A magyarok döntő többsége szerint a Citadelláról tárul a legszebb panoráma a fővárosra, de a Halászbástya és a Duna-part is előkelő helyen szerepel a kedvelt budapesti kilátópontok között – derül ki a Visit Hungary legfrissebb felméréséből. A Sziget Fesztiválon megkérdezettek Budapest legnagyobb vonzerejének a kulturális programokat tartják, ezeket
Az Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás szerint a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez kell igazítani.
Júliusban mindössze 69 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónapok még 400 és 1000 millió euró közötti számokat hoztak.
Dr. Hoffman Istvánt augusztus 29-ei hatállyal a köztársasági elnök a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárává nevezte ki. A jogász, egyetemi tanár évtizedek óta foglalkozik a helyi önkormányzatok, a közigazgatás és a közszolgáltatások működésével. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát és
Hollandiában az esőzések késleltetik a hagyma betakarítását. A déli térségekben továbbra is akadozik a betakarítás, a kínálat szűkül, az értékesítés – különösen az export – egyre bizonytalanabb.
Japán minisztériumai összesen több mint 130 ezer milliárd jenes, azaz mintegy 815 milliárd dolláros kiadási tervet nyújthatnak be a következő pénzügyi évre. Ez rekordösszeget jelentene, ami Takaicsi Szanae miniszterelnök új költségvetési szemléletét tükrözi.
A ringló ideális szedési ideje nagyban függ attól, mire szeretnéd felhasználni: friss fogyasztásra, rövid tárolásra vagy lekvár készítésére. A szín, puhaság és aroma együttes értékelése alapján könnyen eldöntheted, mikor a legcélszerűbb szedni. Cikkünk részletesen bemutatja, milyen jellemzőkre figyelj és hogyan tárold helyesen a gyümölcsöt a legjob
Az YXSTABY kilencrészes kollekciót kifejezetten a mai otthoni gaming igényeire tervezték. A gaming a világ egyik legnépszerűbb hobbija, és több mint 3 milliárd ember mindennapjainak meghatározó része. Az otthoni játék ma már átlépi a szobák határait: eszköztől függetlenül, a napi teendők mellett is a mindennapok részévé vált: a konyhaasztalnál, a k
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában. A klasszikus terepjárók karakteréből merít ihletet, miközben a REEV (Range Extended Electric Vehicle) technológiát modern elektromos hajtással és a mindennapi közlekedéshez, valamint a burkolatlan utakhoz tervezett technológiákkal ötvözi. A V27 a márka "Classic Never Fades" filoz
A garázscégként indult utcai okosbútor-gyártó egyik termékét az Egyesült Államokban állították ki. Egy űrrepülőgép mellett. Mi történt? Magyar okosbútort állítottak ki a NASA houstoni űrközpontjában: a Kuube Smart Hub padja egy világon egyedül itt látható űrrepülőgép és annak Boeing 747-es hordozója mellett kapott helyet, jelentette be a cég Facebo
Pénteken megválasztják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal (NVVH) elnökét. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szerint az elnök személyénél is fontosabb, hogy az új, korrupcióellenes hivatal mielőbb megkezdje működését és elindítsa az első ügyek felderítését. A miniszter az olaszországi Cosa Nostra elleni Maxi-per példá
Miközben világszerte egyre több ország korlátozza az úgynevezett örök vegyi anyagok használatát, felmerül a kérdés: a klímavédelem érdekében kivételt kellene-e tenni a megújuló energia technológiákkal szemben?
A vízhiány Magyarország egyik legégetőbb problémája, és egyre többen keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel hozzájárulhatnak a helyzet javításához. Cselekedni pedig nemcsak önkéntes munkával vagy adományokkal tudunk, de a megtakarításainkat is a jó cél szolgálatába állíthatjuk. Gyura Gábor, a Magyar Fenntartható Befektetési és Pénzügyi Egyesület
Az EU a következő években megháromszorozná adatközpontjainak kapacitását, ehhez azonban hatalmas mennyiségű tiszta energiára lenne szüksége. A szinte kizárólag megújuló energiára támaszkodó Izland kézenfekvő helyszínnek tűnik, de kérdés, mekkora szerepet tud vállalni Európa növekvő igényeinek kiszolgálásában – főleg úgy, hogy nem tagja az EU-nak.
Unger Anna, az újonnan felállítandó Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) vezetőjének jelöltje Facebook-bejegyzésében szólalt meg a hivatal jövőjéről. A jelölt hangsúlyozta, hogy az NVVH sikerének alapja a közbizalom, amelyhez szakértelem és a korrupció elleni kérlelhetetlen elkötelezettség szükséges. Unger Anna nyilvánosan h
A mezőgazdasági táblák közé telepített erdősávok nem haszontalanul elfoglalt földterületek: csökkentik a szél sebességét és a talajpusztulást, javíthatják a terület vízháztartását, segíthetik a beporzókat, valamint élőhelyet biztosítanak a madaraknak.
A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
A pótfelvételin is kiemelkedően teljesített a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem: 2604 hallgatót vettek fel, az általános eljárással együtt pedig már most minden korábbi rekordot meghaladó a létszám.
Az e-mail-fiók az egyik legérzékenyebb digitális pontunk, ha valaki hozzáfér, könnyen más szolgáltatásunkhoz is bejuthat. Néhány alapvető biztonsági beállítással azonban már rövid idő alatt jelentősen csökkenthetjük a támadási felületet, különösen az adathalász támadások és a jogosulatlan hozzáférések kockázatát. A MakeUseOf összegyűjtött néhány ol
Polyák Gábor jogász, médiaszakember, az ELTE professzora a Médiapiacnak megerősítette, hogy pályázik a Médiatanács elnöki tisztségére. Ezzel már két ismert médiaszakmai szereplőről tudható, hogy indul a következő évek magyar médiapiaca szempontjából kulcsfontosságú pozícióért, hisz lapunk információi szerint dr. Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Mű
Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja, Martins Kazaks úgy véli, nem engedhető meg a magas infláció tartós beépülése a gazdaságba, ezért a monetáris szigorítás további lépései is terítékre kerülhetnek.
Az előzetes adatok szerint 2026 júliusában 6197 gyermek született, és 8896 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,2, a halálozásoké 2,9%-kal csökkent, a házasságkötéseké pedig 3,6%-kal nőtt.
Magyar Péter beszél a parlamentben, ahol a kormány első 107 napját értékeli. Az Uniós pénzek hazahozatala, a költségvetési helyzet javítása, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal, az oktatás és egészségügy önálló képviselete a legfontosabb eredmények között. Ősszel új klíma, energia és vízgazdálkodási szabály került az országgyűlés elé.
A magyar agrárium egyik legnagyobb hiányossága, hogy eddig nem jelölték ki világosan a következő évtizedek stratégiai irányát – jelentette ki Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a 35. Farmer Expo-n.
Hétpontos terv készült a MÁV rendbetételére, már csak az a kérdés, hol van a kötelezések teljesítését igazoló dokumentáció. Mi történt? Hét hatósági kötelezést írt elő siralmas 2024-e után a Lázár-féle Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-nak. Az eljárást egy nappal a Fidesz országgyűlési választáson elszenvedett veresége után zárták le, írja
Az Exek csatája legújabb részében a párosok arról vallottak, hogyan alakult át a kapcsolatuk exeikkel. Varga Miklós Joe nem bírt könnyeivel a vallomástételkor. Egy párnak pedig a döntő előtt kellett búcsúznia.
A 60 napos esőmentes periódus és a mindössze 133 milliméternyi csapadék sem tudta megingatni a terméseredményeket Szikszón. Molnár Kende Zsolt gazdálkodó megosztja, miként segített a forgatás nélküli talajművelés és az Agro.bio készítményei a szélsőséges hő- és vízstressz átvészelésében.
A befektetők ma elsősorban Kevin Warsh Fed-elnök Jackson Hole-i beszédére várnak; bár a felszólalás nem kapcsolódik hivatalos kamatdöntő üléshez, a piacok minden olyan jelzésre közelről figyelnek, amelyből következtetni lehet a kamatpálya várható alakulására. A határidős kamatpiac jelenleg mintegy 64 százalékos valószínűséget áraz arra, hogy a Fed
Magyar Péter beszél a parlamentben, ahol a kormány első 107 napját értékeli. Az Uniós pénzek hazahozatala, a költségvetési helyzet javítása, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal, az oktatás és egészségügy önálló képviselete a legfontosabb eredmények között. Ősszel új klíma, energia és vízgazdálkodási szabály került az országgyűlés elé.
Az Európai Unió külkereskedelmi adatai egyre látványosabban mutatják, milyen sérülékeny helyzetbe került a kontinens a globális gazdasági átrendeződésben. Miközben az Egyesült Államok továbbra is az EU legfontosabb exportpiaca, Kína messze a legnagyobb importforrás. Az EU külkereskedelmi mérlege 2026 második negyedévében 21,8 milliárd eurós hiányt
Nyolcvankilenc évesen pénteken meghalt V. Harald norvég király - jelentette be a norvég királyi palota. A közlemény szerint Európa legidősebb, már egy ideje súlyosan beteg uralkodója péntek reggel fél 7-kor hunyt el a nemzeti kórházban (Rikshospitalet). Utódja azonnali hatállyal fia lett VIII. Haakon néven.
A napokban jött a meglepő hír: amerikai film készülhet Ambrus Attila, vagyis a Viszkis életéből, s ebben várhatóan Keanu Reeves alakítja majd őt. Ambrus Attila most felfedte, min múlik az egész produkció megvalósulása.
Felmentette főigazgatói tisztségéből Wikonkál Norbert Miklóst, az Észak-Pesti Centrumkórház–Honvédkórház főigazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Az intézmény új vezetőjének Duray Gábor Zoltánt, a Honvédkórház Kardiológiai Osztályának osztályvezető főorvosát nevezi ki.
A francia államfőjelöltek vitájának hasonló ott a belpolitikai jelentősége, mint nálunk a miniszterelnök-jelöltek nyilvános megmérettetésének a választások előtt. Itthon legutóbb 2006-ban volt ilyen vita (Gyurcsány Ferenc-Orbán Viktor), azóta immár közel húsz éve nem láthattunk olyat, hogy a legnagyobb politikai erők vezetői érvekkel próbálták megg
Jelentősen felpuhulhat Ursula von der Leyen terve, amely eredetileg kitiltotta volna a kiskorúakat a közösségi médiából. Az Európai Bizottság várhatóan csak a 13 év alattiak hozzáférését korlátozná, ráadásul szülői engedéllyel ők is használhatnák a platformokat – a tagállamok azonban még a korhatárban sem értenek egyet - írja a Politico.
Idén a tavalyi, katasztrofálisnak gondolt terméstől is rosszabbra számítanak az almatermesztők. A terméskiesés egész Európában megfigyelhető. Ennek ellenére megalázóan alacsony árakat hirdetett a legnagyobb feldolgozó.
Az Európai Unió egyre protekcionistább iparpolitikája – a "Made in Europe" típusú előírások, az állami támogatások és a védővámok – komoly feszültséget vált ki a blokk legközelebbi gazdasági partnereivel, Svájccal, Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel. Ezek az országok évtizedek óta szorosan integrálódtak az egységes piacba, most azonban egyr
2026 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 675 ezer volt, 29 ezerrel több a júniusinál. A munkanélküliek száma 8 ezerrel 222 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal 4,5 százalékra nőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Dr. Lendvai András a Media1-nek megerősítette, hogy dr. Tóth Csabával az ELTE jogi karán több éven át évfolyamtársak voltak, ismerték és ma is ismerik egymást. A Tóth Csaba javaslatára, a MEME által a Médiatanács elnökének és tagjainak jelölésében közreműködő parlamenti eseti bizottság munkájába delegált ügyvéd azt írta: tudott arról, hogy egykori
Nagyjából évente 50 ezer autóst kapnak a rendőrök azon, hogy érvényes műszaki vizsga nélkül indul el autójával. Három hónapon belüli lejáratnál sok múlik a rendőr mérlegelésén. A figyelmeztetéstől 65 ezer forintig terjedhet a bírság.