások körében emelkedett optimizmus figyelhető meg: a szektor makrogazdasági várakozásait mérő indexe 19 pontos ugrással a pozitív tartományba került, jelenleg 12 ponton áll. A pénzügyi kilátásokat illetően a cégek mérsékelt, de stabil növekedést valószínűsítenek a következő időszakra, ami enyhén javuló bevételi- és profitvárakozá
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
A több mint egymilliárd eurós árbevételű Matthäi-csoport saját 3D nyomtatási divíziót hozott létre, miután sikeresen felépítette és használatba vette új, kétszintes székházát. A lépés jól mutatja, hogy a technológia egyre inkább kilép a demonstrációs projektek világából, és üzleti szempontból is életképes megoldássá válik. Jelentős mérföldkőhöz érk
A Vízöntő mélyítse el tudását, az Oroszlán legyen gyakorlatias és koncentrált! Karrier horoszkóp: 2026.08.11. Kos A pénzügyi céljaidra és álmaidra kell összpontosítanod. Nagy mennyiségű pénz és jó szerencse nem találhat meg tudatos munka nélkül. Ez egy jó nap arra, hogy kitöltsd az üres helyeket és tudatos lépésekkel töltsd meg. Bika Lehet, hogy me
Rekordalacsony a Duna, kiszáradó tavak, porzó földek és egymást követő hőhullámok. Könnyű azt gondolni, hogy mindez kizárólag a klímaváltozás következménye. Pedig a szélsőséges időjárás csak felerősített egy sokkal régebb óta épülő problémát. Magyarország vízválságát nemcsak az ég alakítja, hanem azok a döntések is, amelyek évtizedeken át meghatáro
Az elhúzódó hőhullámok és a fogyasztói szokások átalakulása a szieszta felé terelhetik a hazai vendéglátást: a helyek korábbi nyitással, délutáni szünettel és hosszabb esti nyitva tartással alkalmazkodhatnak az új helyzethez.
Sokan ijednek meg, ha cukkini levelén fehér foltok jelennek meg. Pedig nem minden esetben gombás fertőzés áll a háttérben: néha csak a növény természetes mintázatáról, fajtabélyegéről van szó. Mutatjuk, mire érdemes figyelni!
Augusztus 2-án hatályba léptek az AI Act 50. cikkében meghatározott átláthatósági kötelezettségek, ezzel pedig eljutott arra a pontra, ahol már a vállalatok és a felhasználók széles körét érinti.
Mit tesz egy lakásra vágyó fiatal nő, amikor megtudja, hogy kedves, idős főbérlője egy simlis szipirtyó? Vajon vérre menő párharc lesz köztük, vagy a legjobb barátnők lesznek? A Csaló csajok Párizsban szeptembertől a mozikban.Fanny le van égve, gyereket vár és mindent megtesz azért, hogy lakáshoz jusson. Végül potom pénzért sikerül szereznie egy ál
A 30 éves jubileumát ünneplő InnoTrans teljesen új mércét állít fel a nemzetközi részvétel terén. A világ minden tájáról érkező kiállítók, delegációk, szövetségek és döntéshozók a vezető közlekedéstechnikai szakvásárt az
Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok. Itt a HungaroMet heti előrejelzése.
Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a b
A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és
Kedden tetőzik a kánikula, majd szerdától néhány fokkal mérséklődik a forróság. A hét közepén többnyire napos, száraz időre van kilátás, élénkebb széllel.
Ugyan a kormány bejelentette, hogy megállapodott az Európai Bizottsággal a visszatartott kohéziós és RRF (Helyreállítási és Ellenállóképességi Alap) források - mindösszesen durván 16,5 milliárd euró összegű – felszabadításáról, azonban ennek bekövetkezéséhez még jónéhány feltételnek teljesülnie kell.
Továbbra sem muzsikál valami fényesen az EU új, biometrikus határellenőrzési rendszere. Az EES miatt több órás sorok alakulnak ki, így egyes repülőtereken inkább kikapcsolják a rendszert.
Magyarországon gyakorlatilag minden harmadik vállalkozás innovatív vállalkozásnak volt tekinthető 2022 és 2024 között, mert olyan új vagy továbbfejlesztett terméket (árut vagy szolgáltatást) és/vagy üzleti folyamatot vezetett be, ami jelentősen eltért a vállalkozás korábbi termékeitől vagy folyamataitól - írja a KSH.
Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma egy mintegy 1850 hízósertést tartó, Somogy vármegyei gazdaságban is kimutatta az afrikai sertéspestis vírusát.
Az iskolakezdés minden évben komoly szervezési és anyagi kihívást jelent a családok számára. A tanszerek és az iskolai felszerelések beszerzése kerül egyre többe, így sokan már hónapokkal korábban elkezdik megtervezni a kiadásokat vagy félretenni erre az időszakra. A Pénzcentrum annak járt utána, hogyan látják a helyzetet a legnagyobb hazai kiskere
Drámai módon változott a magyar háztartások anyagi helyzete az elmúlt négy évben – derül ki egy friss kutatásból. A tartós gazdasági nyomás teljesen átírta a lakosság pénzügyi stratégiáit: a mindennapi túlélés és a kötelező számlák kifizetése szinte teljesen kiszorította a hosszú távú célokat. A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
A Visztula rekordközeli vízhiánya miatt Lengyelország kénytelen volt visszafogni több szénerőmű termelését, ami ismét rámutatott a fosszilis energiára épülő villamosenergia-rendszer sérülékenységére.
Az idei nyár egyik fő megoldandó feladata a rekordhőséghez való alkalmazkodás, és az ezzel járó tartós aszály okozta károk kezelése, ami komoly kihívások elé állítja hazánk energia- és gazdasági rendszerét. A rekordalacsony dunai vízállás, a Paksi Atomerőmű teljesítményének visszaesése, a mezőgazdasági károk és az áramimport növekedése mind hatássa
A Mewa stratégiai részesedést szerzett a darmstadti Desion GmbH cégben. Ezzel a lépéssel még intenzívebbé válik a textilszolgáltató hosszú évek óta tartó együttműködése az automatizációra, robotikára és a mesterséges intelligenciával
A Miniszterelnökség korábbi szerződéseinek átvizsgálásakor derült ki, hogy a veglegestorles.hu szolgáltatás kapcsán mintegy bruttó 40 milliárd forintot fizettek ki egy vállalkozónak 15 millió adattörlő kódért. A Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tett
Az idei nyár egyik fő megoldandó feladata a rekordhőséghez való alkalmazkodás, és az ezzel járó tartós aszály okozta károk kezelése, ami komoly kihívások elé állítja hazánk energia- és gazdasági rendszerét. A rekordalacsony dunai vízállás, a Paksi Atomerőmű teljesítményének visszaesése, a mezőgazdasági károk és az áramimport növekedése mind hatássa