2026. augusztus 17. hétfő

aug. 17
8:49
Megpécsetelhetik a paksi atomprojekt sorsát is a kiszivárgott bizalmas dokumentumok, baj van a biztonsággal (Portfolio)
Az egyiptomi nukleáris hatóság súlyos biztonsági szabálytalanságokkal és építési hibákkal vádolja a Roszatomot az el-dabaai atomerőmű-projektnél, amely ugyanazt a reaktortechnológiát alkalmazza, mint amit a magyarországi Paks II projektnél is terveznek – közölte a Politico a birtokába jutott bizalmas dokumentumokra hivatkozva.
aug. 17
8:51
Vágási jog nélkül csak a kötelezettség marad? A magánerdők rejtett csapdája (Agroinform)
Az erdőtörvény erdőtulajdonosra vonatkozó közvetlen előírásai.
aug. 17
8:51
Megállíthatatlanul száguld a magyar sztárpapír: éves maximumon zárt a hazai óriás (Pénzcentrum)
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
aug. 17
8:57
Valóban bárkiből lehet bármi? Vagy túl szép, hogy igaz legyen? A Growth Mindset korlátai (HR Portál)
Ha valaki nem azt vagy nem úgy nyújtja, amit a munkaköre megkívánna, ráhúzzuk, hogy „fejleszteni kell" ... és ez megnyugtató. Azt üzeni, hogy nincs végleges kudarc, csak még ki nem bontakoztatott lehetőség. Valóban bárkiből lehet bármi? Gerlei Béla a Budapesti Metropolitan Egyetem Viselkedéstervező szakképzésének szakvezetője szerint a Growth Minds
aug. 17
8:57
Erősödéssel indítja a hetet a forint (Portfolio)
A forint erősödik az euróval és a dollárral szemben is hétfőn. A közös európai valuta a 362-es, a dollár a 312-es szintnél jár.
aug. 17
8:57
A befektetőket nem győzte meg, valaki mégis 12,5 milliárdot fizetett a Ferrari új elektromos autójáért (Forbes)
Az elektromos autó bejelentése után a gyártó széleskörű kritikákba ütközött, részvényei nyolc százalékot estek az első napon. Mi történt? Rekordot döntött a Ferrari elektromos autója, a Luce, miután egy kaliforniai aukción valaki 40 millió dollárt (mintegy 12,5 milliárd forintot) fizetett a kocsiért – írja a Bloomberg. A jótékonysági aukció bevétel
aug. 17
8:57
Itt a nagy tojás-titok: sokan veszik, de ezt szinte senki sem tudja (Agrárszektor)
Az Innovate Animal Ag legfrissebb piacelemzése szerint az Európai Unió árutermelő tojóállományának becslések szerint már a 40 százalékát az úgynevezett in ovo ivarmeghatározási technológiával állítják elő, ami a naposcsibék ivarszelekciót követő leölésének fokozatos kivezetését jelzi - közölte a www.foodagribusiness.world.
aug. 17
8:59
Itt a csattanós válasz azoknak, akik félnek a teljes kiőrlésű kenyértől (Portfolio)
A jó minőségű, teljes kiőrlésű kenyér nemhogy nem hizlal, de elengedhetetlen része az egészséges táplálkozásnak. Szabó Adrienn, a Semmelweis Egyetem dietetikusa szerint a szénhidráttól való félelem alaptalan, hiszen a megfelelő lisztből készült, rostokban és vitaminokban gazdag pékáru fogyasztása naponta többször is ajánlott, ráadásul számos civili
aug. 17
9:01
Gyenge adat érkezett Japánból (Portfolio)
A japán gazdaság a vártnál lassabban bővült az idei második negyedévben, az évesített GDP-növekedés ugyanis 1,1 százalékra mérséklődött, elmaradva a piaci konszenzusban szereplő 2 százalékos várakozástól. Az elemzők szerint a gyengébb adat mögött elsősorban egyszeri tényezők állnak, így azok a japán jegybank (BOJ) kamatemelési terveit sem borítják
aug. 17
9:03
Új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben (MMonline)
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a Pólus Center MediaMarkt áruházában kialakított shop-in-shop terében válnak elérhetővé a mai naptól. A Schiller Autó Család, a Geely Magyarország és a MediaMarkt közös projektje siker esetén további magyarországi, illetve regionális helyszíneken is meg
aug. 17
9:09
Minimálisan erősödött a forint hétfő reggel (ProfitLine)
Mérsékelten drágult a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 17
9:09
Betelt a pohár a demokratáknál: keményen odacsapnának a szupergazdagoknak, akik az államon nyerészkednek (Portfolio)
Az Egyesült Államokban a munkavállalók mintegy 40 százalékának egyáltalán nincs nyugdíjcélú megtakarítása, miközben a leggazdagabbak több tízmilliárd dollárt halmoztak fel adókedvezményes nyugdíjszámláikon. A demokrata törvényhozók most korlátoznák a rendszert: érvelésük szerint a támogatott nyugdíjszámlák nem arra valók, hogy azokat kiskapuként ha
aug. 17
9:09
Súlyos a terméskiesés Európában: van egy konyhai alapanyag, amelynek az ára hamarosan az egekbe szökhet (Magro)
A tartós európai aszály és a hőség súlyos terméskiesést okoz a zöldség- és olajnövény-szektorban. A magas öntözési és energiaköltségek miatt a fogyasztóknak tartós drágulásra kell felkészülniük a boltokban.
aug. 17
9:12
K&H;: a fiatalok 30 százaléka lakásvásárlást tervez a következő három évben (Menedzsment Fórum)
A K&H ifjúsági index 2026 második negyedéves mérése szerint a 19–29 évesek 30 százaléka tervezi lakóingatlan vásárlását az elkövetkező három évben. Ez az arány a felmérés történetének eddigi legmagasabb értéke.
aug. 17
9:15
Végigmentek az ellenőrök a Szigeten, ezeket találták (Piac és Profit)
A Sziget Fesztivál ideje alatt csaknem 120, a rendezvény területén működő vendéglátóhelyet ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Pest Vármegyei Kormányhivatallal együttműködésben, az ellenőrzések kedvező tapasztalatokkal zárultak – közölte a hatóság.
aug. 17
9:15
„Tokajt nem elmesélni szeretnénk, hanem megmutatni”: szeptemberben visszatér a Tokaji Ősz prémium borfesztivál (Portfolio)
Nyolc év szünet után, 2026. szeptember 18–20. között újra megrendezik a Tokaji Őszt, Tokaj egyik legexkluzívabb borászati és gasztronómiai hétvégéjét. A limitált létszámú, meghívásos prémium borfesztivál nem tömegrendezvényként tér vissza, hanem vezetőknek, cégtulajdonosoknak és döntéshozóknak szóló, háromnapos Tokaj-élményként. Bodnár Béla és Vinn
aug. 17
9:15
Jól vizsgáztak a Sziget vendéglátóhelyei az NKFH ellenőrzésein (Növekedés)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Pest Vármegyei Kormányhivatallal együttműködésben a Sziget Fesztivál ideje alatt közel 120, a fesztivál területén működő vendéglátóhelyet ellenőrzött. A vizsgálatok tapasztalatai alapján a szolgáltatók jellemzően megfeleltek a jogszabályi és élelmiszer-biztonsági előírásoknak, így az ellen
aug. 17
9:15
Kegyetlen csapás érte Európát: ebbe rengetegen belerokkanhatnak (Agrárszektor)
Európa idén már az ötödik hőhullámát éli át, és a szélsőséges meleg egyre komolyabb gazdasági károkat okoz a vendéglátóipartól a gyártósorokon át a közlekedésig. A veszteségek nagy részét ugyanakkor nem fedezik a biztosítások, ami egyre szélesedő védelmi rést jelent a kontinens vállalatai számára - írta a Reuters.
aug. 17
9:21
Komoly ellenőrzés zajlott a Szigeten: ezeknél a szabálytalanságoknál lépett a hatóság (Agroinform)
Több hatóság is ellenőrzéseket végzett a Sziget Fesztiválon. Bár a legtöbb vizsgálat rendben zárult, néhány esetben szabálytalanságot tártak fel, eljárás is indult.
aug. 17
9:21
Fellélegezhetnek a vevőik, megússzák a leállítást az engedélyezett lakóparkok, (KKV Magazin)
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A felfüggesztés azokra a fejlesztésekre vonatkozik, amelyek még nem kapták meg a szükséges építési engedélyt. Ez azért is lényeges, mert a kiemelt projekte
aug. 17
9:27
Dőlnek a cseh fegyverek Ukrajnába (Piac és Profit)
Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent – közölte a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
aug. 17
9:27
Lép a Coca-Cola, eltűnik a jól ismert felirat a magyarok egyik kedvenc ásványvizéről (Portfolio)
Átfogó fenntarthatósági és edukációs kampányt indít Magyarországon a Coca-Cola a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának lezárásaként. A hatóság a cég műanyag palackjaival kapcsolatos, a valósnál környezetbarátabb képet festő állításokat kifogásolta, aminek eredményeként a vállalat a lakossági tájékoztatás mellett vállalta, hogy egy időre lemond
aug. 17
9:27
Hihetetlenül egyszerű módszerrel csökkentették egy egész városban a csúcshőmérsékletet, megoldás lehet a katasztrofális felmelegedésre (Agrofórum)
Képes lehet az ember megállítani a globális felmelegedést, vagy csak elszenvedője a folyamatoknak? Egyszerű fegyverrel eredményesen harcolhatunk a hőség ellen.
aug. 17
9:27
Súlyos építési hibákkal vádolják a Roszatomot – ugyanezt a technológiát tervezik Paks II.-höz is (Forbes)
Magyar Péter korábban arról beszélt, a Tisza-kormány felülvizsgálja Paks II. szerződését, annak költségeit és kormányzati érintettségét. Mi történt? Súlyos biztonsági szabálytalanságokkal és építési hibákkal vádolja a Roszatomot Egyiptom nukleáris hatósága, írja a Politico birtokába jutott bizalmas dokumentumokra hivatkozva. Az ügynek Magyarországr
aug. 17
9:33
Új kihívásokkal küzd az egyik legvonzóbb horvát turisztikai célpont (Portfolio)
A horvátországi Plitvicei-tavak Nemzeti Park idén nyáron is stabilan teljesít, a látogatószámok ugyanis nagyjából az előző évi szinten maradtak. A park vezetése ugyanakkor nem a forgalom további növelésére, hanem a turisták hosszabb tartózkodásra ösztönzésére koncentrál - írta a Croatia Week.
aug. 17
9:39
Nem a méhek tűnnek el először, hanem a méhészek - Új javaslatcsomag mentené meg az ágazatot (Portfolio)
Magyarországon a több mint 21 ezer méhészet többsége kis szereplőként, önállóan működik, ami gyenge érdekérvényesítéshez és piaci kiszolgáltatottsághoz vezet. Ennek áthidalására a Mézerdő Méhészet egy új, önkéntes szövetkezeti modellt dolgozott ki, amelyet már el is juttatott az Agrárminisztériumnak. A javaslat célja a termelők alkupozíciójának jav
aug. 17
9:39
A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben (Digital Hungary)
A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a ke
aug. 17
9:41
A mesterséges intelligencia kihúzza az EU-s karrierlétra alsó fokait (Portfolio)
Újabb szektort fenyeget a mesterséges intelligencia, amely egyre több rutinfeladatot vesz át a brüsszeli közügyi tanácsadó cégeknél is, ezzel elsősorban a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit lerontva. A lobbisták munkája aligha tűnik el, a szakértelem mellett azonban felértékelődhet a személyes kapcsolatépítés és mindaz, amit nem lehet a számítógép
aug. 17
9:45
Haloványan emelkedik a magyar tőzsde (Privátbankár)
A főbb részények vegyesen teljesítenek, a Rába lendülete kitart.
aug. 17
9:45
Hamarosan változik a nyugtaadás: ezt kell tudniuk a vállalkozóknak (Piac és Profit)
Új NAV-videó segíti a vállalkozásokat a nyugtaadat-szolgáltatásra való felkészülésben. A hivatal kisfilmje lépésről lépésre mutatja be a NAV ePénztárgép alkalmazás letöltését és üzembe helyezését, az applikációval néhány koppintás a nyugtakészítés, az adatszolgáltatás pedig automatikus. A NAV a közelgő átállásra figyelve továbbra is a tájékoztatásr
aug. 17
9:45
A nap kérdése: hogyan kell elszámolni az ingyenesen biztosított munkahelyi étkeztetéseket, milyen nyilvántartást kell vezetni? (Adózóna)
A munkahelyi étkezés helyes elszámolási, nyilvántartási, számlázási és könyvelési módjával kapcsolatban merültek fel olvasói kérdések. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
aug. 17
9:45
Műhelybeszélgetést tartottak a felsőoktatás megújításáról (HR Portál)
A felsőoktatás megújításáról tartottak műhelybeszélgetéseket egyetemi oktatókkal, támogató munkatársakkal és hallgatókkal a napokban az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban. Az erről szóló videót Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-oldalán tették közzé vasárnap.
aug. 17
9:45
Megússzák a leállítást az engedélyezett lakóparkok, fellélegezhetnek a vevők (Növekedés)
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A felfüggesztés azokra a fejlesztésekre vonatkozik, amelyek még nem kapták meg a szükséges építési engedélyt. Ez azért is lényeges, mert a kiemelt projekte
aug. 17
9:45
Alig ér véget a népszerű olasz sorozat előző évada, másnap jön az újabb (Médiapiac)
Magyarországon jelenleg a 13. évad látható a nagysikerű Don Matteo című olasz sorozatból, amely még ma véget ér. De kicsit sem kell várni a következőre.
aug. 17
9:51
Forgalomkorlátozás, lezárás, módosított menetrend Budapesten: felfordul a közlekedés augusztus 20-a miatt (Portfolio)
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep és a kísérőrendezvények miatt jelentős forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani Budapest belvárosában, amelyek már augusztus közepétől érintik a hidakat, a rakpartokat és a Budai vár környékét. A gépjárműforgalom helyett célszerű a közösségi közlekedést választani, különösen a metrókat, amelyek az ünnep n
aug. 17
9:51
Paksi fenékküszöb: bajba kerülhet az alvízi szakasz? (Agroinform)
A WWF szerint a paksi beavatkozás ugyan átmeneti segítséget adhat, de a Duna vízhiánya átfogó megoldást kíván.
aug. 17
9:51
Így változtatja meg a mesterséges intelligencia a távközlést (MMonline)
Okos mobilhálózatok, öngyógyítás, intelligens energiafogyasztás – a mesterséges intelligencia (MI) a távközlési iparág működésének szinte minden területét átalakítja. Az MI a hálózat megtervezésétől és üzemeltetésétől kezdve az energiahatékonyság javításán át a szolgáltatásminőség fenntartásáig számos feladatban kap szerepet. Ezek közül több már it
aug. 17
9:51
Az elmúlt 45 év négy legdurvább hőhullámából kettő az idén volt (Telex)
Minden jel szerint az augusztus eleji volt 1981 óta a legintenzívebb és a harmadik leghosszabb hőhullám hazánkban.
aug. 17
9:51
Erősítik és ellenőrzik a Nak független működését, a kárenyhítés pedig gyorsul (Magro)
Egyebek között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara függetlenségének erősítéséről, valamint a vadállatok cirkuszi szerepeltetéséről a is hozott döntéseket a kormány.
aug. 17
9:51
Ennyibe kerül az iskolakezdés: itt a számítás (Haszon.hu)
Csak tanszerekre 75 ezer - 107 ezer forint közötti összeget költ az a szülő, aki iskolakezdésre készíti fel a gyermekét - derül ki egy pénzügyi portál összesítéséből.
aug. 17
9:57
Ellenőrizték a Sziget vendéglátóhelyeit, itt az eredmény (Portfolio)
A Sziget Fesztivál ideje alatt csaknem 120, a rendezvény területén működő vendéglátóhelyet ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Pest Vármegyei Kormányhivatallal együttműködésben, az ellenőrzések kedvező tapasztalatokkal zárultak - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
aug. 17
9:57
700 dollárt utalt ukrán szervezeteknek, a Binance kiadta adatait az orosz hatóságoknak. Most börtönben várja a tárgyalását (Forbes)
A cég a konkrét ügyet nem kommentálta, de kiemelte, együttműködnek a hatóságok jogszerű adatkéréseivel. Mi történt? A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance átadta az orosz hatóságoknak egy ügyfelének adatait, melyeket aztán bizonyítékként használtak fel ellene egy "terrorizmus-finanszírozási" eljárásban – írja a Reuters, hozzájuk eljutott rend
aug. 17
9:57
Ez elképesztő: ki nem találnád, milyen tojásokkal vannak itt tele a boltok (Agrárszektor)
Egy oxfordi kutatás szerint a tojástermelés teljes átállítása szabadtartásos és ökológiai rendszerekre 60 százalékkal növelné az üvegházhatású gázok kibocsátását, és csaknem megduplázná a szükséges földterületet. A tanulmány rávilágít az állatjólét és a környezetvédelem közötti nehéz kompromisszumokra, miközben az Egyesült Királyságban a ketreces t
aug. 17
10:03
Némileg erősödött reggel a forint (Pénzcentrum)
Mérsékelten drágult a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 17
10:03
"Felforr" az Adria, és ezzel jönnek a veszélyes invazív fajok (Portfolio)
Az Adriai-tenger az európai átlagot meghaladó ütemben melegszik, ami már most érzékelhető ökológiai változásokat idéz elő. A térségben invazív fajok jelennek meg, az őshonos élővilág átalakulóban van, a kutatók pedig a folyamat hosszú távú következményeire figyelmeztetnek - közölte a Croatia Week.
aug. 17
10:05
Csalódást keltő adatok érkeztek Kínából (Portfolio)
Kína gazdasága a várakozásoknál gyengébben teljesített az év első felében, mivel az ipari termelés, a fogyasztás és a beruházások egyaránt elmaradtak az előrejelzésektől. Ez tovább növeli a döntéshozókra nehezedő nyomást újabb gazdaságélénkítő lépések megtételére - írta a Bloomberg.
aug. 17
10:09
Oroszország újra eladósodik (Piac és Profit)
14,2 milliárd dollárral nőtt a külső adósság.
aug. 17
10:09
Kisebb visszaesés után négy nyereséges hetet törtek meg az európai részvények (ProfitLine)
Kis mértékben, 0,2%-kal csökkent a Stoxx 600 a nap végére, így négy nyereséges hetet követően először zárta a hét egészét mínuszban, miután 0,4%-kal esett.
aug. 17
10:09
Belépett a hidegfront Magyarországra, de hol lesz eső? (Portfolio)
Északnyugat felől hidegfront érte el az országot, amelynek hatására megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok a zországban. A csapadék eloszlása azonban rendkívül egyenetlen lesz, így országos, áztató esőre továbbra sem lehet számítani. A hőmérsékletben is jelentős különbségek alakulnak ki az egyes régiók közö
aug. 17
10:15
Trump amerikai területnek nyilvánítaná a Hormuzi-szorost (Privátbankár)
Az amerikai elnök még pénteken kijelentette, hogy hamarosan az Egyesült Államok területének fogja nyilvánítani a szorost, de lényegében már most is az, mivel Washington blokádot tart fenn.

Keresés