A kormány elfogadta a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Tervet, amely a csapadékvíz gyors elvezetése helyett annak helyben tartására helyezi a hangsúlyt. Ez a döntés komoly szemléletváltást jelent a hazai klímaalkalmazkodásban, és megerősíti a főváros által már alkalmazott természetközeli megoldásokat – hívta fel a figyelmet Karácsony Gergel
Egy új vizsgálat szerint hordozható közeli infravörös spektroszkópiával és gépi tanulással gyorsan azonosíthatók a mikroműanyagok a csirketakarmányban. A módszer azonban egyelőre laboratóriumi körülmények között bizonyított.
A magyar adórendszerben a fejlesztési adókedvezmény kínálja az egyik legnagyobb megtakarítási lehetőséget: segítségével a vállalkozások akár 80 százalékkal is csökkenthetik a számított társasági adójukat.
A tartós csapadékhiány különösen a dombtetőkön és a déli fekvésű lejtőkön okozott súlyos aszálykárokat, miközben a napperzselés nyomai a fürtökön és a leveleken is tömegesen megjelentek.
Donald Trump még január elején bejelentette, hogy Venezuelában az amerikai cégek irányítják majd az olajkitermelés. Most történelmi megállapodást jelentett be erről. Venezuela hatalmas, 240 milliárd dolláros államadóssággal küszködik, ezért az új amerikai befektetések segítenek elkerülni az államcsődöt.
A hivatalba lépésének első száz napján túljutó új kormányzat egészségügyi vezetése szerint a legfőbb cél jelenleg az ágazat összeomlásának megakadályozása - fogalmazott Svéd Tamás politikai államtitkár fogalmazott a Népszavának. A tervek között szerepel a kórházi adatok és állapotok teljes átláthatósága, a várólisták drasztikus csökkentése, az egés
Két irányított rakétát indított a Saildrone Surveyor pilóta nélküli felszíni jármű a Rimpac 2026 hadgyakorlaton. A demonstráció azonban nem pusztán egy látványos élőlövészet miatt érdekes. A Lockheed Martin és a Saildrone mindössze hat hónap alatt kapcsolt össze egy kereskedelmi alapokon fejlesztett autonóm hajóplatformot, rakétaindítót, távoli tűz
A növények mintegy 10 százaléka – köztük a paradicsom és a kék áfonya – zárt portokjaiban őrzi a virágport, és csak a poszméhek vibrációjára engedi ki azt. A Bécsi Egyetem kutatói most nagysebességű kamerákkal fejtették meg, hogyan lövik célba a növények a pollent, és miért jelenthet veszélyt a kánikula a beporzási sikerre.
Ötéves mandátummal, 2026. július 1-jétől Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja tölti be a Debreceni Egyetem oktatási elnöki posztját. Az újonnan létrehozott vezetési modellben az oktatási elnök célja, hogy egyetemi szinten összefogja és stratégiai irányt adjon az oktatás fejlesztésének, valamint olyan hallgatóközpontú, magas minőségű és
Az Országgyűlés pénteken megválasztotta Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére, a döntés azonban komoly politikai és szakmai vitát váltott ki. A kormány azt is bejelentette, hogy Tasnády Katalin főügyészségi ügyész lehet az új korrupcióellenes hivatal nyomozati elnökhelyettese. Az új hivatal feladata a közpén
Nyár végén természetes jelenség a baromfi vedlése, ami átmenetileg csökkenti a tojástermelést. Létfontosságú ilyenkor az optimális fehérje- és ásványianyag-ellátás, hogy gyorsan visszatérhessen a termelékenység. Megmutatjuk, hogyan alkalmazkodj a változásokhoz, hogy a baromfiállomány egészséges maradjon, és a termelés helyreálljon.
A kereskedelmi repülőjáratok száma 3,8 százalékkal nőtt az Európai Unióban és 8,6 százalékkal Magyarországon 2025-ben. Idén az első hét hónapban az Eurostat 1,6 százalékos növekedést regisztrált az EU-ban, míg a magyar emelkedés meredekebb, 4,5 százalékos volt.
Ikonikus szerepet ajánlottak fel Gerard Butler színésznek. Bár a kérdéses filmben valóban szerepelt, nem James Bondként tűnt fel. Azt ugyanis nem vállalta volna.
Bár a mezőgazdaság globális hőigényének egyelőre csak a töredékét fedezi a geotermikus energia, a törökországi példa jól mutatja a technológiában rejlő hatalmas lehetőségeket. Tudatos állami szerepvállalással, a földtani kockázatok csökkentésével és célzott ipari övezetek létrehozásával Törökország alig két évtized alatt megtöbbszörözte geotermikus
A Porsche súlyos pénzügyi és strukturális válsággal küzd, amelynek hatására a vállalat a prémium sportautók gyártásának magtevékenységére szűkíti tevékenységét. A menedzsment a költségcsökkentési program keretében leányvállalatok bezárásáról és jelentős létszámleépítésről döntött, hogy stabilizálja a márkát.
A tuja, a boróka vagy éppen a lucfenyő metszése első pillantásra egyszerű munkának tűnik: ami túlnőtt a kívánt méreten, azt visszavágjuk. A tű- és pikkelylevelű örökzöldek jelentős részénél azonban egy rossz helyen ejtett vágás évekre, sőt akár végleg látható maradhat.
A betakarítási szezon során komoly veszélyt jelenthet a kombájntűz. Cikkünkben gyakorlati napi ellenőrzőlistát adunk a por, forró csapágyak, elektromos hibák és a tűzoltó felszerelés átvizsgálására.
A Claude mesterséges intelligencia új funkciója már nem áll meg az e-mailek keresésénél és a válaszok megfogalmazásánál: a fizetős csomagok felhasználói mostantól üzeneteket küldhetnek, válaszolhatnak és továbbíthatnak közvetlenül az AI-on keresztül. A küldés alapértelmezés szerint továbbra is jóváhagyást kér, de bizonyos beállítások mellett Claude
A középkötött és kötött talajok intenzív művelésére, valamint a nagy mennyiségű növényi maradvány kezelésére fejlesztette ki a Güttler a PrimusPlus nehézkultivátort.
Több évtizede meghatározó alakja a kereskedelmi televíziózásnak, ma már sikeres vállalkozó is. Azt mondja, az ismertség sok kényelmet ad, ezért cserébe az a minimum, hogy vannak ügyek, amiket felvállal. Mennyit hezitált, mielőtt elvállalta a Pride vezetését és mit tanult közben az emberekről? Bátor vagy rátarti volt-e az ő generációja, hogyan visel
A szélsőséges időjárás és az aszály egyre nagyobb kihívás elé állítja a magyar zöldségtermelőket, megfelelő öntözés és vízmegtartó technológiák nélkül pedig hosszú távon nem biztosítható a kiszámítható termelés.
Nem minden gyorsan terjedő vagy idegenhonos növény tiltott, az Európai Unió jegyzékére felvett inváziós fajokat azonban a magánkertekben sem szabad tartani, ültetni vagy szaporítani.
A PayPal és a Stripe körüli felvásárlási történet új fordulatot vett. Sajtóértesülések szerint az Advent International és a Stripe alkotta konzorcium visszalépett a PayPal megszerzésétől, ami azonnal nyomás alá helyezte a PYPL-részvényt. A történet a fizetési szektor mellett a stabilcoinok és a kriptós fizetések szempontjából is érdekes. Mi történt
Sokan a betakarítás után rögtön megfeledkeznek gyümölcsfáikról, pedig a megfelelő szüret utáni öntözés kulcsfontosságú a rügyképzéshez és a jövő évi terméshez. Tudd meg, miért érdemes a fák szomját a szüret után is oltani!
Riasztották a Magyar Honvédség készenléti vadászgépeit szombat reggel, miután egy férfi felszállt egy Kalocsán parkoló kisrepülővel, majd Paks felé indult - közölte a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán.
A nemzetközi vándorlás pozitív mérlege akadályozta meg Romániában tavaly a jelentősebb népességfogyást, amelyet a negatív természetes szaporulat okozhatott volna - derült ki a statisztikai intézet pénteken közzétett éves demográfiai összegzéséből.
Elemzői becslések szerint az euróövezet inflációja augusztusban 3,3 százalékra gyorsul, ami 2023 óta a legmagasabb értéknek számít, miközben az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagjai a további kamatemelések szükségességét mérlegelik. Martin Kocher, az osztrák jegybank elnöke szerint eközben az európai gazdaság a vártnál ellenállóbbnak biz
2026 augusztusában ismét több termék kiszerelése csökkent a magyar boltokban: a Mondelez többféle Milka-édességet zsugorított, a Lidl jégkrémei és három Lay's chips is kisebb lett, a Pennynél pedig egy sós karamellás perec mérete több mint 22 százalékkal esett vissza. A Milka-táblák méretcsökkentése nem újdonság, a német fogyasztóvédők már be is pe
Ahhoz, hogy tavasszal gyönyörű tulipán-, nárcisz- és jácintvirágzásban gyönyörködhess, már augusztus végén el kell kezdened az előkészületeket. A siker kulcsa a minőségi hagymák kiválasztása, megfelelő tárolása, az ültetési hely talajának előkészítése, valamint az őszi ültetés időzítésének megtervezése. Ebben a cikkben összefoglaltuk a legfontosabb
Vajon mennyi minden maradt meg a fejedben a nyári szünet alatt? Teszteld magad, és derítsd ki, hányasra teljesítenéd az első „dolgozatot” az új tanévben!
A klímaváltozás és az egyre hosszabb száraz időszakok miatt a mezőgazdaságban elengedhetetlenné vált az alternatív vízforrások felkutatása. Bár a hagyományos öntözést nem képesek kiváltani, a levegő nedvességét külső energia nélkül kinyerő köd- és harmatgyűjtő rendszerek értékes kiegészítő vízkészletet biztosíthatnak, az első kísérletek alapján ped
A lecsó télire történő elrakása sok háztartásban felmerülő kérdés: befőzzük vagy inkább lefagyasszuk? A tartósítási módszerek között jelentős különbségek vannak íz, állag, eltarthatóság és tárolás szempontjából. Cikkünkben részletezzük, mikor melyik megoldást ajánlott választani, illetve milyen praktikus tippeket érdemes megfogadni a sikeres tartós
Büntetőfeljelentést tett a Közlekedési és Beruházási Minisztérium a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt az M6-os autópálya üzemeltetési jogának az MKIF koncessziós társaság részére történt odaítélése ügyében - jelentette be a közlekedési és beruházási min
Első nyilvános hongkongi repülését teljesítette az Ehang kétszemélyes, pilóta nélküli elektromos légijárműve. Az Eh216-S demonstrációja már nem pusztán az eVtol repülési képességeiről szólt: a következő tesztekkel a rendszeres, nagy gyakoriságú üzem megbízhatóságáról gyűjtenek adatokat, miközben Hongkong külön szabályozást készít elő az új légijárm
Az egészségpénztári befizetések után járó 20 százalékos szja-visszatérítést már sokan ismerik, azt viszont kevesebben tudják, hogy a pénztárak partnerhálózatán keresztül további jelentős kedvezmények is elérhetők. Egyes szolgáltatóknál akár 30 százalékos árengedményt is kaphatnak a tagok, így ugyanaz a kiadás két oldalról is csökkenthető.
Tovább mérséklődött a lakásárak éves emelkedésének üteme, miközben havi összevetésben az egyes országrészek között jelentős eltérések alakultak ki az ingatlan.com júliusi lakásárindexe szerint.
**A nyári hőség komoly kihívást jelent a gabonatárolásban: a magas nedvességtartalom, a hőmérséklet-ingadozás, a nem megfelelő szellőztetés és a raktári kártevők mind hozzájárulhatnak a készletek megromlásához.**
A Google évekig jogtalanul büntette a kiadókat egy vitatott keresési szabállyal. Az EU végül bekeményített, a szabályt visszavonták, de csak Európában. Enged a Google, visszavonják a „parazita SEO” gyakorlatot Az Alphabet tulajdonában lévő Google pénteken bejelentette, hogy módosítja európai spamszabályzatát, hogy megelőzze az Európai Unió aggályai
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Az európai állattenyésztés évi 400 milliárd eurós forgalmat termel és mintegy hétmillió embernek ad munkát, miközben takarmányfehérjéből, vitaminokból és aminosavakból súlyosan függ a harmadik országoktól.
A kínai CXMT memóriachip-gyártó keresetet nyújtott be az amerikai védelmi minisztérium ellen azzal a céllal, hogy lekerüljön arról a feketelistáról, amelyen a kínai hadsereg támogatójaként tüntetik fel. A vállalat állítása szerint kizárólag polgári és kereskedelmi célú chipeket fejleszt, így jogalap nélkül került fel a jegyzékre - írta meg a Bloomb